Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-16 / 298. szám
Megkérdeztük a szerkesztőt Az oly sok viszály után című kötetről A könyvszakma , évzáró nagy ünnepi eseménye a téli könyvvásár. Ilyenkor — karácsony közeledtével — nemcsak a rendszeres könyvvásárlók keresik föl a könyvesboltokat és az árusítóhelyeket, hanem azok is, akik ajándékba adható könyvet keresnek. Ezt a tömeges igényt érzékelhetjük a zsúfolt könyvesboltokban, a téli könyvvásár több évtizedes intézmény, most is jól működik, a könyvesboltok bevételei emelkednek. Emelkednek a könyvek árai is. Ügy tetszik, az ajándékozási szokások is újra változóban vannak, nem utolsósorban az áremelkedések kapcsán. Voltak „boldogabb" idők, amikor a könyv csupán „kiegészítő” ajándékként szerepelt. Most már ismét főajándékká lépett elő, ami nem is csoda. Az idei téli könyvvásárra is megjelentek olyan igényesen formált egyedi művészeti könyvek, vagy nagy sorozatok egy-egy kötete, amelyek ára bizony jócskán eléri vagy meg is haladja a család ajándékozási keretét. Hovatovább elérünk oda, hogy ismét vagyontárggyá lép elő a könyv, mint Mátyás király idejében. A téli könyvvásárra igyekeztek kitenni magukért a kiadók. Még szépirodalmi művek, versek, drámák, regények, elbeszélések is megjelentek, különösen a külföldi szerzőket tekintve nagyobb választékban, ami I némileg üdítő a mai agyonpolitizáló- dott és elpiacosodott könyvkiadásban. A művelődés- és a vallástörténet, a néprajzi és művészeti kiadványok, a gyermekkönyvek. ifjúsági művek, kézikönyvek, lexikonok, szótárak választéka is valamelyest megnövekedett. jó választási lehetőséget útinál. Természetesen az emlékezések, vallomások, a riportok, a dokumentumok, vagy éppen a hobbi, a háztartás, a sütés-főzés tárgykörébe tartozó kiadványok Alig egv esztendeje, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyar Televízió, hazai animációs filmgyártásunk legnagyobb megrendelője, drasztikusan csökkenteni fogja igényeit, a Pannónia Filmvállalat felett sokan megkongatták a lélekharangot. Ráadásul a hazai kereslet ilyen jelentős csökkenésével párhuzamosan, megjelent a konkurencia: gomba módra szaporodtak a kis stúdiók, különféle vállalkozások, amelyek — honnan is vehették volna máshonnan? — a Pannónia Filmvállalattól csábították el a képzett munkaerőt, érzékeny veszteséget okozván ezáltal a méltán jó hírű stúdió- n ak. Bar a televízió valóban jelentős mértékben csökkentette megrendeléseit — a szokásos évi négyszáz perc helyett mindössze százpercnyi műsort kért, s ennek is jelentős részét régebben elindított és megrendelt sorozatok befejező darabjai adják — a vállalat nem roppant össze. A kisvállalkozások további térnyerése — hovatovább már csaknem félszáz cég foglalkozik animációval — sem rendítette meg helyzetét; a Pannónia a borúlátó jóslatok ellenére, él és virágzik. A talpon maradás titkáról érdeklődtünk dr. Matolcsy Györgytől, a vállalat igazgatójától. — Valóban lényegesen csökkent, de nem szűnt meg a televíziónak végzett munka — mondja a direkkínálata változatlanul igen nagy, ùgÿ tetszik, ezekből a jövőben is nagy választékra számíthatunk. Például minél több pénzt emészt föl a háztartás, annál több lesz a szakácskönyv, de hát ez nyilván két különböző téma. Látszólag tehát roppant nagy a választék a könyvesboltokban, néhány régen várt könyv kapható is. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb} hogy sok-sok Jcönyw Könyvvásár és szerző hiányzik — s még hosszú ideig hiányozni is fog — a piacorientáltság orvé alatt elszabadult mostani könyvkiadásból. Néhány példát említek jelzésként. Talán az egyik legfájóbb hiány a klasszikus irodalomé. A klasszikus magyar irodalom — szórványos megjelenések ellenére — lényegében nem áll az újabb és újabb nemzedékek rendelkezésére. Pedig igazán piac- orientált nemzeteknél mindig ott van a polcokon a klasszikus irodalom, ami bizonyára ott sem üzleti alapon történik. Nálunk, ahol valójában az igazán