Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-31 / 76. szám

1990. MÁRCIUS 31., SZOMBAT NOCÍRÁI) 5 Üzenet a világűrbe Hatalmát félti van a jobbját nyijtja? „Fejem falakba ütközött”--■■■■ —-------------------------------------------------- - - — -■ - ■ ■ '■ ............................ * - - ­B eszélgetés Jeesmenik Andorral Régebben, de napjainkban is tömegesen jelentkeznek azok, akik „látták” az is­meretlen eredetű repülő tár­gyakat, idegeneket, akik persze, nem akarják felven­ni velünk a kapcsolatot. „Csak” mutatkoznak itt-ott, különböző elméletek szület­nek miattuk, van, aki hiszi létezésüket, van, aki nem. Erről beszélgettünk Abo- nyi Ivánnal, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem el­méleti fizikai - tanszékének tudományos főmunkatársá­val. — A feltételezett testvér­civilizáció üzenetét tudnánk venni, vagy az általunk kül­dött üzenetet el tudjuk jut­tatni a világűrbe, és ezt fő­leg a rádiózás technikájának fejlődése tette lehetővé — mondta Abonyi Iván. — A lehetőség tehát adva van a kapcsolatfelvételre. De azt is hozzá kell tenni, hogy mi­közben csillagászok, fiziku­sok figyelik a beérkező je­leket, azt is tudják, bele kell kalkulálni e jelekbe a ter­mészetes rádiózörejeket, fényzörejeket is. Melyek vé­gül is egyértelműen bizonyí­tották eddig, hogy nem üze­netről van, volt szó, hanem fizikai jelenségekről. Ma már komputer segítségével, és bo­nyolult eljárásokkal egyre pontosabban ki lehet mutat­ni a zörejek eredetét, azok törvényszerűségeit. — Beszéltünk a rádióje­lekről. Mivel kellene még tudatnunk, hogy vagyunk? — Például, a legegysze­rűbb üzenet: az egy, kettő, három, öt, hét, tizenegy stb. számok jeleiből álló soroza­tot „küldjük az éterbe”. Ez miért jelenthet sikert? Mert ezek — tudvalévő — a leg­alacsonyabb prímszámok, nincs osztójuk, nincs ben­ne páros szám. És hát min­den természettudomány egyszer matematizálódik, elkerülhetetlen, hogy az em­ber —, vagy más értelmes lény — megtanulja a szá­mok sajátosságait, melyeket később felhasználhat. — Milyen jeleket, rajzokat küldtünk az amerikaiak ál­tal fellőtt Viking-szondával? — Küldtünk olyan jelet például, mely egy másfaj­ta civilizációnak nem biztos, hogy jelent valamit. Mert, ha mondjuk, az idegen lény nem emberszerű, akkor ne­ki nem mond semmit az az emblépna, melyen egy fér­fi és egy nő alakja látható. Mint ahogy nem küldhetjük el a trójai háború történetét, mert csak nekünk jelentős esemény. így olyan rajzokat érdemes küldeni, melyekből az idegenek is következtet­hetnek egy másik civilizá­cióra. Mégis érdemesnek tar­tottuk, hogy emberpárt is ábrázoljunk a plaketten. Az­tán a Naprendszer harmadik bolygója. Emellett látható egy karika, annak van egy közepe, meg egy botos vé­ge, ami a hidrogénatomot ábrázolja, a kozmosz leg­gyakoribb anyagfajtájával jelképezi. Még egy jelet em­lítenék. Egy csillagszerű raj­zot, melyen pont és vessző halad minden irányban. Ez úgy van kiképezve, hogy azt jelenti, a tejútrendszerben csak egy olyan hely van, ahová úgy lehet egy síkot fektetni, hogy ezekben az irányokban —, ahogy ez rá van vésve — tizennyolc pul- zár felé mutatnak a nyilak, és a kettes számrendszerben van kifejezve a pulzus, mint a pulízárt azonosító jel pe­riódusideje. Ez hát a név­jegyünk. Tehát azt mond­juk: keresd azt a helyet, ahonnan az Univerzumból ez a tizennyolc pulzár lát­szik. Ott van a Naprendszer