Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-06 / 236. szám
\ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NOGRAD AZ MSZMP LAPJA • XLV. ÉVF., 236. SZÁM ARA: 4,30 FORINT 1989. OKTÓBER 6.. PÉNTEK Reformszellemíí kongresszust! Történelmi jelentőségű esemény színhelye lesz az elkövetkezendő napokban Budapesten a Kongresszusi Központ: az MSZMP XIV.-ként jelzett — rendkívüli — kongresszusa nem mérhető egyetlen korábbival sem. A tétje miatt. Ezért nincs benne semmi túlzás, ha azt mondjuk: a rangos pártfórumra figyel a párttag és pár- tonkívüli, az egész ország. Az MSZMP-nek. s a zajos belpolitikai életnek szól a rendkívül élénk külföldi figyelem is. a hét közepén napvilágot látott sajtófőnöki nyilatkozat szerint harmincöt ország háromszázötven tudósítója kérte akkreditálását. A nyilvánosság, a közvélemény sorsfordító kérdésekben vár állásfoglalást, s ez a tény mérhetetlenül megsokszorozza a kongresszus, a küldöttek felelősségét. Az elő- hangok. a korábbi megnyilatkozások beszédesen bizonyítják: nem egyszólamú pártfórum előtt állunk. Mindez jól lemérhető, hiszen a gyakorlati munka a hivatalos megnyitó nélkül is hetek óta folyik, a várható üléstermi csatározásokat megelőzően is a nyilvánosság előtt zajlott a vita. Nézetek, áramlatok, platformok, személyiségek csaptak össze. A megnyilatkozásokban pedig félreérthetetlenül kitapintható volt, hogy javában folyik a kongresz- szusra váró döntések előzetes vitája, ki-ki híveket, támogatókat igyekezett szerezni a saját maga által egyetlen igaznak vélt álláspont érvényesítése érdekében. A felfokozott érdeklődést pedig mi sem bizonyítja jobban annál, hogy állásfoglalások, felszólítások, nyílt levelek tucatjai igyekeztek és igyekeznek befolyásolni a döntésre hivatott küldötteket. A jelen állapotainak felrajzolásából megfogalmazható teendők mellett nem mellőzheti a kongresszus a visszatekintést sem, közelebbi és távolabbi múltunkra. Alighanem hiba. sajnálatos aránytévesztés lenne azonban, ha a megújulásra koncentráló figyelmet a múlt mértéktelen íelhánytorgatása helyettesítené. A számvetésnek természetesen helye van, szükséges az elemzés. Feltéve, ha az józan mértékű és higgadt, ha a meghatározható feladatok és célok érdekében történik. De mire jutunk, ha erő csakis az önmarcangoló hátranézésre. a sebnyaloga- tásra jut? A kongresszus remélhetően nem lesz a szélsőségek eseménye. Ehelyett az arányokat el nem vétő értékelés megőrzi a múltból a megőrzendőt, a jövőre tekintő figyelem pedig számol a realitásokkal. A közéleti szótár jó néhány manapság divatos kifejezését hosszasan sorolhatnák a kongresszus ürügyén. A szónoklatokban tetten érhető például, hogy tengernyi hazánkban és az MSZMP-ben a reformer. A jövendő alapjait döntően befolyásoló tény lenne, ha a kongresszus munkája azt bizonyítaná: nem csak reformretorika van. hanem reL .... ..... f ormszellemű kongresszus is. A Nógrád megyei pártértekezlet első fordulójának mottója is ezt sugallta: ez az egyetlen esélyünk. A tömegtájékoztatás a modellváltás-rendszerváltás meditációjától hangos, a felelettel aligha maradhat adós a kongresszus. A válaszban pedig — sokak reménye szerint — ott kell lennie a szocializmus alapeszméi megőrzésének. Kár volna tagadni, számos a sokesélyes kérdés. Nincs formális, mindenáron betartható rituálé, gyakorlatilag megválaszolhatatlan olyan egyszerű kérdés is, hogy menynyi ideig tart a kongresszus. De nem az idő, az elvégzett munka a fontos. A pártszakadás lehetősége (kényszerűsége?) mindenkit foglalkoztat. Aligha vitatható, hogy nincs helye, értelme a csakazértis megtartott, fölöttébb törékeny látszategységnek. Mint ahogy annak sem, hogy szűkebb horizontot szemlélve személyek, személyiségek, csoportok zsarolással vagy ultimátummal kényszerítsék