Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-12 / 189. szám

MŰVÉSZÉT loeflaawwnnMiiMonwMiMieoanmBfuwiMWHeMmwwMűbion Minél többet olyasunk, annál többet élünk Farkas András illusztrációiról Farkas András, mögötte könyvek is... Fotó: R. Tóth Sándor Kerényi Ferenc okkal beszél vi­lágirodalmi pante­onról Farkas András balassa­gyarmati festő­művész illusztrá­ciós munkásságát emlegetve. Azt írja: „Van-e ér­telme a múzsák testvérisége gon-, dolatnak, vagy ez is frázissá kopott, mint annyi más ? Farkas András világirodalmi pan­teonját szemlélve hajlamosak va­gyunk igenlő, po­zitív. választ adni erre a kérdésre. Mert mi köti ösz- sze Villon és Ba­bits, Voltaire és Gorkij világát? Csakis az ember: a művészetek tár­gya és alanya; a vonalakkal elvo­natkoztatott, gro­teszken eltúlzott, markán­san kontúrozott, de összeté­veszthetetlen és egyedi em­ber.” Salgótarjánban, a Ba­lassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtárban augusztus vé­géig tekinthető meg az a ki­állítás, amely Farkas And­rás rajzaiból és illusztrációi­ból ad gazdag válogatást. Ezek a magyar és a világ­irodalom nagy alkotóihoz, illetve alkotásaihoz kapcso­lódnak. Nemrég emlegette egy je­le-. nógrádi keramikusmű­ves/ azokat a régi mitolo­gikus elképzeléseket, ame­lyik szerint a világot bizo- I s lények hordják a há­tukon, halak, teknősbékák, egyebek. Ha inogni kezd, bizony, tartani kell a vilá­got. Időközben ugyan rá­jött az emberiség korábbi hipotéziseinek tarthatatlan­ságára, mitológiáiból, vallá­saiból, filozófiai világma­gyarázataiból kinőttek. il­letve velük együtt hatal­mas szellemi csodává let­tek a művészetek, létezésé­nek elválaszthatatlan részé­vé kristályosulva. Sokan mondogatják, föltételezhető, ha a művészetek föladnák több évezredes predesztinált helyüket, akkor megrendül­ne a világ. Már régóta érződik ez a rengés- Föltételezhető, hogy nem az a bizonyos hal vagy teknősbéka csúszott ki a föld alól, hanem valami más hiányzik. Megszakadt egy folyamat, a többi között szakadozóban az európaiság belső, kultúrális gyökere, amelynek szálai az ókori zsi- Yló, görög és római antikvi­tásig nyúlnak, a monoteiz- mus következetes erkölcsi felelősséget hirdető világra­szóló gondolatáig, a bölcse­letig és esztétikáig, a jog- és államszervezés techniká­jáig. Tehát — miként azt sokan elmondták — már az ókori Jeruzsálemig, Athénig és Rómáig. Maguk a múzsák is görö­gök voltak, mielőtt még a későbbi népek irodalmának, művészetének, tudományá­nak, stb. vágyott és ihlető hölgyeivé váltak volna. Testvériségük, miként azt Kerényi Ferenc is emlegeti, ugyancsak nyilvánvaló. A kérdés csak az, hogy van­nak-e, akik manapság egyál­talán figyelnek csábításaik­ra? A művészek kétségkí­vül figyelnek. Farkas András is, akinek munkásságában úgyszólván a kezdetektől jelen van a testvérmúzsák ihlető hatása is, mindenekelőtt az iroda­lomé. Jelen kiállítás úgyszólván kis magyar és yilágiroda- lomtörténetként is szemlél­hető, amint azt Farkas And­rás látja, és ami még ennél is fontosabb — megéli. Igen, mert hiszen nem az irodalomtörténet körvonala­zódik ezen a tárlaton, ha­nem magának az irodalom­nak, mint az élet részének megélt élménye. Egyebeken kívül, ebben rejlik a művész illusztrációs munkásságának elsőrendű értéke- Ügy jár- kel ebben a térben és idő­ben tágas birodalomban, amit irodalomnak nevezünk, mint elődei, a magyar pa­rasztok a földeken, komóto­san és szívós érdeklődéssel a termő és érlelő évszakok ismétlődő