középpontja, s a harmadik bolygón vagyunk mi stb. Nem minden társadalom képes jeleket kiadni és je­leket fogadni, például tech­nikai fejletlenség miatt. A nagy találkozásnak vannak még más gátjai is. Például az, hogy amíg egy válasz jel visszaérkezik a Földre, már lehet, hogy nem lesz élet e bolygón, vagy fordítva is igaz: a mi jelünk akkor ér­kezik, egy — egyébként éle­tet adó bolygóra —, mely már lakatlan, élettelen. Az is lehet, hogy nem akarják felvenni velünk a kapcsola­tot az idegenek, ök tudják, miért. H. J. Jeesmenik Andor vasesz­tergályos Salgótarján pro­letárnegyedében él. Forgá­cson, az öreg bányakolóni­án húzza meg magát bete­geskedő feleségével. Még csak három éve nyugdíjas, de haja már hófehér. Örö­kös lázadó volt, tizennégy évet töltött politikai rab­ként börtönökben. Lelke mégsem kérgesedett meg, te­kintetéből melegség sugár­zik. A megbocsátást hirdeti olyan időszakban, mikor so­kan sárral fröcskölik egy­mást. Kicsoda ez az ember? Egyik versében így sum­mázza életét: szláv partizánok első szá­mú vezéréről, a másik napon meg gyalázni kel­lett. Olyanokat mondtak róla, hogy már 1941-ben el­adta a partizánokat a fa­sisztáknak. — Képtelenség! — mondogattam magamban. Nemsokára jött a Rajk-ügy. Sorra vitték börtönbe a kommunistákat, jó néhányu- kat ki is végezték. Tudtam, hogy ezek az emberek nem lehettek árulók, hát hábo- rogtam a munkahelyemen. No, megittam a levét a mor- golódásomnak. 1950 telén ki­pakolták a hóra a bútorai­mat, hogy távozzam a koló­niáról, ne mérgezzem a munkásokat. Egy józan kom­munista ismerősöm csendben azt mondta: „Amit veled csinálnak, az visszaélés a hatalommal. Hordd vissza a bútort a lakásba, torlaszold el az ajtót egy asztallal, te­gyél rá egy bányászfejszét, és mutasd magad részegnek. Ha jönnek, kiabáld, hogy csak a testeden keresztül. Törvény van rá, hogy nem hatolhatnak a lakásodba.” Ügy tettem mindent, csak az asszony rontotta el a dol­got. Mikor jöttek a fogd- megek, kiabált kifelé az ab­lakon: „Micsoda demokrácia az, ahol a munkást kilakol­tatják?” A párttitkár vissza- tromfolt: „Jeesmenik Andor, a feleséged szidta a demok­ráciát. Vagy őt internáljuk, vagy elhagyod a lakást!” így aztán legyőztek, elhagytam Salgótarjánt. 9 Ügy tudom, az ötvenha­tos felkelés után tizenkét év börtönt kapott. Meséljen er­ről! — Nagybátonyban ért a felkelés. Akkor már qaögöt- tem volt néhány szép esz­tendő. Rendes lakásban laik- *am, elvégeztem a techniku­mot. a művezetőképzőt. A munkások szerettek, mert szociális ügyekben mindig kiálltam mellettük. De mi­csoda következménye lett en­nek a szeretetnek! Október 23. után megalakultak a munkástanácsok, és engem választottak elnökhelyettes­nek. A felkelés leverése után aztán a fejemre olvasták, hogy sztrájkot szerveztem a szovjet csapatok kivonása mellett. Bizony tizenkét évet sóztak rám, amelyből nyol­cat letöltöttem. 1963-ban sza­badultam. Három évig vol­tam csupán szabadlábon. ír­tam egy politikai verset, amiért két évet kaptam, de le kellett töltenem azokat az esztendőket is, amelyek az előző büntetésből függőben maradtak. Csak 1973-ban let­tem ismét szabad. 9 Mondjon a börtönévek- röl valamit! — Megjártam Balassagyar­matot, Vácot, Kőbányát, Sá­toraljaújhelyét. Hogy milyen a börtönélet? Ha a civil életben bármilyen rossz is legyen az ember sorsa, a börtön százszor rosszabb mindentől. Bent gyakran fel­izzott bennem a gyűlölet a hatalom nagyjai iránt, akik bilincsbe zártak. De rádöb­bentem, hogy a bosszúvágy és a lelki nyugalom nem le­het egyszerre jelen bennem. A bosszú semmit sem old meg, legfeljebb összekuszál mindent. 