Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-20 / 169. szám
2 NOGRAD 1989. JÚLIUS 20.. CSÜTÖRTÖK Július 28-án összeül az MSZMP Központi Bizottsága Július 28-ára, péntekre összehívták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságát. A testület a Politikai Intéző Bizottság javaslata alapján kialakítja álláspontját az MSZMP kongresszusának előkészítésével összefüggő néhány kérdésről. Ennek részeként javaslatot tesz a kongresszus napirendjére és ügyrendjének elveire, a megrendezés módjára, s előterjesztést tesz költségvetésére. A Központi Bizottság megfogalmazza javaslatát a kongresszuson létrehozandó vezető. és ellenőrző testületekre, megválasztásuk módjára is. A téma előadója Kovács Jenő, a KB titkára lesz. A tanácskozás második napirendi pontjaként a testület állásfoglalás-tervezetet vitat meg az MSZMP viszonyáról az egyházakhoz és a valláshoz, amelyhez Berecz János fűz szóbeli kiegészítőt. A Központi Bizottság a hatáskörébe tartozó más, időszerű kérdésekben is dönt. (MTI) Pártvezetők találkozója értelmiségiekkel A Nógrád Megyei Demokrtikus Ifjúsági Szövetség nyilatkozata A Nógrád Megyei Demokratikus Ifjúsági Szövetség a kezelésében lévő ingatlanokkal kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot teszi közzé. O A Nógrád Megyei Demokratikus Ifjú* sági Szövetség kezelésé* ben jelenleg két ingatlan van ; — Salgóbányán 180 férőhelyes tábor (6 ágyas faházakkal) és 80 férőhelyes kollégiumi épület (2 ágyas szobákkal); — Balassagyarmat* Nyirjesben 88 férőhelyes tábor (6 ágyas bungal* lókkal.). Ezen intézmények a KISZ akkori vezetésének döntései alapján a szövetség rendelkezésére álló anyagi erőforrások (állami támogatás, tagdíjbevétel illetve egyéb működési feltételek) és a tagságunk társadalmi mun ka-felajan- lásainak közös eredményeként épültek fel. A létesítmények eddig 90 százalékban gyermek- és ifjúsági képzést, táborozást szolgáltak jelentős állami támogatással. O Az 1989-es költségvetési évben a parlament döntése értelmében a KISZ illetve, annak utódszervezetei részére biztosított állami támogatás reálértékben a harmadára csökkent, így az intézmények pénzügyi támogatása nem lehetséges. O A két intézmény koltégvetçse — változatlan szállásárak mellett — 1990-ben mintegy 6 millió forintos hiánynyal indul. O A Nógrád Megyei Demokratikus Ifjúsági Szövetség kész tárgyalásokat folytatni minden olyan Nógrád megyében működő politikai ifjúsági szervezettel, amely az egyesülési törvény alapján bírósági bejegyzésre került., az intézmények ifjúsági célú hasznosításának gazdasági és társadalmi lehetőségeiről. Boldvai László, a Nógrád Megyei Demokratikus Ifjúsági Szövetség első titkára Megtalálták Petőfi sírját? ! (Folytatás az 1. oldalról.) t Végezetül a párt és az értelmiség kapcsolatáról szólva Barabás János kifejtette: a bizalmi válság részeként az értelmiséggel is meggyengült a Párt, a pártvezetés kapcsolata. Ezért is lényeges e kapcsolat szorosabbra fűzése, ha szükséges, újra építése, a pártértelmiséggel pedig egy olyan közvetlen együttműködés kialakítása, amely nem nél- . külözi a személyes kontaktusokat sem. Az eszmecserén felszólalók többsége, az utóbbi hónapok tapasztalatai nyomán, arra hívta fel a pártvezetés . figyelmét, hogy az MSZMP folyamatosan visszavonul, deffenzívába kényszerül, s ez a párttagság körében bizonytalanságot eredményez. , Felvetették azt is: gyenge a párton belüli centrum. A polgári restaurációt elutasí- ' tó, ám a szocializmus reformján munkálkodó irányzat sem a Központi