Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-30 / 308. szám
1989. DECEMBER 30.. SZOMBAT NOCÎRAI) 5 II horror és a gyermekek Ufo-alközpontok megyénkben A minap létrejött végre Magyarországon a régóta várt ufóközpont. örvendetes ez, mert eddig hiányát éreztük, de nagyon. Hiszen a pártközponton kívül alig néhány ezer központ létezett. Csak azt hiányolom, hogy az ufóközpont létrejöttét nem tárgyalta meg az Országgyűlés, pedig minden bizonnyal megszavazták volna a képviselők. Biztos, meg is tapsolták volna egymást. talán még Maróthy úr is támogatásáról biztosította volna a Tisztelt házat. Azonosíthatatlan tárgyak röpködtek áz elmúlt negyven évben a fejünk fölött. Mára a vörös csillagok is azonosíthatatlanná váltak, eltűntek a csillagos égről. Azonosíthatatlan eszménket, a szocializmust is elnyelte a végtelen. A munkásosztály hatalma, hatalmas munkává változott. A tagadás, tagadásával már nem magyarázható húszmilliárd dollárnyi adósságunk. Marx atyánk ufói célt tévesztettek, s már nem is olyan nagy vicc, a szocializmus definíciója, miszerint: az eszme diadala a józan ész felett! Kétségtelen szükség van az ufóközpontra. Hiszen szerkesztőségünkbe is betelefonáltak, hogy az egyik közeli városból 120 asz- szonyt elvittek a marslakók. Fel is lélegeztem nyomban: biztos az anyósomat is elvitték! Oly boldog voltam, bíztam bennük, nem hagynak cserben. De csalatkoznom kellett, az anyósom nem érdekelte őket. S, mint később kiderült a 120 férj sem lélegezhetett fel, mert egy hét múlva visszaküldték az űrbéli lények asszonyaikat. Azóta legtöbbjük búskomorságba esett. À kíváncsiak érdeklődését kielégítve közlöm, azóta sem születtek kis marslakók. Állítólag az agytérfogatot vizsgálták, s az eredményeket látva küldték vissza a derék nőket. Egy ufóközpont viszont kevésnek . tűnik az ország állapotát látva. létre kellene hozni sok-sok alközpontot, s .az alközpontok alközpontjait. Nógrád megyében több ezerre tehető az azonosíthatatlan gondolatok száma. Vezető helyen az MSZMP eszmei áramvonala áll. A pártállam markáns csoportosulásai példát mutatnak a népnek, s megtévesztik az űrből jött lényeket. Ennek eredményeként nem foglalják el országunkat, nem vágyakoznak a szocializmusra, pedig azon elgondolkodhatnának. milyen jó lenne nekik, ha csápjaikkal egyenlő adagokat szippanthatnának a közösből. Beadnák űrhajóikat a téeszbe, nem lenne rá gond ■ oha. Egyik-másik marslakó lehetne párttitkár is. Sok előnyben részesülhetne, nem kellene dolgoznia, esak vadászni járna. Egy kicsit demi jgoü is lehetnének, ez pikáns, ízt adna életüknek. Nem kellene gondolkodniuk sem, megtenné helyettük valaki más. Egy szó. mint szi.z szép jövő előtt állnának. No, de mindig eltűnnek szemünk elől, ugyanúgy, mint W jövőnk. Az alközpontok; működhetnének a réfia, jóöreg MSZMP-székiházalkban. Bármilyen nagy Apparátussal is dolgoznak majd, elférnek biztosan, A ’ jnegyei lapra. à NÖCjítAD-rá igényt tartanak^*- mondtat,3 minap a marslakók szj'v-óló- ja. Nógrád megye lakrtssá- ga ezzel maximálisan eg;, étért — megszokta már. Adám Tamás „Az én szolgálatom : megőrizni 'népem legtisztább erkölcsi hagyományaik” (Babits Mihály) Elsősorban gyermekeink érdekében szót kell emelnem a horrorfilmek ellen. Kik gyártják ezekét a filmeket? Sötét, aljas erők, akik telehintik silány, hát- borzongató alkotásaikkal immár az egész földgolyót. Céljuk a gyors meggazdagodás. Mitsem törődnek azzal, hogy a jóra és szépre kevésbé fogékony felnőttekben szadista hajlamokat élesztgetnek, a gyermekek finom idegrendszerét pedig megtépázzák. Ideig-óráig biztos