Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-05 / 183. szám

4 NOGRAD 1989. AUGUSZTUS 5.. SZOMBAT Cári búvóhely vagy KGB-pince? Moszkvai labirint fus talányok Kitűnően működik a moszkvai pletykahálózat. (A Moszk­vában akkreditált külföldi újságírók szerint, ha a peresz­trojka fele ilyen hatékonyan működne, nem lenne semmi baj.) Mind gyakrabban hallani például arról, hogy a [szov­jet főváros alatt valóságos labirintushálózat húzódik. A sze­rényebb és szelídébb feltételezések szeriút a labirintusokat még Rettegett Iván cár korában építették, sőt, a véreskezű- ségéről ismert uralkodó állítólag hatalmas könyvtárat gyűj­tött össze — a föld alatt. tNo nem szegényes kivitelű köny­vecskékről volt szó, hanem olyanokról, amelyeknek arany­borítása eleve felért egy mesés vagyonnal■ A történet 'sze­rint 1a faár megölette a labirintusban dolgozó Valamennyi embert, hogy a titokra soha ne derüljön fény. A vadabb feltételezések ugyanakkor arról szólnak, hogy az Államvé­delmi Bizottság (KGB) teremtett hatalmas kiterjedésű pin­céket, föld alatti eröditményrendszert. Mi igaz a pletykákból, kérdezett rá az Izvesztyija újságírója, s nem is talál­hatott volna kompetensebb személyt a válaszolásra, mint a moszkvai városi bi­zottság helyettes vezetőjét, Jurij Silobrejevet. Az új­ságíró legnagyobb meghök­kenésére az interjúalany nem tagadta a labirintusok létezését, és leszögezte, hogy •a történelmi legendák jó részének valós alapja van. így komoly esély mutatko­zik arra is, hogy Rettegett Iván könyvtárának marad­ványaira előbb-utóbb rá­bukkannak, de a föld alatti Moszkva más érdekessége­ket is rejt A homályban vadó tapogatózást nagyban megkönnyíti. hogy egyre több dokumentum, archív térkép és leírás kerül elő az irattárak mélyéről. Hogy másokat is izgatott a föld alatti világ, azt bizo­nyítja, hogy az 1930-as években Sztálin Apollosz Ivanov mérnököt bízta meg a titkos munkával. Így többek között az is ki­derült, hogy a Kreml alatt jói kiépített menekülési út­vonalak húzódnak. Ezek egyikét, amely a folyópart irányába vitt a Kreml pa­lotából, meg a harmincas évek közepén berobbantot­ták, a folyóparti kijáratot pedig gondosan befalazták. Hogy a munkát végző em­bereknek mi lett a sorsa (esetleg „cári módon’’ hal­tak-e meg), senki nem tudja. Mint ahogy ezekről a feltárásokról is sokáig hall­gatni illett, mint sok más dologról is a sztálini idők­ben­Később a metróépítés szintén sok meglepetéssel szolgált a labirintus feltá­róinak. Legutóbb 1979-ben a Marx sugárút megálló alatt találtak több évszá­zados kincseket, fegyvere­ket, írásos emlékeket. Ezek között megfejtettek olyan feljegyzéseket is, amelyek­ben szintén titkos föld alatti útvonalak, kazamaták raj­zolódtak ki. Valószínűleg a híres GUM-áruház alatt is nagy rejtekhelyek találha­tók, az viszont a mai isme­retek szerint kizárható, hogy a Dzerzsinszkij téren, a KGB mai központi épü­lete a „föld alatt is folyta­tódna”. A városi tanács tervei között szerepel, hogy kiadják a történelmi érté­kű Ivanov-dokumentumokat, és természetesen további ásatásokkal térképezik fel Moszkva föld alatti világát. A legtitkosabb álmok között az szerepel, hogy a jövőben szenzációs kirándulásokat szerveznek a labirintusok­ba, ám a hasznosítható föld alatti termekben akár üz­leteket is kialakíthatnának. A világ számos nagyvárosá­ban ugyanis egyértelműen a felszín alatti terjeszkedés mellett döntöttek. Űgv lát­szik, Moszkva is beáll a sorba. — szerdahelyi — Egy-egv nagyobb tömeg­szerencsétlenség — legyen az légi katasztrófa, hajóel­süllyedés, vonatkisiklás vagy gépjárművek tucatjainak egymásba rohanása — min­dig az éppen aktuális köz­lekedési ágat láttatja a leg­veszélyesebbnek. Pedig már évtizedek óta jól kialakult sorrendje van a baleseti gyakoriságoknak, az élet- benmaradási esélyeknek. Az utazás viszonylagos bizton­sága szempontjából a vasút a középmezőnyben foglal helyet, — miután a statisz­tikai adatok tanúsága sze­rint — a légi közlekedés kö­veteli a legkevesebb áldo­zatot, a közúti pedig a leg­többet (természetesen az uta­zásokon résztvevők száma és a megtett kilométerek arányában). Érdekes ten­dencia, hogy míg korábban a légikatasztrófák csaknem minden résztvevője elpusz­tult, napjainkban egyre gya­koribbak az olyan balese­tek, amikor jelentős számú a túlélő. A vasúti szerencsétlensé­gek történetében ritkaság az olyan totális katasztrófa, mint amilven ez év júniu­sában fordult elő a Szovjet­unióban, az Urál hegység­ben. Ismeretes, hogy hatal­mas gázrobbanás történt a vasút közelében húzódó ve­zetéken, éppen akkor, ami­kor a robbanás térségében két, utasokkal teli személy- vonat haladt el. Több mint kétszáz halottjával és a mintegy 1200 (!) sebesültjé- vel alighanem ez volt a vasúti közlekedés történeté­nek legnagyobb katasztró­fája. Képünk, a döbbenetes fo­Szezonban is olcsóbban RENDKÍVÜLI AJÄNLAT SZEPTEMBER 30IG valamennyi telepünkön a tárolt készletből, illetve megrendeléssel. Engedményes falazóanyag-vásárt szervezünk — hb 38 falazóblokk (38x19x19 cm) 38,27 + áfa helyett. 28,27 -f áfa Ft — 10 cm-es válaszfallap (40x20x10 cm) 9 24,73 -j- áfa helyett, 22,73 -f- áfa Ft (30x20x10 cm) 21,43 + áfa helyett, 19,43 + áfa — b'30 falazóblokk (30x17,5x14 cm) 19,77 + áfa helyett, 17,77 + áfa Ft. Érdeklődni a 46/87-022 18, 59-es telefonon lehet. Környezetbarát anyag, jó minőség, kedvező ár, je­lentős tó, egy kevésbé tragikus vasúti szerencsétlenségről ad számot, amely ez év má­jus 12-én történt az Egye­sült Államokban, Kalifor­niában. Szinte hihetetlen, hogy a tehervonat 56 va­gonjának kisiklása csupán két emberéletet követelt, igaz, hogy három ház telje­sen romba dőlt,, a másik tízben jelentős károk kelet­keztek. Több mint hatvan tűmben játszott az uHK igazán gazdag — ese­tenként viharos — négy évtizedes pályafutása so­rán, de lassan két évtizede már mindinkább a fény­képezés tölti ki az életét. A 62 éves Gina Lollobrigi- da neve az egész világon egykor a szépség és a báj, szinomímája volt — a hí­res barna szemek most büszkeségtől csillognak, amint házának falán fotó­kat mutogat. Egyik sem „A római lány”, a „Trapéz" vagy a „Királylány a fele­ségem" című filmjeiből készült: az egyik egy dél­afrikai aranybányászt, egy másik New York-i csavar­gót ábrázol, a sok-sok ké­pet mind ő maga készí­tette. „A fényképezés az éle­tem — nekem ez a luxus. A többi, a filmek — az a munka. Azért dolgozom, hogy fényképezhessek” — mondta nemrég egy inter­júban. „Egy filmben a kö­zönséget kell szolgálni, de az ember érettebb korában már kimondhatja: a pokol­ba az egésszejT, azt akarom csinálni, amit' szeretek — s ha persze a fotóim ráadá­sul tetszenek is, az dupla öröm”. Mindenki a maga módján fejezte ki véleményét a környe­zetvédelemről. Ez a fiatalember tiltakozása jeléül gázálar­cot öltött. A gázálarc felirata: „Adj levegőt”, kezében sa­ját készítésű plakát, „Tiszta várost gyermekeinknek”! „Tiszta levegőt akarok!”, „A peresztrojkának tiszta levegő kell!”, „Le a bürok­ratákkal!”, „Füstködmen- tes kék eget a gyerekeknek !”, „Válassz: ökológia vagy on­kológia”. . . Ezekkel a jel­mondatokkal vonultak fel a kuznyecki szénmedencében lévő Kemerovo lakói. A fel­vonulók különböző korosz­tályt és nemzetiséget kép­viseltek. (Kemerovóban oro­szok, ukránok, beloruszok, mordvinok, tatárok, csuva- sok, sorcok élnek). Közös óhajuk, hogy szülővárosuk­ban a levegő és a víz tiszta legyen. A város központi terén felállított emelvényen egymás után szólaltak fel, hangot adva követeléseik­nek. Ezek a következők. . . ... A vállalatok vezetői kötelesek rendszeresen be­számolni a sajtóban és a te­levízióban a környezetvé­delmi rendszabályok betar­tásáról (Kemerovóban igen fejlett a vegyipar, a szén­bányászat és a gépgyártás). Ezzel egyidőben fejleszteni kell a környezetszennyezés elleni harc módszereit. A vegyi üzemek dolgozóit kör­nyezetvédelmi oktatásban kell részesíteni. Az egyete­mistáknak pedig meg kell ismerniük a modern terh­nika vívmányait, hogy a jövőben aktívan részt ve­hessenek a környezetkímélő technológiák kidolgozásá­ban. A technológiai folya­matok bármilyen megszegé­sét a törvény eszközeivel kell büntetni. A légszennyezés csökken­tését ígérő gyárigazgatóktól követelték, adják meg a ha­táridőt, amikor a légszeny- nyezés teljesen megszűnik. Az egybegyűltek előtt Vla­gyimir Mokaljov, a városi pártbizottság titkára meg­köszönve a jelenlevőknek, hogy eljöttek, kijelentette: az ökológiai feladatok meg­oldására a város 500 millió rubelt kapott, ami lehetővé teszi, hogy a közeljövőben több mint a felére csökkent­sék. a légszennyezést. A jó hangulatú felvonu­lás is bizonyította, a város lakói összefognak a közös ügy érdekében. Végezetül Kemerovo ' pihenőkörzeté­be vonultak, ahol facseme­téket ültettek. Ezzel is bi­zonyították, készek harcolni a szibériai Tom folyó part­ján elterülő tajgával öve­zett szülővárosuk, megye- székhely tisztaságáért. Min­denkinek kötelessége vi­gyázni arra, hogy ezt a szép­séget megőrizzék. Lollobrigida: a fényképezés az életem Első híres fotóalbumát 1971-ben adták: az „Italia mia” (Az én Itáliám) Lol­lobrigida szemével, nagyon is személyes szemszögből láttatja Olaszországot. An­nak idején szabályszerű ál­öltözeteket kellett visel­nie, amikor gépével bejár­ta az országot: különben lépten-nyomon felismerték volna. Ma is azt vallja, hogy az „Italia mia” döntő szakasz volt életében: „Tudtam, hogy fontos lesz, de amikor igazán hozzálát­tam és valóban éreztem, milyen komoly dolog a fényképezés, akkor élet és halál kérdése lett — mint az első szerelem”. A fényképezést azóta sem hagyta abba. Házának alagsorában jól felszerelt műterme van. Egymás után kapta a megbízatásokat, reklámfotókat is készített, és színes albumban mutat­ta be a Fülöp-szigetek éle­tét. Legfrissebb terve: kiadni az elmúlt tíz év válogatott képeit „Ártatlanság” cím­mel. Az egész világon ké­szült felvételek a gyere­kek és állatok kapcsolatá­ról szólnak: Lollobrigida tulajdonképpen külön­féle fotókat másolt egy­másra, s így alakult ki egy vidám, képzeletbeli, me­seszerű