Bizottságban, sem a párt vezető testületéiben nem nyilvánul meg markánsan. Mint az egyik felszólaló rámutatott: Az eddigi hivatalos csehszlovák mgnyilatkozások és ! a sajtó cikkei alapján ar- . ra lehet következtetni, hogy . kemény tárgyalások vár- I hatók csütörtökön Németh ; Miklós magyar és Ladislav i Adamec csehszlovák mi- I niszterelnök között Budapesten. A fő téma a nagy- I marosi vízi erőmű sorsa lesz, és a kérdésben a felek ál* , láspontja — úgy tűnik — I nehezen közelíthető egy- ! máshoz. A hét első felében tartott, rövid szakértői i eszmecsere-sorozaton ez nyilvánvalóan nem vezet- 1 hetett teljes sikerre, ezért most politikai szinten kell megtalálni a közös pontoHorn Gyula külügyminiszter befejezte kétnapos bulgáriai látogatását és szerdán reggel hazaérkezett Budapestre. Átutazóban BelgrádSaron durva Erőszakra és terrorra va- ló, nyílt uszításnak minősítette szerdán Moszkvában Gennagyij Geraszimov szov. I jet külügyminisztérium szóvivő Ariel Sáron izraeli í ipari és kereskedelmi miniszter, hétfőn, a ; palesztinokkal kapcsolódik egy feltételezett össznépi akarat irányába, ez pedig jelenleg jobbra helyezkedik el a tényleges pártbeli centrumtól. önmarcangoló, védekező párt lett az MSZMP — hangzott egy másik érvelés, amelyhez a felszólaló hozzátette: a párt reflexeiben úgymond még mindig vonszolja saját múltját. Többen elmarasztalták a pártvezetést azért, mert — vélekedésük szerint —, a gazdasági reformok háttérbe szorultak a politikai és társadalmi reformok mögött, holott napjainkban egy markáns gazdaságpolitikai koncepció kimunkálása lenne a legfontosabb. Egyöntetű véleményként fogalmazták meg a pártközpontba látogató értelmiségiek: cselekvő, vitázó, de nem marakodó politikai pártra van szükség egy olyan MSZMP-re, ahol a pártvezetők képesek személyes ambíciókat a pártérdekek mögé helyezni. Nyers Rezső, az elhangzottakra reagálva elöljáróban kifejtette: az MSZMP valójában nincs deffenzivá- ban, egész egyszerűen olyan korrekciós intézkedéseket kát. Az ugyanis nem vitás, hogy mindkét kormányzat egyetértésre szeretne jutni. Vladimír Lokvenc, az építkezés csehszlovák kormánybiztosa, a Rudé Prá- vo szerdai számában megjelent nyilatkozatában azt állította, hogy a magyar szakértői küldöttségben vannak olyanok, akik „pem állnak a tudományos tájékozottság kellő szintjén”. Prága szerint a nagymarosi erőművet mindenképpen meg kell építeni, legfeljebb arról lehet szó, hogy pótlólagos környezet- védelmi és egyéb beruházásokkal hárítsák el az esetleges károkat. ban találkozott és megbeszélést folytatott Budimir Lon- csár jugoszláv külügyminiszterrel. (MTI) kijelentése latban tett kijelentéseit, Sáron, a palesztin vezetők, köztük Jasszer Arafat likvidálására, valamint a megszállt területeken élő palesztinok felkelésének, az Inti- fádának erőszákkal való leverésére szólított fel. kellett végrehajtani, amelyek ugyan a visszavonulás látszatát kelthették, de voltaképpen egy új pozíció megteremtésére irányultak. Az utóbbi hónapok belpolitikai hangulatát értékelve a párt elnöke eredményként könyvelte el, hogy az ellenzéki erőknek nem sikerült úgymond a vádlottak padjára ültetni, az MSZMP-t, nem sikerült elhitetni a közvéleménnyel, hogy az elmúlt időszak minden hibája az MSZMP-t terheli. A felvetett gondolatokra válaszolva Nyers Rezső úgy vélekedett: jelenleg nem kétfrontos harcra van szükség, hanem harcra a társadalom szavazataiért a következő választásokon. Hozzátette: természetesen ez nem jelenti azt, hogy a párt ne határolná el magát a