Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-09 / 292. szám

4 NOGRAD 1989. DECEMBER 9.. SZOMBAT Közelíteni a magyar kultúrához! A fejőkben bukott meg a rendszer Balta György Rimaszom­baton született, 1943-ban. Köditő, drámaíró, műfordí­tó. 1966-ban szerzett diplo­máit. ezt követően tíz évig, az Űj Ifjúság kassai mun­katársa, s egyben, a sport- rovat vezetője. 1976-tól, a Kis Építő című gyermeklap főszerkesztője. Főiskolai tanulmányai alatt bekapcsolódik a Fó­rum szerkesztésébe. A hat­vanas évek elején, a „Né­gyek néven ismert csopor­tosulás révén tűnt fel a csehszlovákiai magyar iro­dalomban. Szerepelt a Je­lenlét című antológiában is. Vers es k ötete i : Virágot nyit ci puskacsó, Testamentum és a Huszadik világháború. Drámáját, a Kakas-táncot 1978-ban mutatták be. Irt mesejátékot, hangjátékot, valamint sporttémájú ri­port könyveket. Az ismert irodalmár el­mondása szerint, legalább ezer író-olvasó találkozón vetít részt. Legutóbb példá­ul Balassagyarmaton a Ma­dách Imre Városi Könyv­tárban találkozhattak vele az érdeklődők. Mondataiból egv karakteres arcéi rajzo­lódott ki. Kitűnő magyar­sággal ejtette kii a monda­tokat. Munkamódszeréről szólva elmondta, hogy csak azt ír­ja meg, ami évtizedekig foglalkoztatja és nem tudja elfelejteni. Mindig élmény­ből ír, s talán ezért nem annyira termékeny. Ma in­formációrobbanás korszaká­ban vagyunk. Iszonyatos in­formációtömeg zúdul az em­berekre. Ebből próbál vala­mit kihalászni az ember, Ballta esetében teljesen ösz­tönösen. Lehet azonban, hogy a hatásokból csak húsz év múlva lesz pár soros vers. Ez. nem a legjobb megoldás, hiszen így kevés mű születik. Ebből megélni nem lehet. Csehszlovákiá­ban, a honoráriumok igen alacsonyak (nálunk is). Egy könyv megírásához jobbik esetben is legalább két év kell, nem beszélve a hűlsz év anyaggyűjtésről.. Balta .György személye­sen ismerte Illyés Gyulát és Fábry Zoltánt. Elmondá­sa szerint Fábry minden idők legértelmesebb magyar embere volt. A stílusát le­het fenntartással fogadni, de amit a világról látott, s ahogyan azt rendszerezte, az páratlan. Jövő tavasszal sok-sok viita, huzavona után, végre megjelenik Balta György legújabb könyve, Színek Fábry Zoltán port­réjához címmel. Ebből a könyvből Magyarország na­gyon sokat rendelt. A sokszínű műfajokat, amelyeket művel, az embe­ri kapcsolatok oldaláról kell megközelíteni. Az irodalom, a művészet vagy bármely műfaj arra. jó, hogy közelít­senek egymáshoz jószándé­kú, tisztességes embereket. Nemcsak azonos nyelvű em­bereket! A mai történelmi időikben, a csehszlovákiai magyarság sorsdöntő prog­ramjába okvetlenül bele kell, hogy kerüljön: az ott élő szlovákokat és cseheket közelíteni kell az egyetemes magyar Ikulitúrához. Nem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy azlt egyesek gondolják — megiszunk két üveg bort és kész! Az. em­beri kultúrák közöltti kap­csolat semmi más, mint megkeresni egy-egy adott társadalmon belül az értel­mes embereket, A politikáról szólva Baftta György elmondta, hogy szinte minden politikust személyesen ismer, Jakest kivéve (azóta ezek a poli­tikusok megbuktak), hiszen főszerkesztőként nem von­hatta ki magát a polliltlilká- ból. Az író kilenc éve lé­pett be a pártba, kötelező kényszerűségből. A mai tör­ténelmi időben is bebizo­nyosodott, sajnos, hogy Szlo­vákia nagyon sok történel­mi kihívásra késve reagál. Erről a szlovák pártvezetés tehet leginkább. A magyar nyelvű napilap, az Űj Szó is késik a mai viszonyoknak megfelelő ál­lásfoglalással. A tervezett áremelésekkel a magyar la­pok nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. A szlovákiai saj­tó rendszere hamarosan összeomlik, mert az árak miatt elveszti az olvasókö­zönségét. Végre Csehszlovákia is el­indult a hala dlás Utján, le­hetősége van, hogy felzár­kózzon az európai áramla­tokhoz. Visszafordíthatatlan a folyamat. Most az átlag­ember is nagyon sok infor­mációhoz jut, s ezeket ma már Romániában sem lehet letagadni. November 17-én Prágában a diáktüntetést szétverték a rendőrök, s az arról készült videofelvéte­lek bejárták az országot. Nem lehet hazudni, A rendszer nem az utcán bu­kik meg, hanem a fejek­ben. A magyarságnak is iítl van a nagy történelmi lehetősége. Balta György szólt a Cse- madokról, amely antide­mokratikus szervezet. Min­dent képvisel, csíak a ma­gyarság érdekeit nem. Az­óta, mint köztudomású a Csemadok vezetősége le­mondott, rehabilitálták a ’68-as Prágai Tavasz után irodalomból kiűzött szerző­ket. Balta György ízes mon­datai felelősségről vallanak, A kisebbségi lét bátor vál­lalása melengeti a szívün­ket. Müvei a magyar kul­túra egészének része, mert csak egy magyar kultúra létezik. Adám Tamás — Hogy az Amana együt­tes ..Ezután veletek.. •" cí­mű műsorának videofel­vétele december 10-én. va* sárnap délelőtt tíz órától lesz. A í endezvény helyszí­ne a szécsénvi II Rákóczi Ferenc Művelődéi Köz- pont. ☆ — Hogy hétfőn, decem­ber 11 "én lesz Piros Il­dikó és Huszti Péter elő­adóestje a szécsényi műve­lődési központban. Az este bctki r kezdődő pódium* műsor (íme Te meg én. Közreműködője Szent irmai Ákos zeneszerző lesz. ~ir — Hogy a Bátonyterenyei Tudja-e ? Állami Zeneiskola is ren­dez tanári hangversenye­ket. Legutóbb november 17- én adtak koncertet a kis* terenvei mozgalmi házban. A mindvégig lebilincselő, színvonalas és szórakoztató műsort Alessandro Stradel- la barokk zeneszerző mű­ve nyitotta Konkoly Thege Réka, Bartusné Mile Má­ria és Sándor Lívia kitűnő előadásában. A kamaraze­ne intim világát Mátyás Éva ütőtanár előadásában egy Keune-mű követte. A iküsdobszvit Intrada és Toc­cata tételeiben szerepel a kisdobtechniika összes ütés­típusa. amelyet az előadó fölényes biztonsággal va­lósított meg kitűnő tolmá­csolásban. Ezután Tóth Ta­más előadásában hangzott el Gedike trombitára írt koncertetűdje, majd Béke Csaba gitártanár szólal­tatta meg Giuliani kompo­zícióját. Bizet Carmenjének he- gedűáfiratát (Francois Bor­ne: Carmen-fantázia) hang­zott el Konkoly Thege Ré­ka fuvolatanár előadásábán, Balázs Ferenc zengoraki- séretével. Madách nevével A szi-ndelőadás estje mirv ürrnep. E liét vége, ilyen ünnep-sorozatot hozott Balais- sagyaTmaira, a Mikszáth Kál­mán Művelődési Központba. A darabok. összeá llít ásóik nem hivatásos művészek ál­tal kelnek életre, hanem — immár huszadik alkailommal — olyan emberek előadásában, aikiík szabad idejüket szeme­lik az alkotás ilyen formájá­nak Az a*m ad őr színjátszók or- szágos féSKBtivá 1 j à ! i szereplő müvek és előadók közül né­hányat említhetünk csupán, mert a zsúfolt program túl hosszú li-sta/ volna. Látható volt tehát a budapesti Tér- színház, akik Weöres Sándor Hol d bélii csői rakó s áv a<l lé p t e k színre; a Piarista Színpad (szintén1 a fővárosból)," a Pathelin Péter prókátor című darabbal ; a salgótarjáni Ki­viszi színjátszócsopont, akik a szűrre alls ta Ar rabat művét adják elő Tábori piknik cím­mel. Susán Ferenc