piaci szférákban jobbára még- csak kezdemények vannak arra, hogy d{ szimulált helyett igazán piaci alapon működjön a gazdaság, éppen ott dobták be a gyeplőt, ahol nem először kellett volna ezt tenni, köztük a könyvkiadásban. Ennek következménye a másik igen fájó gond is, a kortárs szerzők,1 az „élő irodalom” vészes háttérbe szorulása a kommersszel szemben. Ez a két szféra ugyanis nyilvánvalóan nem versenyeztethető. Az állami kitor. — Ez nem csak azért lényeges, mert kapacitásunk egy részét leköti; enmvi munka, önmagában édeskevés lenne a fejlődéshez, sőt, a megélhetéshez... De a televízió számára készülő sorozatok referenciát jelentenek, s megrendelőket hozhatnak. Például a Megatrend Group nevű, svájci székhelyű pénzügyi csoport, illetve a,z általuk létrehozott magyarországi vegyes vállalat éppen a Magyar Televízió számára készített Vázák meséi című sorozat első darabjainak ismeretében rendelte meg a folytatást, amelyre 3 televíziónak már valóban nem lett volna pénze... — A Megatrend Group mellett jelentkeztek más, új külföldi partnerek is? — Számos érdeklődővel, kcmolv partnerrel tárgyalunk; érdekességként említeném meg, hogy a Hercegnő és kobold című film például, japán, walesi és magyar együttműködés nyomán valósul majd meg. — Ezek szerint már válogathatnak az ajánlatok közül? — A vállalat fejlődni akar, ezért inkább csak olyan értelemben válogatunk, hogy az irreális, vagy erőnket meghaladó elképzeléseket eleve elhárítjuk. A kapcsolatok kiszélesedéséhez egyébként az is hozzájárult, hogy a közelmúltban, élve alanyi jogunkkal, önálló külkereskedelmi tevékenységbe kezdtünk. adók zavara és kényszere (versenyezniük kellene a magánkiadókkal, akiknek viszont nemigen van kultúrpolitikai feladata) oda vezet, hogy a kortárs szépirodalom már nem is lassan, de mindenképpen biztosan kiszorul mindenhonnan, mert nem versenyképes. Hogyan is lenne az a költészet, a széppróza, az önismeretre tanító, nem is föltétlenül „könnyű" élő irodalom, ami az élet értelmét keresi a habzó divathullámok közepette, is. így mindent elönt a divat. Először jön a korábbi szamizdat, a közelmúltból feltörő politikai memoár. Szinte ezzel együtt a közélet botránykrónikák végeérhetetlen sora, a szex, a kommersz, a giccs s ki tudja, még mi minden. A gond nem is az, hogy mindez megjelenik — egy részük kiadása, a sok évtizedes hiányok pótlása még szükség- szerű is —, hanem közben eltűnik. vagy inkább föl se tűnhet az, ami ma születik az írók és költők műhelyében. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy miközben viharos gyorsasággal igyekszünk pótolni az elmulasztottakat, újabb hosszú távú fájó hiányokat teremtünk, így nemcsak a gyerekek nem születnek meg, hanem — sajnos — könyvek sem. Hiátus keletkezik a nemzet szellemi életében, kulturális értelemben is csonkulunk. Amilyen károkat okozott korábban a mindent átható és ellenőrző kulturális! politika, olyan hatalmas kárt okoz most a szellemi élet partra vetettsége, a szellemi tekintélyek hiánya. Valamilyen kultúrpolitikára még a legnagyobb piaci szabadságban is szükség van. Ha ezt nem ismerjük fölJ közel állunk ahhoz, hogy a szellemi élet önfelszámolásának útjára lépjünk most már a piac örve alatt. Jó lenne ezt elkerülni, még mielőtt ismét behozhatatlan hátrányokat szenvednénk. T. E. " — És milyenek az első tapasztalatok? — Rendkívül kedvezők. Ez a lehetőség nemcsak meggyorsítja a tárgyalásokat, hanem közvetlen kapcsolatot teremtvén a megrendelővel, sok meddő munkát, üresjáratot kiiktat. — A külföldi megrendelők érdeklődését alighanem a Pannónia Film'válla- 1 at nagyhatású, egyedi kis- filmjei alapozták meg. Ezek a fesztiváldíjak tucatjait összegyűjtő alkotások anyagi sikert aligha hoznak, viszont ezek teremtik meg a cég jó hírét a nagyvilágban. A jelenlegi körülményék között készülhetnek-e még ilyen filmek? — Születnek ilyen filmek, bár egyre nehezebb körülmények között. Létezik még állami dotáció, de összege 1387 óta