Nógrád, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-16 / 40. szám

2 NOGRAD 1990. FEBRUÁR 16.. PÉNTEK Testületek tárgyaltok (Folytatás az 1■ oldalról.) ban. A bérleti díj a már te­lített, elkülönített számlára folyik be, az a felmerülő költségek nagyságrendjével megközelítően megegyező. Az épületben amúgy a pár­tok mellett a vám- és pénz­ügyőrség bérel helyiségeket, nekik még négy évre érvé­nyes szerződésük van. A népgazdasági helyzet rosszabbodása a tanácsok gazdálkodásában is érezhe­tő — a megállapítás a Ka- rancskeszi Községi Tanács tegnapi ülésén hangzott el, amelyen dr. Havasi Béla külügyminiszter-helyettes, független képviselőjelölt is részt vett megfigyelőként. A tartalmas, közel háromórás testületi ülésen a többi kö­zött megtárgyalták a tanács ez évi gazdaságfejlesztési tervét és költségvetését, va­lamint a tehóról szóló ta­nácsrendelet hatályon kívül helyezését. A napirendi pontok elő­terjesztője Alberti Árpád vb-titkár volt. Mint elmond­ta, az ez évtől érvényes új Megtudhattuk még, hogy a bíróság legújabb kérésében, a központi döntésig haszná­latra kéri a székházat. In­doklásában szerepelnek a már említett megnövekedett feladatok, így a cégbíróság és a közigazgatási bíróság üzemeltetése. A pártok, s természetesen a vámőrség maradhatnak. (h—) pénzügyi szabályozórend­szer rájuk nézve is hátrá­nyos. Megszűnik az állami támogatás bevételkiegészítő szerepe, s a támogatást nor­matívák alapján kapják. Ennek felhasználásáról az önkormányzat önállóan dönt. Alberti Árpád kiemelte: arra kell törekedni, hogy a közoktatás, az egészségügy és a szociális ellátás alap­vető szükségleteit fedezni lehessen. Egyéb működési területen stagnálás, illetve visszafejlődés várható. A felújítási alapot az is­kolai napközi otthon és a ház fűtéskorszerűsítésére kí­vánják fordítani. Fejlesztési célokra 1 millió 895 ezer fo­rint áll rendelkezésre, de ebből 1 millió 278 ezer fo­rintot kell visszafizetniük megyei megelőlegezésként! A megmaradt összeget telkek kialakítására használják fel. Más fejlesztésre fedezet hiá­nyában nincs lehetőség. Pásztó: fokozottan hátrányos helyzetben A Pásztói Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tegnapi ülésén többek között a város idei városfejleszté­si terve és költségvetése sze­repelt napirenden. A normatív szabályozás­ból és a személyi jövede­lemadó elosztásának új rend­szeréből eredően a pásztói tanács is forráshiányos, amely a nem kiemelt műkö­dési feladatoknál és fejlesz­téseknél visszalépést tesz szükségessé. Sajnos, itt is gond, mint megyeszerte min­denütt, hogy az egy főre jutó személyi jövedelemadó nagyságrenddel az országos átlag alatt van, sőt a me­gyei átlagot sem éri el. Javaslatot tettek továbbá, több, az állami tulajdonban lévő építési telek vevőjének kijelölésére, s előkészítették a városi tanács soron követ­kező ülését. Karancskeszi: nincs pénz fejlesztésre aggodalmak Kína alig leplezett aggoda­lommal figyeli a Szovjetuni­óban zajló eseményeket. De a kínai vezetés arra az ál­láspontra helyezkedik, hogy mindaz, ami a Szovjetunió­ban történik, belügy, amely­be sem a Kínai Kommunis­ta Párt, sem a kínai kor­mány semmilyen formában nem kíván beavatkozni. Ugyanezt az álláspontot