Nógrád, 1989. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1989-10-26 / 254. szám
19S9. OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK NO(iRAI) 3 Zupkó Istváné a kedvelt, B W-nagydí,jas Hajdú sajtot „flz MSZP-nek táncolok, de a Reformszövetség zenéjére” Beszélgetés Ágh Attila politológussal A Reformszövetség aktív tagjaként és a platformok kompromisszumának egyik létrehozójaként Ágh Attila politológus nemcsak jelen volt az MSZMP-MSZP kongresszusán. hanem az események alakításának egyik főszereplője volt. Most nem mint küldöttet, hanem mint szakembert kérdeztük: visszatekintve hogyan látja e rendhagyó politikai fórum működését és eredményeit. — Igv is mondhatjuk — válaszolja a címben feltett kérdésre Vajda- Béla, a Kö- zép-magvarországi Tejipari Vállalat szécsényi üzemének vezetője. Nézzük a bizonyítékokat. A görögök szerint... — Két hónapi szünet után mivel telítődött a piac — e héten ismét megkezdtük az idei. őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron elnyert nagydíjas termékünknek, a Hajdú sajtnak az előállítását. A naponta beérkező 20 ezer liter tej egyrészébői, egy műszakban, 8 mázsát, gyártunk ebből a kedvelt csemegéből, amit Budapestre szállítunk, ahonnan érlelés és csomagolás után az osztrák Pintó cégnek tovább bítják, aki egész évben jó partnere a vállalatnak. — Mivel érdemelte ki az új termék a nagydíjat? — Elsősorban azzal, hogy hosszan eltartható. E mellett kellemes az íze,- és sokféleképpen: — a salátaként, reszelt és rántott sajtként — is el lehet készíteni válaszolja az üzemvezető. Másik különlegességük a juhtejből készült kas- kavál sajt, amelyet a nyugati országokon kívül az a tab országokba és az olajsejkségekbe küldenek. Mivel a juhok fejésének időszaka befejeződött, így hát itt is megszűnt ennek előállítása. Az elmúlt időszakban 13 vagonra valót küldtek érlelés céljából Budapestre- Az előállított mennyiség egv részét már megkapták a megrendelők. Az előállításhoz szükséges juhtejet az ország messzi tájairól: Kiskunfélegyházától. Hajdúböször- ménvig, Szikszótól Sajóka- zárig gyűjtötték be. — Nemrég görögök jártak nálunk, akik megtekintették az üzemünket. Ök közismerten nagy mesterei a kaska- válgyártásnak. Azt mondták, hogy a miénk jobb, mint az övéké. A későbbi beszélgetés során azt is közölték, hogy a magyar sajtokat lényegesen jobbnak tartják, mint 'az otthoniakat. Sz.ebb csomagolással még kelendőbbek lehetnének — idézi az elismerő és a jogos kritikát tolmácsoló^ versenykészíti. Percze Eajosnc a Pálpusztai sajtot vágja a kívánt méretre. társtól származó gondolatokat Vajda Béla. ínyenckedvelőknek — vásári díjas A különlegességek között szécsényi specialitás js fellelhető. Ide sorolhatjuk a Pálpusztai' sajt előállítását. — Az országban egyedül mi gyártjuk a hazai igé- nvek kielégítésére — hangsúlyozza az üzemvezető. — Húsz- év alatt a vevők száma nem nagyon nőtt. Ez azt jelenti, hogy hetenként 15— 16 mázsát tudunk értékesíteni. Illata miatt csaknem kizárólag az ínyencek vásárolják. Ugyancsak helyi specialitás a Palóc gomolvasajt, amely 1982-bén a Budapesti Nemzeti Vásáron vásárdíjat kapott. — Az olcsóbb árkategóriába tartozik ez a termékünk. Nagyon jó hidegtálakat lehet belőle készíteni — ismerteti alapvető ió tulajdonságát Vajda Béla, majd a következőkkel folytatja- — a nyugati országokhoz képest alacsony sajtfogyasztási kultúránkat tovább mérsékelte az elmúlt időszakban bekövetkezett áremelés. Pedig feltételeink adottak a jelenleginél nagyobb meny- nyiség és minőség előállításához. Pillanatnyilag 128— 130-féle sajtot ajánlunk a vásárlóknak. A különlegességek és az ínvencek gyártása mellett az ide sereglett, jó együttműködésben tevékenykedő csapat eleget tesz napi ellátási kötelezettségének is. Például a pásztói testvérüzemnek hetenként 70—75 mázsa félzsíros túrót állítanak elő- Az előbb vázolt tejtermékekhez szükséges tejet ha nem is a legjobb minőségben — eléggé alacsony a zsírtartalma — három környékbeli termelőszövetkezetből szerzik be. Emellett Ri- móc, Varsán.v, örhalom, Sós- hartyán egyéni termelőitől is megvásárolják a felkínált mennyiséget. A vállalat központjának határozott üzletpolitikájához tartozik, hogy minden deci tejre szükség van. A beérkezéstől a kiszállításig Rátérve ' a közeljövőre a következőkbe avat be az üzem vezetője. — A két évvel ezelőtt befejeződött rekonstrukció tovább folytatódik. Az új, feldolgozó- csarnok 60 méter hosszú és 9 méter széles lesz. Az itt elhelyezésre kerülő, technológiai sor megteremti a lehetőségét annak, hogy a tej beérkezésétől kezdve a termék érlelésén át egészen a készáru-csomagolásig és kiszállításig mindent mi végezzük el —. érzékelteti a változások fejlődésének irányát Varga Béla. — A technológiát házilagos kivitelezésben valósítjuk meg. A csomagológépet — ami másfél millióba került — már megvásároltuk. Az új létesítményt a szendehelyi kft. hozza tető alá. A fejlesztés biz.onvos létszámnövekedést, és egy szociális blokk kialakítását is magába foglalja. Az egyezség szerint, 1990. április végén birtokba vehetjük az új üzemrészt. Amennyiben a kivitelező nem tartja be a határidőt, a késésért naponta 15 ezer forintot vonunk le a 10,5 milliót képviselő és neki járó beruházási összegből, — zárja gondolatait az üzemvezető. Venesz Károly — A régi szép időkben, a kongresszusi jegyzőkönyvek mindazt tartalmazták, ami egy ilyen fórumon történik. A csúcson lezajló egyeztetésekről, természetesen nem számoltak be, épp igv a belső tárgyalásokról sem. Erre a kongresszusra azonban a 'jegyzőkönyv nem hiteles „tanú.” Jóllehet az új pártnak a kongresszus a legfontosabb szerve, ám csak a plenáris üléseken elhangzottakból megítélni az ott történteket nem lehet. Ennek a tanácskozásnak ugyanis a platformok és a vezetőik lettek a főszereplői. A Reformszövetség nevében önző módon kijelenthetem, hogy mi és elődeink, többek között a reformkorok hívták életre a többi platformot is. A Re- fermszövetség többek között létrehozta saját ellentétes tükörképét, a népi demokratikus platformban, továbbá szabaddá tette az utat a vidéki, a munkás stb. platformok előtt. Csapda, mufM nehéz kikerülni Mit ért azon. hogy a népi demokratikus platform a Reformszövetség ellentétes türkörképe? — Amíg a Reí'ormszövet- ség a megszakítás mellett voksolt és új poitikát, új szervezetet igényelt, addig ők a folytonosság ideológiáját képviselték. Törekvéseik Lenin állam- és forradalmának tanácsmozgalmi. önkormányzati eszméjével rokoníthutók. Krausz Tamás kongresszusi felszólalásában markánsan megfogalmazta, hogy az elmúlt négy évtized bűnei a pártvezetőket és az apparátusokat terhelik, a párttagságot viszont mentesíteni kell e felelősség alól. Őszinte szándékú. eredeti teóriájuk önmagában is apparátusellenes. Ez vonzotta az apparátust elítélőket, furcsa módon azonban a folytonosság felvállalása az apparátus számára is roknszenves volt. Ebből a későbbiekben kialakulhat egy olyan csapda. amelyből nehéz kikerülni. — Visszatérve a kongresszusra. milyen jellegze- les fordulópontokat emelne ki a platformok szempontjából? A platformok álírták a kongresszus egész munkarendjét, lerövidültek az üresjártok. A kongresszus végére egyetemleges lett a platformszerveződés. A küldöttek 80 százaléka különböző irányzatokhoz csatlakozott, körülbelül 20 százalékuk pedig antiplat- formba tömörült. Ez utóbbiak nemcsak az új párt ellen szavaztak, de szinte állandóan az elfogadandó javaslatok ellen emelték fel szavazólapjukat. Nem tetszett nekik az újfajta politizálás sem. Ennek a mintegy 200 embernek a lát- szatdemdokráciát hiányoló panaszait, csalódottságát, nvafogását tolmácsolta a s,ajtó. Nágv bánatom, hogy a média egy régi típusú kongresszusról tudósított, és nem vette észre, hogy itt merőben újfajta politizálásról van szó. Megírták, hogy izgalmas dolgok történtek a folyosón, hogy platformok szűrik össze a levet. de áttörésről alig vettek tudomást. Arról, hogy minden platform naponta, legalább háromszor tanácskozott. Nem a vezetőik sutyorogtak valamit egymás között, és döntöttek a vitatott kérdésekben. hanem közösségek találkozója és eszmecseréje folyt. . — Megszületett az új párt. s ezt sokan csak gz első lépésnek tekintik. Mit vár a platformok továbbélésétől? Az MSZP hatékonyabb struktúrájú szervezet \ — Az új párt feltétlenül működőképesebb lesz a monolit egységet felmutató elődjénél. Ha a Reformszövetség kihasználja, hogy a vidékkel együtt abszolút többséggel uralhatja a kongresszust. talán ugyanezt a monolit egységet élesztette volna tel. Azzal, hogy inkább megegyeztünk a folytonosságot erőteljesebben hangsúlyozó népi demokratikus platformmal, megőriztük a reformmozgalom dinamizmusát. Ez egy nehezebben induló, de jobban működő gépezet lesz, mint az MSZMP volt. Új minőséget vajúdunk ki, s ezzel megelőzzük a többi pártot. Ott még nem látszanak a belső struktúrák, még nem próbálták összeilleszteni a vitázók külön programjait; nem rajzolódtak ki a különböző irányzatok. Az MSZP pontosan beilleszkedik a mai Magyarország átmeneti állapotába, a politikai forrongásba, és feltétlenül hatékonyabb struktúrájú, nagyobb politikai intenzitású szervezet lehet, mint a versenytársaké. Igaz, ez a szervezet törékenyebb elődjénél, de potenciálisan hatékonyabb politizálásra alkalmas. Kétségtelen, hogy az uj pártban vannak rejtett aknák is. Ahogy a kongresz- szuson időről időre felvetődött a Rel'ormszövetségben a tiszták kivonulásának lehetősége, az az igény, hogy ne kössük meg azokat a kompromisszumokat, amiket a reálpolitika sugall, hanem maradjunk, erkölcsileg érintetlenek, igazak, s ezzel mentsük meg a reformmozgalom becsületét. Ez a Reformszövstségben napjában többször is felizzó vita nem fog egyhamar elcsitulni. A bozóttüzek fel- lobbariása és elhamvadása továbbra is várható a reformerek körében. Ugyanakkor a népi demokratikus platform is szembe kell nezzen azzal, hogy a régi és új típusu apparátus be- özönlése elviheti a szekeret, s ha ez az apparátus felülkerekedik, akkor az alapítók céljait kérdőjelezhetik meg. A Reform- szövetségnek egy Ilyen platformmal már nincs sok tárgvalnivalója. A robbanásveszély tehát nagyobb mindkét platformon belül, mint egymáshoz való viszonyukban. — E csapdák nem veszélyeztetik az új párt kibontakozását? — Az új pártba való bekerülés kínját kell most átélni, ez azonban egyúttal előkészület is a közelgő választásokra, amolyan