Nógrád, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-26 / 48. szám
1990. FEBRUAR 26.. HÉTFŐ NÓGRÁD - HÉTFŐI MAGAZIN 5 így készül a szalagos fánk JÓ ÉTVÁGYAT! Kezdők * kétszer olvassák el A fánk a legkényesebb kelt tészta, összeállítása, kelesztése nagy gyakorlatot kíván. Hozzávalók: 28—30 darabhoz: fél kilogramm liszt, két dkg élesztő, 5 dkg porcukor, 5 dkg vaj, 2 tojássárgája, 1 pohárka rum, késhegynyi só, kb. fél liter tej, 1 liter olaj, vagy 1 kg zsír a sütéshez. A lisztet langyositsuk meg, a helyiség, ahol dolgozunk, egyenletes meleg, huzatmentes hely legyen. A takaró- kendő, a gyúródeszka szintén meleg legyen. Három deciliter langyos tejjel, az élesztővel, egy kanál porcukorral, a 3 kanál liszttel félsűrű kovászt készítünk (a szárított élesztőt a liszttel alaposan keverjük el). A porcukorral a tojássárgát elkavarjuk, az érett kovászhoz adjuk, jól elkeverve hozzáöntjük a langyos vajat, a lisztet és annyi langyos tejet, amennyiben a sót felöl* dottuk, hogy lágy, kalács- tészta-sűrűségű tésztát kapjunk. Fakanállal húsz percig „hólyagosra” verjük. A tetejét liszttel megszórjuk, letakarjuk, és langyos helyen jó másfélszerésére ke- lesztjük. Utána lisztezett deszkára kiborítjuk, kezünkkel ujjnyi vastagra szétnyomkodjuk, vizespohár nagyságú fánkszúróval kiszaggatjuk, és gyengén lisztezett deszkán letakarva még kb. fél órán át ke- lesztjük. Vigyázzunk azonban, hogy túl ne keljen, mert akkor nem lesz szalagos. A fánkot középfoTTÓ, egyenletes tűzön sütjük, bőzsírban. A zsír hőfokát pró- bafánkdarabbal ellenőrizhetjük. Ha túl forró a zsír, akkor hirtelen sül, a belseje nyers marad, nincs ideje a növekedésre, nem lesz szalagos. A megkelt fánk felső része kerüljön alulra, egyszerre csak annyit süssünk, amennyi kényelmesen elfér az edényben, hogy legyen hely a növekedésre. Szűrőkanállal szedjük ki tiszta papírosra, még forrón hintsük meg vaníliás cukorral. Melegen tálaljuk. Hölgyeim, itt a farsang! Bár már a farsangi szezon közepén járunk, talán akad még olyan hölgy, aki csak ezek után indul a farsangi mulatságba. Tudom magamról, mekkora gondot jelent a farsangi toalett összeállítása, ezért próbálok most önöknek — • elismert divatlapok alapján — néhány hasznos tanácsot és jó ötletet adni. Az ünnepi öltözék meghatározója a ruha. Ami az idén lehet romantikus, elegáns, de fiatalosan meghökkentő is. Egyszóval bármilyen, a lényeg, hogy tükrözze viselőjének az egyéniségét. Egy tanácsot azonban fogadjunk meg! A ruha mindig emelje ki előnyös tulajdonságainkat, és leplezze el, azt, ami nekünk sem tetszik. A jó alakú hölgyeknek természetesen nincs ilyen gondjuk. Nekik csak azt ajánlhatom, hogy az idén inkább a nőies formákat kiemelő ruhákat válasszák. A szép lábú fiatal hölgyeknek előszeretettel ajánlom a „mini” minden változatát, aszerint, hogy csípőjük és derekuk mit enged meg. A szép bőrű, és telt keblű hölgyek nyugodtan dönthetnek a topok mellett, melyekhez előnyös feltűnő nyakéket viselni. Akiknek derekuk nádszálvékony, vastag övékkel, karcsúsított ■ szabással emeljék ki azt Az sem baj, ha a ruha dereka egészen a mellig ér. S azok, akik valapiely testi adottság híjában vannak mindennek az ellenkezőjét tegyék. Tehát kendőzzék és ne hangsúlyozzák a kényes pontokat. Milyen anyagokat használjunk ezekhez a ruhakölteményekhez? A selyem és csipke már veszít népszerűségéből, helyüket a taft, a tüli, a zsorzsett, a muszlin és a bársony veszi át. Az anyagokat nyugodtan kombinálhatjuk, de ügyeljünk a színek harmóniájára. S melyek legyenek ezek a színek? Természetesen a tél színei: fekete, fehér, piros, de megengedett a zöld és a mélykék is. A pasztellszínekkel és a föld színeivel vigyázzunk! Nem igazán elegánsak. (Persze, kivétel mindig akadhat.) De bármilyen színű is legyen a kiválasztott ruha, hozzá színben és stílusban mindig a megfelelő cipőt és táskát válasszunk. Sokszínű ruhához, a színek egyikét, illetve feketét, egy- színűhöz azonban más — a ruha színét kiemelő, de azzal harmonizáló — színt is viselhetünk. Most pedig pár szót a kiegészítőkről. Sokan sajnos, elhanyagolják ezeket pedig tönkretehetik az egyébként gondosan összeállított toalettet. Ha 4 bálba megyünk — márpedig a farsangi mulatságok azok —. lehetőleg ne színes műanyag kiegészítőket viseljünk. A bársony és a taft mellett ezek giccsesnek is hathatnak. Sokkal divatosabb a strassz, a gyöngyház, az arany, vagy ezek kombinációja, esetleg színes kövekkel díszített változatuk. Igen divatosak a feltűnő, nagyméretű fülbevalók, láncok. De vigyázat! Az önmagukban gyönyörű kiegészítők nem biztos, hogy illenek az ön ruhájához! Egy elegáns ruhához jobban passzol a finom, de szépen megmunkált ékszer, mint egy óriási karika-fülbevaló, kövekkel kirakva. S még valami.. Há módunk van rá, közel azonos anyagú és stílusú láncot, fülbevalót,' karkötőt és brosst viseljünk. (Vigyázzunk az övék csatjára is!) Amiről pedig még írni szeretnék, talán a legfontosabb a frizura és a smink. Mind a kettőnek a toalett szerves részét kell képeznie. A smink színének har- mónizálnia kell a ruha színével, de a szem színéhez is alkalmazkodnia kell. Ma a természetes sminkelés divatját éljük, ám ünnepi estéken egy kicsit merészebben fessük magunkat. Örök divat a piros száj s az idén a narancs színek. A száj színe azonos legyen a plrosítóéval! Használjunk kontúrceruzát! A szemhéj árnyalását több, színnel végezzük, s a színek közül a ruhával harmonizáló legyen a meghatározó! Soha ne feledkezzünk meg az alapozásról! A nő koronája a haj. Ez a megállapítás a farsangi bálban is legyen igaz! A frizurának a ruha stílusához és az arc formájához kell alkalmazkodnia. Idén a legdivatosabb hajviselet egyike, ami talán a legelegánsabb is: az egyenes haj hátrafogva, egy feltűnő csattal igazán mutatós lehet. Máig a bálok frizurája maradt a konty, amit különböző szalagokkal, virágokkal díszíthetünk. Természetesen a göndör haj is lehet széli és esztétikus, ha jól ápolt. Ha pedig volt energiája, és türelme ezt a szépségleckét végigolvasni, s ha megpróbálja betartani az itt leírtakat, ígérem, hogy sok férfi fog ön után megfordulni. És talán ön lesz a bálkirálynő!? Patti Hej, micsoda farsangok voltak a mi időnkben! Három napig tartott a mulatság: vasárnap, hétfőn meg kedden. Szerdán már nem, mert kezdődött a negyvennapos nagyböjt. Száraz szerda lesz a héten, Megbomlik a hasad étien — így mondogattuk. Tizennégy-tizenöt éves lehettem, mikor az első farsangomat megéltem. Jaj, de nagy örömmel vártam. Álmomban sem gondoltam volna rá, milyen keservesen végződik. No, de vegyünk mindent sorjában! Még szombaton összetalálkoztam a bolt előtt az udvarlómmal. Kedveskedve odaszólt hozzám: — Julis, feldíszítenéd a kalapomat, ha elvinném? — Nagyon szívesen, csak hozzad. Akkor tudtam meg, hogy legénybíró lesz az én udvarlóm. Nagy megtiszteltetés volt ám legénybírónak lenni, ök fogadták a zenekart, ők ügyeltek a bálban a rendre. A kalapjukat egy- egy lány díszítette ki hosszú szalagokkal, rozmaringgal, farsangi bokrétával. Esteledett, mikor fütyült az udvarom a házunk előtt. Csak a pitvarajtóig jött be. Édesanyám kint várta. — Adjon Isten jó estét. Nem haragszik, hogy Julis földíszíti a kalapomat? — Adjon Isten, édes fiam, dehpgy haragszom. Add ide a kalapod, aztán reggel már jöhetsz érte. Odaadta anyámnak, aztán: — Adjon Isten jó éjszakát! — elment. Én meg repestem a boldogságtól. Egész este díszítettem a kalapot. Tízfajta hosszú szalag is virított rajta, ahogy készen lettem. Csakúgy fénylett az aranyportól a bokréta. A kalárisaim közül a legszebbet tettem melléje. Másnap kora délután Boldogról hozták a legénybírók a rezesbandát. Kocsival jöttek végig a falun. Olyan erővel fújták, hogy az egész falu recsegett, zengett a muzsikaszótól. Ahová valamelyik legénybíró udvarolt, ott megálltak a ház előtt. Nekem azon a kora tavaszon muzsikáltak először életemben. Félrehúztam egy kicsit a függönyt, úgy hallgattam őket. Négy órakor értem haza a litániáról. Át kellett öltöznöm, mert. abbá a ruhába, amiben a templomban voltam, nem mehettem a mulatságba.—Szedtem magamra tizenkét-tizenhárom szoknyát. Nagyanyám mellettem mondogatta: — Igazítsd a farodat, szépen rázd. Hogy minden legény utánad nézzen, mikor mégy az úton! — Idefigyelj, úgy huncut- kodj abban a mulatságban, úgy mosolyogjál, hogy a legények rád nézzenek, táncba hívjanak. Nehogy holnap a kötényeddel kelljen behordani a gödröt, amit ki- állsz! Ügy tartották a mi falunkban, hogy amelyik lány sokáig petrezselymet árul, nem táncol, gödröt tapos kínjában. Hogy szégyellte azt a szülő, de még a hozzátartozók is! Még nem volt öt óra, mikor a kocsmadombra értem egy lánycimborámmal. Anyám nem kísért el, mert éppen akkor gyengélkedett. A legénybírók a kiskapunál álldogáltak egy asztal mellett. Szedték a pénzt. Egyszer csak hallom, hogy a nevemet kiáltják: — Homoki Juli, gyere be! Hőj, megrázitam a faromon a szoknyát, úgy léptem ki a lányok közül büszkén. Nekem már nem kellett fizetnem belépőt, mert a kiáltás meghívást jelentett. Hamar elkezdődött a tánc. A banda képes volt egy óra hosszát fújni egyhúztom- ban. Annyit ugráltunk, hogy tiszta lucskos lett a hátunk, mindenünk. Egy nótában tízzel is táncoltunk, nem úgy, mint most: hogy összeállnak, összeragadnak, aztán adjon Isten. Ha egy legény újból fel akart kérni, egy kört meg kellett neki várnia, a második körben visszavehetett. Arra voltam büszke, hogy minél több legénnyel táncoljak. Egy pattanásos arcú legény okozta a vesztemet. Az mindig visszakért, minden egyes legénytől visszakért egy kör után. Majd megevett miatta a méreg. — A fene egyen meg, no, várjál csak, majd elhagyják egyszer a nótát. Mert ha elhagyták, nem illett a legénnyel megállni egy percre sem. Mi lányok beálltunk karéjba táncolni a kocsma közepére. Táncoltunk, daloltunk zene nélkül. Ahogy aztán a rezesbanda rázendített, szétugrottunk. Körbeálltuk az udvart, vártuk a legényeket, hogy fölkérjenek bennünket. Jól kiterveltem mindent, hogy megmeneküljek a pattanásos legénytől. Hátraáll- tam a harmadik sorba. • — No, most már jöhetsz, nem megyek el veled. Mással elmegyek, de veled nem — gondoltam. De csak jött a legény, intett felém az ujjával. Ügy tettem, mintha nem láttam volna. A legény meg összeráncolta a homlokát, fura- kodott a lányokon keresztül. Megfogta a vállam, mérgesen rámszólt: — Szabad lesz? Én meg elrántottam magam, elszaladtam. A mellettem lévő lánynak még odakiáltottam : — Jój, édesanyám a kapuban vár! Dehogy várt anyám, de mondanom kellett valamit. Egy tánc után visszaolda- logtam az útról. Kárörvendve gondoltam a pattanásosra: — No, többet nem hívsz el, majd hív más! Elkezdődött az új nóta, de én árultam a petrezselymet. Egy hitvány legény sem nézett felém. Persze hogy nem, mert a pattanásos megmondta a többieknek, ne-, hogy engem fölkérjenek. Kisvártatva a pattanásos ugrált egy kicsit a zenészek előtt, majd két muzsikással jött felém. Jaj, nem sejtettem, mi következik! Még mosolyogtam rá, én bolond. Mikor mellém ért, megfogta a vállam, lódított rajtam égyet, meglökött, zeneszóra kituszkolt. Mindenki csak minket bámult. Azt a nagy szégyent! Még most is be- leborzongok, ha rágondolok. Örökre megtanultam, hogy. mi az a kitáncoltatás. Otthon édesanyám csak rám meredt: — Mi baj van, édes lányom, ilven hamar hazajöttél? — Á, csak fáj a fejem. Nem tudtam mást hazudni, és gyorsan bebújtam az ágyba. Hétfőn sötétedéskor a fiatalok javában táncolhattak, én meg otthon ültem. Nem akaródzott elindulnom, mert délelőtt alaposan rám ijesztettek a lányok. — Julis, lebeszélt a legény mindenkit, téged nem fognak fölkérni, öten-hatan összefognak, és agyonverik azt, aki veled táncolni mer. Nem tudja elviselni, hogy kibabráltál vele, szégyenbe hoztad. Anyám csak nézett rám, megcsóválta a fejét: — Édes lányom, megfésüljelek? Menj már abba a mulatságba.! Tétováztam, nem tudtam, mit tegyek. Egy kicsit bíztam abbán, hogy az udvar- lóm fölkér, nem ijed meg a fenyegetéstől. — Anyu, egy kicsit fáj a fejem, de azért csak elmegyek. Bár ne mentem volna. Csak álltam, álltam, kínomban tapostam a földet, öthat verset vártam, és egy legény sem jött felém. Az udvarióm úgy, tett, mintha észre sem vett volna. Nem akart verekedést. — Állhatok én itt ítéletnapig, itt már nem lesz kérőm — gondoltam magamban, és lángoló arccal haza- kutringoltam. Bebújtam az ágyba, és sírtam hangosan. — Mi bajod van, lányom? — kérdezi az anyám. Elmondtam neki mindent, hátha megvigasztal. Még a vígasztalás sem jött. helyette jól elvert, megpofozott. — Nem mindig arra tanítottalak, hogyha cigánylegény hív a táncba, még azzal is el kell menni ? Hogy hozhattál szégyenbe egy legényt? Egy lány egy legényt! Ebben a farsangban már nem táncolsz többet, helyette itthon kuruttyolsz! Ügy is volt. Kedden vigadott az egész falu fiatalsága, én meg otthon szomorkod- tam, De fájt az nekem, hogy nem táncolhattam. Akkor jól megtanultam a leckét. Soha többet nem hoztam szégyenbe legényt, de voltak is később víg farsangjaim. Nagy Zoltán *
