Nógrád, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-26 / 48. szám

NÓGRÁD POL1 1IKAI NAPILAP XLVI. ÉVF„ 48. SZÁM ARA: 4,30 FORINT 1990. FEBRUAR 26.. HÉTFŐ /.Vo'-1-1 / v- V*­(r­VS4 ­WPW6AT4 n peresztrojka meggyorsítását, radikálisabb változásokat követeltek Rendbontások nélkül, nyugodtan, az eredetileg ter­vezettnél azonban jóval kevesebb részvevővel zaj* lottak le Moszkvában a vasárnap kora délutáni meg­mozdulások. Alig rtéhány tízezer polgár volt jelen a nagygyűlések három helyszínén, miközben a három héttel ezelőtti moszkvai felvonuláson több százezren vettek részt. (Tudósítás a 2. oldalon.) Választások előtt Tizenkét pért jelentett be országos listát űz MSZP, az MDF és az SZDSZ nagygyűlése Egy nemrég végzett közvélemény-kutatás szerint a megkér­dezettek 70 .százaléka tud arról, hogy március 25-én lesz­nek a választások. Azok aránya azonban, akik azt is tudják, hogy egyéni jelöltre és pártlistósra is kell szavazni nem éri el az 50 százalékot. Az Országos Választási Bizottságnál a jogszabályi előírásoknak megfelelően 1990. február\ 23-án 24 óráig a lehetséges utolsó időpontig tizenkét párt jelentette be jelöltjeit az országos listáján. Ezek a következők: Agrár- szövetség; Fiatal Demokraták Szövetsége; Független j Kis­gazda- , Földmunkás- és Polgári Párt; Hazafias Vá­lasztási Koalíció; Kereszténydemokrata Néppárt; Magyar Demokrata Fórum; Magyar Néppárt; Magyarországi Szoci­áldemokrata Párt; Magyar Szocialista Munkáspárt; Magyai Szocialista Párt; Szabad Demokraták Szövetsége; Vállal­kozók Pártja. Az Országos Választási Bizottság megkezdte az országos listák jelöltjeinek nyilvántartásba vételét és legké­sőbb február 28'áig közzéteszi a jelöltek névsorát. Vállalkozni kell a sportvadászoknak is Székesfehérvárott tartot­ta országos választási nagy­gyűlését a Magyar Szocialis­ta Párt. A rendezvény nyi­tányaként a párt vezetői megkoszorúzták a Romkert­ben a magyar királyok sír­emlékét, majd a Videoton oktatási központjának csar­nokában mintegy kétezer résztvevő előtt igazi feszti- váli hangulatban vonult be az MSZP 175 képviselő­jelöltje. A résztvevőket Nyers Rezső köszöntötte, és üd­vözölte Pozsgay Imre, aki bejelentette, hogy a Szocia­lista Párt egy híján minden választókerületben ország- gyűlési képviselőjelöltet ál­lít. Ez a bizalom, valamint a párt meggyőző mérték­tartó programja lehet a garancia a békés átmenet folytatására, egy olyan rend­szerváltásra, amely a nem­zet felemelkedéséhez elke­rülhetetlen. Garancia továb­bá arra is, hogy ez az út a legkevesebb fájdalmat okoz­za embertársainknak. Ezt az időszakot ne a félelem, hanem a jövőre való fel­(Folytatás a 2. oldalon.) Nógrád megye 36 vadász- társasága és 1803 sportvadá­szának képviseletében 57 szavazati joggal megjelent küldött részvételével ösz- szegezték az elmúlt öt év szervezeti életének, a mű­ködés gazdasági alapjait je­lentő vadgazdálkodásnak az eredményeit, a szombaton megtartott MAVOSZ megyei küldöttgyűlésen. Az intéző- bizottság beszámolóját Ür­mössy László, az ib me­gyei elnöke ismertette. Nógrád megyében — szak­mailag és anyagilag egy­aránt — tovább fejlődött a sportvadászat. A vadásztár­saságok többsége a közel­múltban lezajlott választá­sok során megerősítette sa­ját vezetését olyan vadá­szatot és gazdálkodást jól ismerő szakemberekkel, akik" a társadalom átalaku­lási folyamatában érvényt tudnak szerezni a sportva­dászat érdekeinek is. A va­dásztársaságok szélesebb jogkört, nagyobb felelőssé­get, érdekképviseletet kér­nek, és várhatóan kapnak is. A tanácskozáson szóvolt az új működési elvekről, szervezeti keretekről mely- lyel kapcsolatosan szándék’ nyilatkozatot kell tenni a társaságoknak. Ezzel kap­csolatosan többen kifejtet­ték támogató és aggodalmu­kat is kifejező véleményü­ket, utaltak a „kiválás” ve­szélyeire. Pillanatnyi cso­port- és gazdasági érde­keknek a vadászatot nem le­het alárendelni! A küldöttgyűlés megvá­lasztotta az új megyei inté­zőbizottságot, melynek el­nöke Cseh Marcell, titkára Rottenhoffer Attila lett. A vadászmesteri tisztet Tóth József tölti be. A gazdasági vezető Miklós Endre, a ter­mészetvédelmi és oktatási • felelős Plachi Péter, az el­lenőrző bizottság elnöke Ür- mössy László. R. A. Fotó: Rigó T. Hitel nélkül Tiltakozás a szovjet radarállomás ellen Nemzetközi nagygyűlést tartottak szombaton a ma­gyar—szovjet határon, a Beregsurány és Asztély között el­terülő Barátság kertben a békéért, a fegyverkezés ellen és a környezetvédelemért. A pásztói termelőszövet­kezetben a lehetőségek erő­teljes csökkenése — jelen­tős elvonások, az ipari anya­gok, gépek árának drágulá­sa — miatt építési és gépi beruházásokra, főleg az amortizációs alapból 5 mil­liót költöttek. Idegen forrá­sokat — hitel stb. — nem vettek igénybe, mert rend­kívül magas kamatot kér­tek érte. A minimális beruházás segített abban, hogy az idei év folyamatos termeléséhez szükséges álló- és forgóesz­közöket, valamint a gépe­ket és a technológiákat biz­tosítani tudják. A megmozdulást a Ma­gyarországi Zöld Párt mis­kolci csoportja, a Magyar Demokrata Fórum Szabolcs- Szatmár-Bereg- és Borsod- Abaúj-Zemplén megyei szervezete, a Keresztényde­mokrata Néppárt Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei szer­vezete, a Kárpátaljai Ma­gyarok Kulturális Szövet­ségével, az Ukrán Népi Moz­galommal, a Sevcsenko Uk­rán Nyelvi Társaság kár­pátaljai szervezeteivel kö­zösen rendezte meg. Csatla­koztak a demonstrációhoz az SZDSZ és a FIDESZ nyíregyházi szervezetei és a kárpáti Ruszinok Szövet­sége is. A mintegy 600 résztvevő tiltakozott a Munkácstól 20 kilométerre lévő pisztraházi (pesztrjalovói) katonai lé­tesítmény építése ellen. A készülő radarállomás ugyan­is nagy mértékben károsít­ja a környezetet és veszé­lyezteti az emberek egész­ségét, s nemcsak Ukrajná­ban, hanem a környező or­szágokban is. Tőkés László, az RMOSZ tiszteletbeli elnöke Tőkés László lett a Ro­mániai Magyarok Demok­ratikus Szövetségének tisz­teletbeli elnöke. Erről a szövetség harmadik országos küldöttértekezlete döntött, amely szombaton és vasár­nap Sepsiszentgyörgyön ta­nácskozott. A küldöttek tel­jes egységben, közfelkiáltás­sal választották az RMDSZ tiszteletbeli elnökévé Tőkés Lászlót. Vendégünk volt: dr. Körmendy József, a megyei tanács elnöke B-lislákhal nem jutunk a megoldáshoz! Az utóbbi hónapokban, a közvélemény figyelme, az or­szágos szakmai fórumok elemzései megkülönböztetett ér­deklődéssel kísérik a megyei tanácsok sorsának alakulását; az önkormányzati rendszer gyakorlatban történő megva­lósítása irányában történő elmozdulást. A „mammut” ap­parátusok létszám- és bérhelyzete is kíváncsivá tette az adó­fizető állampolgárokat... Mi a helyzet Nógrád megyében? — kérdeztük dr. Körmendy Józsefet, a megyei tanács el­nökét. A megyei tanácsok jövő­jének alakulása a készülő, új önkormányzati törvény szabályozásától függ. Jele­nünk, mai munkánk vi­szont, az ország működőké­pességének egyik garanciája. A megyei tanács szakigazga­tási szervezetének struktú­rája, létszáma, a működés költségei egyébként minden időszakban a szervezetnek az államigazgatásban betöl­tött szerepétől függnek. Reá­lis megítélés és ennek alap­ján közérdekű döntés csak ennek az összefüggésnek a figyelembevételével alakít­ható ki. Egyes adatok, irá­nyítási elemek önkényes ki­ragadása az összefüggések­ből megtévesztő következte­tésre vezet. A megalapozat­lan és káros indulatokat gerjesztő következtetések az államigazgatási munka fo­lyamatosságát kockáztatják, a lakosság ügyeinek zavar­talan és szakszerű intézését nehezítik meg. A tanácstör­vény, a munkát megalapozó