vallja Kína a kelet-európai országokról is. Pekingi ille­tékesek több alkalommal le­szögezték: függetlenül attól, hogy mi történik a Szovjet­unióban és a kelet-európai országokban, Kína a békés egymás mellett élés öt elve alapján, továbbra is fenn kí­vánja tartani kapcsolatait ezekkel az országokkal, új vezetőikkel, sőt, új rendsze­rükkel is. A kínai vezetők nem rea­gáltak arra, ami az SZKP KB nemrégen lezajlott ülé­sén történt. Nem vállalkoz­tak arra sem, hogy bármi­lyen formában kommentál­ják azt a bejelentést, hogy Moszkvában törölni készül­nek a szovjet alkotmányból azt a cikkelyt, amely az SZKP vezető szerepéről szól. Az egyetlen kommentár Csiang Cö-min kínai pártfő­titkár részéről hangzott el, de az sem kapott nyilvános­ságot a kínai sajtóban. Nyu­gati forrás szerint, Csiang Cö-min, amerikai politikusok előtt kijelentette, hogy Kína különbözik a Szovjetuniótól, s a szovjet politikai változá­sok Kínát nem befolyásol­ják. Hozzátette, hogy a Ki1- nai Kommunista Párt néma szovjet Vörös Hadsereg se­gítségével jutott hatalomra. E kijelentés alapján az ame­rikai politikusok arra a kö­vetkeztetésre jutottak, hogy Kína semmilyen körülmé­nyek között nem követi a Szovjetuniót a radikális po­litikai reformok útján. A nagy színjáték Elképedve tapasztalom, felbolydult a világ. A csap­ból is politika folyik, em­ber legyen a talpán, aki eligazodik ebben a labi­rintusban. Már a gyerekek is megalakították Mici­mackó pártjukat, a szülők meg beléptek valamibe, valahova. Tarkón csapják egymást jóérzésű emberek, követ vágnak egymáshoz a barátok. Felbolydult a világ. Ebben az országban min­denki potenciális képvi­selőjelölt. Meglett férfiak, komoly családanyák in­dulnak neki a politika bugyrainak. Szerény, jó­érzésű emberek lépnek a nyilvánosság elé, világot megváltó gondolatokkal. Akik évtizedekig a háttér- ben voltak, most hirtelen főszereplők óhajtanak len­ni. Csábító a fény, min­dig tudtuk —, node hogy ennyire elvakítson egye­seket, az már félelmetes! Az még hagyján, hogy a pártok, szervezetek indí­tanak jelölteket, de az ön­ként jelentkezőket, vajon mi motiválhatja? Hogy van bátorságuk kinevezni magukat minden gondok megoldójának? Lehet, a háttérben más erővonalak is mozognak. Természete­sen kellenek független je­löltek is, de valahogy olyan mulatságos az egész. Egyetlen képviselője­lölt tisztességében, jó­szándékában sem kételke­dem, mégis motoszkál a kisördög bennem: veszí­teni nem lehet ezzel az ak­cióval. Megismeri az or­szág, a megye az indulók nevét, később ez jól jöhet. Könnyebben kezdhetnek bármibe. Akinek pedig si­kerül bejutni a parlament­be, szép karriert futhat be. A leendő képviselői fize­tések meg egyszerűen va­rázslatosak. ötven, hatvan, nyolcvan ezrekről beszél­nek. Bizony nem kevés ez a fizetés manapság. Egyik-másik nyilatkozat nem mentes a demagógiá­tól sem. ígéretekben meg végképp nincs hiány. Min­denki mindent megtesz a választókért. Képviselik majd az érdekeinket — úgy általában. Adja Isten, hogy így legyen! Csak­hogy megfoghatatlanok ezek az ígéretek. Elhang­zik: a fizetésből élők ér­dekeit képviselem, a falu felemelkedését szolgálom, népben-nemzetben gon­dolkodom, a nyugdíjasok, a fiatalok érdekét képvi­selem, piacgazdaságot aka­rok. Szépek ezek a szóla­mok, de mintha ismerő­sek lennének valahonnan. Eddig is ezt mondták ne­künk a pártállambeli kép­viselő urak. Aztán szem­rebbenés nélkül megsza­vazták az ellenkezőjét. Nem képviseltek semmit, csak a párt érdekeit. Le­het, most is pártérdekeket, egyéni érdekeket képvi­selnek. Igen, bizalmatlan vagyok. Félek, megtaní­tott félni az élet. Jó dolog, hogy mindenki indulhat a választásokon, már-már itt a demokrá­cia. Mindössze 750 ajánlá­si szelvény szükséges az álmok megvalósulásához. Adminisztratív akadályok­nak nem lenne értelme. Értelme lenne viszont az önkontrollnak, a mérsék­letnek. Értelme lenne an­nak, hogy az emberek je­löljék az indulókat, s ne saját magukat nevezzék ki megváltónak. Értelme len­ne a szerénységnek, az alá­zatnak. Én azoknak a je­lölteknek nem tudok hin­ni, akik saját magukat ne­vezik ki Istennek. Ismeretségi körömből is többen jelöltették magu­kat, nem értem, miért. Nem látom tisztán az oko­kat. Idegen tőlük ez a sze­rep, mégis vállalják. A nagy színjátékban részt vesznek ők is, holott nyil­vánvaló, statisztaszerepre kényszerülnek. Azzal nem magyarázható, hogy a kö­zösségért tenni akarnak, hiszen saját közegükben többet tehetnének. Mint, ahogy már bizonyították is. És mégis, és mégis kép­viselőjelöltek akarnak len­ni. Felbolydult ez a világ, bizakodom mégis, hogy egyszer talán csillapodik ez a láz. De addig vajon hány ember keseredik meg, s mennyi csalódik? Én az aggodalmat képvi­selem. Ádám Tamás r .-.............-...—.—...... V álasztási ragasztóháború—még mindig... TAVASZ TAVASZ SlK'íl'St* szeciausn f»*T Már megint egy plakát­ügy... Ügy tűnik, végképp falrahányt borsónak bi­zonyul a már többször szó- vátett kérés, hogy NE RA- GASZTGASSANAK egy­szer már kifizetett, és fel­ragasztott plakátra másikat, más pártot, vagy pártokat reklámozandó. Talán már mondani is felesleges (sajnos), hogy is­mét a megyeszékhely szol­gáltatja a rossz példát. Egy szép (?) reggelen a Vörös Hadsereg, a Malinovszkij és a Pécskő úton hirtelen ille­gálisan kitett ragasztmá- nyok kerültek a tekinté­lyes összegbe kerülő, s már kifizetett plakátokra. Mint a Magyar Hirdető megyei központjában el­mondták, nincs jogi alap­juk utólag kifizettetni az elfoglalt reklámhelyek ér­tékét a „fekete” ragasztgatók- kal. fgy nem kerül semmi­be, CSAK ERKÖLCSTE­LEN... Lemondtak a legfőbb párt- és állami vezetők Az ellenzék egységes kö­vetelésére Dusanbéban csü­törtökön lemondtak tisztsé­gükről a köztársaság legfőbb párt- és állami vezetői. Az ellenzéki erőket tömö­rítő — és a szerdai tömeg­gyűlésen megalakított — ide­iglenes népi bizottsággal szerda este megkezdett köz­vetlen tárgyalások eredmé­nyeként lemondott tisztségé­ről Kahar Mahkamov, a Tadzsik KP KB első titkára, Gaibnazar Pallajev, a köz- társasági Legfelsőbb Tanács elnöke és Izatullo Hajojev tadzsik kormányfő. A hiva­talos bejelentés szerint le­mondásukról a „végleges döntést a köztársasági párt- szervezet plénuma és a tad­zsik Legfelsőbb Tanács rend­kívüli ülése hozza meg”. A magas rangú állami tisztviselőből ellenzéki vezetővé előlépett Buri Kari­mov, az ideiglenes nemzeti bizottság elnöke (egyben a tadzsik köztársasági tervhi­vatal