változatlanul húszmillió. Ki lehet számolni, hogy reálértékben ez most mennyit ér. — Mi lesz, ha a dotáció reálértéke tovább csökken? — Remélem, erre nem kerül sor, sőt! Glatz Ferenc művelődési miniszter ugyanis kijelentette, hogy a jövőben nem intézményeket, hanem alkotásokat, műFigyelemre méltó antológia jelent meg a napokban ezzel a címmel, az amszterdami Fórum kiadó gondozásában. Benke László szerkesztésében. A kötet „a forradalom 33. évfordulóján” alcímet viseli. A kiadványról a könyv szerkesztőjével beszélgetünk. — Az elmúlt viharos esztendőben számtalan könyv jelent meg a témáról, a I könyvpiac telített, az olva- sók-vásárlók zsebe meg üres. Nem vall-e túl nagy bátorságra — némi túlzással — a százegyedik kö.nvv- vsl színre lépni? — Ez nem bátorság, hanem kötelesség, becsület dolga. Ebben a könyvben olyan írók szólalnak meg, akik részt vettek a forradalomban. Írók, a nemzeti lelkiismeret őrizői: élik és holNéhány évvel ezelőtt megrovóan mondta édesanyám egyik-másik himpellér barátomról; az utca neveli. Nem volt gyerekszobája — szólták le azt a felnőttet, aki 'nem tudott udvariasan viselkedni. Vagy éppen: volt gyerekszobája, de azon ment kereszitül az országút. De később már szinte dicsekedve jelentette ki egy sláger; „Az illemet a grundon tanultam, / nem pedig a mamától." Három nyelvi fordulat és egy slágerszöveg kát sora. veket kívánnak dotálni. Ez pedig számunkra nagy lehetőséget jelent! — Ügy érti, hogy a vállalatnál készülő alkotások, művészi értékük alapján, összességükben sokkal több állami támogatást érdemelhetnek ki, mint a Pannóniának megítélt húszmillió? — Pontosan... — Még egy kérdés. E műveket nem elég megalkotni; ahhoz, hogy a világ tudomást szerezzen róluk, meg kell mutatni, fesztiválokon kell szerepeltetni őket, ez pedig, tudjuk, színién nem olcsó mulatság... — Értem, mire gondol. Nos, valahogy ezt a pénzt is elő tudjuk, elő fogjuk teremteni. Szerencsére a legtöbb helyen a fesztivál- díj pénzjutalommal is jár. s az alkotók közül többen, többször is felajánlották a díj felét, hogy azt filmjeik további fesztiválszerepléseinek finanszírozására tudjuk fordítani. — Tehát a fesztiválszereplés, némi túlzással, „ön- fennitartó ágazatnak” minősíthető? — Ez valóban túlzás, de sok igazság van. benne... Cs. I. tak, öregek és fiatalok, verssel, novellával, tanulmánynyal, eredeti dokumentumokkal. Nencsak a forradalom viharában születeti műveket adjuk közre, hanem azokból is válogattunk — persze a teljesség igénye nélkül —, amelyek az eltelt évtizedek során ’56. szellemét őrizték. Mert az igazságot fegyverrel el lehet nyomni de végleg eltemetni nem lehet. Nem emlékezni akarunk hát. hanem Három nemzedék vallomásaival nagyon is eleven szellemet idézünk meg: a szabadság, a demokrácia, a függetlenség gondolatát. — Olvashatunk-e eredeti. eddig még nem publikált írásokat a kötetben? — Könvvalkban először jelenik meg például BenJe:kepezheli-e mindez az udvariasságra nevelés korunk beli változását? Bizony, jelképezheti. Már annak is jó húsz éve, hogy felmerült szókincsünkben a kulcsos gyerek fogalma. Az anya csemetéje nyakába akasztotta a lakáskulcsot, aki ezzel ai segédeszközzel ellátva ment le az utcára, a térre fél, vagy egész napokra. Árkán a .kulcsos gyerekek felnőttek, lányaik, fiaik szintén kulcsos gyerekekké váltak. Ugyan kitől tanulhattak volna illemet? A harminc-negyven évvel ezelőtt gyerekeskedőket még édesanyjuk nevelte, tanította, egyebek közt az udvariasságra is. Iskolába indulás előlit, iskola után, reggelihez, ebédhez és vacsorához viselkedési, életvezetési szabályokat Is feltálalva. Megnyerve a réven azt, ami az egykeresős családmodell vámján elveszejt. Ez a modell a .múlté, legföljebb kényszerből jöhet vissza, mondjuk akikor, ha a feleség és anya munkanélkülivé válik. Csak félő, hogy ekkor sem hangulata, sem kedve nem lesz illemszabályokkal tömködni csemetéje fejét, noha ideje éppenséggel lenne rá. Persze, a kétkeresős család sem