Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1989-10-26 / 254. szám

2 NOC.RAD 1989. OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK J1 nyereségadóról Jövőre osztalékot kell fizetni az állami vállalatoknak Szerdán, Salgótarjánban, a Technika Házában került sor a jövő évi vállalkozási nyereségadó törvénnyel kap­csolatos eddig kialakult el­képzelések ismertetésére, amelyet az Országgyűlés va­lamennyi bizottsága már megtárgyalt. A megjelent megyei keres­kedelmi, vendéglátó vállala­tok, szövetkezetek képvise­lőit, a RUHAKER tagválla­latok vezetőit dr. Institórisz András, a szervezési és ve­zetési társaság megyei ke­reskedelmi szakcsoportjának megyei titkára köszöntötte majd Simóka Kálmánné dr. a Pénzügyminisztérium ke­reskedelmi és szolgáltatási osztályvezetője ismertette a vállalkozási és személyi jö­vedelemadóval kapcsolatos jövő évi elképzeléseket, mondván: a kialakított ará­nyok, mértékek az Ország- gyűlésen még változhatnak. Továbbra is alapvető köve­telmény a költségvetési hi­ány, a költekezési kedv erő­teljes mérséklése. Ennek megfelelően a jövő évi köz- gazdasági szabályozó rend­szerben az alábbi változá­sok várhatók. Ha elfogadja az Ország- gyűlés, akkor megszűnik a 4 százalékos pótadó. Az eddigi vállalkozói nyereség­adó mértéke (50 százalék) pedig valamelyest mérsék­lődik. Az előbbiekből adó­dó bevételkiesés ellensú­lyozására tovább csökken­tik a támogatásokat, szűkí­tik a 31-fél§ formában je­lenleg elnyerhető nyereség­adó-kedvezményeket. A ver­senysemlegességre hivat­kozva az állami vállalatok­nak jövőre 18 százalék osz­talékot kell fizetni, ami azt jelenti, hogy az idei vállal­kozási és pótadót figyelem­be véve jövőre újabb csak­nem 10 százalékkal növek­szik az elvonás összege. A vállalkozásokat az átlagos­nál alacsonyabb adóval kí­vánják ösztönözni. Tovább­ra sem határozzák meg a bérfejlesztés alsó, felső ha­tárát, amennyiben az telje­sítménnyel van alátámaszt­va. A beruházások után visszaigényelhető áfá-t az idei 40 százalékról 60 száza­lékra emelik. Jövőre is megmarad az idei nyereség­adó mértéke a mezőgazda­ságban, az élelmiszeripár­ban, az élelmiszer-kiskeres­kedelemben. Kedvezmény­ben részesülnek a kistele­pülések nyílt árusítási üz­letei, 10 százalékkal csök­ken a fogyasztási és szol­gáltatási adó. A külföldi tő­kével létrejött gazdasági társaságoknak ugyanazok az adókötelezettségeik 1990-ben mint az idén. Megszűnik a reprezentációs költséget elő­író összeg nagysága. Az elő­adó felhívta a figyelmet arra, hogy a kiemelten fon­tos tevékenységek után, 5 évig nem kell adót fizetni. A személyi jövedelemadó módosítását bizonyos fokú adókulcsmérséklés, ugyan­akkor kedvezményszűkítés jellemzi. A tájékoztató után el­hangzott, hogy az élvonás nem ösztönzi a vállalatokat nagyobb nyereségre. A va­gyon hasznosítását arra bíz­zák, akik azt létrehozták, ne központosítsák. Érthe­tetlen, hogy hazánkban a kereskedelemben decentra­lizálás folyik, nyugaton pe­dig éppen ellenkezője tör­ténik a gazdaságossági kö­vetelményének megfelelően. A megyei társadalombiztosítási tanács ülése (Folytatás az 1. oldalról) megelőző intézkedések meg­tételére? — tette fel a kérdést Marczi József, az SZMT főmunkatársa. Dr. Tassy Gábor, a pásztói re­habilitációs bizottság ve­zetője egyebek közt . arra hívta fel a figyelmet, hogy a dolgozók rehabilitációs munkaköri igénye minimá­lis a megyében. Dr. Szabó Lajos, a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek üzemegészségügyének fő­orvosa a táppénzes helyzet kedvezőtlen alakulásában, az érdekeltségi rendszer szerepére mutatott rá. Vé­gül javasolta, hogy azokat, akiknek munkaképepsség- csökkenése elérni az ötven százalékot, részesítsék szo­ciális juttatásban. Dr. Langmayer Balázs a fentiek kapcsán egyebek