9 Mit tanácsol hát az em­bereknek? Milyen erkölcsi útmutatókkal lát el bennün­ket? — Gyomláljuk ki lelkűnk­ből a rosszat. és töltékez- zünk meg a jóval. Szabadul­junk meg a félelmeinktől, fásultságunktól, cinizmu­sunktól, mérhetetlen önzé­sünktől. Elembertelenedő szomorú világunkban mutas­suk fel erényeinket: tisztes­ségünket, szorgalmunkat, szeretetünket, megbocsátá­sunkat. Felemelkedésünk­höz csak az erények útján juthatunk. Nagy Zoltán „Két pont között járva éltem: A gyárak és börtönök között. Rosszat rosszabbra cseréltem. S fejem falakba ütközött, ^Ha gazságokról beszéltem.” 9 Először arra vagyok kí­váncsi, hogy ön milyen in­díttatást' kapott a szüleitől? — Anyám árvalány volt. Cselédeskedett gyógyszerész­nél, jegyzőnél, papnál. Tőle kaptam vallásos hitemet és keresztény szellemiségemet. Apám szocialista volt, szak- szervezeti vezető a bányá­ban. Soha nem lett munkás­áruló, pedig élvezhette vol­na az előnyeit, az uraik még aknászt is faragtak volna belőle. Tőle kaptam szocia­lista világnézetemet, és tő­le tanultam meg azt is, hogy nehéz, de jó becsületesnek lenni. 9 M’kor lázadt föl először? — Már folyt a második világháború, mikor tizenöt évesen bányász lettem. 1944- ben a nyilasok hatalomátvé­tele után tűrhetetlen lett a helyzetünk. Napi tizenkét órát dolgoztunk fél kiló ke­nyéren. Akkor fogott el a méreg, mikor kezembe nyomták a fizetésemet, és nem kaptam meg a túlóra­díjat. No. erre megtagadtam ,a munkát. Lekommunistáz- tak és őrizetbe vettek. Te­hették, mert a bánya akkor már hadiüzem volt. Szeren­csémre a miskolci fiatalko­rúak bíéósága felmentett, és néhány hét múlva szabad1 lábra helyeztek. Pár hónap múlva egészen közel kerül­tek Salgótarjánhoz a szov­jet csapatok. Engem mint leventét hurcoltak a vágó­hídra a nyilasok, hogy har­coljak a vörösök ellen. Nem sokáig voltam a katonájuk Losonc mellett. Egy nagy bombatámadás zűrzavarát kihasználtam néhány bará­tommal, és megszöktünk. 9 Mi történt önnel a há­ború után? — Esztergályostanuló let­tem a tűzhelygyárban. Mi­vel apám és anyám meg­haltak, én lettem a család­fenntartó. Jött a nagy pénz­romlás, és hetenként két to­jás árát kerestem. Tettem hát, amit a többiek. Vittem a gyárban készített húsda­rálókat, máikdarálókat falu­ra élelemért. így is -nehezen éltem. A hiányos táplálkozás miatt tüdőbeteg lettem. Ho­moki doktor csak csóválgat- la a fejét, ahogy megvizs­gált: — Fiam, ha enni tudsz rendesen, megmaradsz, ha nem, véged van. Hála is­tennek, megmaradtam. 9 Miért lett lázadó az új világban? — KeYdétbén jól ment minden. Szociáldemokrata­ként. buzgólkodtam a gyár­ban, főbizalminak is meg­választottak. 1948 után vi­seltek meg a nagy fordula­tok. Képzelje el. az egyik napon még dicsőítő dalokat énekeltünk Titóról, á jugo­K isiskolás koromban — Salgótarján­ban a régi, Pécskő utcai elemi is­kolába jártam — még nem ismer­tük a „halmozottan hátrányos helyzet” fogalmát. Helyzet persze akkor is volt, és hátrány is akadt. Kinek miben. Én például aránylag könnyen megtanultam írni, olvasni, de sohasem tudtam kötélre mászni... Egyikünk erősebb, másikunk ügyesebb, a harmadik okosabb volt ta­lán, s az anyagi helyzetünkben, az ott­honi