Nógrád, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
4 NOÍÍttAI) 1990. JANUÁR 13., SZOMBAT Legyen e ház a helyi társadalomé! Az 1990. évi munkastílust mutatja be Szabó Károly, a József Attila Művelődési Központ igazgatója Többszöri pályázatkiírás után, 1989 végén új igazgató került a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ (JAMK) élére. A hányatott sorsú házban végre megkezdődhetett a szervezeti ‘építkezés, a tartalmi munka kialakítása. A változásokról Szabó Károly igazgató első ízben adott tájékoztatást, még 1989 decemberének végén. A meghívottak között pártok, szervezetek képviselői, a JAMK-ban működő kis- és nagycsoportok vezetői voltak jelen, hiszen a megújuló munkában elsősorban az ő tevékeny részvételükre számít az új vezető. Am mint az idézett szövegből is kitűnik majd, éppúgy számít a városlakók együttműködésére, hiszen ami a házban eztán történni fog, az a polgárok közművelődésének színvonalasabbá emelése érdekében történik, mindenki javára, MINDENKI DKSÉVEL. ,,S/abó Károly vagyok, a JAMK új igazgatója. Ez részemre óriási nagy feladat es megtiszteltetés, a kedves kollégáimnak annál na- gvobb "bánat«. De hát végül is: majd összekopunk. E/.eket a gondolatokat nsm véletlenül mondtam. nem egyfajta játékos bevezetőnek szántam, hanem valóban merem remélni. hogy az itt ülőiknek is és kollégáimnak is a jó értelemben vett gondja, mert hiszen egy egészen más időszakot kezdünk eL, a jövőépítés, -tervezés vonatkozásában. Én most erről szeretnék tájékoztatást adni. Talán az itt összegyűlt kör idegennek tűnik, vagy netán magyarázatra szorul. ezért erről is rögtön az elején szólok. Az a véleményem — s talán ezt osztják kollégáim is —, hogy egv intézmény tartalmi munkája, az nem fizetett népművelők által kialakított. paternalista módon irányított, tervezett, s végzett gyakorlat, annál is inkább nem, mivel a mi esetünkben közművelődési intézményről beszélünk, és ennek a közművelődési intézménynek az a feladata, hogy otthonná váljon a helyi társadalom számára- A határok most közömbösek- a lényege az, hogy a szó nemes és igazi értelmében szolgálatokat végezzen a város lakosságának. Ennek az elfogadása mellett el kell mondanom, hogy az intézmény ezt a feladatát igyekezett eddig is ellátni, de csak részben volt- ez. a feladata. Mivel az. intézmény megyei és városi funkciójából adódóan az eddigi időszakig, azaz 1989 júniusáig, elsősorban a megyei feladatokat volt hivatva ellátni és ennek szellemében megyei irányítású is volt. A kényszerek és a valósághoz való közelítés hozta azt a felismerést, hogy ennek az intézménynek az összes- általunk -peremnek« mondott, az én szó- használatom szerint tanintézményeivel. benne működő csoportjaival, formális és informális közösségeivel előbb-u(tóbb városi intézménnyé kell válnia. Ebben a gondolatkörben ■hamarabb megegyeztek a fenntartók, a városi és megyei tanácsok képviselői, ám később jött az a probléma, hogy mit is jelent ez a jövőt illetően? Elsősorban a tartalmi munka terén. de sok egyéb vonatkozásban. Én azért kértem, hogy jöjjenek el hozzánk, és beszélgessünk. mert meggyőződésem. -hogy a rendszeresen színházba járók, a művészeti csoportokban rendszeresen dolgozók, munkaAKTÍV KÖZREMÜKÖtársaink, önmagukat művelő kollégáink, a társintézmények vezetői, képviselői, a kultúra olyan, jó értelemben vett fogyasztói, akik a közösség javára igyekeznek tenni, nagyon sok ötlettel, véleménnyel tudnak nekünk segíteni ahhoz, hogy az intézmény tartalmi munkáját a jövőben átgondoljuk, értékeljük, hogy az elképzeléseink mennyire találkoznak a város lakosságának a valós igényeivel, magyarán úgy is fogalmazhatnék: mennyire felkészült ez a szakmai gárda, amely itt dolgozik mennyire képes »venni« ezeket a jelzéseket. Amennyiben kevésbé tudja »fogni«, az önök segítségével közelítsünk a valóság felé. amennyiben jól méri fel ezeket a feladatokat. s a jövő problémáit, uz egyes városlakóban is gondolkodva, akkor pedig megerősítsenek bennünket bizonyos feladatok megfogalmazásában. A következő munkafázist követtük. Azt kértem a . kollégáimtóí, hogy másfél hónap alatt