vezetője) a szovjet hír- ügynökségnek adott csütörtö­ki nyilatkozatában kijelen­tette, hogy a köztársaság je­lenlegi vezetése képtelen megoldani a felhalmozódott társadalmi és gazdasági problémákat. Elutasította azonban a szélsőséges eszkö­zök alkalmazását, a problé­mák párbeszéd útján való rendezése mellett foglalt ál­lást. Csütörtökön egyébként a frissen alakult ellenzéki tö­mörülés nyolcezres tömeg- tüntetést szervezett követelé­sei alátámasztására. A tünte­tők egyúttal a rendkívüli ál­lapot azonnali megszünteté­sét és a katonai egységek ha­ladéktalan kivonását is kö­vetelték. A párt- és állámi vezetők lemondása és az ellenzéki Buri Karimov gyors TASZSZ- interjúja — ami egyet je­lent vezető szerépének de facto elismerésével — vélhe­tően azt jelzik, hogy Moszk­va a probléma gyors, helyi eszközökkel és káderekkel történő megoldását óhajtja, még bizonyos áldozatok árán is. Szinte bizonyosra vehető, hogy a tadzsik párt és par­lament elfogadja a lemondá­sokat. A változás ellenére Dusan­béban továbbra is igen fe­szült a helyzet. Moszkvai belügyi tájékoztatás szerint, az elmúlt huszonnégy órá­ban újabb hét ember vesz­tette életét a rendfenntartó erőkkel vívott összecsapá­sokban. Hársfalvi Imre vette át a stafétabotot (Folytatás az 1. oldalról.) ség megvédelmezését. Be­fejezésül bejelentette, hogy a megválasztott tisztségvi­selők mandátuma lejárt. Ismertette húszévi elnöksé­ge alatt megtett út eredmé­nyeit, majd megköszönte a le­köszönő vezetőség nevében a tagságtól és az alkalma­zottaktól és a nyugdíjasok­tól kapott bizalmat, támo­gatást. Az ellenőrző és munka­ügyi döntőbizottság be­számolója után Besze Ist­vánná, nyugdíjas jobban előkészített háztáji földet kért, és a befizetett költsé­gek 50 százalékos csökken­tését szorgalmazta. Illés ístván, nyugdíjas a többi között a felduzzasz­tott apparátus szükséges­ségét kérdőjelezte meg. Fe­kete Ferencné alaposabb előmunkálatokat kért az er­dőtelepítéshez. Deák Pál, a mezőgazdasági termelők és szövetkezetek megyei tit­kára tényekkel bizonyítot­ta, hogy a mezőgazdasági ágazat miként járult a gazdasági csőd elkerülésé­hez. Elismeréssel szólt a szövetkezet dolgozóinak te­vékenységéről, s meleg sza­vakkal méltatta a nyugdíj­ba vonuló dr. Bencze Bar­na érdemeit. Dr. Gyöngyösi István, a MÉM főosztály- vezetője tolmácsolta a mi­niszter jókívánságát, mél­tatta a termelőszövetkezet elmúlt húsz esztendőben végzett eredményes mun­káját, külön kitért dr. Bencze Barna sokirányú, kezdeményező tevékenysé­gére. Jan Hankó, a prie- vidzai szövetkezet elnöke, az együttműködésben elért eredményeket ismertette. A tagok, alkalmazottak és nyugdíjasok nevében Kár­páti István, növényter­mesztési ágazatvezető mél­tatta bensőséges meleg szavakkal dr. Bencze Bar­na közösségért végzett munkáját. Dr. Halay Ignác, a megyei tanács főosztály- vezetője a nyugalomba vo­nuló elnöknek a megyei ta­nács emléklapját nyújtot­ta át. A beszámolót, a hozzá­szólásokkal és az alapsza­bály módosítására tett ja­vaslatokkal együtt a kül­döttgyűlés elfogadta. Ez­után titkosan megválasz­totta az új elnököt, elnök- helyettest és a 15 tagú veze­tőséget. Az elnöki tisztet ezután Hársfalvi Imre látja el.

Next

/
Thumbnails
Contents