változásai iránt, amiktől a termés függ. Föl­fedezései. célzásai és idéze­tei meggondoltak, érdeklő­dése kifogyhatatlan, rokon- szén vei nyilvánvalóak. Né­pek, stílusok, alkotók és kor­szakok bőségesen mutatják föl kincseiket, gondolatai­kat és érzéseiket ezekben a rajzokban, illusztrációkban, grafikai sorozatokban. Mindenekelőtt a magyar irodalom évszázadai tűnnek föl, de velük szerves egy­ségben — és a művészi lá­tás belső sajátosságai által elrendezve — a világiroda­lom is, elsősorban a fran­cia és az orosz. Ez a gaz­dag illusztrációs termés, ami első gyümölcseit korán, már az ötvenes évek ele­jén meghozta, voltaképpen nemcsak a művész, egy el­sőgenerációs értelmiségi azon fölfogásáról vall, hogy maga az olvasás is az élet része — minél többet ol­vasunk, annál többet élüfik —, hanem arról a folyamat­ról is, aminek következté­ben távoli szellemekkel köt­het életre szóló barátságot az ember. Ez a szenvedély a szerelemhez hasonló, örö­meivel és kínjaival egye­temben. Az ötvenes évek eleje Farkas András illusztráció- kedvének első nagy korsza­ka volt, s elsősorban a ma­gyar irodalom jegyében telt el. Ekkor születtek többek között Bessenyei, Csokonai/, Fáy András, Katona József. kiemelkedő szenvedéllyel Petőfi, továbbá Mikszáth. Móricz, Ady, de például Balassi Bálint, Vörösmarty, s mellettük Gorkij, Moliere és mások illusztrációs gon­dolat- és élményfnagyara- zatai. Jeles illusztrációs kor­szakként áll a látogató előtt a hetvenes évek első fele és a nyolcvanas évek is annak hangoztatásával, hogv ez a munka a művész egész életén keresztül folyamatos­ságot jelent. Másokon kívül a hetve­nes évekhez tartozik Shakes­peare, Tolsztoj, Doszto­jevszkij, Schiller, Steinbeck. Oscar Wilde, Néző. Külön említendő Babits Mihály Eratojának földolgozása és Madách Imre Az ember tragédiája többszöri művé­szi értelmezése, a legutóbb sorozat éppen a nyolcvanas évekből való. Mindazonál­tal, úgy tetszik, ez a kiállí­tás sem „csak” az iroda­lomról, hanem az életről szól. (te) Az utcában, ahol la­kom, kicsiben tükröződik az ország állapota. Ha jóindulatú akarok lenni, akkoV azt mondom: át­meneti állapot. Ha rossz­indulatú, akkor anarchi-' ának nevezném a kiala­kult helyzetet. A tör­vénytelenség tragikus hely­zete ez, egy hitelét vesz­tett országos és helyi adminisztráció ellenében most már az a csoda, hogy nem ugrunk egy­más torkának a kanniba­lizmus törvényei szerint. Az utcában, ahol la­kom, két Mercédes gép­kocsinak garázst vájtak ki a hegyoldalból, az er- ,'dőből. Az utcában, ahol lakom, valaki keresztben betonküszöbött helyzeti el az úttesten. Majdnem tengelytörés és nyelvhara­pás lett belőle, mert sö­tétben hajtottam arra, és előző nap még nem volt ott. Nem tudtam mire vélni a dolgot, aztán rá­jöttem: egy teherautó-tu­lajdonos ott szokta par­Szentmihályi Szabó Péter : Rablógazdák kölni járművét, s úgy döntött, véglegesíti a helyet. Elég, ha ő tudja, ott van az a keréktámasz­tó küszöb. A többi autós meg — dögöljön meg. Az utcában, ahol la­kom, kastélyok épülnek, fittyet hányva minden építési előírásnak, be­építve minden négyzet- méternyi telket. Én sejtem, kik ők: elég az hozzá, hogy megtehe­tik. Vagy azért, mert igen magas beosztásban vannak, vagy azért, mert van elég pénzük az eset­leges büntetés kifizetésé­re. Vagy-vagy? A kettő nem zárja ki egymást, ugye? Ők a mi rablógazdáink. Ők nyilatkoznak a hír­adóban görcsös suk-sükö- zéssel, vagy éppen a he­lyettesüket küldik, aki legalább valamit