Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-16 / 298. szám

1989. DECEMBER 16.. SZOMBAT NOGRAI) 5 Angyal Barnabás: Metrón Ha szerda, akkor FOTOKLUB! Negyedszázada éppen, hogy néhány lelkes amatőr fotós­klubot alakított Salgótar­jánban: az akkori acélgyári és üveggyári szakkörök egyesültek a városi művelő­dési központ védőszárnyai alatt. A ma is működő ala­pító tagok: Brunczel Ti­bor, Ispán Béla, Környei Gyula, Veres Mihály mel­lett mára már félszázan tag­jai az alkotócsoportnak. Jog­gal dicsekedhetnek az össze­tartozás sajátos élményével, ugyanis hetente egy alka­lommal kánikulában, avagy hózivatarban rendszeresen találkoznak rendezvényei­ken. A szerda a fotográfus­csapaté, s ilyenkor termé­szetesen a szakmai kérdé­sek megvitatása, képértéke­lések, kiállításokra való fel­készülések, s minden őket közösen érdeklő kérdés a téma. Megkapták már a „Kiváló együttes” címet, két alkalommal nívódíjat, vala­mint aranydiplomát ítéltek számukra. Közművelődési tevékenységük eredménye az elismeréseken túl, az a számtalan kiáliitás, diaporá- maest, amelyet a megye szinte számtalan településén ismernek az érdeklődők. Ké­peinken a klub tagjainak kollekciójából adunk ízelí­tőt. Ottmár Sándor: Mozgásban Gugi László: Fintor Herbst Rudolf: Akttanul- Kovács Sándor: Kabinsor mány. ____________________________________________________ D isznótorok régen és ma A régi nováki disz­nótorokról kérdeztem Pócs Jánost, aki már elmúlt 87 éves. Hogy is' volt régen? — Általában december­ben, karácsony előtt vág­tunk disznót. De volt, aki januárban, vagy február­ban vágta. Hajnalban 2 órakor keltünk. .A család apraja-nagyja együtt volt, sokszor még a szomszé­dok is. A faluban mindig akadt egy-két ember, akit böllérneik hívtak el. vagyis ő szúrta a disznót. Ne­künk apám szúrta, ő na­gyon értett hozzá, hív­ták is sokfelé a faluba. Hogy miért keltünk ko­rán? Hát azért, mert cse- lédeskedtünk, és az ura­ság nem adott szabadna­pot, aziért, mert a cse­lédség disznót ölt. Nagyon kellett hát iparkodni, hogy időben végezzünk. A disz­nót a szúrás előtt jól le kellett fogni, a férfiembe­rek dolga volt ez. A böllér pedig leszúrta. Volt úgy, hogy miután megtörtént a szúrás, bementek felhaj­tani egy kupicával, és mire kimentek a disznó­nak hűlt helyét találták. Aztán a kert végében si­került megfogni, Nem jól sikerült a szúrás. Általában a vérét az asszonyok felfogták, reg­geli , (hajnali), csemegéinek. Sült vér krumpLival, meg jó hordós káposztával ! Az­tán jött a pörzsölés. Szé­nát raktunk alá és köré, majd meggyújtottuik. így égettük le a felesleges szőrt a disznóról. A széna,, vagy szalma hordása a gyere­kek feladata volt. Ügy kéllett csinálni, hogy min­denhol egyenletesen érje a tűz a disznót. Elég sokáig tartott ez. mert vigyázni kellett a túlégetéstől is. Lassú tűzön porzsoltuk meg. Aztán lesikáltuk ró­la a karmot, meg ami még volt rajta. Erősen le kel­lett mosni, kaparni. Utána ismét a böllér követke­zett: ő vágta fel, darabol­ta. és az aibároltszalonná- mak-valót is ő készítette. A katlan alatt a tűzrakás, megint a gyerekek kedvenc dolga volt. Régen a disz­nónak a beleit nem el­dobták, hanem lemosták. Az asszonyok azzal is fog­lalatoskodtak, hogy tisztá­ra mossák. A gyomorrészt is kimosták, több vízben, ebbe került a sajt. A megmaradt bélbe pedig a hurka- és fcolbászanyag került. A szalonnás részt nagy teknőbe besóztuk vastagon, és a sonkának- valót is. Ezt később me­leg helyen kellett tartani, hogy a só megolvadjon rajta, még utána is, hogy a füstre nem került, lo- csolgatni kellett a sós lé­vel. Közben az asszonyok a főzéssel is törődtek, fi­nom húsleves volt és sült hús. Mikor megfőtt a hur- kánakvtaló, azt megtöl­töttük, különböző segéd­eszközökkel, de vigyázni kellett, nagyon, nehogy ki­szakadjon a. bél. Megtöl­töttük a sajtot is, és le­daráltuk a kolbásznakva- lót, és befűszereztüik. Aztán következett a zsír sütése. De volt úgy. hogy erre már csak másnap­került sor. mert munká­ba kellett menni. A zsír sütésére is