ki a szakadást. A kongresszusra készülő tudósító is bizonytalan: milyen eseményről adja majd híranyagait, indulatos csapkodást, a politikai kultúra minimumát is feledő vádaskodást, avagy mértéktartó érvelést örökíthet meg. Érvelést, amely természetesen nem feltételezi, hogy minden kérdésben kikezdhetetlen konszenzus születik. Miért is kellene mindenben mindenkinek azonos véleményen lennie? A többségi vélemény azonban mindenképpen kívánatos. Kiváltképpen akkor, ha az a tények józan tiszteletében születik. S hogy az MSZMP, avagy más nevű párt kongresszusáról tudósítunk-e? Az előzetes vita szerint — amely ugyancsak nem nélkülözte a szikrázó indulatokat sem — a régi megtartásának, és az új keresztelőnek ugyancsak vannak hívei. A név fontos, de sajnálatos lenne, ha felednénk: bármilyen címkét csakis a tartalom hitelesíthet. Megújulni egy név elvetésével nem lehet, ha csakis erre jutunk. Miként a megtartás sem garancia semmiféle változásra, ha megválaszolatlan marad alapvető kérdések sokasága. A minden korábbinál nagyobb felelősség a holnap miatt hárul a kongresszusra és annak küldötteire. Nevezzék akárhogyan is, a tét az, hogy a magyar politikai élet meghatározó ereje lesz-e, marad-e a párt? Az a párt, amely a ma kezdődő kongresszust sem tekintheti saját belügyének. Jövendőt formáló programot kell adnia párttagnak, pártonkívülinek. S önmagát csakis úgy hitelesítheti, ha maga mögé állítja a vonzó és végrehajtható programmal a társadalom többségét. S hogy az MSZMP — vagy utódpártja — képes lesz-e erre, annak a ma kezdődő kongresszus a próbaköve. Kelemen Gábor „...A jó gazdasági kapcsolatokra tekintettel” Hlincs biinietöfeljelenlés g BHG neatetöi ellen A Balassagyarmati NEB tárgyalta Közérdekű bejelentés nyomán végzett vizsgálatot a Balassagyarmati Népi Ellenőrzési Bizottság, a BRG szé- csényi gyáregységében, a litkei és a szügyi téeszeknél, a drégelypalánki Szondi Ipari Szövetkezetnél, valamint két kisiparosnál Gyeb- nár Gyulánál és Gyebnár Antalnál. A júniustól augusztusig tartó vizsgálat összegzésével foglalkozott a városi NEB csütörtöki ülésén. A bejelentés több illegális munkáról szólt, melyet a BRG gyáregységének szerszámüzeme végzett a termelőszövetkezeteknek, illetve a drégelypalánkinak. A legnagyobb vitát az a sínleszorító rugó gyártásához szükséges szerszámkészlet váltotta ki, melyet 1988 márciusában gyártott le a BRG gyáregysége a litkei téesznek, s amely a vizsgálat szerint mintegy 100 ezer forint értékű. A gyártásról egy előzetes tárgyalás során dr. Miklós Zoltán, a téesz elnöke és Róka Miklós, a gyáregység igazgatója állapodtak meg. Megegyezésük nyomán — állapítja meg a vizsgálatról szóló összefoglaló — a téesz ágazatvezetője, Budai András kapcsolatba lépett az igazgatóval es Laboncz Lőrinc főmérnökkel. A jegyzőkönyvek szerint ekkor született megállapodás arról, hogy (idézzük): „... a jó gazdasági kapcsolatokra való tekintettel, szívességi alapon vállalja a BRG a szerszám- készlet legyártását. saját anyagból, saját dolgozókkal, magára vállalva minden egyéb költséget". A tegnapi ülésen megtudhattuk Róka Miklós igazgatótól, hogy a szerszám- készlet ellenértékeként tudták be, hogy a litkei téesz saját autóbuszával méltányos áron (kilométerénként 30 forintért) hordja a BRG-be dolgozni volt alkalmazottait. Az új dolgozók betanítása és a Volánnal végzett szál- líttatás költségei messze magasabbak lettek volna — az igazgató véleménye szerint —, mint à szerszám- készlet ingyenes gyártásával okozott kár. A vizsgálat során fény derült arra, hogy — megfelelően a bejelentésnek — 1988 tavaszán valóban gyártott a BRG-gyáregység szerszámüzeme a drégelypalánki ipari szövetkezetnek 12 darab betűbeüfcő szerszámot és egy befogót. Az ügylet során a szövetkezet a dolgozók