rendezésé­ben. A. szerzők, előadók további felsorolása helyett annyit csak. hogy sokat ígér a ren­dczvényisorozat, mert az elő­adás, a 'közlés szándékát olyan szerzők által kívánják megvalósítani az amatőr mű­vészek. akiknek darabjai sok­szor és sokféleképpen színpa­don éltek már — de meg nem hal tak. Ô—VT. J. Kocsma vagy mifene? Patakon bezárták a klubot A klubmozgalmak fénykora a hatvanas évekre, a hetvenes évek elejére esett. Jó volt abban az időben KISZ-tagnak lenni. Emlékszem, valósággal izzott a le­vegő a klubban. Táncoltunk, játszottunk, vetélkedőket szerveztünk. Suttyomban egy-egy cigarettát is elszívtunk. Aztán elapadt lelkesedésünk, az utá­nunk jövő nemzedékek szép csendben kivonultak a klubokból. A mozgalom még formálisan tovább élt, de igazi erőt már nem Jehetett felfedezni benne. A klubok legtöbb helyen kongtak az üresség­től. Patakon is hasonlóképpen történtek a dolgok. Ám a kultúrházban lévő klub nem maradt üresen. Az ifjú nemzedék még a minap is jól érezte magát benne. S jött a hír mégis, elvették tőlük a kul­csot, bezárták a klubot. — Két fiatal keresett meg a minap a problémá­val — mondja Siokolai László, a NODISZ balassa­gyarmati titkára. — Pana­szolták. 'hogy elverték tő­lük a kulcsot. Azonnal ki­mentem Patakra, ahol meg­győződtem a dolgok állásá­ról. Valóban a tanácson van a kulcs. Nem olyan bonyolult a helyzet, mint első látásra tűnik. Arról van szó, hogy a közösség­nek nincs vezetője, nincs aki feleljen a kulcsokért, a berendezésért. Ha ez meg­oldódik a tanácselnök azonnal visszaadja a kul­csot. Gazda nélkül nem cél­szerű nyitva hagyni a klubot. Felelős kell. Ne­vezhető ez NODISZ-titkár- na'k. vagy bármi másnak. De csak erről lenne szó? — Az a klub az utóbbi időben valóságos kocsma volt — mondja Koszorús Sándor tanár. — A csik­kektől lépni sem lehetett. A gyerekek vettek maguknak italt a kocsmában és a klubban fogyasztották el. Némelyikük még az általá­nos iskolát is alig fejezte be. Akkora ricsaj volt a múltkor, hogy kénytelenek voltunk átmenni a felesé* gemmel. A hideg terem­ben vágni lehetett a füstöt, nem fűtött senki. Nincs felelős! Mi tör^nik, ha összetörik mondjuk a szé­keket. A kulcsok mindig másnál voltak, ezért szól­tam a dejtári tanácselnök­nek, hogy amíg nem ren­deződnek a dolgok, addig vegye el a kulcsot. Ha rend. s felelős lesz, termé­szetesen azonnal kinyitjuk a klubot. Egyébként ad­dig ott van a kultúfház többi helyisége, ahol min­den fiatalt szeretettel vá­runk. Van fűtés, vannak játékok, s minden egyéb, ami a szórakozáshoz kell. Rendnek, s felelősnek kell lenni, úgy igaz. Még­sem hiszem, hogy a klub ideiglenes bezárása a meg­oldás. Ügy gondolom, jó helyük van a fiataloknak a klubban. Nem szabad őket onnan még ideiglenesen sem kizárni. Lehet, akkor a kocsmába mennek. Hogy rosszak vagy sem a pataki fiatalok azt nem tudom. Tudom viszont, hogy min­denki nem lehet csirkefogó. Meglehet már ki is nyi­tották a klubot. A tanulság viszont marad. Könnyebb bezárni egy helyiséget, mint kinyitni a szíveket. Meg kell beszélni a gon­dokat a fiatalokkal, bizto­san értenek a szóból. Fogékonyak — azért fiata­lok! (ádám) Gyertek fiúk katonának! Pályázati felhívás középiskolai honvédkollégiumi és tiszlftelyettesképző szakközépiskolai jelentkezésre Az általános iskolák 8. osztályos fiútanulói közül azok jelentkezését várjuk, akik kedvet és tehetséget éreznek a hivatásos katonai életpálya iránt, és vállalják a haza fegyveres szolgála­tát. A középiskolai honvéd- kollégiumba — Balassa­gyarmatra, Egerbe, Győrbe, Nyíregyházáira, Pécsre, Sze­gedre, Székesfehérvárra, Szolnokra — azok az. egész­séges, jó képességű fiúk je­lentkezhetnék, akik a kö­zépiskolai, majd katonai tanintézeti tanulmányaik be­fejezése után, a Magyar Néphadsereg hivatásos tisztjei kívánnak lenni. A kollégiumokba felvett fiatalok, az adott város ki­A tanulmányi idő négy év. A tanév kezdete: szeptember 1. A negyedik év végén, a hallgatók érettségi képesí­tő, valamint tiszthelyettes kibocsátó vizsgáit tesznek, ezt követően, hívatásos tiszthelyettessé avatják őket. Egyes szakokon lehe­jelölít gimnáziumaiban ta­nulnak. Eredményes érett­ségi — és sikeres felvételi vilasga esetén — a Magyar Néphadsereg katonai tan­intézeteiben, vagy hazai pol­gári egyetemeken (főiskolá­kon) folytathatják tianul- mányaikiat. A katonai főis­kolai felvétel követelmé­nyeitől elmaradók tiszthe­lyettes iskolákon tanulhat­nak tovább. TisZthelyettesképző szak- középiskolákba azok a nyol­cadikos fiútanulók pályáz­hatnak, akik a szakközép­iskolai tanulmányokkal egy­idejűleg vállalják a katonai szakmai ismeretek elsajátí­tását és aat követően a hi­vatásos tiszthelyettesi szol­gálatot. tőség nyílik az ötödik év­folyamon a technikusi képe­sítés megszerzésére. A tis zith el y ettes k épző • szakközépiskolát eredmé­nyesen végzett hallgatóik — meghatározott feltételek mellett — a katonai főis­kolákon folytathatják ta­nulmányaikat. A kiemelke­dő eredménnyel végzők pá­lyázhatnak a külföldi kato­nai tanintézetekbe, illetve a hazai polgári egyetemekre (főiskolákra). A honvédkollégiumi, va­lamint tíszithelyettesképző szakközépiskolai ha 11 gat ók ellátása és jogosultsága? — Teljes és ingyenes el­látás: színvonalas kollégiu­mi elhelyezés, étkezés, alsó- és felsőruházat, tanszer, sportf el szere 1 és, kulturális és egészségügyi gondosko­dás : — zsebpénz és — a tanul­mányi eredménytől függően — tanulmányi póltlék: — gépjárművezetői en­gedély megszerzésének lehe­tősége térítésmentesen: — ingyenes, illetve ked­vezményes hazautazás: — a diákigazolvánnyal já­ró általános kedvezmények. Tanulmányaik befejezése és tiszthelyettessé, 'illetve tiiszitité avatásaik után, a hi­vatásos katonák jogosultak szolgálati lakásra, jelentős összegű, hosszú lejáratú ka­matmentes pályakezdést, il­letve családalapítási előleg­re, évente egyhavi illet­ménynek megfelelő elisme­résre, ruházati illetményre, kedvezményes üdültetésre, kiemelt egészségügyi ellá­tásra (közvetlen családta­gok is), valamint számos to­vábbi kedvezményre. A jelentkezés feltételei: — .magyar állampolgárság: — egészségi alkalmasság: — jó rendű tanulmányi eredmény. A pályázóik egyidejűleg további két középfokú okta­tási intézménybe is jelent- * kezhetnek. A pályázók egészségi al­kalmassági vizsgálaton, majd a megpályázott intéz­ményben februárban, márciusban felvételi vizsgán vesznek részt. A jelentkezési okmányok beérkezési határideje: 1990. január 10. Tiszthelyettesképző szakközépiskolák működnek: Budapesten élelmezési és ruházati kereskedelmi (hadtáp) zeneművészeti (katonazenész); Debrecenben elektroműszerész (rakéta-, lokátor-, il­letve rádiótechnika); Orosházán Szabadszálláson Tápiószecsőn Vácott építőgép-szer elő és karbantartó (mű­szaki) ; gépjárműtechnikai (páncélos és gép­járműtechnikai, illetve hadtápszállító és üzemanyag-ellátó); mechanikai műszerész (fegyver- és lövegtechnika); híradásipari műszerész (híradó­technikai).

Next

/
Thumbnails
Contents