végezzenek egy önértékelést, amely önértékelés két részből áll. Gondolják át az eddig folytatott tevékenységeket. kapcsolatrendszereket, a város számára való fontosságunkat. Indokolják: milyen minősítés alapján fogalmazzák meg. másfajta módon: rendszerezzenek egy gondolatsort arra vonatkozólag, ők maguk. szakmai emberek, a szakkörvezeíők- kel, külső munkatársakkal együttgondolkodva. ki-ki mit tudna tenni az 1990- ben induló és remélhetőleg hosszú távra megtervezett művelődési központi fel- adattömegben annak érdekében, hogy rólunk a városban ne csak pejoratív értelemben beszéljenek, mint »józsi«, hanem úgy beszéljenek rólunk, hogy ez a mi művelődési otthonunkItt látnak egy táblázatot és most visszafelé forgatjuk a történelem kerekét, mert a táblázat előbb kerül ki önök elé, és most mondom a tartalmat: a tervezési időszakban és az egész önértékelési időszakban az első szempont mindig az volt, hogy milyen funkciókat válasszunk meg, mik azok az értékek. amelyek itt, ebben a közegben — szűkebb és tágabb társadalmi közegben —, nagy értékek -voltak, amelyekről vitát nem szabad nyitni: tovább kell ápolni és át kell menteni ezeket a jövőnek, másfajta módon: az volt a fő problémánk, hogy mivel ez az intézmény művelődési otthon, mint ilyen, a szó legszorosabb értelmében nem volt és nem funkcionált, ezért próbáljuk ösz- szefogni azokat a témaköröket, amitőt a városlakó számára ez művelődési otthon lenne. Az összes olyan problémával, hogy ti. 12 intézmény tartozik a JAMK- hoz, amelyek kSSebb-na- gyobb volumenben, akár szobányi, akár művelődési intézmény /kategóriában mégiscsak egy szűkebb helyi kis közösségnek, a mű- velődésiotthon-jellegű szolgáltatását ellátja. A tábla alapján elmondom, mire jutottunk mi, utána önök is elmondhatják véleményeiket, főleg arról: jól választottunk-e a következő 10—15 évre, a JAMK profilját, szervezetét illetően. Egyetértettünk a kollégákkal abban, hogy olyan helyi, megyei művészeti tevékenység örökösei vagyunk, amelvet nem ezen a szinten, ahol most vagyunk, hanem még magasabb szinten át kell menteni, egy szisztematikus utánpótlás-nevelési programmal, egy jól átgondolt, a kultúra értékeit mindig szem előtt tartó menedzsment-tevékenységgel. abban a megegyezés szintű gondolatkörben. hogy a művészetek iküJön- külön is és együttes szinten is kezelhetők, de a művészet egységes- Azaz az emberért, a városlakóért van, ezért hát nem szabad őket csak a szakmai önállóságukig önállóan kezelni, ezért egy területihez tartoznak, ezek ugyanannak a múzsának a testvérei, ezeket együtt kellene pátvolgatni, nevelgetni, fejlődésüket segíteni. így alakult ki egy olyan tevékenységsor- amelyet mi úgy hívunk egyelőre, hogy »Művészetek munkacsoport«. Amelyben az énekzene, a tánc és a mozgásművészetek, a film-. szÁn- háztevékenység szerepel, korcsoportosán, rétegszínházi felosztásban, a képző- és tárg.valkotó művészetek, a művészeti, elsősorban szakmai táborok, fesztiválok, és a művészeti, szakmai képzés, továbbképzés szerepel, mint egységes • feladatterv, féladatcsokor. Hogyan fog működni ez a rendszer? Önös érdekektől mentesen az emberből az ember hétköznapi életéből, igényéből táplálkozó, bár formanyelvében nyilvánvalóan más, értékápolás, terjesztés, gondozás lehet a cél. A másik nagv feladatcsokor a »művelődésíotthon- jellegű szolgáltatások tevékenysége«. Sajnos a JAMK életében ez a terület kapta a legtöbb kritikát. Ide tartoznának a jövőben a különböző érdeklődési körök: klubok, egyesületek, szervezetek, szerveződések, szakkörök, tanfolyamok. gyermek- és ifjúsági művelődés, akciók, vásárok, vetélkedők, a területi intézmények gondozási tevékenysége, amely megszünteti a pejoratív »pe- rem«-gondolkodást, s tagiintézményként kezeli ezeket, s amelyben ezeket az intézményeket úgy látja el, mint egy biztos háttérintézményt, a szűkebb társadalom számára biztos bázist. Ide tartoznak még az egészségvédő és mentális programok, 0z ún. szociális animáció, mely magyar fordításban annyit jelent, hogy a mai környezetben, amelyről mindig el szoktuk mondani, hogy »nehezedik«, és kilátástalan, a gazdaság, a