tud ma­gyarul. ők szavaztak meg mindent, amiből nekik személyes hasznuk, az országnak nemzedékekre szóló kára lett. Ők utal­tatnak magunknak mil­liós prémiumokat. Ők tagadják le felelősségü­ket, ők válnak bukás esetén ejtőernyősökké. És végül ők, ennek az or­szágnak a rablógazdái ne­vezik az ilyen gondolato­kat demagógnak. Meft az csak természetes, hogy most már ők is demokrá­ciát akarnak. És közmeg­egyezést. Csak hát az a demokrácia azért legyen szűkkörű, és a közmeg­egyezés szentesítse a ki­váltságokat. A toldozott- foldozott törvénykezés, jogalkotás, a tekintélyét régen vesztett közigazga­tás dzsungelében a rab­lógazdák jól érzik magu­kat. S még örülhetünk, ha nem veszik elő szol­gálati vagy személyi fegy­verüket. Ne zavarják a köreimet, ez ugyancsak Köves Iván felvé­tele A szerző felvétele és reprodukciói Köves Iván Tézis-antézis című fényképe gyogó, gondolatgazdag fény­képeket, albumokat ké­szít. Sikereinek , egyik legfontosabb állomása az, amikor 1962-ben a Jövő i imű képével elnyerte a világ legjobb fotója címet. Talán arra a legbüszkébb, hogy önmagát tartja a dia­lektikus képnyelv megte­remtőjének. Nyári szabad­ságát Magyarországon töl­tötte, azonban nem egy olyan ember, aki pihenni tud. — Már régóta levelezek a magyar kulturális élet jeles képyisélőivel, így Gyertyán Ervin író, kriti­kussal, Vitányi Iván szo­ciológussal és P. Szűcs Ju­liannával, a Mozgó Világ főszerkesztőjével, művé­s/.etkritikussal — mondja Köves Iván. — Lünen vá­Ebben fontos szerep jut a művészet különböző ága­inak. Azt tervezzük, hogy Lünenben többnapos ösz- szejövételt szervezünk, ezen az NSZK és Magyaror­szág jelentős személyisé­gei vesznek részt, és vi­tatkoznak majd az európai gondolatról, arról, hogyan is kapcsolhatnánk össze Keletet és Nyugatot egy­mással. — ön, hogyan képzeli el Európát? — Izmusok, főuralom és lobbyk nélküli Európát képzelek el, azt hiszem, ahhoz, hogy jobban meg­ismerjük egymást, a kul­túrának, a különböző mű­vészeti alkotásoknak nagy szerepe lehet. Éppen ezért Lünenben magyar filmeket iuk pontosan, hogy kik lesznek a nyugatnémet partnerek, akik eszmecserét folytatnak majd a magya­rokkal, de szívesen ven­nénk, ha az eseményen részt venne Oscar Lafontaine, a Saar-vidék miniszterelnö­ke, a Német Szociálde- mókrata Párt egyik jelen­tékeny vezetője. Nemrég olvastam a legfrisseb köny­vét és ez nagy hatást gya­korolt rám, mert úgy érez­tem, olyan témát tárgyal, amely sokunkat érdekel most ebben az időszakban Európában., Reméljük, hogy a minden bizonnyal no­vember elején sorra ke­rülő lüneni rendezvény hi­dat épít majd Magyaror­szág és az NSZK kultúrá­jának képviselői között. Molnár Károly is láthat a közönség és minden bizonnyal külön­féle képzőművészeti al­kotásokat is, ha más nem, diavetítéssel mutatjuk be ezeket. Megszólal a magyar muzsika is, Farkas Ferenc kamaraműveit, a Philhar- mónia Hungarica fúvós­ötöse mutatja be felvétel­ről. Gondolom, hogy mind­ez dsak a kezdet, mert Lünen városán kívül más NSZK-beli városok is je­lentkeztek, hogy szívesen házigazdái lennnének egy olyan szimpóziumnak, amely közelebb hozná a ke­leti és nyugati művésze­ket és így a két égtáj kul­túráját is. Még nem tud­Köves Iván a pesti Duna-parton Rendkívül sokoldalú ember. Köves Iván egyaránt foglalkozik művészetfilozófiával, kép­alkotással és kultúrpoliti­kai kérdésekkel. Életrajza érdekes és csaknem utá­nozhatatlan. 