mellett elmondta, hogy a gondok felszámolásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni a munkával és a munka nélkül szerezhető jövedelmek közötti ellent­mondás megszüntetését. Komoly összeget fordít a megyei tanács az egészség- ügyi és szociális ellátásra, azpnban azt is tekintetbe kell venni, hogy nem min­den pénzkérdés. Pályázati és egyéb módon segíteni kell a településeken, mun­kahelyeken az egészséges életmódért tenni tudó kö­zösségeket. Elmondta véleményét dr. Zombori Gyula is, az Or­szágos Társadalombiztosítá­si Főigazgatóság egész­ségügyi főosztálya orvosi osztályának vezetője. Szólt azokról a folyamatban lé­vő felmérésekről is, me­lyek részeredményei azt mutatják, hogy a szociális problémák medikalizálód- tak, vagyis sokakat szociá­lis problémáik miatt tar­tanak táppénzen. A NOC.RAD I sajtószolgálati közleményei Megalakult az MSZP Szécsényi Ideiglenes Intézőbizottsága Szécsényben az MSZ1V|P •városi bizottságát és az alap- szervezeti titkárokat kedden Zsédely Lajos kongresszusi küldött tájékoztatta a kong­resszus tartalmi munkájáról. A tájékoztatót követő vita végén a pártbizottság jelen­lévő tagjai úgy döntöttek, hogy az MSZMP Szécsény Városi Bizottsága megszün­teti tevékenységét. Ezt kö­vetően a tagsági viszonyu­kat a Magyar Szocialista Pártban megerősítő p,b-ta- gokból megalakult az MSZP Szécsényi Ideiglenes Intéző­bizottsága. Tagjai : Zsédely Lajos. Varga József, Szán* dni László, Bállá Tibor, Burda Sándor, Garamvölgyi Ferenc, Valkár Béla, Bo- renszki Ervin. Az elnöki te­endők ellátására Varga Jó­zsefet, titkári feladatokkal Borenszki Ervint bízták meg. A jelenlevők megegyeztek abban, hogy a tagsági viszo- ; nyukat megerősítő volt pb- tagokkal folyamatosan bő­vül az intézőbizottság. Az ideiglenes intézőbi­zottság: Felhívással fordul Szécsény és térsége MSZMP tagjaihoz, a szocialista esz­mékkel szimpatizálókhoz, hogy csatlakozzanak a szo­cialista párthoz. — Kéri az MSZMP-szer- vezeteket, azok tisztségvi­selőit, hogy tegyék lehetővé — az MSZP elnöksége által ajánlott ütemezés szerint — az MSZP szervezését. — Bízik a közös munka sikerében, várja a pártszer­vező fórumokra az alap­szervezetek meghívását. MSZP Szécsényi Ideiglenes intézőbizottsága. Folyamatos a tagfelvétel Balassagyarmaton A kongresszust követően, az MSZP balassagyarmati szervezete, nagy jelentőséget tulajdonít a taglétszám- növekedésének, ezért a kül­döttek részvételével fóru­mokat. gyűléseket szervez. A tagtoborzás és a tagfelvé­tel folyamatos. Huszonhatod! kán Szügv- beri, a művelődési központ­ban, harmincadikán, harminc­egyedikén délután öt. órakor Szandán a művelődési ház­ban lesz hasonló rendez­vény. A gyarmati politikai cent­rumban tovább folytatódik a párttagok regisztrálása. Az MSZP-be belépni kívánók nem csak ott léphetnek át, ahol eddig a tagszervezetük működött. Megtehetik ezt például a balassagyarmati városi bizottságon is. flz ellenzék köszöneté A Salgótarjáni Ellenzéki Kör megilletődve mond kö­szönetét az október 23-i ren­dezvény résztvevőinek a megemlékezés egcsz ideje alatt tanúsított felemelő, példamutatóan fegyelmezett, méltóságteljes magatartá­sukért. Ugyancsak köszönet illeti a város polgárait az irántunk mutatott türele­mért, s a rendőrséget is azért, hogy jelenlétük mind­végig észrevétlen maradt. ☆ A Salgótarjáni Ellenzéki Kör (az MDF, az MSZDP, az SZDSZ helyi szervezetei) és az MSZP Salgótarjáni Ra­dikális Tagozata 1989. októ­ber 24-én megállapodott ab­ban, hogy a város demok­ratikus közéletének meg­teremtése érdekében a to­vábbiakban rendszeresen együttműködik. A felek ter­mészetesen megőrzik önálló­ságukat, közös tevékenysé­gük, esetleges akcióik kizá­rólag általános érdekű, pár­tokon felüli kérdésekre ter­jednek ki. E megállapodás semmilyen