politikai szélsőségektől. A közvélemény, a társadalom nem elsősorban stratégiát és taktikát vár a párttól — hangsúlyozta Nyers Rezső —, hanem a jelenlegi válság megoldását. Éppen ezért az MSZMP-nek nem osztálypártnak, hanem a nép pártjának kell lennie. (MTI) Feszült helyzet Ábháziában A szovjet belügyminisztérium legújabb tájékoztatása szerint továbbra is bonyolult és feszült a helyzet a Grúziához tartozó Abháziéban, ahol az elmúlt napokban súlyos, etnikai jellegű összecsapások robban, tak ki. A lakosság különböző csoportjai között még mindig napirenden vannak az összecsapások. Több helyütt a belügyi szervek alakulatait szállító gépjárműveket támadtak meg. A megtámadottak létszáma néhol meghaladta a száz főt. Megsokszorozódtak az olyan esetek, amikor egyes állampolgárokat és a belügyminisztérium egyes dolgozóit fegyver- és lőszerrablás céljából érnek támadások. Kedd éjfélig összesen 18 embert öltek meg, köztük egy milicistát, aki a Lesze- nindze—Szuhumi útvonalon irányította a forgalmat. Abházia fővárosában, Szuhumiiban ismeretlen személyek megtámadtak két személyvonatot. Csak a szerencsés véletlenen múlott, hogy a támadásnak nem voltak áldozatai. Szu- humiban leállt az ipari üzemek többsége, megbénult a közlekedés, zavarok keletkeztek az élelmiszer- és az üzemanyag-ellátásban. Július 16-tól nem jelennek meg a helyi lapok. Az Abház Autonóm Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendeletére kedden 23 órától az autonóm köztársaság területén „különleges helyzet” van érvényben. Korszakos fejlesztés a VflSKUT-nál (Folytatás az 1. oldalról.) nek képesek gyártani, az eddigi 38-cal szemben. Az új kemencében réz-, alumínium-, nikkel- és vasötvözeteket egyaránt előállítanak majd, sőt, az öntvény- gyártáshoz szükséges göm- bösítő anyagokat is fognak készíteni. Valamennyi ötvözetfajtát a Székesfehérvári Könnyű-, illetve Nehézfémműnek szállítják, míg a gömbösítő anyagot országszerte értékesítik majd. Az új termékek közül említésre érdemes a bórötvö* zetek gyártásának megkezdése. Mivel pedig a precíziós öntést is bevezetik, lehetőség lesz a speciális gyártmányok előállítására. A kovácsüzemi fejlesztésnek is köszönhetően, sebességváltókat szállítanak a salgótarjániak a Csepel Autónak. Visszatérve a tegnapi napra: az első öntés kitűnően, zökkenőmentesen sikerült. A jövőben három műszakban üzemeltetik az új kemencét, mellyel az eddigi 300-ról 1050 kW*ra növekedett a rendelkezésre álló berendezések villamos teljesítménye. A bányászsztrájk veszélyezteti az átalakítást A nyugat-szibériai és do- nyecki bányászsztrájk veszélyezteti az átalakítás céljait, és a helyzet súlyosbodásával olyan állapot következhet be, amikor „el kell gondolkodni azon, hogy milyen intézkedéseket foganatosítsanak az események kézben tartására” — jelentette ki Mihail Gorbacsov pártfőtitkár-államfő a Legfelsőbb Tanács szerdai ülésén. Gorbacsov az LT elnökeként tájékoztatta a küldötteket a két bányavidéken folyó sztrájkról. Hangsúlyozta, hogy a helyzet továbbra is rendkívül súlyos. A bányászok követeléseinek egy részét már teljesítették, a sztrájk azonban folytatódik. A térségből érkező jelentések szerint felhívások hangzanak el, hogy a sztrájkhoz augusztus elsejével csatlakozzanak a vasutasok is. Mihail Gorbacsov közölte, hogy bizonyos szocialistaellenes elemek megpróbálják a helyzetet a maguk javára fordítani. A pártfőtitkár-államfő az ország dolgozóihoz intézett felhívásában felelős magatartást kért. A gazdaság destabilizálódása megbéníthatja az egész átalakítási