jogszabályok igen jelentős feladatokat, hatásköröket, hatósági jogköröket ruház­tak a megyei tanácsi szer­vekre. Az más kérdés, hogy mindez ma korszerűnek mi­nősíthető-e? De a jogszabá­lyok módosításáig az irányí­tási feladatokat el kell lát­ni. Az önkormányzati tör­vény szabályozási koncep­ciójának közzétett tervezete, a megyei tanácsok szerepé­ben, feladatrendszerében je­lentős változtatást helyez ki­látásba. Az új önkormány­zati rendszer kiépítésével, kiteljesedésével összhangban magam is szükségesnek tar­tom az igazgatási költségek további ésszerű csökkenté­sét. A megyei tanácsi szak- apparátus egy korábban meghatározott szerepkör szerint alakult ki. Felké­szültségét, szellemi kapaci­tását tekintve természetesen alkalmas a változó felada­tok ellátására is. A politi­kai intézményrendszer meg­kezdett reformja kedvező lehetőséget teremtett a me­gyei tanácsi apparátus szer­vezetének, tartalmi munká­jának és munkastílusának átalakításához. Éltünk is ez­zel, és munkánkban igyek­szünk eredményesen hasz­nosítani a legjobb tapaszta­latokat. — Mindezek ellenére a megyei tanácsi szervezet a közvélemény megítélésében, hosszú idő óta a változat­lanság mintája... — Valóban, a megyei szak- igazgatási szervezet évtize­dek óta lényegében válto­zatlan volt: annak ellenére, hogy számottevően módo­sult a társadalmi környezet. A tanácsok feladatrendszere, (Folytatás a 2. oldalon.) „A madár repülésre, az ember munkára született” Átmentik a vállalkozó kedvet Karancslapujtőn A feleimben szereplő ma­gyar közmondás köszöntötte a karancslapujtői termelő- szövetkezet szombati köz­gyűlésén megjelent tagokat, alkalmazottakat és meghí­vottakat. Fodor Iván ipari igazgatóhelyettes köszöntője után Szivák János, a nem­rég megválasztott új elnök, tolmácsolta a vezetőség be­számolóját. Az elmúlt évben egymil­liárd-egyszázhatvannyolc- milliós árbevétel mellett a nyereség csaknem tizenkét és fél millió forint. Ez utób­bit magyarázni lehet, mint­sem büszkélkedni vele, de azért szégyellni sem kell. Az ipari anyagárak emelkedése, az évközi munkabérek és közterhek többletköltsége, a bankhitelek utáni kamatnö­vekedés, több mint negyven­hatmillióval apasztotta az elérhető nyereséget. Tetézte a gondokat, hogy több ter­melőüzem nem tudta ki­használni kapacitását. Az ágazatok részletes ér­tékelése, a nyereséget és veszteséget hozó egységek felsorolása után, rátért az idei elképzelések ismerteté­sére. Ezek szerint az idén tízmilliós nyereséget kíván­nak elérni. Központi feladat­nak tartják a fizetőképesség megőrzését. Ezt szolgálják a leállított beruházások, a hi­telek tervezett csökkentése, a veszteséges vállalkozásokból Való kivonulás, az eredmé­nyesen termelő egységek maximális kihasználása. Azon fáradozik a vezetőség, hogy átmentse a vállalkozó kedvet, a meglevő vállalko­zási formákat, újakkal egé­szítse ki. Figyelembe véve a ked­vezőtlen adottsággal járó tá­mogatásokat is, az idén a (Folytatás a 2. oldalon) Pártoktól függetlenül Megalakult a mérnök- és technikus-szakszervezet A Budapesti Műszaki Egye­temen szombaton megala­kult a Mérnökök és Tech­nikusok Szabad Szakszerve­zete. A vitaindító előadások felszólalói hangsúlyozták, hogy rendkívül nagy jelen­tőségű az a tény, miszerint négy évtized után ismét lét­rejött a magyar reálértel­miség önálló szakszervezete. Vámos Tibor akadémikus külön is aláhúzta, hogy erre azért van nagy szükség, mert meg kell őrizni a ha­zánkban dolgozó és alkotni akaró műszakiak szellemi erejét. A hozzászólók egyebek között kifejtették: minde­nekelőtt erős érdekképvise­letet várnak az új szakszer­vezettől — hangsúlyozva a munkanélküliség elleni fel­lépést —, valamint azt, hogy a mérnök- és technikus-szak­szervezet a pártoktól telje­sen függetlenül működjék. 4

Next

/
Thumbnails
Contents