gazdálkodás szempontjából, így világos előttünk az a feladat, hogy ma már elfelejthetjük, kik a hátrányos helyzetű rétegek, mert Magyarországon 1990-re hátrányos társadalommal állunk szemben és ezen belüli csak még hátrányosabb rétegeket tudunk — rögtön a nyugdíjasokkal kezdve —, felsorakoztatni- Ezért hál az intézménynek — ha tetszik, ha nem — egészség- védő és egyéb más szociális kisegítő programokkal kell megtámogatni mindazokat az állami juttatásokat- amelyek vagy reálértékükben nem sokat érnek, vagy pedig egyre kevésbé jelennek meg az emberek napi életében. Ide tartoznak a lakóterületi. közhasznú és közművelődési információk, az intézmények- üzemek, lakóterületek kapcsolata az intézményünkkel. a gazdaság által diktált, vagy az egyén saját boldogulását segítő oktat.r si és átképzési formáknak az összefogása, a menedzselése- a szervezésen túl a teljes kivitelezése — ha mód adódik rá. Ezen a területen akkor tudunk megélni, ha még egv tevékenységsorral bővítjük a kört, és ez a településismeret, a településkutatás. Azt feltételezzük hogy a későbbiek során, n helyi társadalomismereti munkánk elhanvagclásával a szolgáltatásaink elbürok- ratizálódnának, mint a múltban. A kettő, említett fő tevékenységi kor, azaz a művészeti munkacsoport és a közhasznú szolgáltatás között rneg kell találnunk n kapcsolatot, amely a rendszert gördülékenyen működtetheti. Ezért úgy döntöttünk- hogy a két rendszer között helyezkedik el — amely talán országosan is szokatlan volt eleddig —. a vállalkozás, a menedzsmenttevékenység- a reklám és a propaganda, akár üzletként fogom fel, akár szolgáltatásként. Érdekessége és újszerűsége talán az egész elképzelésnek. hogy megszűnnek az ún. hierarchikus kapcsolatok, az intézménynek és az intézményeknek egy felelős vezetője lesz; az igazgatás nem lesz többlépcsős önálló munkacsoportokban fognak dolgozni a felsorolt területeken, saját belső érdekeltségi rendszerrel megtámogatva, amely év elején tervtárgyalások útján dől el és egész évben önálló szabadságjoggal viszik a tevékenységüket- Év végén kötelesek elszámolni a nyilvánosságnak — rajtam keresztül természetesen — hogy mit tettek az állam adófizető polgárainak pénzével. Ez az önállóság azt .lejelenti, hogy közvetlenül minden munkacsoport teamfelelőse- mint a közödre munkájának összehangolója számol el a végzett munkával. Az igazgatóhelyettesi munkakör nem szűnik mec természetesen, és van is, de ő nem egy újabb »uralkodó« hierarchikus pont a csoportok és a népművelők födött, hanem az ligaagató- helyettes az intézmény közös ügyeinek igazgatói szintű képviselője. azokon a tárgyalásokon- ahol erre szükség van, s egyben képviseli saját, önálló munka- területét, de az összes többi területhez mellérendeltségi viszonyban van. Önök tudják, hogy itt volt városi csoport- s-tb.; az előzőekből kitűnik, hogy ezek is megszűnnek, vezető munkatársaink lesznek. egves csoportok élén, akikpt egyelőre az intézmény felkér- de később a team-ek- nek saját joga lesz vezetőt választani.” (Az elhangzott szöveget rövidített, szerkesztett változatban lejegyezte: T. Németh László) A Kiváncsi Megbómult minden szokatlant és szokványost. Ha úgy tetszik: a maga tetszésére részletezte a világot. A forró homokot csupasz lábával „tapogatta" meg, s a szemkápráztató napsütésben csodálta a bőrén csillogó homokszemeket. Réti virág, halvány vadrózsa, apokába vájt forráskút mellett nem ment el úgy, hogy szemügyre ne vegye. A pipacsot a kakastaréjhoz, a bárányfelhőt a tejszínhabhoz hasonlatosnak találta, s gyakorta azon töprengett: ha lenyírná, kinőne-e a macska bajsza, s hogy meddig él el a kukac a mirelit almában. Azt a laposra vert siklófejet alaposan megnézte, így hát ma is látja. Csakúgy, mint azt a zavart-nevetős arcot (mely azé a fiúé volt, akinek —, hogy a mókusodúban matatott - beszorult a keze). Tükörbe ritkán nézett, de megcsodálta a vízvájta medret, vihar előtt az eget, s megízlelte a galagonya, a papsajt bogyóját, a megcsapolt nyírfa nedvét, a csicsókát. Egyszer egy szederszem is lépre csalta: megkóstoltatta vele azt az undorító poloskát... De legjobban