nagyon kellett vigyázni, nehogy leégjen, mert akkor nem lesz szép fehér a zsír, és a tepertő sem lesz puha. omlós, vi­lágosibarna színű. A hur­kát és a sajtot pár percig még főzni kellett, majd a teknőbe szépen szétrakni. A gazda már estére elő­készítette a füstölőt, és a kolbászt és a sajtot, fel­akasztotta a füstre. (Mi­kor ez megvolt, utána füstölték papokig a son­kákat és a szalonnákat.) Este a gazdasszony szét­rakta, hogy kinek, mit küld kóstolót. Szokás volt hurkát, abárolt szalonnát és tepertőt küldeni a ro­konságnak. — Hogy zajlik ma egy disznóölés? — A mai disznóölés már sokkal egyszerűbben tör­ténik. Reggel fél 6-kor el­jön a böllér. vagy esetleg, aki vállalkozik a család­ból hogy leszúrja a disz­nót. Sőt a legmodernebb változat az, hogy agyon­lövetik a disznót. A disznó­fogás is máshogy van már. Vánnak vasból készített diis'zinófogók. Ezzel is egy­szerűbb. A disznó vérét már ritkán fogják fel reg-, geli csemegének. A pörzsö­lés is gyorsan megy: gáz- pörzsölővel hamar leégetik a disznó szőrét. Aztán le- sfkálják, majd következik a feldarabolás. A belet is ritkán .mossák a háznál. Inkább a bolti belet hasz­nálják, bár azt is ki kell mosni, de azt még előtte való nap kimossa a gazd­asszony. A többi műve­let. azt lehet mondani, ugyanúgy megy, mint ré­gen. Főzik az abárnakva- lót, készítik a hurkát és kolbászt. De már van hur­katöltő is. Sózzák a sza­lonnát, sonkát.- Manapság talán annyiban különböz­nek a dolgok, hogy keve­sebb kolbász készül, mert a családok többségének már van fagyasztóládája, és abba pakolják bele a hú­sokat, hurkákat. Az a szép szokás, hogy küldenek egymásnak - egy kis kóstolót az emberek, az még általában ma is megvan. Cserhalmi Adél A természet csodái A növényvilág falárjai „Oh, természet, • oh dicső természet, Mely (nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te ! (mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz.” (Petőfi: A Tisza) Földünk számos táján szinte elviselhetetlen az élet. Az állatok elvándorol­nak víz után a sivatagok­ban, árnyékot keresnek, ha forrón tűz a nap, vac­kukba bújnak, ha jeges szél süvít a hegyormokon. Az ember kunyhót készít, ku­tak köré települ, ruhát húz magára. De mit csináljon a növény, hiszen helyhez kö­tött! A csodával határos módon alkalmazkodik kör­nyezetéhez. Kibírja az el­képesztő forróságot, a der­mesztő fagyot, a hosszan tartó szárazságot. Legszívósabbak a legegy­szerűbb növények: a bak­tériumok és a kékmosza- toík. Az izlandi gejzírek for­ró vizében plusz 100 Cel­sius-fokon is élnek baktéri­umok. De ez még mindig nem a csúcsot jelenti. Több ezer méter mélységben, az óceánok melegforrásaiban, nagy nyomás allait plusz 250 Celsius-fokon is találtak baktériumokat. A nagy forróságok után lépjünk át a dermesztő hi­deg birodalmába! Az óriás termetű bamamoszatok a sarkvidéki jeges tengerek­ben víz alatti moszaterdőket alkotnák. Kísérletekkel iga­zolták, hogy nem egy kova- moszart mínusz 200 Celsius- fokon is megél1. A zuzmók és a mohák megtalálhatók a legszára­zabb sivatagokban, a sark­vidékeken és a legmagasabb hegycsúcsokon. Egyes zuz­mók plusz 100 Celsius-fokot elviselnek, míg mások több órát kibírnak mínusz 200 Celsius-fokon is, kísérleti körülmények között.- A mo­hák, a zuzmók leghívebb társai a természetben, együtt találjuk Ske't a ,kietlen tája­kon, együtt viselik el a nél­külözésit. Említsünk meg a növény­világ legfejlettebb cso­portjából két virágot, mely legjobban tűri a hideget. Az egyik a gleccserboglárka, melyet Európában találtak meg az Alpok magaslatain. 4275 méter magasságban, szinte a jégáraikból kinőve pillantották meg bátor hegy- ' mászók. Valószínűleg ez a világ legmagasabban élő virágos növénye. A szárazságtűrés rekor­dere minden bizonnyal az a kélkmoszat, melyet 87 évig tartattak kiszárítva, lepré- seilve, egy herbáriumban (növénygyűjteményiben), és még életképes volt. Nagy Zoltán Kulcsár József: Hullámzó vonalak Környei Gyula: Állványozó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents