Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-23 / 304. szám
6 Lélektől lélekig _ KARÁCSONY 1989. DECEMBER 23.. SZOMBAT II megértett és megélt Ige-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------j A Magyarországi Baptista Egyháznak hat missziós kerülete van, Nógrád megye két missziós kerülethez tartozik. A galgagutai körzet a budapesti missziós kerület része, amely 13 körzeti állomásból áll. A baptista egyháznak 20 pontból álló „Hitvallása” van, amely a Biblián alapul, ami Isten szava. A „Hitvallás” minden pontját igeversekkel támasztja alá, illetve értelmezi. A baptista gyülekezet tagjává az lehet, aki Isten előtt bűnét megbánja, megvallja és rendezi. Erről bizonyságot tesz a gyülekezet előtt, és elfogadja Jézus Krisztust személyes Megváltójának. Ezt követően kéri, hogy a gyülekezet tagja lehessen, amelyet bemerítéssel megpecsétel, Jézus Krisztus példáját követve. Hívő életünk legfőbb útmutatója és mércéje az Ige. Ezért valljuk: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, feddésre, a meg- jobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az1 Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített”. (II. Timótheus 3. rész 16—17. vers.) Valljuk a Szent lrásvalapján, hogy az Isten Igéje, csak a Szentlélek munkálkodása^ folytán lesz számunkra megelevenítő erővé. A megértett és megélt Ige köt össze Istennel és a másik emberrel. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztusban az Ige testet öltött, „Az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk.” (János-evangélium 1. rész 14. vers.) „Valakik befogadták őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek.” (János-evangélium 1. rész 12. vers.) Jézus Krisztus nyitotta meg az utat az ember számára a bűntől való szabadulásra.! A golgotái kereszten elvégzett engesztelő áldozatával. János apostol I. levele 1. rész 9. versében! így mondja: „Ha megváltjuk bűneinket hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket éá megtisztítson minket minden hamisságtól.” A karácsony az üdvtörténetben nem kezdet. Pál apostol ezt mondja: „Az időnek teljességében kibocsátotta Isten az ő Fiát”. (Galátzia-levél 4. rész 4. vers.) A Jézus Krisztusról szóló ígéretek a Bibliában már a Mózes I. könyve 3. rész 15. versében elkezdődnek. Itt írja az Ige: „Az asszony magva”, Mózes V. könyve 18. rész, 15. vers: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened, te közüled a te atyádfiái közül olyant, mint én, azt hallgassátok”. Ésaiás próféta már pontos jövendölést ad Jézus Krisztusról és születéséről: „Imé a szűz fogan méhében és szül fiat, nevezi azt Immánuelnek.” fÉsaiás 7. rész 14. vers.) „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésaiás 9. rész 6. vers.) Mikeás próféta a születése helyét is leírja 5. rész 2. versében: „De te, Efratána Betleheme... belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen: a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.” A próféták jövendőinek már Jézus Krisztus szenvedéseiről is. Ésaiás 53. rész 5. versében: „ö megsebesít- tetett bűneinkért, megronta- tott a mi vétkein ként, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyó- gyulánk meg.” Mi karácsonykor Jézus Krisztusra nem, mint kis gyermekre emlékezünk, hanem MegváltunkraSzabadi- tónkra. Aki meghalt értünk, feltámadott, s felment a mennybe és eljön értünk, s addig kell, hogy naponként bennünk éljen. A mi vágyunk, törekvésünk, hogy az Ige ne csak a könyvespolcon legyen ott, hanem a szívben is. Jézus Krisztus a Békesség fejedelme nekem is az ö békességét akarja adni. A hétköznapokban úgy tudom bizonyítani, hogy Jézus bennem él, becsületesen végzem munkámat, mint aki tudom, először Istennek tartozom számadással. Az Ige tanít bennünket: „Amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is úgy cselekedjetek azokkal.” (Máté-evangélium 7. rész 12. vers.) Az Ige beszél a házastársi hűségről és a gyermeki engedelmességről. Isten mielőtt az embertől szeretetet várt, ö már előbb szerette az embertj Aki ezt felismeri, az nem tudja megtenni, hogy viszont ne szeresse Istenét. Isten a hit adományozója, ennek is alapja a szeretet. János-evangélium 3. rész 16. vers: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Vas Ferenc baptista lelkész Galgaguta A LATOR Palóc legenda nyomón A lator már idős volt. Fekete hajába sűrűn vegyültek a fehér szálak, arcát néhány mély barázda szelte át. Szeme vöröslőit a homlokáról lecsorgó sós izzadtságtól. De teste még erőtől duzzadt, jajszó nélkül cipelte nehéz keresztjét' társa mellett. Előttük egy idegen fiatal férfi roskadozott, többször el is esett a kereszttel. — Nem csoda — gondolta magában a lator —, biztosan alaposan megkínozták a kivégzés előtt. Látta, hogy meztelen hátán piroslott a korbácsok nyoma, hosszú haja csomókba tapadt az alvadt vértől. A Koponyák hegyére érve mindhármukat a keresztre erősítették. Hosszan üvöltöttek, mikor kézfejükbe és lábfejükre erős szögeket vertek. Nagy tömeg hullámzott előttük. Az idegent fröcskölték szidalmakkal, aki középre került. — Ha te vagy a zsidók királya, segíts magadon — kiabálták feléje, és hahotáztak. De még társa sem maradt ki a gyűlölködők sorából a túloldalon. Azt sziszegte az idegennek: — Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is! A lator korholta társát: — Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó jutalmát kapjuk, de ez nem csinált semmit. Az idegenre vetette fejét, akinek töviskoronája fölött egészen parányi kis csillag fénylett. Hirtelen belehasított egy régi-régi emlék. Látta már ő ezt a' parányi csillagot egy aprócska gyermek fején. Harminc esztendeje is ‘elmúlt már, hogy azzal a csodálatos kisgyermekkel találkozott. ☆ Akkoriban Hebrontól délre tanyázott rablóbandájával. A sziklás hegyek között jól meghúzódtak egy barlangban. Közelükben csörgedezett egy friss bugyborékoló forrás. A sziklás oldalon sűrűn húzódtak meg külön,- féle bokrok, néhány helyen még olajfa is emelkedett. Jó búvóhely volt számukra minden bokor, minden fa. Mögöttük lapulva áttekinthették az északról délre vezető, fénylő országutat. Késő nyári délután volt, amikor megismerkedett a csodálatos kisgyermekkel. Azon a napon egy vastag törzsű, széles lombú olajfa árnyékából figyelte az utat. Egyszer csak egy kisdedcsalád tűnt eléje. Az asszony szamárháton ült, kisgyermekét az ölében tartotta. Férje a szamár kantárszárát fogva gyalogolt előttük. Nem jelentettek veszélyt, hát csak rövidet füttyentett. Kisvártatva két cimborája húzódott mellé. — Fogjátok közre őket! — suttogtaJ Ahogy az utasok megálltak, elrikkantotta magát. — Kik vagytok? Mik vagytok? Az idegen férfi középkorú, szakállas, bajuszos ember volt. Alsó ruhája fölött köpenyt viselt. Szokatlan volt ez a nyári melegben. Biztosan! azért hordta, mert a szabadban kellett aludnia, takarónak szánta. — Jámbor utasok vagyunk, ne bántsatok — felelt szelíden. — Hová mentek? — Egyiptomba! igyekszünk Heródes király haragja elől. Talán hallottátok, hogy Betlehemben minden három éven aluli kisfiút megöletett. Félti a' trónját, mert a jóslatok szerint őseink városában született meg a zsidók királya. Mentjük gyermekünket, nehogy a meggyilkoltak sorsára jusson. A lator akkor nézett hosszasabban az anyára és a kisfiúra. Az anya hosszú ujjú fehéij főkötőt viselt. Fejét szemérmesen lehajtotta, és kisgyermekét szorosan vonta magához. A kisgyermek feje fölött parányi csillag ragyogott. A csillag látványa azt sejtette a latorral, hogy rendkívüli családdal hozta össze a sors. — Ez a gyermek éppen az lehet, akit Heródes halálra keres — gondolta. Megenyhült hangon szólt aztán hozzájuk. — Hallottam Heródes. kegyetlenkedéseiről. Tőlünk ne féljetek, nem lesz bánftódásotok. Mindjárt nyakatokon az este, gyertek hát a barlangomba, ott megpihenhettek. Látom, elcsigázottak vagytok. Nekivágtak a hegyi ösvénynek. Kisvártatva elérték a barlangot. Az idegen férfi kikötötte szamarát egy fához. Aztán a vendégek sarujukat levetve húzódtak a barlang félhományába. Hangos gyermeksírás fogadta őket. A lator kis bélpoklos fia bömbölt egy fekete kecskebőrön, hiába csucsujgatta az anyja. Az idegen asszony szétnyitotta főkötőjét az arcán. Most látszott mennyire fiatal, szinte kamaszlánynak vélhette az ember. Meleg vizet kért, hogy gyermekét megfüröszthesse. Kis idő múlva hangos! sikongatással für- dött a kisgyermek. A lator felesége irigykedve nézte. — Jaj de gyönyörű gyermeked van neked. Nézd az enyémet, milyen szomorú még ránézni is, sebekkel van ' rakva. Az idegen asszony kivette gyermekét a fürdőből, és csendes meleg hangon mondta. — Füröszd meg gyermekedet ebben a vízben. A lator felesége aztán gyengéden fürdet- gette gyermekét, locsolgatta sebes testét. És csodák csodája, a csúnya sebek eltünedeztek a kicsi testről. A lator és felesége úgy nézték a csodát, hogy még szemük sem rebbent. Ez volt életük legszebb napja. Csaptak aztán olyan vendégséget, mint még soha. A földön' ülve ízletes kecskehúst ettek forró főtt lencsével, a lakomát friss gyümölcsökkel zárták. A lator örömébenj a levegőbe dobálta gyermekét, közben nevetve szólt az idegen férfihoz. — Szerencsét hozott nekem az olajfa. Jókor hevertem alatta, hogy titeket meglássalak. Az idegen férfi ránézett. — Valóban csodálatos az olajfa, mely kősziklából is mézet szoptat, kovaszirtből is olajat. Szerencsédet mégis jó szívednek köszönheted. Az egyetlen élő Isten áldott meg jótettedért. Térj jó útra, és örökre melléd szegődik áldása. Másnap korán reggel búcsúztak a vendégek. Kaptak elemózsiát bőséggel, tömlőjüket pedig megtölthették friss vízzel. A lator néhány társával messzi elkísérte jótevőit dél felé, hogy senkitől bántódásuk ne essék. De az idegen férfi tanácsáról hamar megfeledkezett, rabló maradt egész életében. ☆ A lator emlékképei elfoszlottak, visszazuhant a jelenbe. Biztosan tudta már, hogy mellette a csodatévő Jézus Krisztus van fölfeszítve. A hajdani kisgyermek szenved ártatlanul a kereszten, akit egyszer a barlangjában fogadhatott. Tördelte! a lelkiismeret, mért nem fogadta meg a kisgyermek atyjának tanácsát, mért folytatta a rablást, a gyilkolást. De hátha még nem késő, hátha van még bocsánat. Maradék erejével a megfeszítetthez fordult. — Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljön uralmad! Ezt válaszolta neki : — Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban. Aztán hirtelen sötétség támadt, pedig még csak délután három óra volt. De a latorban nem volt már félelem. Végtelen nyugalom áradt szét tagjaiban, még fájdalmát; sem érezte. Tudta, hogy ez a Jézus Krisztus biztosan segít rajta,' aki egykoron bélpoklos gyermekét is meggyógyította. Nagy Zoltán