folyamatot — hangsúlyozta. Az átalakítás, a dogmatikus, konzervatív erők komoly ellenállásába ütközik, s ezek közül sokan a demokratikus lépéseket a szocialista elvektől való eltávolodásként értelmezik. Ma már nyilvánvalóvá vált, hogy azok közül, akik nem tudtak átalakulni, átvenni az új módszereket, sokan gyakran szellemileg elbizonytalanodnak, ingerültté válnak, s a jelen politikai problémáinak erőszakos megoldását, az elvesztett tekintélynek, az elégedetlenkedők és bírálók elleni szankciók útján való visszaszerzését szorgalmaz(Folytatás az 1. oldalról.) Megamorv cég tulajdonosa az alelnöke — július 31-én rendkívüli ülést tart, hogy az illetékes hatóságok bevonásával döntsön a temetésről és az azzal kapcsolatos körülményekről — tartalmazza az MTI-nek eljuttatott telex. A magyar Külügyminisztériumban Morvái bejelentéMinisztériumi A Művelődési Minisztériumban tájékoztatták az MTI munkatársát, hogy Morvái Ferenc táviratára válaszolva levélben közölték vele: az illetékes magyar szervek diplomáciai úton kezdeményezik a feltárt csontok hazaszállítását, amennyiben tudományos bizonyítékok alapján teljes valószínűséggel igazolható, hogy azok valóban Petőfi Sándor földi maradványai. A nemzetközi rendelkezések értelmében a csontok hazaszállítása a két külügyminisztérium megállapodása alapján a szovjet törvények által előírt hivatalos azonosítási eljárás lefolytatása után lehetséges. Javasolták Morvái Fezák. A pártmunkások, káderek hasonló beállítottságát, az önkényuralmi módszerekhez való vonzódását osztja a lakosságának egy része is — jelentette ki Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB főtitkára kedden mondott beszédet az SZKP KB-ban tartott tanácskozáson, amelyen a párt köztársasági Központi Bizottságainak, a határterületi és területi pártbizottságoknak első titkárai vettek részt. A fórumon — amelyen a PB kezdeményezésére a párt előtt álló időszerű problémákat vitatták meg — 26-an szólaltak fel. sével kapcsolatban az MTI-nek elmondották, hogy a minisztérium konzuli főosztálya a moszkvai magyar külképviselet útján kész megkérni a szovjet hatóságoktól az ilyenkor szükséges engedélyeket. A különjárathoz szükséges repülési engedélyek ügyében is készségesen eljárnak a magyar illetékesek — közölték az MTI-vel. állásfoglalás rencnek, hogy a sírfeltárásban részt vett expedíció szovjet közreműködői forduljanak a Szovjetunió külügyminisztériumához. Amennyiben a hivatalos vizsgálat egyértelműen megerősíti azt a helyszínen kialakított szakértői véleményt, hogy Petőfi Sándor földi maradványait találták meg, a magyar Külügyminisztérium konzuli főosztálya járhat el a csontok hazaszállításához szükséges engedélyek megszerzése érdekében. A Külügyminisztérium arról tájékoztatta az MTI-t, hogy minden segítséget megad majd a földi maradványok hazahozatalához, amikor ezt igénylik. (MTI) Merénylet Madridban Agyonlőttek szerdán Madrid központjában két magas ragú katonatisztet, sofőrjüket pedig életveszélyesen megsebesítették. A merénylet elkövetését még senki sem vállalta, de a spanyol fővárosban biztosra veszik, hogy az ETA terroristái nyitottak tüzet az ezredest és az őrnagyot szállító gépkocsira a madridi katonai parancsnokság közelében. A baszk terroristák az idén már csaknem egy tucat személyt meggyilkoltak, de a fővárosban legutóbb tavaly novemberben hajtottak végre merényletet. az MSZMP fokozatosan toFő téma lesz a vízlépcső Magyar—csehszlovák miniszterelnöki tárgyalások Horn Gyula hazaérkezett Szófiából Tanácskozott az SZKP KB