Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
Pártértekezletre, pártkongresszusra készülünk A szocializmus új modellje teljesen más megközelítéseket kíván Beszélgetés Devcsics Miklóssal, az MSZMP Hógrád Megyei Bizottságának első titkárával Nyár van, ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy a politikai életben nem történik semmi sem. A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága a szeptemberi megyei pártértekezletre, illetve a párt októberi kongresszusára készül. Egyre határozottabban körvonalazódnak, megerősödnek olyan új, eddigi értékeinkre alapozott politikai igények, amelyek lényegi célja a társadalmi és gazdasági fejlődés új pályára állítása, az átfogó reform szellemében az új működési modelf megteremtése. Ma már nyilvánvaló — a nógrádi kommunisták legszélesebb rétegeiben is —, hogy a direkt irányí- tásos, úgynevezett sztálini társadalmi modell, az eddigi részleges reformok ellenére, kimerítette; tartalékait, s a marxizmus eredendő törekvéseit csak radikális modellváltással leszünk képesek megvalósítani. Az új modellben főszerephez jut a jogállamiság, á többpártrendszer, a képviseleti demokrácia, a többszektorú piacgazdaság és a sokoldalú nyitottság. Mindezek kialakítása nem kevés vitával és feszültséggel, sok-sok kétséggel és reménykedéssel, a bonyolultabbá vált politikai munka profivá érlelő- désével jár. Elemeznünk szükséges az eddig megtett utat, a jelenlegi helyzetet, tisztázni mindehhez a viszonyunkat és magatartásunkat. Elodázhatatlan kötelességünk — a legfontosabb kérdésekben mindenképpen — a további cselekvések meghatározása. Mindezekért készítettünk interjút Devcsics Miklóssal, az MSZMP megyei bizottságának első titkárával, országgyűlési képviselővel. • Tudom, hogy a gazdaság teljesítménye az alfája és ómegája törekvéseinknek, az adott helyzetben először mégsem erről kérdezem. A közelmúltbeli, politikai demonstrációkként Is felfogható temetéseink után ugyanis élénken foglalkoztatja az embereket a közelmúlt története. ön hogyan viszonyul az utóbbi négy évtized történéseihez? — Eddig többször is abba a hibába estünk, hogy történelmünket újra és újra át kellett írni. Azért, mert a történelmet túlságosan is kötöttük a napi politikához, s úgy gondoltuk, hogy azt határozatokkal le lehet zárni. Ez tévedés. Ugyanakkor képesnek kell lennünk a múltból a legfontosabb tanulságok levonására, minden, a jövő számára hasznosítható érték megragadására, függetlenül az előjelétől. Számos olyan történés van, amelyet kritikusan, önkritikusan vizsgálnunk kell, anélkül azonban, hogy az MSZMP magára vállalná az utolsó szó kimondását. Az, mint ahogyan a történelmi részletek, összefüggések felderítése is, a történetírás dolga. A megyei pártbizottság ezért döntött úgy, hogy történészekkel dolgoztatja fel például az 1956. december 8-i salgótarjáni eseményeket, a négy évtized ipar- és agrárpolitikáját, vagy kultúrpolitikai törekvéseit. De hibáznánk, ha egyik szélsőségből a másikba esnénk. 