értelemben sem jelenti egy koalíció létreho­zását. Újságírók állásfoglalása a IUÖGRAD jövőbeni megjelenéséről és a megyei tanács elnökének október 23-án benyújtott négypártí beadványról O Lapunk kollektíváját már hosszú ideje foglalkoztatja a megyei politi­kai napilap és önmaga sorsa- Az utóbbi fél évtizedben felgyorsultak a már korábban is érezhető kedvezőtlen folyamatok (a dön­tési mechanizmus áldemokratizmusa, a- szubjektivizmus, a rögtönzés esetenkénti eluralkodása, vezetői ellentétek, a fluk­tuáció stb.), s mindezek következtében — tetézve még a gazdasági, társadalmi és politikai helyzet változásai okozta valós fizikai és pszichikai terhekkel — a lap megjelenésének feltételei és körülményei (beleértve a nyomdai előállítást is) súlyo­san megromlottak, s várhatóan az elvi- selhetetlenségig tovább romlanak. Huza­mosabb ideje átlagosan tíz-tizenkét ember készíti a lapot, újabban már ennyi sem, a különböző címen történő, de igazolt tá­vollétek miatt. Tényleges beleszólásunk sohasem volt (a februári elbeszélgetést a rovatvezetők­kel, sem tekinthetjük annak) a lap veze­tésének kialakításába, s minden lényeges dologban a megkérdezésünk nélkül, a fe­jünk fölött döntöttek, és utólagosan tá­jékoztattak. így fordulhatott elő, hogy 1989-ben már két főszerkesztőnk is volt (miközben az előző még csak november közepén töltené be a nyugdíjkorhatárt, az utóbbi pedig jó öt esztendő múlva), októ­ber elsejétől pedig egv sincs. Az utóbbi néhány évben felerősödni láttuk lapgaz­dánk, a volt MSZMP apparátusa egy ré­szében is a velünk szembeni közömbössé­get, olykor az ellenszenvet. Azt tapasz­taltuk, hogy megnyilatkozásaikkal inkább ártottak saját lapjuk tekintélyének, a lapnál dolgozóknak, mintsem segítettek volna a tartalmi munka színvonalának az erősítésében. Ez legalább olyan zavaró, sőt káros volt, mint a tétlenségük, amellyel nézték, hogv az újságot sorra hagyják el az általánosan és szakmailag jól képzett erők, s pótlásuk — az alacsony fizetések, a város és a megye híre stb. miatt — közel sem a szükséges színvona­lon történik meg. Ügy érezzük, lapgazdánk magunkra ha­gyott, ami közvetve hozzájárult ahhoz, hogy a lapelőállítás veszteségességét nem tudtuk megszüntetni. © Véleményünk szerint kardinális vál­toztatásokra van szükség kettős cél­lal: nyereségessé kell tenni — humán és egyéb jellegű vállalkozásokkal — a ki­adó-szerkesztőség tevékenységét, és ele­get kell tenni a pluralizmus, a többpárt­rendszer, a volt MSZMP jogutódja, az MSZP által is sokat hangoztatott politi­kai, választási esélyegyenlőség követelmé­nyeinek. Nógrád megye lakossága sem homogén, érdekeiben szintén sokszínűén tagolt. Ezt tükröznie kell a megyei lap­nak is, legyen bárki tulajdonában, vagy kezelésében, mert csak így számíthat va­lóban a megyei címre, csak így szólhat a legszélesebb olvasóközönséghez, és kerül­het végső soron minél közelebb a renta­bilitáshoz. Meggyőződésünk, ha lapgazdánk veze­tői továbbra is mereven elzárkóznak a lap működtetésében szükséges változtatá­soktól, többet ártanak politikájuknak és a lapnak, a kiadó és a szerkesztőség kol­lektívájának — minden látszat, vagy vágyálom ellenére, — mint használnak. Ha továbbra is erőltetik a megyei lap irá­nyításának monopolizáltságát, akkor min­den bizonnyal teljesen kicsúszik a kezük­ből a lap, elvesztik azokat az újságírókat is, akik — minthogy politikai meggyőző­désük azonos, vagy hasonló — megfelelő képviselői lehetnének politikai szándéka­iknak és törekvéseiknek egy új irányítási- működtetési konstrukcióban. O Az MSZP anyagilag képtelen fenn­tartani lapját, ezért január 1-jétől a NÖGRÁD-nál dolgozók helyzete telje­sen bizonytalanná vált. Az idő sürget, nem várhatunk tovább az intézkedések­kel. A négypárti beadványt áttanulmányozva jelentjük ki: érezzük belőle a pozitív szándékot, a működtetésnek a jelenlegi politikai viszonyokhoz való igazításának rokonszenves igyekezetét. Nem tűnik ki azonban belőle, milyen anyagi alapokon jelenne meg a jövőben a NÖGRÁD. A leírtakból azt olvassuk ki, hogy a.petíció készítői az anyagiak előteremtését a me­gyei tanácstól várják, miközben annak semmiféle (vagy különösebben lényegi) beleszólása nem lenne a lap tartalmába, életébe, csak paritásos alapon a létező pártoknak és politikai alakulatoknak. Ez meglehetősen disszonáns helyzet. Szerin­tünk mindazok járuljanak anyagilag is hozzá a megyei lap megjelenéséhez, akik valamilyen módon és formában jo­got formálnak (és kapnak) az újság sze­mélyi és tárgyi feltételeinek, tartalmának kialakításában. Meglehetős ellenérzéseket vál­tott ki (és határozottan tiltakozunk ellene) a kiadó és a szerkesztőség dol­gozóinak körében, hogy a négypártiak politikai egyeztető tárgyalásokon kíván­ják eldönteni a szerkesztőség vezetését és személyi állományának összetételét Az ezzel való törődést és segítséget egyértel­mű örömmel vesszük, hiszen többen bizto­sabban választhajtuk ki a rátermetteket, a tehetségeseket, s a módszert a jövő­ben követendőnek is tartjuk, de csak ab­ban az esetben, ha az erről döntők mind­egyike anyagilag is hozzájárul a megyei újság megjelenéséhez. © Szerintünk jelenleg az alábbiak a legfontosabb tennivalók: — a kiadó-főszerkesztői és a főszer­kesztői állás meghirdetése (szakmai és em­beri értékek alapján, a ráváró feladatok ismeretében), — biztosítani és a kollektívával sürgő­sen közölni a lap megjelenésének anyagi alapjait (vagyis a jelenlegi akut bizony­talanság mielőbbi felszámolását), — a további, szintén fontos teendők (a lap tartalma, személyi állománya stb.) csak ezek tisztázása után következhet­nek. O Mi, újságírók eddig sem zárkóztunk el a megújulástól, a monopolhely­zet felszámolásától. Nekünk is érdekünk egy sokszínű, tartalmas és színvonalas, mindenféle külön pártérdekektől mentes politikai néplap előállítása és megjelen­tetése. Ez csak úgy lehetséges, ha olyan szervhez, intézményhez tartozunk, ame­lyik lényegénél fogva a fenti követelmé- nveknek megfelel. A végső megoldást mi is a kialakuló önkormányzati tulaj­donban látjuk. Addig csak köztes és átme­neti megoldás lehet. S ezt a megoldást kell megtalálni, de csak az újságírók, a kiadói dolgozók képviselőinek egyértelmű és hatékony bevonásával. MUOSZ Nógrád megyei helyi csoportjának vezetősége Megalapozónak a pentameres remények (Folytatás az 1. oldalról.) Holott évkezdéskor anyag­ellátási gondok 'lassították a termelést. Később javul­tak a feltételek, s jelenleg minden szempontból bizto­sított a zavartalan munka. A jól bevált termékek te­szik ki a gyártás nagyobbik részét. A MÉH Miskolci Vál­lalatának konténereket, a Mátravidéki Fémműveknek kemencéket, a Salgótarjáni Kohászati Üzemeknek csé­vélőgépek vasszerkezeteit állítják elő a központi tele­pen. Közvetve a Szovjet­unióba is eljutnak a penta- meresek által előállított acélvázak, tudniillik részét képezik a Petőfi-bánya által exportált szállítószalagok­nak. Ausztriában és az NSZK- ban 14 bátonyterenyei laka­tos dolgozik jelenleg. akik légtechnikai berendezéseket és központi fűtéseket sze­relnek, valamint kazánokat gyártanak. A jövő évben várhatóan húszra emelik majd a külföldön munkát válialók létszámát. Az egyik legnyereségesebb vállalko­zásról van szó... Egyedül a mérőműszerek gyártása nem akar felpörög­ni. Ügy látszik, a reméltnél több idő kell az asszonyok­nak a betanuláshoz. Pedig jó és biztos üzletet ígér a megbízó, a Nagymarosi Mű­szeripari Kisszövetkezet, hi­szen az átlagosnál nagyobb nyereséget hozó megrende-1 lések évekre előre garantál­tak.

Next

/
Thumbnails
Contents