játszótér, gyerekek­kel, állatokkal. Az egyiken gyerekek lovagolnak egy zsiráf nyakán — egymás alatt, szép sorjában. A má­sikon egy kisfiú és egy leo­párd öltögeti egymásra szemtelenül a nyelvét. A harmadikon a rózsaszínű tollú flamingóra pattan egy rózsaszín napernyőt pergető-forgató kislány. A könyvből származó jöve­delmet Lollobrigida jóté­kony célra adja. Lollobrigida egy Rómá­hoz közeli kisváros, Subia- co bútorasztalosa négy lá­nyának egyike. Maró Cos­Böriönshaw Cicciolina, azazhogy onorevole Ilona Staller — Iaz olasz parlament képviselője — látoga­tást tett a híres-hírhedt római börtönben. A Rebibbia lakóit, /mint közvetlenül érintette­ket tájékoztatta arról a törvényjavaslatról, pie- lyet a T. Ház elé kíván terjeszteni■ A La Re- pubblica szerint az el­ítéltek élénk érdeklő­déssel fogadták mind a honanyát, mind a ja­vaslatot Cicciolina — akit egyébként impresz- száriója is elkísért, s ez némiképpen reklám- jellegűvé tette a misz- sziót — közölte, hogy a rácsok mögötti szexuá­lis élet engedélyezésé­ért száll harcba. Tűr­hetetlen. hogy a magá­nyosságra kényszerí- tett elitéltek nélkülöz­zék a maguk Cicciolí- nájának kedvességét” — nyilatkozta aí bör­tönvizit 'során. A római újság szerint, bár az elítélteket felajzotta a nagy lehetőség, amit Husika törvénytervezet formájában felvázolt előttük: a feleségek, illetve a szeretők fe­lügyelet nélküli zárka­látogatása, a különne­mű \elítéltek közös sé­táinak bevezetése stb.. ám, nyilván az olasz törvényhozás körülmé­nyeskedésére gondolva azt javasolták, hogy ha már itt van, vetkőzzön le. Cicciolina megígérte, hogy erre a bemutató­ra engedélyt szerez az igazságügy-minisztertől és visszatér. A rehabilitált cowboy William Cody, azazhogy ismertebb nevén Buffalo Bili, a hajdani csordásle­gény ismét nemzeti hős. Az amerikai hadsereg 72 évi kiközösítés után, visz- szaadta kitüntetését. Az ligy előzménye úgyszólván történelmi. Hősünk 1872- ben egy lovascsapat élén elszánt harcokat vívott az indiánokkal. Nem lévén akkortájt olyan mozgalom, amely pártfogásba vette volna a „rézbörüeket”, el­ismerték a vitézség bizo­nyítékait. Nevezetesen azt, hogy William Cody személyesen is megölt két indiánt, és több lovat zsák­mányolt. Amiért is a Kong­resszus a mellére tűzte az aranyérmet. Amit aztán 1917-ben visszavontak, ar­ra hivatkozva, hogy ez rsak katonáknak adható. ta filmrendező 1946-ban, egy római üteán „fordult meg utána” — máris bein­dult egy filmkarrier. Akko­riban Lollobrigida festé­szetet és éneket tanul. Ép­pen képzőművészeti haj­lamai miatt vonzódott a fotózáshoz. Mostanában megint készít különleges rajzeszközeivel portrékat is. Készített magáról ön­arcképet is: ez római há­zának falán lóg. Itt él együtt Lollobrigida 31 éves fiával, Milkóval — és a kertben 600 egzotikus madárral. Férjétől, a jugoszláv szár­mazású Milko Skofictól 1969-ben elvált — azóta sem ment férjhez. Lollobrigida az elmúlt 15 évben rendszertelenül ját­szott: szerepelt amerikai televízióssorozatban és készült egy színpadi sze­repre is a Broadway-n, de a darab producerének ha­lála miatt elmaradt a be­mutató. „Nem arról van szó, hogy már nem játszom — de egy­re nehezebben fogadok el új szerepeket, mert nem akarok egyszerűen még egy újabb filmet csinálni — ha már csinálok valamit, az jó film legyen” — mond­ja.

Next

/
Thumbnails
Contents