9 Ezekről a véres eseményekről nyilvánosan a legutóbbi időkig nem beszélhettek az emberek. Ma is sok még —, s mondjuk meg, nem alaptalanul, hiszen hallunk telefonos, írásos fenyegetésekről, azokról is rendszerint rejtőzködve, névtelenül — a félelem. Mintha az emberek túlságosan megtanultak volna lakatot tenni a szájukra. Talán ezért is érzik sokan, hogy a mi megyénkben nem történt meg a kellő előrehaladás a politikai nyitottság, nyilvánosság tekintetében, hogy továbbra is néhány meghatározóvá lett személyiség uralja a terepet, hogy Nógrád megye konzervatív. Osztja-e ezt a véleményt? — Sokszor hallom én is, hogy ezt a megyét is elkerülték a lényegi változások, hogy ez konzervatív megye. Én ezt nem hiszem. Egy megye nem lehet konzervatív, vagy haladó. így egyéneket, vagy csoportokat lehet jellemezni, közigazgatási egységeket nem. Ez sértő az ott élő emberekre. Ugyanakkor vallom, hogy minden bírálatot tényszerű értékének megfelelően, komolyan kell venni, és azt is, hogy egy megye, vagy bármilyen jelenség értékelésekor a realitásokból kell kiindulni. Meggyőződésem, hogy az egyszavas minősítések sohasem tükrözik pontosan a valóságot. Ha hosszabb távon vizsgálom, akkor például kiderül, hogy Nógrád több mint másfél " évtizede feladta azt a felfogást, hogy csak a bányászat, a kohászat biztosíthat fejlődést a területnek, és — például — az üveg-, a kerámia-, az alumíniumfeldolgozás fejlesztését szorgalmazta. Az is valóság, hogy az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek alakításában az utolsók közül az elsők közé küzdöttük magunkat, elindítottunk egy falufejlesztő programot, s nagy erőfeszítéseket tettünk az értelmiség — orvosok, pedagógusok, műszaki és közgazdasági diplomások — számának növelésére. Hozhatnék példákat a közművelődés területéről is. Rövid távú lépéseink között említhetem: konstruktív kapcsolatokat építettünk ki az egyházakkal, a megyei pártbizottság már januáriján kezdeményezte a Központi Bizottságnál a párton belüli egyházpolitika továbbgondolását, így nevezetesen a párttagok egyházhoz, valláshoz való viszonyát: s ezekben a kérdésekben lehetett számítani az egyházi személyek közreműködésére. Másrészt persze van, amiben konzervatívak vagyunk. Például a vezetők egy része nem vállalkozás- barát gondolkodású, sokszor személyes érdekből is ellenáll például a részvény- társasági formák kialakításának, a gazdasági társulásoknak. Nálunk sokáig bűnnek számított egy magánüzlet megnyitása, vagy egy lakás idegenforgalmi hasznosítása. A pártmunka új módszereit — még egyes pártszerveink is — nehezen fogadják be. Ezt bizonyította a vita a pártválasztások körül, vagy az idegenkedés attól, hogy új típusú szervek álljanak a párt élén. A hagyományokhoz való ragaszkodás mögött — ezt is látni kell — egyéni, illetve csoportérdekek húzódnak meg. Sajnos, sokszor olyanok is mondanak rólunk véleményt, akik nem ismerik igazán a megyét, rövid időt töltöttek itt, nemrégtől élnek közöttünk, vagy alig jártak nálunk. Nógrád alapvetően ipari megye, s az egyes területek között —, bármennyire is törekedtünk a kiegyensúlyozott fejlesztésre — jelentős fejlődésbeli eltérések, különbségek vannak. Hozhatok példát az oktatásból: van a megyében olyan ipari szakmunkásképző intézet, amelyben már a robottechnika is megjelent, és van iskola, nevezetesen Taron, ahol a tantermeket alá kellett dúcolni. Persze -sorolhatnám tovább a példákat, amelyek mindegyike azt igazolná, hogy, aki általánosít, az helytelen úton jár. Jelen van a maradiság az elképzelésekben, követelésekben, újítómezbe bújtatva; például szerkezetátalakítást akarnak független szakértők által kidolgozott program alapján, pedig a piacgazdaság ilyet nem ismer. S, megismétlem: valóságosan megítélni bármit csak a realitásokból és a sokszínűségből kiindulva lehetséges. Ha a változásokat kifogásoljuk, akkor azzal is számot kell vetnünk, hogy honnan indultunk el, és milyen változásokat jelöltünk ki a magunk számára. 9 Vagyis odajutunk, amiről már beszéltünk: a múltat be kell vallani, és reális képet kialakítani róla, éppen jelenlegi nyugalmunk és a jövőbeni modell biztosabb meghatározása érdekében. Mit tart a kívánatos új modell legfőbb elemének? — Én a szocialista önigazgatásban gondolkodom. Ami azt jelenti, hogy szakítunk a pártállam modelljével, és előtérbe állítjuk, támogatjuk a törvényesen intézményesített helyi kezdeményezéseket. Persze ez nem hozza magával, hogy ezután a kormányzati és más eszközöket, forrásokat nem kapcsoljuk \be a fejlesztésbe. Ha így tennénk ugyanis, akkor fordított hibát követnénk el. Hiszen a helyi kezdeményezés is csak egy adott, addig elért gazdasági, kulturális és egyéb bázison alapulhat. Voltak települések, amelyek dinamikusabban, mások lassabban fejlődtek. Ezeket a különbségeket kívülről korrigálni kell, de semmiképpen sem a korábbi, paternalista módon. Építenünk szükséges a helyi önkormányzatok szellemi és anyagi erőforrásaira, még olyan tényezőkre is, hogy milyen az ott élők képzettsége, egészségi állapota, általános fogadókészsége. Véleményem szerint normatív elosztás szükségeltetik a települések között, a létszám és a helyi gazdasági potenciál dominanciája jegyében. Egyébként már ebben a szellemben szóltam a legutóbbi pártkongresszuson kijelentve: ne higgyük, hogy a megye a bölcsesség egyedüli kútforrása. S, a fentiekhez még hozzátenném: a mi új modellünknek hasznosítania kell minden külföldi tapasztalatot, de nem szabad másolnia egyiket sem — hiszen ismert, hogy a másolás már sok kudarcot hozott a számunkra —, annak a magyar valóságból, a magyar viszonyokból kell erednie, és ilyennek kell lenhie törvényeinek is. • Ezek szerint ön ellene van a mostanában rendszeresen hangoztatott európaiságnak, az európai nemzetté válásnak? — Nem, de én konkrétan, követhetően szeretek fogalmazni. Az európaiságot úgy értelmezem, hogy a párt nyitni akar a világra, és saját döntéseinél, nem kritikátlanul, figyelembe kíván venni a világból — mindenekelőtt Európa fejlettebb részéből — minden racionális és hasznosítható értéket. Személyes meggyőződésem, hogy az európaiság, a „közös európai ház” gondolata azért vetődik most fel, mert ez egyformán érdeke Keletnek és Nyugatnak. Vagyis összeurópai körben kell mindkettőnek gondolkodni, ha nem akarjuk, hogy Európa marginális területté váljon Amerika — benne dél is —, vagy Ázsia mellett. Persze azt, hogy európaibbá, európai állammá akarunk válni, a legszélesebb értelemben fogom fel. Nem csupán a fejlettebb termelési eszközök, technológiák, a működő tőke átvételére gondolok, hanem a szellemi, kulturális értékekre is. Például arra, hogy az emberek érintkezése kulturált, hogy a házak, az üzemek környéke rendezettebb, tisztább, és sorolhatnám tovább, ahogy azt honfitársaink sokasága tapasztalhatja nevezetesen Ausztriában. Véleményem szerint az európaiságnak fontos eleme a mindennapok kultúrája. S, nekünk a legkultüráltab- bakhoz kell felzárkóznunk, az igazi emberi, európai értékeket kell a magunkévá tenni, ötvözni és felerősíteni a sajátjainkkal, és elvetni azt, ami rossz. De ehhez tartozónak érzem azt is, hogy vitáinknak, vitakultúránknak is európainak kell lenni. Nem az a baj, hogy mostanában bírálatok érik az MSZMP vezetőit, Pozsgay Imrét, Grósz Károlyt, Nyers Rezsőt, vagy az első titkárokat, hanem az, hogy ezekben a bírálatokban kevés az előremutató tartalom, hogy bennük több a jelző, mint a megszívlelhető érv. 9 Elfogadom megállapítását, bár megjegyzem : hasznos volna, ha az MSZMP is világosabban fogalmazná meg politikai alapállását, céljait, mert így nem csak bírálni lehetne jobban, hanem határozottabban lehetne hozzá kapcsolódni is. Az ön véleménye szerint végül is, hogyan határozza meg önmagát a párt? — Ez világos és egyértelmű. Az MSZMP baloldali, marxista párt. Szakítani akar minden sztálinista maradvánnyal, a közelmúlt és a jelen hibáival, például a voluntarizmussal, a csalha- tatlanság eszméjével, a szubjektivizmussal, és markánsabban el akar határolódni a társadalomban meglévő negatív jelenségektől, például a korrupciótól, vagy a kicsinyes torzsalkodástól. Az MSZMP mindjobban magába integrálja a szocialista és a szociáldemokrata pártok által létrehozott értékeket. Olyan szocializmust akar megvalósítani, amely alapvetően a dolgozó ember — a munkás, a paraszt, az értelmiségi, a kisvállalkozó — érdekeit képviseli. Vagyis azoknak a baloldali, humánus gondolkodású embereknek az érdekeit kívánja kifejezni, akik abból indulnak ki, hogy a társadalom létalapja — szellemi és fizikai értelemben egyaránt — a minőségi alkotómunka. A teljesség igénye nélkül említek meg néhány követelményt. Például az ifjúságot is teljesítményorientálton .kell nevelnünk. Így kellene átalakítani az ifjúságpolitikát. Lényegesnek tartom, hogy a fiatalok képességeiknek megfelelő munkahelyhez és lakáshoz jussanak. Tarthatatlannak ítélem meg, hogy a nyugdíjak reálértéke csökken, és a társadalom egy része sodródik a periféria, az ellehetetlenülés irányába. Az állam nem hagyhatja magára az egyedülállót. A nemzetiségi politika pedig ott szorul korrekcióra, ahol a nemzetiségi állampolgárok nem érzik jól magukat. 9 Képes-e a párt ilyen nagy jelentőségű változásnak megfelelni? — Igen. Ha a pártban a szellemiség lesz a domináns irányítóerő, ha politizáló, vitatkozó párt lesz, és a vitában kiérlelt, reális, a tömegek számára rokonszenves programot tud nyújtani, és nem tűri a kicsinyes torzsalkodást. Én figyelmeztetőnek tartom, amit Nyers elvtárs mondott Moszkvában, hogy a pártnak csak akkor van esélye, ha tisztességesen elszámol múltjával, ha a párton belüli szárnyak nem oltják ki egymás tevékenységét, ha a párt sorai nem bénulnak meg. 9 Van ilyen veszély a megyében is? — Van. 9 Mi húzódik meg e veszély, azaz a párton belüli szárnyak harca mögött? — Alapvetően politikai megközelítések: milyen legyen a politikánk, milyen legyen a reform, átfogó-e, vagy részleges, mit őrizzünk meg a múltból, mit hagyjunk el, a szocializmus jutott-e válságba, vagy egy modell ; másrészt személyi ambíciók és törekvések, amelyek ma egyébként az egész politikai palettát jellemzik. 9 A gondolkodásnak, a gondolatoknak csak töredékeit adhattuk vissza interjúnk szűk keretei között. Számos lényeges témakört érintve, ezennel térnénk vissza beszélgetésünk kiindulópontjához, a gazdasághoz, amelyről csak azt jegyeztük meg: kulcskérdése a társadalom átalakulásának. Megítélése szerint hogyan változzék Nógrád megye gazdasági szerkezete, élete? — Sajnos, ezen a téren — amiként országosan is — kevés — főleg sikeres — lépést tettünk előre. Nem tartom helyesnek, hogy nincs elég fizetőképes kereslet, nehezül a belső piac, kritikusnak érzem a szerkezetátalakítás helybenjárását, az inflációt. Ha mi egy többszektorú piacgazdaságot akarunk, amelyben a közösségi tulajdon, a meghatározó, akkor egy sor dolgot másképpen kellene csinálnunk. Ma a gazdasági reform alapkérdése szerintem a tulajdonreform. Vagyis, hogy együtt legyen a közösségi, a magán- és a vegyes tulajdon, de a közösségiben is megjelenik a tulajdonosi érdek. A tapasztalat szerint a vállalati tanácsok ezt nem tudták érvényre juttatni. Viszont a vegyes tulajdonban, a részvénytársaságban a tulajdonosi érdek révén — szükségszerűen felváltva a pártós állami ellenőrzést — a tulajdonosi ellenőrzés is megvalósulhatna. A piac ítélete szabályozná a gazdaságot, és természetes módon gyakorolna hatást a termék- szerkezetre azzal, hogy megveszik-e az árut, vagy sem. A megoldás az lenne — Nógrád megyében is —, hogy a prosperáló vállalatok részben átalakulnának részvénytársaságokká, vegyes vállalatokká, és ebben a tulajdonosi reformban — a rossz elemek elhagyásával, a műszaki-technikai színvonal-emelkedéssel — megújulnának. Ebben lehetne alapozni a hetvenes években lezajlott folyamatokra. A jövőben mindenképpen jobban kell építenünk adottságainkra — például kellemes klímánkra, domborzati viszonyainkra —, az idegenforgalom fejlesztésére, és szorosabbra kellene fűzni az ipar és a mezőgazdaság kapcsolatát, egységes szemlélettel fejlesztve. Reprivatizálni lehetne — az ipar egy része mellett — gyorsabb ütemben a szállítást, a kereskedelmet, a vendéglátást, így teremtve jelentős számban új munkahelyeket... A munkajövedelmek mellett hangsúlyozott lesz a tőkejövedelem, ami differenciálja a társadalmat. Ezzel reálisan számolni kell. Az ad- minisztratíve összetákolt, monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok felszámolása is ’jelentékeny energiákat szabadítana fel. Nem az ipari üzemek számát kell < növelni, hanem a tulajdon- formák és a működés szerkezetét kell megváltoztatni. Határozottabban számolnunk szükséges egyes üzemek leépítésével, mások megerősödésével. Mert a veszteségforrások megszüntetése nélkül nem lehet kijutni a válságból, és az inflációt nem lehet megállítani. Persze ezek egy ré- ■ sze nem megyei kérdés, hanem országos döntésekkel függ össze. Szakítanunk ildomos eddigi gondolkodásunkkal, felfogásunkkal. S, ahogyan a politikában, úgy a gazdaságban is teljesen más megközelítésre van szükség. Persze azt nem hiszem, hogy a kisvállalkozás helyettesítheti a nagyüzemeket. Azt hiszem, hogy a jól működő gazdaságot a nagyvállalatok mellett a kisvállalkozások sokasága jellemzi. Ilyen mozgásban derülhet ki konkrétan, hol, milyen szellemi érték, szakmai ismeret halmozódott fel. Nem osztom azt a nézetet, hogy legnagyobb gazdasági problémánk a tőke- szegénység. Szerintem nagyobb ennél, hogy nem használjuk ki megfelelően eszközeinket és szellemi javainkat. Persze fel kell ismerni, hogy ezt valóságos piaci viszonyok és tulajdonreform nélkül nem is lehet. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy be kell hozni a külföldi tőkét, a technológiát, a licencet, a gépet is. De világosan lássuk: kizárólag külső segélyekkel nem állíthatjuk talpra sem az ország, sem a megye gazdaságát, a saját kreativitás nélkülözhetetlen, összegezve mondhatom tehát: nekünk egész gazdaságfilozófiánkon és -gyakorlatunkon kell változtatnunk. Ez a jövő programja. • Köszönöm a beszélgetést. Sulyok László