1956-ig Ma­gyarországon élt, majd pe­dig ekkor előbb Ausztriá­ba, később pedig a Német Szövetségi Köztársaságba távozott. Itt lakik ma is. Nagyszerűen csellózik, ra­ros vezetőinek a megbízá­sából tárgyalok itt Ma­gyarországon. ' — Milyen céllal? — ér­deklődtünk. — Késő ősszel szeret­nénk rendezni egy szimpó­ziumot, ebben a Ruhr-vidé- ki városban — hangzik a válasz —, én úgy gondo­lom, hogy az interkonti­nentális rakéták helyett, interkontinentális kom­munikációt kell létrehozni. Kulturális híd Kelet és Nyugat között Báthory Gábor fejedelemsége Kevés olyan zsarnok és ügyetlenül politizáló fe­jedelme volt Erdélynek, mint a 400 esztendeje, 1589. augusztus 15-én szü­letett somlyai Báthory Gá­bor. Pedig származása és gondos neveltetése alapján sok jót vártak tőle az er­délyiek, amikor a fejedel­mi székbe iktatták. Megválasztását a magyar király és a magyarországi urak is támogatták, remél­ve, hogy rajta keresztül -ikerül majd Erdélyt ismét visszacsatolni az országhoz. Megnyerte Báthory a szül­ni n tetszését is. Még azon ev novemberében Szász- -ebesen átvehette Ahmed -zultán athnáméját, amely­ben a török 3 évre elen­gedte az adót. Báthory Gábor tehát cél­ba ért: fejedelem lett. A nyugalom azonban rövid életűnek bizonyult. 1610 tavaszán Kendv Ist­ván kancellár, Komis Bol­dizsár, a székelyek generá­lisa több úrral elhatározta, hogy Báthoryt megölik. A dolog kitudódott és Bá­thory Kornis Boldizsárt le­fejeztette, Kolozsváry jog- ügvigazgatót felakasztatta, kijenc elmenekült főurat fej- és jószágvesztésre ítélt, mindezt a nemesi jo­gok súlyos sérelmére, tör­vényes eljárás nélkül. Az összeesküvésnek több oka volt: attól féltek, hogy há­borúba keveri Erdélyt, el­nyomta a szabad vallásgya­korlást, és közbotrányt okoz­va kikezdett az urak fele­ségeivel. Másik baklövését akkor követte el, amikor elfoglal­ta a szászok fővárosát, Sze- bent. A fejedelem 1610. de­cember 11-én érkezett a vá­rosba I a néhány nappal később megnyitandó or­szággyűlésre. Először be­küldte maga előtt 50 kato­náját, majd a felvonóhídon megállt beszélgetni, mi­alatt seregé bevonult a városba. Az őrök nem mer­ték felvonni a hidat, hi­szen mégiscsak a fejedelem állt rajta. Báthory fejedel­mi székvárossá nyilvání­totta Szebent, falvait el­vette, 57 000 forint bírsá­got rótt ki, és 147 polgár­nak elkobozta vagyonát. Karácsony másnapján el­indult seregeivel Havas­föld ellen, ahol Havasföld fejedelmévé kiáítatta ki magát. A török azonban nem engedhette Erdély és a vajdaság egyesülését: ha­zaparancsolta Báthoryt. Közben a szászok a bras­sói bíró, Weiss Mihály veT zetésével, Radul havasföldi vajdával szövetkezve, fel­keltek Báthory ellen, s Brassó mellett, 1611. július 9-én szétverték a fejede­lem hadát. Báthory Sze- benbe i menekült. A török Bethlen Gábort küldte tö­rök csapatokkal segítségére. Erdély hadszíntérré vált. Báthory győz. Az 1612-i or­szággyűlés 43 urat ítélt fő- és jószágvesztésre, és Bát­hory Gábort felruházta a „haza atyja” címmel. Báthory Brassó ellen vonult, ahol 1612. október 14-én, Földvárnál csatát nyert. A török azonban már megelégelte a bonyo­dalmakat okozó Báthory Gábort, s helyére Bethlen Gábort kívánta helyezni. Ismét csapatokat indított Erdélybe. Báthory mene­külne, de Kolozsvár nem engedi be. 1613. október 23- tól már Bethlen Gábor Erdély fejedelme. Báthory Váradra futott, ahol Ghiczy András hajdúkapitány ok­tóber 27-én embereivel megölette. Testét a Pece- patakba dobták. Csak hű kutyája maradt mellette. Cs. K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents