Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-27 / 72. szám
I 2 N(KJRÁI) 1990. MÁRCIUS 27.. KEDD Választás '90 Placzél Fenne a NfiÉV új igazgatója Hétfőn ülést tartott a fifőgrád Megyei Állami Építőipari Vállalat vállalati tanácsa. A testületi tagokat Langa Gyula, a vállalati tanács titkára köszöntötte, majd Tóth László gazdasági igazgatóhelyettes előterjesztése alapján, a jelenlevők elfogadták az 1989. évi mérlegbeszámolót és eredmény- tervet. Ezután került sor, a kiirt pályázat alapján, a nyugdíjba Vonuló igazgató utódjának megválasztására. A testület tagjai szótöbbséggel Pánczél Ferenc mellett voksoltak igennel, aki egy budapesti dán—magyar vegyes vállalat ügyvezető igazgatója volt. Véradónaptár Ma Szuhán. a' művelődési házban, 11-től 17 óráig tartanak véradást, ide várják a mátraalmási donorokat is. Szerdán, a salgótarjáni vértranszfúziós állomáson, a STÉSZ dolgozói, csütörtökön Karancsalján, a helybeliek és az etesiek adnak vért. Április elsején, Var- sán.vban. az általános iskolában 9-től 17 óráig adhatnak vért a lakosok Romániai fejlemények Romániában tovább tart a magyarellenes hangulatkeltés. Marosvásárhelyen azonban nyugodt képet mutatott hétfőn a város, a főtérről a mellékutcákba vonták ki a harckocsikat. A helyszínen tartózkodó kormánybizottság. a magyar és román fiatalok képviselőivel tárgyalt, a Vatta RomaneaSca szervezet pedig elnökségi ülésén tárgyalta ’ meg a fejleményeket. A román kormány nyilatkozatának szellemében hétfőn, a móc földön voltak magyarellenes tüntetések, a televízió onnan mutatott be képsorokat. (Folytatás az 1. oldalról) ra. Ezt várja tőlünk a közvélemény, ezt k.ívánja tőlünk a nemzet érdeke — mondta Pető Iván. Esélylatolgatás az MDF-nél Az MDF Bem téri központjában hétfőn délelőtt nyomát sem lehetett látni az előző éjszakai, hajnali nyüzsgésnek, a szobákban csendesen folyt az esélylatolgatás. Kiss Gy. Csaba, a párt elnöki szóvivője az MTI-nek elmondta: elégedettek az eddigi eredményekkel, úgy tűnik, az MDF biztosan tartja első helyét, A mostanra kialakult erőviszonyok előrevetítik annak árnyékát, hogy a választások nehéz koalíciós helyzetet teremtenek. Kiss Gv. Csaba szerint az MDF számára meglepetés volt a szociáldemokraták gyenge szereplése a válasz- . fásokon, s a kisgazdák is elmaradtak a várakozásoktól. Kellemesen érintette ugyanakkor a fórumot a Kereszténydemokrata Néppárt viszonylag jó pozíciója. ' A lehetséges koalícióról szólva ,a szóvivő kijelentette: ebben a kérdésben csak a párt vezető testületéi dönthetnek, de ehhez a döntéshez mindenképpen megvárják a választás második fordulóját. Arra számítanak, hogy az egyéni választókerületek többségében nem dől el most, hogy ki lesz a képviselő. Ezért az MDF tárgyalásokat kezd a pártokkal, elsősorban a kereszténydemokratákkal és a kisgazdákkal. s keresik a megegyezést a kedijező választási eredmény elérése érdekében. I falvak népének vnksai A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt vezetői hétfőn délelőtt Budapesten a nemzetközi sajtóközpontban értékelték választási eredményeiket. Vörös Vince, a párt elnöke úgy vélekedett; a kisgazdapárt a vártnál lényegesen gyengébben szerepelt. A falvakban, a községekben —, ahonnan az adatok csak késve érkeztek — elsősorban rájuk voksoltak. Bizakodóak, hogy a következő választásokon a kisgazdapárt jóval eredményesebben szerepelhet. A mostani feltételek igen kedvezőtlenek voltak számukra, kizárólag költségvetésből kapott támogatóst tudták kampánycélokra fordítani, más forrás nem állt rendelkezésükre, ellentétben azokkal a pártokkal, amelyek külföldi támogatáshoz is hozzájutottak. fiz MSZP sajtéértekezlete A Magyar Szocialista Párt „főhadiszállásán” hétfőn délelőtt rendezett nemzetközi sajtóértekezleten a szocialista párt elnöksége nyilatkozatot tett közzé. Ebben hangsúlyozza: a választásokkal befejeződött az a történelmi fordulat, amely 1988 májusával vette kezdetét. A vártnál többen vettek részt a szavazásban, s az nyugodt körülmények között zajlott. A békés átmenet a szavazás első fordulójával nem zárult le. A parlamentáris demokráciát a kormányzó pártoknak és az ellenzéknek egy- a ráfit tanulniuk kell. A szocialisták az európai gyakorlat szerint, fognak tevékenykedni. A szabad választások első fordulójának eddigi eredményéi jelzik: a szocialista párt számottevő tényezőként vehet részt az elkövetkező időszak politikai életében. Előzetes várakozásaik teljesülni látszanak: jók az esélyek a szocialista, a szociáldemokrata értékekre épülő baloldal parlamenti pozíciójának biztosítására. Reményeik szerint a második fordulóban is versenyben levő — eddig több mint 40 — jelöltjük elnyeri a választópolgárok támogatását. KDNP: elégedettség Elégedett hangulat volt tapasztalható a Kereszténydemokrata Néppárt Arany János utcai központjában. Keresztes Sándor, a KDNP elnöke az MTI-nek elmondta: a KDNP-t a jövő pártjának tartja, hiszen ma még csak formálódik szervezetük. Még jobb eredményeket várnak a helyhatósági választásokon, mert a kereszténydemokrata eszmeiség jobban érvényesülhet az önkormányzatokban. Végezetül hangsúlyozta, hogy az eddigieknél jobban szeretnének támaszkodni az ifjúságra. R Helsinki Szévetség véleménye A szervezők mindent megtettek a demokratikus elvek érvényesítése érdekében, bár a választások során apróbb hibák is előfordultak — hangzott el azon -a sajtóértekezleten, amelyet a Nemzetközi Helsinki Szövetség küldöttsége tartott hétfőn délelőtt p nemzetközi választási sajtóközpontban. A delegáció, amely a választások megfigyelésére érkezett hazánkba, kevesebb hibát, nehézséget tapasztal, mint amennyire számított — jelentette ki a svájci Mónika Schar. A választás lebonyolítása összhangban volt a szabadság, a demokrácia és a nyitottság kövé- telményeivel — állapították meg a megfigyelők. Finnország képviselője annak a nézetének adott hangot, hogy több, külföldön élő, vagy tartózkodó magyarnak lehetett volna módot adni a szavazásra. Megismertük a demokrácia ízet tFolyiatáf *i i. oldalról.) íaszlók egy része nem élt választói jogával. A fiatalok között végzett politikai munkájára utalóan jegyezte meg. hogy a NOD1SZ társadalmi szervezetként segítette, támogatta a választást. — Ebben az órában (11 óra) a végleges választási eredmények még nem ismertek. de bízom abban, hogy pártunk a megyei listán megszerzi majd a negyedik helyet. Érthetően nagy az öröm a Kereszténydemokrata Néppárt tagjainak sorában, hiszen előre nem várt választási sikert értek el. Tözsér Zsolt, aki a párt képviselőjeként vett részt a választási bizottságban, mondja: — Két egyéni választási kerületben végeztünk az első helyen és egy helyen másodikként. Nógrád megyében ezentúl meghatározó lesz a kereszténydemokrácia — a két győztes párt az SZDSZ és az MDF mellett. Ez alól csak Salgótarján térsége kivétel, ahol az „előre várt” eredményt értük el. Ez a siker a korábbi kereszténydemokrácia átmentését is kifejezi. Megítélésem szerint, ha a választási kampányt korábban kezdjük még több szavazatot kapunk, hiszen sok velünk szimpatizáló ember az MDF-re adta szavazatát! Szavaiból érződik, hogy ez a párt mértéktartó propagandát fejtett ki és a siker annak is köszönhető, hogy hiteles, köztiszteletben álló jelöltek személyesítették meg a párt programját. Ráca Egyéni jelöltekre leadott szavazatok százalékos aránya választókerületenként 3. számú választókerület, Szécsény 1-es számó választókerület, Salgótarján 1. Gusztos István SZDSZ 15,94 2, Speidl Zoltán MDF 19,58 3. Dr. Szilágyi Tibor MSZMP 13,91 4. Dr. Rozgonyi József MSZP 13,42 5. Dr. Sándor László függetl. jel. 8,79 6. Dr. Iipre Sándor függetl. kisgazda 6,58 7. Kovács András MSZDP 4,40 8. Horváth József Vállalk. p. 4,16 9. Simon István Agrárszöv. 3,29 16. Szabó Ferenc Hazafias Vko. 3,08 ti. Dombi András függetl. jel. 2,80 2-es számú választókerület, Pásztó 1. Dr. Novák László SZDSZ 20,64 2. Tóth Sándor Ke/, nem. Népp. 17,25 , 3. Kádárkúti József MDF 13,86 4. Berkes Vlda István Mszp 11,04 •5. Jenő v MSZMP 8,12 . ti. Máté László ' • függetL jel. 7,íl 7. I* aludj Sándor Nemz. Kisg. P. 4,15 8. Erkli Józser Vállalk. P. 3,93 9. Kovács Ferenc Hazafias Vko. 3,11 10. Csemer Elemér Magy. Cig. Szoc. P. 2,25 11. Dr. Kövésiné Hazafias Vko. 2,19 Dr. Bolyky Melinda 12. Letovai Ildikó Hazafias Vko. 2,19 13. Petreczky Tibor függetl. jel. 2,12 14. Sándor G.',b«,r * v ' ffiggetj. jel. 1 . • . ' . i • 4,1 1,41 1. Juhász Péter Kér. Dem. Népp. 21,04 2. Frisch Oszkár MDF 14,97 3. Dr. Kakuk Attila SZDSZ 10,32 4. Dr. Havasi Béla függ. jel. 7,66 5. Kalmár Ottó MSZMP 7,58 6. Fenes László Független kgp. 6,79 7. Hausel Sándor MSZP 6,01 8. Bárány Tímea FIDESZ 6,00 9. Dr. Miklós Zoltán Agrárszöv. 4,82 10. Dr. Boholy András Szoc. Dem. P. 4,56 11. Frenkl Gábor Vállalk. P. 4,10 12. Hardy Péter Nemzeti Kisg. 3,03 13. Géczy Imre függetl. jel. 1,6« 14. Valkár Béla függetl. jel. 1,41 4. számó választókerület, Oalassagyarmat 1. Kovács Gábor Kér. Dem. Nép. Párt 22,71 2. Hlacsok János SZDSZ 19,55 3. Dr. Csekey László MDF 18,60 4. Tóth Tibor FIDESZ 8,92 5. Arató János MSZP 7,70 6. Hutyán Pál Függetl. Kgp. 6,72 7. Dr. Géczy Imre MSZMP 4,26 8. Dr. Zomborka Béla független jel. 3,96 9. Medveczki Zoltán Magyar Zöldp. 3,81 10. Dr. Rátz László Agrárszövetség 3,72 Megyei „Erős kormányt várok...” Ütban szerkesztőségünkbe egy beszélgető társaságra lettünk figyelmesek Magyar- nándorban, az üzlet előtti sarkon. Mint a bemutatkozás után kiderült, Gubó István, a Mag.varnándori Állami Gazdaság mezőőre, Majoros Zsolt, kerületvezető erdész és Kajzinger János nyugdíjas beszélgetett. Mi másról is cserélhettek volna véleményt, mint a választásokról, hiszen mindhárman leadták voksukat. A nagy eseményről Gubó István elmondta, hogy egyértelműen bizakodó, a többpártrendszertől nem titkoltan sokat vár. Kajzinger János. nyugdíjas létére nagy érdeklődéssel kísérte a pártok kampányait, s mivel számára az MDF programja a legszimpatikusabb, rájuk szavazott. A berceli erdészet kerületvezető erdésze részletesen kifejtette véleményét. — A kezdet kezdetén nagyon sokat vártam a választásoktól. de a kampány közepette — amikor láttam, hogy a választási harcban egymás bemocskolása, lejáratása, a személyeskedés dominál — elbizonytalankodtam kissé. Miért nem kizárólag csak programjaik. elképzeléseik ismertetésével foglalkoztak? Elmondta még: néhány párt jövőt illető terveivel nem ért egyet, dogmának tartja. — Az országban elterjedt bizonytalanságot én is átélem: mi lesz velem a választások után? Köztudott ugyanis, hogy az erdőket is magánkézbe kívánják adni. Ez szerintem abszurdum, de ha mégis, akkor miből tartom el a családomat? Nekem ez nem csak a hivatásom — ez életforma. Ettől függetlenül optimista vagyok, erős kormányt, jó intézkedéseket várok. Búcsúzásunkkor egy dolgot még elmondanak: a falusi ember mindig kerülte a politikát. Nem kell más, csak jó vezetők, akikben lehet bífcni a parasztság pedig dolgozik, mint eddig. „Nem plakátháborúval... n selőjelötje is a második Csitári otthonában kerestük fel Herezeg Jánost, a Kereszténydemokrata Néppárt országos intézőbizottságának tagját. Mivel a párt három egyéni képvifordulóba jutott, érthető örömmel válaszolt a párt alapító tagja. — Tekintettel arra, hogy pártunk csak szeptember elején alakult meg —, a többi pártokhoz képest elég későn —, nem voltak túl vérmes reményeink. Mi nem plakátháborúval, és szórólapokkal szereztünk magunknak híveket, hanem józan politizálásunkkal és programunkkal. Jelöltjeinket sok előkészület után választottuk ki s, hogy jól,— azt az eredmények mutatják! Kellemes meglepetés ez a győzelem — hiszen a to- vábjutás egyértelműen az, — amire csak titkon számítottam. Örülök, de most kezdődnek igazán feladataink, a jövő sikerei érdekében. A zöldségárus Vendel Attila munkahelye a salgótarjáni Palócz Imre tér déli sarka. Egy zöldségkereskedő alkalmazottjaként árulja gazdája portékáját a korosabb és fiatalabb nemzedék általános megelégedésére. O középen áll, körülbástyázva mindenféle ládákkal, rekeszekkel, amelyek zöldséget, gyümölcsöket, állandóan narancsot, 'mandarint, időnként banánt és egyéb csemegéket rejtenek. Vasárnap, a választás napján is ott szorgoskodott árui között: a — N&n dicsekedhetek a vasárnapi forgalommal. Ügy délelőtt fél tizenegyig jöttek a vásárlók, utána pangott a forgalom. De ott kellett lennem, mert nekünk egy vevő is vevő. Délután öt óra körül összecsomagoltam, hazamentem, megfürödtem, megebédeltem, és mentem szavazni. Nem titkolom, az SZDSZ nálam az első! Szerintem az országos értékelésben, a finisben, a Szabad Demokraták Szövetsége lesz a nyerő.