sikerre számíthatnak, meít filmjeik — legalábbis manapság — kézről kézre járnak. Lelke legyen rajta, akinek ízlése csupán addig terjed, hogy kéjes borzongással, reszkető kézzel teszi képmagnójába az agyonkoptatott horrort, hogy aztán ágyán végiigiíy új tózva kigüvadt szemekkel nézze a hátborzongató jeleneteket. De az már bűn, ha gyermekét ilyenkor maga mellé húzza. Mi történik a gyermekkel? Legjobb esetben elfordítja fejét a képernyőtől. Rossziabbik esetben nézi a filmet Arca elsápad, szájpadlása kiszárad, pulzusa szapprán ver. Időnként ijedt kézmozdulatai vagy remegő hangú megszólalásai jelzik félelmét. A szülő közelsége, annak védő karja mindenképpen csökkenti rémületét, növeli biztonság- érzetét- De ez csak addig tart, míg magányossá nem válik hálószobájában. A sötétben megélénkül képzelőereje. A sízörnyké- pek még ijesztőbben jelennek meg fantáziájában, mint a filmen voltak. Minden szokatlan ingerre remegni kezd, pánikhangulatba esik. Elég a függöny apró megmozdulása, a vécé lefolyójának távoli szor- csögő hatagja, hogy fejvesztetten meneküljön szülei szobájába megnyugvást remélve. Isten ments, hogy a szülő ilyenkor szidalmazza, lekezelően gúnyolja. Inkább meleg hangon, megértőén nyugtassa, ha már korábban a rettegésbe belehajszolta. És még a nyug- tatás sem biztosíték arra, hogy a felajzott képzeletű gyermek aludni fog éjjel. Ha időnként elszenderül is, lidérces álmok fogják gyötörni. Előfordulhat, hogy a szülő nem tanul egy leckéből. Továbbra i.s engedi, hogy gyermeke horrorfilmeket nézzen. Ne csodálkozzon azután, ha gyermeke személyisége eltorzul: félénk, szorongó, gátlásos, nyomott kedélyállapotú lesz, vagy éppen ellenkezőleg: agreszA papi hivatás csökkenésének rémétől szabadul meg az anglikán egyház, ha a Szinódus elfogadja azt az előterjesztést, melyet egy papokból és világiakból álló bizottság készített „a hivatás válságának kezelésére.” A Sun úgy tudja, hogy ez a testület csakugyan szokatlan megoldást javasol: a papi pályára való figyelemfelkeltést ugyanúgy kellene irányítani,' .mint ahogy a mérnöki, az ortvosi, vagy éppen az agroszirvltásba csap át. Tudomásul kell vennie a szülőnek, hogy a gyermekkori félelmek végigkísérhetik csemetéje egész életét. Régi Igazság ugyanis az, hogy a felnőttkori neurózis igen nagy része a gyermekkori félelmekben gyökeredzik. Maguk a gyermekek, mit mondának a rémfiilimekről? Hadd idézzek néhány 10—11 éves salgótarjáni tanuló dolgozatából! „Egyszer megnéztem egy filmet, és éjszaka féltem. Aludt az egész család, csak én nem- Képzelődtem. Azt hittem, velem is megtörténhet az, amit a filmen lát« tam. Közben egy szúnyog repdesett a fejem fölött. Akkor már teljesen megrémültem. Szaladtam volna anyuhoz, de nem mertem fölébresateni. Hiába kapcsoltam be a tv-t, nem volt benne adás. Aliig vártam, hogy reggel legyen. És ez így ment velem még egy teljes hétig." K. Anita ,4. osztály „Nagybátyámnál néztük a Predator című filmet. Egy részleténél az egyik szereplőnek a hátába lőttek, és kiesett a hasa. Hát én ki- rohantam. Olyán hányingerem lett, hogy az csalk na. Ugyanis a vértől- undorodom a legjobban.” A. Péter 4- osztály „Anyuékikal megnéztük a Szellemírtót. Amilkor a nőnek a foteljából kinyúlt egy kéz, és magához húzta, rettenetesen megrémültem. A film után lefeküdtem. Elkezdett az ágyaim recsegni, és azt hittem, hogy az ágyamból fog kinyúlni egy kéz. Akikor magától lehúzódott a WC-nk, és azt hittem, onnan jöm valaki. Félelmemben magamra húztam a takarót.” T. Eszter, 4. osztály „Én, a szörnyes filmektől félek. Este, a sötétben, mikor a szekrények ropognák, mindig azt (hiszem, hogy jönnék a szörnyek. Ilyenkor, a takarót nyakig magamra húzom, és elkezdek izzadni, reggel pedig összevissza tüsszögölk.” K. Szabolcs, fi. Osztály „Láttam egyszer a Ház című filmet. Ebben a filmben szörnyek voltak, amelyék a szekrényekből, a pincéből és más helyekről jöttek elő- .Azóta mindig félek, hogy a szörny az ágyam alatt van, vagy a fürdőszobában, vagy a szekrényben, vagy ahová éppen belépek. Félek, hogy megfogja a lábam. De anyuká- mék ezt nem értik meg.” P. Anett, 5. osztály „Múltkor megjelent nekem az ablakon egy fekete kéz, és aat hajtogatta, hogy — Évike, megöllek, Évűké, megöllek! Felsiikítottaim, hogy anyukám és apukám berohanlak a szobába.” P. Éva, 5. osztály Lelkipásztor kerestetik nómusi szakterületre keresnek jelentkezőket, teljes vagy akár részfoglalkoztatásra. Az előterjesztés megfogalmazói biztosra veszik, hogy a nők előtt is megnyílik a papi pálya. Ehhez azonban először az egyházvezetcknek is igent kell mondaniok. Az „Egy horrorfilmben pirá- ják ették az embert, aki lement a víz alá a kincsért. Csupa vér lett à tenger, a férfi bele meg a hurkája kijött. Azóta ezekről álmodok. Engem esznek a pifáják, és nem tudok magamon segíteni.” T. Ágnes, 4. osztály „Egy nyári estén egyedül voltam otthon a testvéremmel. Horrort néztünk- Amikor az egyik szereplőnek a bele kijött, sírtam a félelemtől. Felhívtam édesanyámat, hogy jöjjön haza. Közben mozgott a függöny, és én majd betojtam.” R. Etelka, 4. osztály « „Én a vonaton félek hátradőlni, mert láttam egy filmet, amiben az volt, hogy hátulról egy embernek a hátába szúrták a kést.” S. Renáta, S. osztály „Egy filmben a tarantella pók, megcsípett egy embert, és abba halt bele. A film után fürdeni mentem. Bele- guggoltalm a kádba, de tovább nem jutottam. Azt hittem, hogy ott van egy tarantella pók. Azt éreztem, hogy a pók belémcsíp. Behívtam a testvéremet, hogy tapogassa át a káda't, nehogy pók legyen benne. A testvérem jött-, de utána sem mertem belefeküdni a kád'ba, így hát guggolva megtűrödtem- Uté/ia gyorsan kiszaladtam a. kádból.” F. Eszter, 4. osztály „Én sokmindentől félek. Félek a sötéttől. A szobámban elhúzom a sötétítő függönyt, hogy bevilágítson, a szobámba a fény. Szerencsére az ágyam az ablak alatt álll. Néha még a cicámtól is megijedek, mert világít, a szeme. Néha még vécére sem merek menni., úgy féllek. De rájöttem, hpgy miért félek. Sok olyan filmet látok, amitől izgulok. És, ha izgulok, azt onnan tudom, hogy meleg a hasam..” M. Veronika, ;5- /osztály „Egy nap videón néztem, az Élő halottak című horrorfilmet. Meghalt benne Zombi és eltemették. Másnap éjfélkor felkelt a sírjából, és sorra ölte meg az embereket. Mikor lefeküdtem, attól féltem, hogy kiugrik a szekrényből, éa megöl engem is. Kii sem mertem nyitni a szemem. De néha-néha kinyitottam, hogy ott van-e Zombi. Hála Istennek, nem volt ott, de álmomban láttam.” H. Máté, 4. 'osztály ☆ A fogalmazványokból kiragadott részletek riasiztó vallomások a gyermekek rettegéséről. Milyen jó lenne, ha csak klasszikus ka- landfiilmeket láthatnának, vagy kacagtató vígjátékokat, szép 'természetrajzi filmeket. Nagy Zoltán anglikán egyház nem várhat tovább arra, hogy majd isteni sugallatra erősödni fog a papi hivatás, és ezt követően ismét elözönlik' a pályát a fiatalok. Ezt a feltevést a gyakorlat nem igazolja, és a teológiai szempontok is vitathatóvá t3- szik — hangsúlyozták az előterjesztés szerkesztői. Most már tehát nem lehet meglepetés, ha az angol olvasó, kedvenc lapja álláshirdetései között azt találja, hogy : „Lelkipásztor kerestetik.” VALAMI MINDIG TÖRTÉNIK... Rainian-bercpiilés Salgótarjánban Tegnap előtt hajnalban a megyeszékhely rendőrkapitányságának ügyeletese majdnem magához nyúlt (tudniillik a személyei védelmére szolgáló eszközökhöz), amikor hat vágány (Flakon, Kupak, Beat, Ferdeszáj, Boston és Galambszürkéi bejelentéssel fordult hozzá. A — zárójelben — nevezettek elmondásuk szerint éppen hazafelé tartottak kedvenc szórakozóhelyükről, s levezetésként feliratokat vittek fel festéksprayvel a középületek falaira, amikor.. — ... Amikor megjelent a Karancs Szállónál a Batman, a denevérember — hehegte-diktáltq az ügyeletes naplójába Flakon, az egyik utcai művész. — A szálloda feliratán- lógott) fejjel lefelé, ahogy denevéréknél szokás, aztán , huss..., hirtelen mellettünk termett. Be sem tudtuk fejezni a falfestést, hat akkora pofont osztott ki közöttünk, hogy hirtelenjében öt csillagosnak láttuk a Karancsot. — De ez még semmi — dadogta ai; előzőekhez Kupak. — A Batman elvette tőlünk a festékszórót és egy B betűt. a névjelét szórta fel a homlokunkra... ' Mivel a rendőrségi gyakorlatban eddig példátlan eset állt elő (utcai falfirkátok önkéntes jelentkezése), a Salgótarján rendje felett őrködő elit alakulatok beható vizsgálatot kezdtek az ominózus éjszaka történéseinek tisztázására. Ennek során, a rendkívül gyors tényfeltáró eljárásoknak köszönhetően, az alábbiakra derült fény. Aj szemétszállítók munkájuk során tíz másik garázda elemet találtak a város konténereiben. A Madzsar József ’kórház szülészeti osztályára egg titokzatos, körülbelül három! emelet magasságban repülő lény öt szülés előtt álló kismamát szállított, megelőzve g mentőket. \ A Beszterce-lakótelepen egy csodálatos ismeretlen leszigetelte a lapos tetejű házakat a beázás ellen — örökre megelőzve ezzel az ingatlant. A természetjárók jelentették, hogy valaki egy szintet emelt a Salgó várra. A Hajnalka cukrászda vezetője lelkeset/, köszönte meg az illetékeseknek (akik mit sem tudnak az egészről...), hogy végre zebrát festettek az acélgyári sorompónál lévő, cukrászda felőli két járdaszakasz közé. A nyugati városrész összezsúfolt házait reggelre úgy helyezték el, hogy a lakásokba most már besüt a napfény. A buszmegállókban a régi, „sűrített” járatokra jellemző menetrendek lettek felragasztva. A vásártéri parkban újra működik a hangulatos különböző színekben játszó szökőkút. ...A hihetetlennek tűnői, sztorikat még tovább lehetne folytatni, ha.... „Ha legközelebb erre repülök, akkor folytatom. Most csak ennyire volt időm. Egyébként Salgótarjánt denevér- tanyámmá fogadom A Batman” A fentij kis üzenetét az elit alakulatok arra a táblára feltűzve találták, ami a vásártérhez közeli templomnál (talán tavaly óta) azt hirdeti: Vigyázat! Csúszásveszély. Vagyisl nemcsak az Aranypók, hanem a Batman is ügyel a részletekre. Mi pedig bízzunk abban, hogy a denevérköpönyeget nem lehet kifordítani... B. M. Nehéz idők járnak mifelénk manapság. Bár még van mit ennünk (egyelőre), a ruházkodás egyre nehezebb feladat köztársaságunk valamennyi polgára számára, lett légyen az akár csecsemő, ne adj Isten, kisnyugdíjas. A napjainkban mindinkább barátunkká lett imperialis- ' ták e téren is dollárokkal teli baráti jobbjukat nyújtják felénk, amint azt a Paris Match hasábjain is bemutatott modellek bizonyítják. Vállalkozó szellemű háziasszonyok az itt láthbtó divatos terméket nyugodtan megvásárolhatják akár a családi konyhapénzből félretettj aprópénzeikből is. De siessenek, mert mint hírlik, rövidesen ezekét is az átkos áfa fogja terhelni, nem is kevéssel... fl takarékosság jegyében