körülményeinkben is voltak kü­lönbségek. Ezzel együtt mindig a leg­gazdagabbnak volt a legszebb a gyerek­kora. Lett közülünk orvos, esztergályos, élsportoló, és országos hírű prímás. Hogy ki lett boldogabb, az nem tudható, de — a kisiklott életektől eltekintve — ki-ki megtalálta helyét a nagy társadalmi munkamegosztásban. A hátrányos helyzetről jój ha tudomá­sunk van, de leküzdésének nem a leg­jobb módja annak örökös hangsúlyozá­sa. A súlyemelő ne irigyelje a pingpongo- zót, a zsoké a kosárlabdázót, a birkózó a hosszútávfutót. Ha ezt tenné, mind­egyik hátrányos helyzetűnek képzelhet­né magát ü másikhoz képest. E — talán túl egyszerűnek tűnő — példák mellett még előhozakodnék , az orvosi rehabilitáció legfőbb alapelvével is: aki erős elhatározással szeretné, hogy állapota javuljon, annak nem az! elvesz­tett testfunkciók után kell sóvárognia, hanem a megmaradt képességeket kell továbbfejlesztenie. Ezzel ellensúlyozhat­ja legjobban a hátrányos helyzetét. Ha jól emlékszem, a „hátrányos”, majd „halmozottan hátrányos” helyzet emlegetését az oktatásügyben kezdték, vagy húsz évvel ezelőtt. Abban az iskola- rendszerben, mely a sokoldalú nevelés, az élet igen sokrétű igényeire való fel­készítés helyett a versenyszellemet favo­rizálta, szinte kizárólag a szellemi tel­jesítményt értékelte, s az egyszerűbb munkára való alkalmasság mellett az olyan emberi tulajdonságokat, mint a becsület, a szorgalom, >a tisztesség, nem igazán ismerte el. Túlkorosként az is­kolapadot farigcsáltatták, s a kényszerű Halmozottan hátrányos hiedelmek semmittevés miatt általában romló mun­kaerkölcsűvé tették a társadalmilag nél­külözhetetlen, egyszerűbb munkakörök­ben egyébként kiválóan alkalmas fiatal­embereket. Nem voltak ezek annyira hát­rányos helyzetűek, mint amennyire! azzá tették őket! S most már mindannyian halmozot­tan hátrányos helyzetűek lennénk? Egész Nógrád megye? A délnyugati rész azért,t mert nem eléggé iparosodott, az északkeleti pedig azért, mert túl iparo­sodott? Az utóbbi hetekben egyre több helyen vetődik fel a gondolat, hogy ba­jainkból csak, akkor lábalhatunk ki, ha sikerül elérnünk, hogy a kormány elis­meri halmozottan hátrányos helyzetün­ket, és a megye egyes részeit, vagy egé­szélj kritikus térséggé nyilvánítja. Akkor majd különleges adókedvezményekben, adó-visszatérítésiekben, az állam terhére korkedvezményes nyugdíjazási és végki­elégítési lehetőségekben és egyéb átla­gon (érdemen!?) felüli juttatásokban le­het részünk. Gondoljunk csak be^e: nings itt vala­mi ellentmondás? Jogunk van-e fel- emelkedésünk reményében tovább szegé- nyíteni az országot azzal, hogy a jobban prosperáló megyéket visszahúzzuk? (Mert többet csak mások rovására kaphatunk!) És ezt az elvet éppen akkor akarjuk érvényesíteni, amikor a gazdasági élet­ben már-már elszánjuk magunkat az évek óta halogatott lépésre: a jobbak tényleges támogatására az egész társa­dalom érdekében. Hogyan javulna pél­dául attól megyénk helyzete, ha töme­ges korengedményes nyugdíjazással to­vább növeljük az eltartottak rétegét? Az ilyen é» ehhez hasonló megoldások csak látszólag és csak pillanatnyilag vezethet­nek eredményhez, valójában tovább mé­lyítik a válságot. Az úgynevezett „ki­járó” politiká nem mentette) meg a szénbányászatot sem, csak további mil- ' liárdokat emésztett fel az etikátlanul el­húzott haldokoltatás. Mi a garancia ar­ra, hogy az esetleg megnyíló lehetősé­gekkel jobban sáfárkodnánk? Nem nyel­né-e el az újabb milliókat a Csehszlová­kiából importált anyaggal etetett szén­mosó? Az óhajtott szerkezetátalakítás he­lyett mintha továbbra is csak nyers­anyag- és energiaigényes fejlesztéseiben gondolkodnánk. * Valóban ennyire hátrányos helyzetű Nógrád megyei A szénvagyon kimerü­lése csak viszonylagos hátrány, valójá­ban inkább egy korábban megvolt előny elvesztését jelenti. Hogy ebből az előny­ből nem tudtunk többet megőrizni, az nem elsősorban másokon múlott. Ha el­hibázott az ipar- és településpolitika, ak­kor azt nekünk kell helyrehoznunk, bíz­va az önkormányzati rendszer életképes­ségében. Előszeretettel hivatkozunk arra, hogy megyénk talaj- és domborzati viszonyai miatt nem alkalmas mezőgazdálkodásra. Ez csak akkor igaz, ha a mezőgazdaság ágai közül kihagyjuk az állattenyész­tést, a rét- és legelőgazdálkodást. Más megyékkel ellentétben kifejezetten elő­nyösek körülményeink az erdősültség szempontjából. Az erdő az egyedüli meg­újítható nyersanyag- és energiaforrás. Mégsincs korszerű erdőgazdálkodásunk és erre épülő magas szintű fafeldolgozó ipa­runk. Bárcsak erre fordítottuk volna a szénbányászatba ölt milliárdok egy ré­szét! A magyar erdők keményfakincse ma is keresett cikk a világpiacon, és zö­mét nyersanyagként vesztegetjük el, hogy magasan feldolgozva méregdrágán visszavásárolhassuk. Az erdősült nógrádi táj más értéke­ket is hordoz. Sokkal jobban fel lehetne virágoztatnunk a „zöld ipart”, az ide­genforgalmat. Alapvető adottságaink er­re igen jók. A meglévő szállodáink, fé­rőhelyeink mellett az önkormányzatok kezelésébe adott, valójában a társada­lom vagyonából létesült ilyen-olyan üdü­lőket, „bázisokat” máris be lehetne vet­ni, s kedvezményekkel ösztönözni a fa­lusi lakosságot panziók, fogadók nyitásá­ra. Ez azonban távolról sem elegendő. A turistát igazában nem a szálloda vonzza ide, hanem a rendezett állapotú, gondo­zott táj. Az idegenforgalombaiv tehát még sok a foglalkoztatási lehetőség, s ráadásul mindez ingázás nélkül, helyben, esetleg a család körében maradva adna munkát. Előnyeinket egy kis élcelődéssel to­vább folytathatnánk. Az idegent vonzó kies várromok tekintetében például sok­kal jobban állunk, mint Szolnok megye, s kifejezetten kevesebbet kell költenünk városainkat, beomlással fenyegető pince- rendszerekre, mint Egernek, vagy Pécs­nek. Ki ‘ akadályoz bennünket abban, hogy felszabaduló műhelycsarnokainkba, telephelyeinkre külföldi tőkét csábít­sunk? Van-e akadálya annak hogy vál­lalkozó kedvű és tehetségű honfitár­sainknak, vagy külhoniaknak von­zó feltételeket teremtsünk ked­vezményes telekvásárlási lehetőség­gel, vagy bérleti díjjal? Nem tűnik vál­lalkozásbarát gesztusnak, ha egy 60—70 négyzetméteres üzlethelyiségért egymil­lió „beugrót”, s havonta több tízezer fo­rint bérleti díjat kérünk, s az sem, ha 3 millióért kínálunk egy teljesen közmű- vesítetlen városszéli földdarabot. Az ilyen ajánlatokon egyaránt könnyen meg­torpan a bel- és külföldi vállalkozási szándék. |ehézségeink nem csekélyek, de leg­alább szándékosan ne növeljük azokat, sokszor felesleges akadé­koskodással. Nógrádof tekintsük egy át­lagos adottságú megyének. Ne süssük rá a halmozottan hátrányosság bélyegét, mert egyszer tényleg azzá válik. Velünk együtt. Dr. Fancsik Jánoi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents