Nógrád, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-13 / 37. szám
2 1 N(XÍRAI) 1990. FEBRUÁR 13., KEDD \ Válasz a hozzászólásra Értünk, de ellenünk?! Azért jó dolog a nyilvánosság, mert az ember véleménnyel élhet, persze, ha ismeri a körülményeket. Ezekhez a körülményekhez szeretnék hozzászólni a mátranováki „Nagy fekete vállalkozás”-sal kapcsolatban. Teszem ezt azért, mert én is ott voltam azon a lakóközösség által kezdeményezett tájékoztatáson, amelyen a Nógrádi Szénbányák vezérigazgatójának képviseletében Erhardt Miklóstól hallottunk érveket a lakosság megnyugtatására. Nyugodtan állíthatom: az érvek „megmérettek és könnyűnek találtattak”. Tehát senkit nem nyugtattak meg. Sőt! Mindenki vérmérséklete és bosszanko- dása szerint szólt hozzá, s amikor idegesek az emberek, nem mindig szalonképesen fogalmaznak. Mint megtudtuk, napi 20 vagonnyi szenet szeretnének átrakni egy csodaeszközzel, amely nem porol, és nem zajos, a tolatótraktor tolólapátjával tisztogatható a környezete. A vasúttól nagyjából 50 méterre élő lakótelepiek nap mint nap „élvezhetik” a tele és az üres vagonok egymáshoz csapódását, amit mindenki ismer. A szén 50 milliméter alatti szemnagyságú, tehát főleg apró drabokból és porból tevődik össze. A pormentes üzemeltetésről csak annyit: a Nagybátonyban lévő szénmosó környékét minden arrajáró ismeri, látható, hogyan szokott kinézni, ha üzemel, pedig ott mossák a szenet. Nem tudunk hinni a pormentes eszközökben... A szállítás 8 és 18 óra között, a Petőfi utcán keresztül történik, majd. ami mindössze 3 méter széles, egyszerű mellékutca. Amennyiben útmenti járdát épít, a bánya, úgy 3,5—4 méter széles lesz. Egyik oldalon a vízelvezető árok, másikon a Bárna-patak, több hely nincs. Ezen iár- nak a teherautók, naponta 120—130 lesz a fuvar, ahogy hallottuk. Tapasztalatból tudom: ezek a Tátra-típusú hatalmas teherkocsik, amelyek az ott lakók szerint is olyan sebességgel szoktak közlekedni, hogy egy udvarról kitévedt csirke, kutya, — ne adj Isten! — kisgyerek felbukkanása esetén képtelenek megállni. Mivel már a külszíni fejtésekről is hordtak erre szenet, én hiszek az embereknek. Amikor Morvái úr, a vezérigazgató toleranciát, türelmet kért, mert — mint mondta — egy, a falut elkerülő útvonal kiépítése 8 millióba kerülne, s a külszíni fejtés nem tart sokáig, hamarosan kiaknázzák. Így is volt. A kéregbánya azonban legkevesebb 5 évig üzemel majd, és ha szükséges — amit nagyon remélünk —, akkor 50 évre elegendő szén van a térségben. Tehát ha erre a keskeny útra ráállítunk két száguldó Tátra teherkocsit, egyszerűen lehetetlen a közlekedés. Ezekből a járművekből pontosan 4,61 percenként megjelenik egy tele, aminek vissza is kell jönnie, tehát 2 perc 30 másodpercenként jön egy kocsi. Tehát egv felnőtt átlagos haladási sebességét véve alapul, ez azt jelenti, hogy legalább három tehergépkocsi elől kell bemenekülnie a patakmeder peremére, mire kijut az utcából. Ha megússza... Természetesen az úton kell közlekedni a gyereknek is iskolába, óvodába, és itt is kell hazajönnie. Azt hiszem, minden felelősségei érző szülőben felmerül a kédés: ilyen útvonalon lehet csak szállítani? Esetleg érdemes lenne elővenni az elkerülő út gondolatát. Kérem mindazokat, akik az itt- lakók érdekeit hivatásból, vagv önszántukból szeretnék képviselni. írják meg véleményüket a témával kapcsolatban! Hiszen ez az ittlakóknak ugyanolyan öt évre szól, mint egv képviselőnek a mandátuma... Juhász Gábor Rendkívüli állapot Tádzsikisztánban Rendkívüli állapotot hirdettek ki hétfőn Tádzsikisztán fővárosában. A közép-ázsiai szovjet köztársaság Legfelsőbb Tanácsának iElnökségé a dusanbei helyzet „rendkívüli kiéleződése, a közrend- megsértése, tömeges rendbontásoktól és pogromoktól kísért szélsőséges megnyilvánulások” miatt rendelte el a rendkívüli intézkedések alkalmazását. A tadzsik fővárosban este 22 órától reggel 6 óráig kijárási tilalmat léptettek életbe. A város katonai parancsnokságát a köztársasági belügyminiszter vette kezébe. A Szovjetunióban egyidejűleg három szövetséges köztársaságban — örményországban, Azerbajdzsánban és most Tádzsikisztán — van immár rendkívüli állapot. Bár a hivatalos bejelentés erről nem szól, nyilvánvaló, hogy Tádzsikisztánt is elérte a nemzetiségi konfliktusok hulláma, s ennek nyomán robbantak ki a rendbontások, pogromok. 1 - ■ • ■ Á moszkvai nagyhét után A szovjet vezetés aligha nevezhetné eseménytelennek a múlt hetet: előbb az eleve óriási érdeklődéssel várt, fordulatokban bővelkedő KB-ülésen jutott túl (látszólag sikerrel), majd következett — az egyértelműen eredményesnek elkönyvelt — szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó. S, hogy a hét végére is maradjon valami izgalom, Gorbacsov és Sevard- nadze nagy visszhangot kiváltó eszmecserét folytatott a bonni vezetőkkel. A KB-ülés jóformán még véget sem ért, amikor Eduard Sevardnadze már megtartotta első megbeszélését James Bakerrel. A maratoni moszkvai tárgyalások korábban nem tapasztalt módon lényegében valamennyi leszerelési kérdésben közelítették a két szuperhatalom álláspontjait. Ily módon elérhető közelségbe került a hadászati támadó fegyverek 50 százalékos csökkentéséről szóló megállapodás és az európai hagyományos fegyverzetek és fegyveres erők csökkentéséről szóló szerződés. Nem kizárt,' hogy emelve a pillanat történelmi fényét, mindkettőt a helsinki folyamatban részt vevő országok vezetőinek idén esedékes találkozóján fogják aláírni. (Vagy az aláírás kedvéért az idén még egy második szovjet—amerikai csúcstalálkozóra is sor kerül.) Sevardnadze és Baker ugyanis úgy fogalmaztak, hogy a júniusi csúcstalálkozóra a HTF-megállapodással kapcsolatos valamennyi lényeges problémát meg kell oldani, hogy „még ez év végéig” aláírható legyen az egyezmény. A szovjet—amerikai külügyminiszteri találkozó sikerében szerepe lehetett, persze, egy olyan momentumnak is, amelyre a KB-ülés előtti Gorbacsov—Bush telefonbeszélgetésből lehet következtetni. Washington, amelyet igen érzékenyen érintettek a Gorbacsov lemondásáról szóló hírek, ezzel is segíteni igyekezett Gorbacsovnak pozíciói megszilárdításában. (A szovjet vezetőt a KB-ülésen is érték olyan vádak, hogy kül- és belpolitikájában egyaránt a Nyugatnak tesz engedményeket.) Mindehhez Washingtonnak sem kellett túl sokat áldoznia, hiszen a korábbi folyamatokhoz képest egyik kérdéskörben sem tett döntő fontosságú engedményeket, csupán az eddigieket erősítette meg apró, ám biztos lépésekkel. Már Sevardnadze és Baker megbeszélésein felvetődött — a hét végi moszkvai tárgyalásokon pedig végképp előtérbe került — Európa mai nagy kérdése, a két német állam egyesítésének ügye. Szovjet és amerikai részről egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy ez csak is az európai realitások figyelembevételével történhet meg. Washington — mintegy kompromisszumot ajánlva Moszkvának és a NATO-nak — azt javasolta, hogy semlegesség helyett az új Németország legyen „társult tagja” az atlanti blokknak. Egyelőre nem tudni, hogy végül is szóba került-e az indítvány Gorbacsov és Kohl megbeszélésein. A nyugatnémet kancellár azonban sajtóértekezletén kijelentette: Gorbacsov tudomására adta, hogy a semlegességet Bonn nem tartja elfogadhatónak, de a társult tagsággal sem ért egyet. Mindezek, valamint a KB- ülésen elhangzott és német ügyben meglehetősen merev álláspontot tükröző Ligacsov- beszéd ellenére, Gorbacsov úgy nyilatkozott, hogy országa tiszteletben fogja tartani a német nép döntését az egyesülésről. Ezt a kijelentést, bár a szovjet vezetésnek voltak azért kikötései, Kohl egyértelműen úgy értéElkészültek a vádiratok napokon belül várható a tdrgyalóo A temesvári vérengzések főbűnöseinek ügyében elkészültek a vádiratok — közölte hétfőn Gheorghe Robu állami főügyész. Bukarestben adott nyilatkozatában bejelentette, hogy a per nemsokára megkezdődik. A huszonegy főbűnös katonai törvényszék előtt felel tetteiért. Az állami főügyész közölte, hogy valamennyi vádlottat népirtással és az abban való bűnrészességgel vádolják. A vádiratok szerint áldozataikat elégették, telefonlehallgatásokra adtak parancsot, és elrendelték az utak lezárását, hogy az események idején teljesen elszigeteljék Temesvárt. (A vádlottak között van Emil Macri tábornok, az állambiztonsági főigazgatóság gazdasági elhárítási igazgatóságának vezetője, Ion Popescu ezredes, a belügyminisztérium Temes megyei felügyelőségének vezetője, Traian Sima ezredes, a Securitate Temes megyei vezetője, loan Deheleanu ezredes, a milícia megyei parancsnoka, loan Corpodeanu ezredes, a milícia megyei parancsnokának helyettese, Filip Teodorescu ezredes, az állambiztonsági főigazgatóság vezetőjének első helyettese, Gabriel Anastasiu ezredes, az állambiztonsági főigazgatóság vezetőjének helyettese, Nicolae Ghircoias ezredes, a milícia főfelügyelősége bűnügyi intéze-éuek igazgatója, Gheorghe Atu- doroaie alezredes, a Securitate megyei vezetőjének helyettése, Tinu Radu alezredes, a Securitate megyei vezetőjének helyettese, Valentin Ciuca százados, a milícia megyei osztályvezetője.) Az állami főügyész bejelentette, hogy három főbűnös személyében megszüntették az eljárást, mert időközben meghaltak: Constantin Nuta belügyminiszterhelyettes, Ihaela Velicu és Petre Moraru ezredesek, a milícia főfelügyelősége helyettes vezetői nevét törölték a vádlottak listájáról. Nyilatkozott a per előkészületeiről Vasile Cozma alezredes, temesvári katonai főügyész is. Az Űj Szó-nak elmondta, hogy jelenleg a periratokat tanulmányozzák, nápokon belül várható a tárgyalás megkezdése. A letartóztatásban levő főbűnösökről közölte, hogy nagyon nehezen viselik jelenlegi helyzetüket, néhány .lkat idegileg megviselte a változás, így történt ez Petre Mora- ruval is, aki öngyilkosságot követett el. A temesvári főügyész arról is tájékoztatta a helyi lapot, hogy a letartóztatottaknak hetenként egyszer csomagot vihetnek a hozzátartozók, de a velük való találkozás és beszélgetés tilos. A no<;r \d sajtószolgálati közleményei Újabb cigány képviselőjelöltek a megyében Üjabb cigány képviselő- jelölteket indít a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja Nógrád Megyei Bizottsága. A Salgótarján 1-es választókörzetben Komódi Zoltánt, a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat dolgozóját. Részére az ajánlócédulákat a Salgótarján-Bag- lyasalja templomudvarban, Horvát Gyulánál gyűjtik. A 3-as szécsényi választókörzet országgyűlési képviselőjelöltje: Oláh Győző, a salgótarjáni Lakberendezési Áruház bútorosztályának dolgozója, Litke, Dózsa György u. 27. sz. alatti laA Vállalkozók Pártja megyei gyűlése kost, a balassagyarmati 4- es választókörzetben Berki Béla, Szügy, Rákóczi u. 22. sz. alatti lakost. MÁV-dol- gozót választották meg a bizottság tagjai. Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártja Nógrád Megyei Bizottsága A múlt hét végén tartotta a Vállalkozók Pártja megyei gyűlését. Az első ilyen rendezvény volt a Nógrád megyei intézőbizottság életében, hisz január elején alakult meg a megyében 21 alapító tagsággal. Mára elmondható, hogy közelít tagságuk a 200 fős létszámhoz. A legfontosabb feladakelte, mint zöld jelzést a német egység felé vivő úton, amit külön is megköszönt Gorbacsovnak. Kohl nem felejtette el hangsúlyozni azt sem, hogy Bonn az európai folyamatokkal összhangban, mindenekelőtt Berlinnel, valamint a négy nagyhatalommal folytatott tárgyalásokon kívánjq meghatározni az egyesülés feltételeit és menetét. Ennek egyik sarkalatos pontja a határok változatlansága, amellyel Kohl is egyetértett Moszkvában. Feltehető, hogy a Szovjetunió látszólagos engedékenysége a német kérdésben nem részesül egyértelműen lelkes fogadtatásban a másik három, közvetlenül érdekelt fővárosban. Egy dolog azonban bizonyosnak látszik: Moszkva számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a német egyesülés elkerülhetetlen, mi több, jóval előbb fog megtörténni, mint arra korábban számítani lehetett. Így hát nem maradt más választása — és ezek után feltehetőleg Washingtonnak, Londonnak és Párizsnak sem —, minthogy részt vegyen e folyamat irányításában, s lehetőséget teremtsen saját, illetve a közös európai otthon érdekeinek érvényesítésére. Másfelől Gorbacsov nyilván azt sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy egy esetleges merev elzárkózás kedvezőtlenül befolyásolhatja a gazdaságilag csúcsformában levő NSZK viszonyát a Szovjetunióhoz, ami természetesen kihathat a gazdasági kapcsolatokra is. Már pedig ma ez az egyik olyan dolog, amit Gorbacsov a legkevésbé kockáztathat. tunk, amiért összejöttünk, a megyei pártlista összeállítása és a tagság — demokratikus úton — jelölteket küld az országos listára is. A rendezvény keretén belül került sor a tagkönyvek kiosztására is. Megtárgyaltuk a gazdálkodásunkat. Tekintettel a szűkös anyagi lehetőségekre, mely az egész társadalomra jellemző, takarékosan bánunk a rendelkezésünkre álló pénzzel. Ezúton is szeretném megköszönni az intézőbizottság nevében tagjaink önkéntes felajánlásait. Várunk sorainkba minden vállalkozót, aki szeretne velünk közösen küzdeni egy valóban egy vállalkozásbarát közgazdasági környezet megteremtéséért. Várjuk minden szimpatizáns kopogtatócéduláit, melyet választási , irodánkba adhat le, vagy küldhet el. Cím: KIOSZ Salgótarján, Klapka Gy. tér 3. Bizalmukat előre is köszönöm ! Horváth József képviselőjelölt, a megyei intézőbizottság elnöke Választási események Dr. Rozgonyi József, az MSZP képviselőjelöltje Nagy- bárkányba hirdetett választói gyűlése nem a tanácsházán, hanem a Lucfalvai Általános Iskolában lesz február 15-én, (csütörtökön) 18 órakor. ☆ A Szocialista Párt megyei koordinációs tanácsa február 14-én, szerdán 15 órakor (Salgótarján, Kossuth u. 8. szám alatt) a párt tagjai számára nyilvános ülést tart, melyen megvitatja, hogy a párt kiket javasol megyei pártlistán képviselőjelöltnek. ☆ A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ és az Ipoly Hírügynökség kerekasztal-beszélge- tésre hívja a IV. számú választókerület valamennyi képviselőjelöltjét, valamint a választópolgárokat. A beszélgetésre február 15-én 18 órától kerül sor a művelődési központ kamaratermé ben. ☆ A Magyar Demokrata Fórum vendége Grosics Gyula. A sportbarátok és érdeklődők 1990. február 14-én, szerdán este 6 órától Pász- tón a Sport büfében (a sportpálya mellett) találkozhatnak az egykori aranycsapat kapusával. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Szociáldemokrata alapszervezet alakult Endrefalván Endrefalván alakuló taggyűlésre gyülekeztek az új tagok. Tóth Bertalan megyei elnök az Országos Választmány tagja, előadói beszédében foglalkozott az SZDP 100 éves múltjával és jelen célkitűzéseivel, ismertette a párt programját. Dr. Boholy András, a 3. sz. választókerület jelöltje az előttünk álló választásokkal foglalkozott. Az alakuló taggyűlés öttagú vezetőséget választott, elnök egyhangúlag dr. Bartus Máté lett.