az élőlényeket kedvelte: elfigyelte a nya- lakodó cirmost, s önfeledten nevetett, ha a jóllakott kisliba ivás közben a vályúnál a lendülettől hanyatt esett. Az ormótlan fül, orr, száj, az elformátlanodott kezek láttán elszomorodott. Kereste a mozdulat értelmét, vallatta a tekinteteket, megnézte magának a csúfondáros ajkbiggyesz- tést, a kelletlen simogatást, a langyos kézfogást. Iparkodott, mégis — közel és távol — mindig talált fel- fedeznivalót. Nyugtalanul járt-kelt, s ha olykor belefáradt is: kitartóan faggatta létéről a világot. Az pedig mesélt neki, amiről csak kérte. Megmutatta hol kezdődnek az utak, s aztán - makacsul hallgatott, többet nem segített. - A kíváncsi végül csak kiválasztott egyet magának, s elindult azon, hogy a végére járjon. - Sokáig bolyongott, míg sikerült a sajátját, az igazit megtalálnia. M. J. Hol rejtőzöl, Erzsiké? Előző életében is ismer* tem Erzsikét. Mindig a gödrös-mosolygós arcát tartotta oda a világnak olyankor is- amikor megütötték Ügy tudott figyelni másokra. ahogy csak kevesen képesek: odaadására őszinteséggel válaszoltak. — Ez a titka, ezt őrzik róla, ezt várják tőle az emberek. — Mert Erzsiké most rejtőzik. Az egészségügyben eltöltött huszonöt esztendei- gondtalansággal, vidámsággal kendőzött fáradhatatlansága semmivé foszlott a csapásra. Barátai sajgó szívvel lesték vergődését. az. óvatos közeledőket örök mosolyával biztatta. A betegség végül mégis sarokba szorította, a létért vívott küzdelmet mindennap. Nincs semmi baj — győzködte óráról órára szeretteit míg testében halálfélelem tombolt. A műtőasztalon öt órán át mérkőzött a szerveire liánként fonódó árnnyal. Testének egy részét a gyógyító kezek átformálták- újraépítették, majd jótékonyan útjára engedték: meg keli próbálnia betölteni a régi szerepét. Életet leheltek a szövetekbe, s Erzsiké hazacipelte terhét. Az is időbe tellett, míg eljutott odáig, hogy már ne akarjon megszabadulni tőle- Jót, jobbulást színlelni — ez esett leginkább a nehezére, de tennie kellett, ha nem akart maga körül kesergő arcokat. Hogy kiszolgáltatottan mivel tudta felvértezni magát? — A szeretettel1, mely nem tágított mellőle s kitérni sem lehetett előle. Sokára magához tért zsib- basztó mozdulatlanságából, de félve nézett szét. Maga sem tudta tán; törékeny életét védte. A makacs önfegyelem szelíd hálót font köré. mögüle kandikált kifelé. Látta újra, mint csatáznak mások, a könyv- az újság, a kép. a szó legjobb barátja lett- — Apránként, így engedte közel magához a világot. Beszélgetésünktől is ódzkodott- bár a hangja derűsen csengett, s lebilincselő modorából a megpróbáltatás évei alatt jottányit sem engedett. Rácsengettem s megláttam a másik Erzsikét. Sugárzó mosolya a régi volt., de koromfekete szemének sejtelmes ragyogása megfakult. Arca lesoványodott, a nevetés ráncosra gyűrte, de kerek volt- egész, ami belső egyensúlyról árulkodott. Csak akkor töredezett — pillanatokra — szét, mikor kibuggyant belőle a sírás. így éldegélek — fogta szerényre a szót. és megmutatta birodalmát, pihekönnyű paplanét hintaszékét. Mesélt, mesélt, s amit mondott, betöltötte a szobát. Szabadkozott: nem bízik még az erejében, negyvenhét évesen az emlékeiből táplálkozik. Egykori munkájára mint fénykorára gondol- ezért is súgja azt az ösztöne: kerülje— Nem hagytak el a szeretteim, a barátaim, az ismerőseim csak ezt a másik önmagamat nehéz elfogadnom. . . — suttogja panaszát, s végül érthetetlenné halkulnak a szavak. Aztán visszatér a mélységből- s megint nyitott, éber és bizakodó. Mosolyogva magára igazítja takaróját, s hogy erősítse önmagát terveiről kezd beszélni. Hogy: szeretne utazni, bejárni a világ zegét-zugát. Könnyes merengéséből hamar visszatér, s aztán már meg is marad a hozzá legillőbb miliőben. Nem Kívánja már az üresen kongó magányt, gyenge testét azért is vigyázza, hogy az megint szolgálja őt. S ha még azt is tudná; mennyien kíváncsiak rá! Azt óhajtják, megismerhessék az Erzsikét, aki új életét épp most gyúrja kezessé. Segítenének, ha tudnának, miként tegyék. Erzsiikétőil , Erzsikéig megtennék szívesen ők is az utat. Mihal ilc Júlia