véletlenül terjedt el, hanem azént. mert egy fizetésből nemigen lehetett megélni. Aki most arr,a gondol, hogy a nők munkavállalása ellen vagyok, téved. Csak azon meditálok, hogy a valóság egv szeletében, az emberi viselkedés területén hogyan tudnánk visszaadni gyermekeinknek .azt, amit a kétkeresős család, s a megélhetésért mindenféle pluszmunkát vállaló munka kényszerünk elvett tőlük. Mert, hogy vßlamit elvetlt, az nyilvánvaló. Gyermekeink — tisztelet a kivételnek — nem tudják megszólítani a másikat, főleg a felnőttet. Nem tudják, mit kell mondani, ha valakit véletlenül meglöknek a villamosán, nem tudják, kinek, hogyan köszönjenek, nem tudják, melyük evőeszköznek mi a rendeltetése, egy szabályos terítéken, nem tudják helyesen használni a kést, a villát, nem tudnak kulturáltan vitatkozni, hangerővel pótoljták igazukat (bizony, még némely politikusra is áll ugyanez, de hát ő is volt kulcsos gyerek). Nem tudják, hogy a járdán is jobb oldali közlekedés van, nem jámin László, Képes Géza, Kónya Lajos nem egy verse, vagy az írószövetség 1956. december 28-i gyűlésének jegyzőkönyve. Fekete Gyula, Göncz Árpád tanulmánya. Simonffy András tizenöt éve° korában írt migrén ’"ő neolója, és sorolhatnám még. — Miért egy amszterdami kiadónál jelenik meg a kötet? — Az írószövetség Móricz Zsigmond Baráti Körében merült fel a kötet kiadásának gondolata, és a félig Hollandiában, félig ismét itthon élő költő Dékány Károly vállalkozott a megvalósítására, hozzá kell tennem, rrern csekély anyagi áldozatot vállalva. — Sokat sejtető címet adtak a kiadványnak. . . — Azt szerettük volna sugallni a címmel is. hogy legyen már vége a barikád- pszichózisnak. az egymás torkának eső, sehova sem vivő civódásnak. Persze három évtizedes '7ájzár után a sérelmek felfakadnak, ez érthető. Ki kell beszélni, néven kell nevezni a doleo- kat, de a civódásnak legyen már vége most már . működtetni" kell ’56. örökségét: a demokráciát. A. J. tudnak mit mondani egymásnak tánc közben (hála a diszkó fülrepesztő hangerejének, ez nem is zavarja őke.t), nem tudnak ismerkedni, nem tudnak kulturáltan szakítani (ne mondjam: válni), Veress Pál a megmondhatója, mit nem tudnak a szexuális életről. A leltárt be is rekeszthet- jük, ki-ki folytathatja tovább saját tapasztalatai szerint. Mit lehet tenni, hogy ez a sok nem tudás, tudás legyen? Az udvariatlan szülők hiába mennének haza illemet tanítani, ha idejük, netán kedvük (mint mondtam, ez ki van zárva) lenne is hozzá, maguk is illemtanárra szorulnak. • A pedagógusok meg fognak kövezni érte, de ezen csak úgy lehet segíteni, Ív» iskoláinkban különórákon tanítanák meg a viselkedés tudományát, az illemtant. Ne kövezzenek meg, kérem, régi bizonyíltványokban még volt ilyen tárgy: bit- és erkölcstan. Ha a régieknek megérte a vallási ismeretek mellett erkölcsieket is tanítani, nekünk miért ne érné meg az udvarias viselkedés oktatása? Erkölcsi ismeretekre és az udvarias- sági szabályok tanítására ma nagyobb svükség van, mint valaha volt. Tetszetős lenne leírni:az illedelmes viselkedés megtanításában csak az iskola és a szülő együttműködése vezethet sikerre, s ez bizonyára így is van. De — mint már említettem — sokszor a szülők sincsenek abban a helyzetben, hogy megtanítsák az udvariassági ismereteket, ők sem tudván azokat. Így — legalábbis kezdetben — mégis az iskolának kellene megtennie az első lépéseket. Nem az iskolának, az életnek tanulunk — így a rég.i mondás. Ez azonban igaz úgy iis, hogy nem (cstak) az iskolától, az éleitől (is) tanulunk. Érvényes ez az illemtanra is. A tételes szabályok tanítása melletlt a tanítók — szülők és- pedagógusok — viselkedéséből is átiszármaizik egy s más a tanulókra. A füstölt tanítványai orra alá fúvó tanár hiába beszél arról, hogyan illik dohányozni mások zavarása nélkül, s az atya sem tudja szülői Itiszteletre tanítani gyermekét, ha ő maga megvetően beszél „őseiről". Gőz József Merre tovább, Pannónia? KI OKTASSON ILLEMTANT?
