Nógrád, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-08 / 6. szám
i*3'v,QSA.i 2 n(k;rad 1990. JANUÁR 8., HÉTFŐ Bajkeverő honfitársaink fl Minisztertanács közleménye egyes központi fogyasztói ár- és szociálpolitikai intézkedésekről A Minisztertanács, az Országgyűlés által jóváhagyott, 1!)!)0. évi gazdaságpolitikai program és állami költségvetés alapján, a következő fogyasztói ár- és szociálpolitikai intézkedésekről döntött. I. 1990. első hónapjaiban a lakosság által vásárolt számos fontos terméket és szolgáltatást érintő áremelésre kerül sor. Az áremelések a ráfordítások növekedésével, a termelői és fogyasztói ártámogatások csökkentésével, az adózási feltételek változásaival vannak összefüggésben. Az élelmiszerárak a mezőgazdasági támogatások jelentős csökkentése, • valamint az egyéb szabályozó- és költségváltozások következtében, január 8-án, illetve egyes terméknél azt követően számottevő mértékben emelkednek. Ez időponttól az élelmiszerek körében csak a 2,8 százalékos zsírtartalmú pasztőrözött tej, a fehér kenyér, a kifli és a zsemle marad hatósági árformában, ezért ezek kivételével, a tájékoztatás a ' termelők által ajánlott árakra épül, és ígv egyes kereskedelmi egységeknél eltérő árakkal is találkozhat a vásárló. A húsipari termékek árai átlagosan mintegy 32 százalékkal emelkednek. Ezen belül az átlagot meghaladó mértékben drágulnak a sertéstőkehúsok. Ígv például 1 kg sertéscomb és rövidkaraj ára 170 forintról 250 forintra emelkedik. A baromfiipari termékek átlagosan 26—28 százalékkal drágulnak. A húst tartalmazó konzervetk árai is emelkednek. A tej és tejtermékek prai mintegy 42—43 százalékkal emelkednek. így például a maximált árformába tartozó 2,8 százalékos zsírtartalmú pasztőrözött tej literenkénti ára 12,90 forintról 18,20 forintra emelkedik. A 20 százalékos zsírtartalmú, 0,2 literes poharas tejföl ára 13 forintról 18,40 forintra, a 0,10 kg-os 80 százalékos zsírtartalmú vaj ára 11,60 forintról 18.90 forintra, az eidami sajt kilogrammonkénti ára 152 forintról 205 forintra változik. A malomipari termékek közül a liszt ára 22 százalékkal. a rizsé 16 százalékkal emelkedik. A sütőipari termékek árai várhatóan mintegy 26 százalékkal növekednek. A maximált árformába, tartozó fehér kenyér kilogrammonkénti ára 12 forintról 14,80 forintra, a vizes zsemle és tejes kifli ára darabonként 1,30 forintról 1,70 forintra változik. A zsír-, zsírszalonna- és étkezésiszalönna-árak átlagosan 32 százalékkal emelkednek. így például 1 kg sertészsír ára 34 forintról 45 forintra emelkedik. Az étolaj, a margarin és a cukor árváltozását a termelők még nem kezdeményezték. Az élvezeti cikkek közül a fogyasztási adó emelése és a tefrnelői ráfordítások] növekedése miatt a cigaretta, a sör és az égetett szeszes italok kb. 20—22 százalékos drágulásával kell számolni a termelővállalatok árközlései alapján. A rubelviszonylatból behozott személygépkocsiárak döntően az adó emelése és kisebb részben az, importárak növekedése miatt január 8-án átlagosan mintegy 25 százalékkal emelkednek. Így például a Lada 1300—S típusú új ára 255 ezer forint, a Lada Samara (3 ajtós) ára 285 ezer, a Trabant Limousin 102 ezer, a Wartburg, 1,3.Limousin 253 ezer, a Dacia 1300 TX Limousin 217 ezer forint lesz. Az árváltozás nem érinti a vásárlót, ha a gépkocsi átvételére szóló értesítés alapján a gépkocsi teljes vételárát január 6-áig bezárólag kifizette, de a kocsi átvételére csak ezen időpont után kerül sor. Az üzemanyagok árai is január 8-án emelkednek, a motorbenzineknél 3,50 forinttal, az ólommentes benzinnél 3,00 forinttal és gázolajnál 4,00 forinttal literenként. A normálbenzin új ára literenként 28 forint, a szuperbenziné 29,50 forint, az extra és az ólommentes benziné 31 forint, a gázolajé 17 forint lesz. A lakosság részére nyújtott közüzemi ivóvízr és csatornaszolgáltatás díjai január 8-tól átlagosan 336 százalékkal emelkednek. Ezen belül az ivóvíznél a díjemelés átlagos mértéke 310 százalék, a csatornaszolgáltatásoké 437 százalék. A jelentős mértékű díjemelést a hosszabb ideje változatlan és ezért már irreálisan, helyenként pazarlásra ösztönzően alacsony díjak következtében felhalmozódott állami támogatás csökkentése indokolja, így például Budapesten a víz- és csatornadíjak együttesen köbméterenként 2 forintról 10,10 forintra emelkednek Az országban működő 32 közüzemi ivóvíz- és csatornaszolgáltató vállalat által alkalmazható új díjakról egyidejűleg külijn tájékoztatás jelenik meg a helyi lapokban. A vízdíjemelés nemcsak a saját tulajdonú lakásokra, hanem a bérlakásokra is vonatkozik. Azokban a bérleményekben, amelyekben a vízfogyasztás mérhető, ott a fizetendő díj az igénybe vett szolgáltatáshoz igazodik. Ha a vízfogyasztás lakásonként nem mérhető, 1990-ben a díjfizetés a bérlemények komfortfokozatának és szobaszámának függvényében differenciált normatívák alapján történik. Az új díjakat február 1-jé- től kell megfizetni, erről a területileg illetékes ingatlankezelő vállalatok írásban tájékoztatják a bérlőket. A lakbérek február 1- jétői átlagosan 35 százalékkal emelkednek. A komfort nélküli és a félkomfortos állami bérlakások bérleti díjai változatlanok maradnak. A komfortos állami lakások lakbére négyzetméterenként 12 forintról 15 forintra, az összkomfortosoké 15 forintról 22 forintra emelkedik. A helyi tanács a lakbér konkrét megállapításánál a műszaki állapottól és a településen belüli fekvéstől függően az eddigieknél nagyobb differenciálással élhet. Tekintettel arra. hogy a lakbér megfizetése mindig előre, a tárgyhónapban esedékes, ezért az. első magasabb ösz- szeeű díiat már februárban kell fizetni. Február 1-jétől a helyi közlekedési tarifák átlagosan 45 százalékkal nőnek, a tarifaemelés Budapesten 55 százalékos, egyes vidéki városokban 43 százalékos, a Volán helyi közlekedésénél 27 százalékos lesz. A 70 éven felüliek ingyenes utazási lehetősége továbbra is fennmarad. A tanuló- és nyugdíjasbérletek változatlanul a teljes áru bérlet egynegyedébe kerülnek majd. A vasúti és a közúti- sze- mélysz.állítási díjak szintén február 1-jétől átlagosan 20 százalékkal emelkednek. A munkába járásnál, valamint a tanulók ’'kólába járásánál a szociálpolitikai kedvezmények mértékei változatlanok maradnak. A tanintézetek által igénybe vett különjárati autóbuszok tarifái ugyancsak február 1-jétől 15 százalékkal emelkednek. A postai szolgáltatások (így például levél, csomag, távirat) díjai január 8-ától átlagosan 22 százalékkal, a távközlési szolgáltatásoké (például telefon, telex) pedig február 1-jétől 11 százalékkal emelkednek. A tv- előfizetés díja február 1- jétől havi 30 forinttal nő. A szolgáltatások esetében — főként ahol a tarifarendszer is módosul — a lakosság részletesebb tájékoztatásáról a szakmailag illetékes minisztériumok még január hónapban gondoskodnak. II. A fogyasztói árszínvonal növekedéséből adódó lakossági többletterhek ellentételezése, illetve mérséklése érdekében 1990. január 1-jé- vel a nyugdíjasok, járadékosok, valamint a gyermekes családok teljes körét érintő intézkedésekre kerül sor. 1. Az Országgyűlés december 18-án jóváhagyta a társadalombiztosítási alap 1990. évi költségvetését, amely a januárban végrehajtandó intézkedésekre 33 milliárd forintot tartalmaz. Törvényi rendelkezés született arról is, hogy — a fogyasztói áistzínvona.l-emel- kedés tényleges mártéké- ' hez igazodóan — év közben további intézkedéseket kelt tenni. A nyugellátásokat, nyugdíjszerű szociális ellátásokat januártól —, amint a Miniszter tanács 1989- december 21-ei sajtótájékoztatóján már részletesen ismertette — differenciált összegeikkel kell emelni. Az emelés a nyugdíjak nagyságát és a nyugdíjba vonulás időpontját figyelembe véve, két külön összegből tevődik ösz- sze. Minden 6000 forint alatti nyugdíjat, járadékot -550 forinttal, a 6001—10 000 forint közötti ellátásokat1 400 forintital, a 10 001—20 000 forint közöttieket 300 forinttal, a 20 000 forint feletti nyugdíjakat pedig 200 forinttal-kell emelni. Ezenfelül a nyugdíjazás éve szerint — függetlenül a nyugdíj nagyságától — az, 1975. július 1. előtti nyugdíjazottaknak 500 forint, az 1975. július és 1980. december 31. közölt nyugdíjazottaknak 300 forint, az 1981. január 1. és 1985. december 31. között nyugdíjazottaknak 200 forint kiegészítő emelés jár. Ezzel például az 1974-ben megállapított, 1989. decem- beiében 6000 forintot el nem étő nyugdíj havi 1050 forinttal. az 1984-ben megállapított, IC 000 forintot el nem érő nyugdíj havi 600 forinttal’ emelkedik- A házastársi póílék 550 forinttal keiül kiegészítésre, ugyanilyen ödszegű emelést kapnak házastársuk után azok a 6000 forintnál kisebb nyugdíjjal rendelkezők is, akik jövedelempótllékban részesülnek. 1990. január 1-jétől azoknak az özvegyeknek, akik saját jogon is nyugdíjat szereztek, a két nyugdíjat 6000 forintig együttesen folyósítják. (1989-ben ez az összeghatár 3890 forint volt.) Az özvegyi nyugdíjra jogosulttá, váltak, a gyermekeket! nevelő és a nyugdíjas férfiak is. Az intézkedés biztosítja a számított létminimumra (4300 forintra) való nyugdíjkiegészítést nem' csak — az idén tett intézkedésekhez hasonlóan — a 70 éven felüli és az I. és II. csoportú rok- kantságj nyugdíjasok számára. hanem az 1986. január 1. előtt megállapított valamennyi saját jogú, özvegyi, szülői nyugdíjban részesülőnek is. A nyugdíjemeléseket nem csa’k az 1990. január 1- jén már nyugdíjban levők, hanem az 1990. év folyamán nyugdíjba vonulók is megkapják. A család-i pótlékot (jövedelempótlékot) gyermekenként egységesen havi 300 forinttal, a gyermekgondozási segélyhez járó jövedelempótlékot pedig a nyugdíjak alapemelésének megfelelő ösz- szeggel, havi 550 forinttal kell emelni. A gyermekgondozási- díj legkisebb összege az öregségi nyugdíj legkisebb összegének megfelelő emeléssel — 419 forint lesz. Az ellátások emeléséről a folyósító szervek hivatalból — külön kérelem nélkül — intézkednek. Csak az új feltételek szerinti özvegyi nyugdíjak esetében kell az egvé- nek'nek igénylést benyújtaniuk. A január hónapra járó nyugdíjemelés összegt1 nem a januári nyugdíjjal folyósítják együtt, hanem azt külön — de még január hónnapban — fizetik ki. Februártól azonban már az emelt összegű, nyugellátás kerül folyósításra. A január hónapra járó emelt összegű családi pótlékot az érintettek, a február havi bérfizetés időpontjában kapják kézhez. A januári hónaora járó és februárban kifizetésre kerülő gyermekgondozási segélyhez már az emelt összegű kiegészítés jár. 2. A tanácsi szociális támogatások emelése. A nyugdíjemelésekhez kapcsolódóan. januártól meghatározott összegekkel emelkednek a tanácsok által megállapított rendszeres szociális ellátások is. A rendszeres szociális segély. a rendszeres szociális segélyben részesülő családtagjának kiegészítő segélve. a központi szociális segélv és az e segélyben részesülő családtagjának kiegészítő el látása havi 530 forinttal emelkedik. A vakok ’személyi járadéka. a vakok rendszeres szociális segélve. a hadigondozási pénzellátások egysége-« sen havi 1050 forinttal emelkednek. Ha ezen ellátások knziil valamelyiket nyugdíjjá’ egvütt folyósítanak, a két ellátás egvüttes összegét kell émelni. de az emelés összege ez esetben sem lehet kevesebb havi 1050 forintnál. A rendszeres szociális ellátások emelésével egyidejűleg emelkednek az ellátások megállapításának, illetvé folyósításának feltételéül .szolgáló kereseti és jövedelemértékhatárok is. A tanácsok az általuk folyósított ellátások emelését külön kérelem nélkül, hivatalból intézik. A január hónapra járó emeléseket még nem a januári ellátásokkal együtt, hanem azt követően. utóilag fizetik kti. A tanácsok által folyósított1 rendszeres szociális ele- Játá.sok emelésének többlet- költsége a helyi feladatoknál, az egy á'l'andó lakosig jutó normatívába beépítésre kerültek. Ez a normatíva tartalmazza továbbá a tanácsi eseti segélykeretek, a gvámügvi rendsseres és eseti segélykeretek növeléséhez, bizitosított támogatásokat is. Ezen felül a tanácsi költségvetési .keretek tovább növekedtek az egyedi szociális támogatásra fordítható összegekkel'. Így lehetőség van a gyermekiintéz- ményi és a szoeiális étkeztetésben részesülők térítési díjkedvezményeinek további támogatására. A lakbéremelésről, a lakáscélú kedvezményes állami kölcsönök utáni adózásról és a kapcsolódó kompenzációs lépésekről1 a bevezetésit megelőzően részletes tájékoztató jelenik meg. (MTI) A Külügyminisztérium a kormány nevében az alábbi közleményt juttatta el a Magyar Távirati Irodához: Romániai hírforrások szerint bizonyos erdélyi településeken egyes magyar állampolgárok közvetlenül beavatkoznak a helyi közösségek politikai életébe, tevékenységükkel ellenségeskedést szítva a magyarok és románok között. A Külügyminisztérium a kormány nevében elhatárolja magát az Hlyen cselekményektől. Egyúttal felhívja valamenv- nyi magyarországi pártot, (Folytatás az 1. oldalról.) Szóba került, hogy előnyö- 'en változtatni kéne a jelenlegi vámjogszabályokon, hogy az az új technika behozatalát segítse elő. A Vállalkozók Pártja programjába vette az egységes ellenőrzési törvény megalkotását. A mai szemlélet és módszer abból indul ki, azt tételezi fel, hogy a vállalkozó csak tisztességtelen lehet. Ez. az állapot pedig az örökös rettegést konzerválja. Szerencsére a pénzügyi kormányzat egyetért az új törvény megalkotásával. Kialakításakor véleményünket, álláspontunkat érvényesíteni kívánjuk — mondta az előadó. A tanácskozás közben megérkező Oláh Imre. győri órásmestert a Vállalkozók Pártja országos alelnöke kiegészítőjében hangsúlyozta, hogy a pártba lépők nem csalatkoznak, mert kizárólag a vállalkozók érdekeit, ötszázezer' embert kívánnak képviselni. Beszélt arról a kiszolgáltatottságról. amely az APEH részéről jelentkezik. Szorgalmazta, hogy az SZTK számoljon el. mire költötte a társadalombiztosítási járulékot. A felszólalók mindegyike a párt létrehozása mellett voksolt, mondván: értünk és velünk akar küzdeni. Szóba került, hogy legyen-e ideolóA Magyarországi Szociáldemokrata Párt, ez év elején, újabb alapszervezettel gyarapodott megyénkben. Bátonyterenyén, többhetes szervezés után, 1990. január 2-án alakult meg az SZDP körzeti alapszervezete. Az egykori szociáldemokraták és a fiatalabb generációból alakult pártszervezet ideiglenesen háromtagú vezetőséget választott Szederkényi Lajos nyugdíjas szociáldemokrata veterán elnökletével. Igaz, hogy Szederkényi Lajos csak addig vállalkozott e megbízatásra, míg a fiataloknak átadja tapasztalatait, de mozgalmat, szervezetet és az állampolgárokat, hogy ne avatkozzanak Románia bel- ügyeibe. Mindenki tartsa tiszrteletben az új rendszert és az új hatalmi intézményeket. a megbékélést, a .magyar—román viszony új alapokra helyezését, a romániai magyarság egyéni és kollektív nemzetiségi jogainak teljes körű érvényesítését szorgalmazva. A magyar kormány ez alkaloménál Is megerősíti, hogy tovább folytatja a jószomszédi kapcsolatok építését az új Romániával. giája a pártnak, hogy a nagyarányú polarizálódás közepette milyen eséllyel indulnak a választásokon. Felvetődött, hogy nem szabad beszűkülni, hogy mértéktartó stílussal, mások érdekeit is felvállaló programmal kell a lakosság rokonszen- vét megszerezni, hogy csak a leglényegesebb és konkrét programot szabad felvállalni, a pártot mások számára is nyitottá tenni. Elhangzott, hogy a Vállalkozók Pártja kiszorul a tv műsoraiból. Programjuk ismertetése céljából javasolták, hogy vásároljanak meg bizonyos műsoridőt. Szóba került, hogy csak akkor vegyenek fel az államtól támogatást, ha jelentős összegről van szó, hogy minden párt tisztségviselőjét a tagsága tartsa el. Baranvi Kálmán felolvasta a párt programnyilatkozatát. amelyben a programbeszédben elhangzottak szerepeltek gazdagabb, árnval- tabb«formában. Végül a küldöttgyűlés megv41asztotta a megyei ideiglenes intézőbizottságot. Az. elnök Horváth József, a titkár Frenkl Gábor. Az országos elnökségbe Frenkl Gábort választották, az ellenőrző bizottságba pedig Slezák Zoltánnét. A 21 főt számláló szervezet a január 20-án tartandó első kongresszusra négy főt: Hor:- váth Józsefet, Frenkl Gábort, Galcsik Lajost és Sasvái'i Istvánt delegálja. várható, hogy a taglétszám növekedésével kialakul majd a végleges pártvezetőség is. A bátonvterenyei szociáldemokraták már megkezdték a választási munkák előkészítését, s várják soraikba azokat az állampolgárokat, férfiakat, nőket, fiatalokat, pártonkívülieket is, akik elfogadják a szociáldemokrata párt programját, s készek tetteikkel is támogatni az új, független, demokratikus, jóléti Magyarország megteremtését. Dudás Pál SZDP-tag ☆ Hálás szívvel mondunk köszönetét Bátonvterenye mindért jó szándékú polgárának, akii felhívásunkra önzetlen adoanányaikikal segítettek a Romániában élő embereken. A sok-sok össEegvűlt élelem, gyógyszer, ruhanemű két helybeli fiatalember segítségével — saját tehergépkocsijukon — december 29-én. hajnalban útra kelt Szatmárnémetibe, és reméljük, hogy azóta már eljutott a rászorulókhoz. Hazafias Népfront városi bizottsága Vöröskereszt városi vezetősége Bátonytejenye Katolikus egyházközösség Kister enye Megalakult a Vállalkozók Pártja megyei ideiglenes intézőbizottsága A n^IL&Ui sajtószolgálati közleményei Megalakult a .......... p ártszervezet Bátonyterenyén