teljes átmozgató edzés a tagság számára. Újfajta, magasabb szintű érzelmi, értelmi azonosulást tételez fel. Természetesen itt is lesznek sodródók, de a többség számára a pártviták és viszályok, a parlamenti • mozgások időszakában jó felkészülés a választási szereplésre. Az országos választmány — a viszonylag homogén elnökséggel szemben a heterogenitást kell, hogy megjelenítse — létrejötte fogja lezárni az új párt kialakulását. Az alkalmas jelöltek keresése egyben próba lehet az MSZP képviselőjelöltje-, inek kiválasztásához is, megmozgatja a helyi erőket. A tagtoborzás során élénkül a politikai érdeklődés. Többen járjuk az országot, jómagam kettős céllal. Az MSZP-nek táncolok verbunkost, de a Reíormszövetség zenéjére, mert mindannyiszor elmondom, hogy az ' o nevükben szólok. A dohány elterjedése hazánkban . A dohány öshn/.ája ; Közép- és Dél-Amerika. Fajai közül gaz- d.ivigi jelentősege a közönséges dohánynak (Nicotiana tabacum) és a kapadohány- nak van. A termőföld, az éghajlat és a művelés különbözősége több fajtát hozott létre, melyek közül egyeseket élvezeti cikként vagy technikai célokra, másokat pedig kertészeti vagy növénytani célokra termesztenek. A dohányt hazánkba a spanyol segédcsapatok hozták be. melyek I. Ferdinád és Miksa császárok alatt (1550, illetve 1576) táboroztak az országban, és a végvári magyar katonákkal is annyira megkedveltették. hogy rövid idő alatt többfelé elterjedt. Mások szerint Bornemissza Pál erdélyi püspök 1568-ban hozta be először Erdélybe, majd Magyarországra. Olyan leírásokat is ismerünk, melj-ek szerint I. Apafi Mihály, erdélyi fejedelem a budai pasától kapott ajándékba először dfffiányt, melynek élvezetét másoknak megtiltot. ta. A krónika őt magát erős dohányosnak tűnteti fel. de az udvari prédikátor által írt 1663. évi útikönyv szerint „utóbb megutálta ezt az élvezetet”. A dohány ezt követően igen gyorsan terjedt el. Általában káros hatásúnak tartották, és számos rendeletet, sőt még testi büntetést is hoztak ellene. Szószékről is tiltották a dohányzást, és az egyház bűnnek minősítette. 1670-ben a gyulafehérvári országgyűlés törvényt hozott „A tubák tilalma/íásáról és aki behozná. annak büntetéséről", kijelentvén, hogy „aki akár pipával, akár porul él vele, ha nemes ember 50, ha pap 12, ha paraszt 6 magyar forintot fizessen". Kevés foganatja volt a törvénynek, ezért 1686-ban megújították a tilalmat a gyulafehérvári, majd 1689-ben a segesvári országgyűlésen. Élvezetét még szigorúbb pénzbírsággal sújtották, termesztését pedig jószágvesztéssel büntették. Erdélyben a törvény- hozás még 1698-ban is tiltotta a dohányzást. II. József császár már pártolta a dohánytermesztést. Bánsági községekben eredeti amerikai dohánymagot hozatott, ennek termése lett a nevezetes „császárdohány". 1851-ig az országban feltételhez és engedélyhez nem kötött, szabad dohánytermesztés volt. (Az 1848-as szabadságharc előtt mintegy 55 000 holdnyi dohánnyal beültetett terület volt Magyarországon, melyről 50 ezer mázsa dohányt értékesítettek.) 1857—1867 között az osztrák egyedárusítási-intéz- mény korlátozta a jogokat, majd a Magyar Dohányjövedék váltotta fel azt. A Magyar Dohányjövedék megalakulásakor főként csak szivar- és dohányfogyasztás volt az országban, így azokat gyártották; a cigaretta fogyasztása ekkor még nem volt jelentős. Ez utóbbi csak 1882-től kezdett elterjedni, Szárításhoz fűzik fel a dohányleveleket. BNV-nagydíj A különlegességek üzeme?