bérét fizette meg, az anyag- és energiaköltséget nem. Ugyancsak a BRG-vel kapcsolatban vizsgálatot végeztek a szügyi téesznél is. Nekik egy 1987-ben kelt profilátadási szerződés keretében több más gép mellett egy síkköszörűt is átadtak. A gép noha a mai napig is a szövetkezet leltárában szerepel, évi 40 ezer forintos bérleti díj fejében Gyebnár Gyula kisiparosnak lett átadva, ugyanakkor viszont kiderült az is, hogy a bérleti díjat nem hajtották be. Noha, a kisiparos ez idő alatt több százezer forint értékű számlát nyújtott be a szövetkezetnek. A kisiparos Gyebnár Gyula és Gyebnár Antal, a vizsgálat megállapításai szerint egyébként valótlan adatokat szolgáltatott. mind a vállalkozási, mind a személyi jövedelemadóra vonatkozóan. A vita végén hosszas mérlegelés után határozatot hozott a testület. Figyelembe vette, hogy a BRG és a litkei téesz közti szerszámkészletügyben a kár megtérült, s figyelembe vette az igazgató által felsorakoztatott érveket is. Ugyanakkor megállapította, hogy a Szondi Ipari Szövetkezet betűbeütőügyében a szövetkezet hibásan járt el, szabálytalan megbízási szerződést kötött a szerszámüzem dolgozóival. Abban csak a bért rögzítették, a gyáregység vezetőivel szóban kötött, az energia- és anyagköltségre vonatkozó megegyezést nem. Végül úgy határozott a testület, hogy kezdeményezi a BRG-gyáregység igazgatójának Róka Miklósnak, a főmérnöknek Laboncz Lőrincnek és a főkönyvelőnek, Márton Józsefnek a fegyelmi felelősségre vonását. Ugyanezen javaslattal él a szügyi mgtsz ipari ágazatvezetőjével, főkönyvelőjével, valamint a drégelypa. lánki ipari szövetkezet főmérnökével és főkönyvelőjével szemben. A vizsgálat során feltárt jogszabálysértésiek miatt. A kisiparosok ügyét az APEH-nak továbbítják. (—hr—) A jövő év áprilisának végéig szándékozzák összehívni a fogyasztási szövetkezetek XI. kongresszusát. Az előkészületek részeként az országos tanács „Tanulságok és válaszutak a fogyasztási szövetkezeti mozgalomban” címmel vitaanyagot fogadott el, s fontosnak tartotta, hogy azt a tagság minél szélesebb körben megismerje. Azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy a tervezet vitájának tapasztalatait hasznosítsák majd a fogyasztási szövetkezetek legfelsőbb fórumán. Az eszmecserékre megyénkben is sor került. A fogyasztási, a lakás- és a takarékszövetkezetek külön- külön tűzték napirendre a szóban forgó dokumentum vitáját, s a választmányok úgyszintén önállóan fogalmazták meg az álláspontjukat. A több pontban is merőben eltérő véleményekben valamiféle közös álláspont kialakítása volt a következő lépés, s elsődlegesen ebből a célból tartották meg csütörtökön a fogyasztási szövetkezetek megyei küldöttközgyűlését. Vincze József, a MÉSZÖV elnökségének elnöke köszöntötte a jelenlévőket. majd személyi kérdésekben döntöttek. Más munkakörbe való kerülése miatt kérte felmentését tisztségéből Vi- rágné Gólyán Ilona, a MÉSZÖV titkárhelyettese és Zalovári György, a MÉSZÖV elnökhelvettese, mellyel a küldöttek egyetértettek. Ezt követően a szövetkezetek választmányának elnökei fűzhettek szóbeli kiegészítést az általuk megfogalmazott írásos összegzéshez. Ebbéli lehetőségével azonban csak dr. Horváth József, a fogyasztási szövetkezetek választmányának elnöke élt. Az élénk, nemegyszer szenvedélyes hangvételű vitában elsőként Máté Csabá- né, a MÉSZÖV titkára kért szót. Rámutatott: a szövetkezetek küldötteinek történelmi felelősségük van a jövő alakításában, s ezzel a lehetőséggel jól kell sáfárkodniuk. Beszélt az érdekképviselet fontosságáról és lehetséges módosításáról. Visszaidézte egy 1916-os dokumentum sorait, miszerint a szövetkezetek a szegény, más szóval : a kisemberek társulása, akik azáltal jutnak biztonsághoz, válnak egységessé és erőssé, ha összetartanak. Szólt róla, hogy a takarékszövetkezeteknek szándékukban áll kiválni a megyei szövetségből, mert a Takarékbankhoz csatlakozva szerintük jobban boldogulhatnak. Figyelmeztetett rá: a bank azonban aligha fogja védeni a tagság érdekeit, holott a helyi önkormányzat növekedése ezt megkövetelné. A kissé elnyúló vitában többen, elmondták véleményüket a jövővel kapcsolatban. Főleg két kérdésben, nevezetesen a tulajdonreformban és az érdekképviselet esetleges módosítá- sábap hangzottak el érvek és ellenérvek. Ami a kívülálló számára is egyre világosabbá vált: érzékeny pontokról van szó. Korábban ugyanis jóformán teljesen kirekesztették a tagságot az őt érintő kérdések eldöntéséből, s ennek következményeként egyre gyarapodott a közömbösek tábora. A szövetkezeti mozgalom úgyszólván el- nyomorodott az elmúlt négy évtizedben, hiszen kiölték belőle a vállalkozási szellemet. A faluk tehetősebb kereskedői és más szakemberek is azt nézték, miként lehet megválni a mozgalomtól. Erre jó példa a küldött- közgyűlés elején bejelentett két személyi változás is. .. Elhangzott : most ismét ..fentről” határozzák meg. hogy legyen reform. Am ennek megteremtéséhez nincsenek meg az anyagi fedezetek, kevés a pénz. Az is felvetődött: megújítható-e a mozgalom, vagy teljesen új alapokra kell helyezni. A felszólaló Bőle Dezső, a SZÖVOSZ osztályvezetője rámutatott: nem muszáj egyetérteni a javaslatokkal, illetve azok helyett más alternatívákat is megfogalmazhatnak. a jelenlévők. Végezetül szavazásra került sor, s az így kialakított álláspontot képviselik majd a nógrádi kongresszusi küldöttek. Eszerint: a legfelsőbb fórum tűzze napirendre a tulajdonreformot. Ágazatonként legyen érdekképviselet, s nem kell ezek közötti koordináló szervezet. A takarékszövetkezetek szerint nincs szükség megyei érdekképviseleti szervre, a másik két szövetkezet küldöttei viszont mellette voksoltak. (koiaj) Szorult helyzetben Rentábilis belkereskedelmi vállalkozási formák Piacgazdaságot szervezni, csak kínálati viszonyok között lehet. Magyarország bel- és külkereskedelme egyaránt gondokkal küzd. Ennek alapvető oka a pénzhiány, a gazdaság túlirányí- tottsága, túlszabályozottsága és ugyanakkor, vagy éppen ezért a benne uralkodó fejetlenség. Már örökös és feloldhatatlan gondnak tűnik például a lakossági ellátás polarizáltsága, a peremterületek, falvak ellátatlansága. Nehezek a körülmények akkor is, ha a belkereskedelem első féléves mutatói kedvezőek. Teljesültek ugyan az árbevételek, sőt talán némi nyereség is mutatkozna, ha nem kellene azzal számolni, hogy azt elviszik egyfelől az adók, másfelől a kamattörlesztések. A vásárlókat pedig meg kell tartani és ami megmaradt, azt kénytelenek kedvezmények formájában, akciókkal visszajuttatni a vásárlóknak. Oj utakat kell tehát keresni, hogy megérje kereskedni, Adjuk el a belkereskedelmet, hangzott a cél hirdetése nem is olyan rég. A megfelelő „egyszerű és közérthető” szakszó is megszületett: privatizálás. Magyarán: olyan vállalkozási formákat elindítani a belkereskedelemben, amelyekkel az rentábilis lehet. A ' kft.-részvénytársaságok, lassan ezen a területen is beindulnak. Am előbb-utóbb kérdőjelekbe ütköznek. Adjuk el értékén alul az állami vagyont, hogy vonzóvá váljon a tőkének, vagy értékén kínáljuk, de akkor meg kinek érné meg? Tény, hogy szorult helyzetben van kereskedelmünk is, akárcsak gazdaságunk. A Magyar Gazdasági Kamara Észak-magyarországi Bizottságának belkereskedelemmel foglalkozó * munka- bizottságának szakemberei csütörtökön éppen a kilátásokról, a lehetőségekről. a szabályozók módosításáról gondolkodtak. Karácsonyi Tibort, az MGK alelnökét, a RAWILL vezérigazgatóját, egy bizonyos csomagtervről (Folytatás a 2. oldalon.) I Merre tartson a ragasztási szövetkezeti mozgalom?