Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-20 / 169. szám
1989. JÚLIUS 20.. CSÜTÖRTÖK 3 NOGRAD Lakógyűlésen Szécsényben „ivarosban lakunk, de tanyán élünk” Szécsény, Damjanich utca 13. Háromemeletes, három lépcsőházas épület. Harminc család otthona. A ház előtt hepehupás földút. Erdők, mélyén, szántóföldek mellett vannak hasonlók. Virágzik a sok kóró. Imitt- amott jó egyméteres a gaz. A modern, tiszta épület virágágyásaival együtt vá. rosi hangulatot sugároz. A ház előtti tér viszont hajdan korabeli viszonyokra utal. Júliusi, meleg nyári este van. A középső lépcsőház előtt maroknyi csoport. Jó tizenöten-húszan ülnek, vagy álldogálnak. Lakógyűlést tartanak. A sok kis megbeszélni való dolog között a legfontosabb: kihez forduljanak a ház előtti állapotok javításáért? Mit tegyenek? Az újságíró közéjük ül és hallgat. Indulatos, ám a valóság ismeretében jogos észrevételeket, olykor humoros megnyilvánulásokat. O O O Mondják a negyed-, vagy félévenkénti lakógyűléseken hosszú idő óta napirenden van az ügy. Amikor hét esztendeje beköltözhettek ide, akkor — legalábbis papíron — közművesített környezetű lakásokat vettek át. De hol van itt út, hol a köz- világítás? Sehol. Pontosabban a tervekben. — Elegünk van a tanács ígéreteiből — mondja Dónké Zoltánné. — Legutóbb azt emlegették, hogy április elsején megkezdik az út építését és a világítás beszerelését. Aztán mi lett belőle? A követ ugyan ideszállították, azóta már azt is belepte a fű, körbenőtte a gaz, de a munkát nem kezdték meg. Hát most mondja meg, mit tegyünk? Én nem tudom — jegy» zem meg halkan —, s közben figyelem a többieket, akik nemritkán egymás szavába vágva zúdítják felém megjegyzéseiket. A mellettem ülő Zsíros Zoltán súgja is: ezek az asszonyok már a tévének is akartak írni, de vajon mit érnének vele? Lehet, hogy az Ablak című műsor eljönne egy felvételre, ám attól nem biztos, hogy a közművesítés megindulna. — Sokszor elhangzott már — így Pásztor Sándor közös képviselő —, hogy városban lakunk, de tanyán Az év első felében átla- gosan 1,1 százalékkal csökkent az ipari termelés — állapítja meg a KSH jelentése. Ugyanakkor az eltelt hat hónapban a tavalyihoz képest két munkanappal kevesebb volt, s így a napi átlagos termelés valamelyest meghaladta a múlt évi hasonló szintet. A termelés csökkenése mindenekelőtt a feldolgozó- iparban tapasztalható; míg az első negyedévben csak egyszázalékos visszaesést jeleztek, a második negyedévben a csökkenés már 2,2 százalékot tett ki. A feldolgozó ágazatok közül a könnyűipari termelés esett vissza a leginkább, különösen a ruházati iparé, ahol 10 százalékkal kevesebb árut készítettek. Jelentős ütemű volt a termelés visz- szaesése a bőr., a szőrme- és a cipőiparban, a bútoripari termelés pedig a tavalyi fellendülést követően ismét csökkent. A múlt év hasonló időszakánál kevesebbet gyártottak a vegyélünk. Nem tudom, miért ül a tanács a mi ügyünkön. Nem hiszem, hogy olyan óriási kiadásokat jelentene, ha ezeket az alapdolgokat itt megvalósítanák. Tudja mit? Eljutottunk már odáig gondolatainkban: kár, hogy nincs közöttünk, nem lakik itt valami „fejes". Mi mindannyian munkásemberek vagyunk, talán ezért is fütyülnek ránk, évek óta húzódó kérésünkre. Bezzeg ha egy „nagyember” élne itt, biztos nem lenne már téma az út. meg a világítás. O O O A Damjanich utca 13-ban — melyet a lakók csak „Bo- bi streetnek” neveznek — az esti, éjszakai közlekedés veszélyes. No nem a köztörvényes bűnözőktől félnek : itt, a sötétben botorkálni nem az álmok álma. Ugyanakkor az sem hallgatható el, hogy errefelé — bizonyosan a sötétség előnyeit élvezve — gyakori a pincefeltörés, a kerékpárlopás. Nem is oly rég pedig egy gépkocsit tör. tek fel, minden mozgatható alkatrészt és benne lévő tárgyat „megmentve”... — Amikor elborul az ég — mondja Tóth Sándorné —, azért imádkozunk, nehogy essen. Képzelheti mi van itt esőzéskor. Úszik a földút, gumicsizmában közlekedünk. Gyerekeinket a nyakunkba vesszük ilyenkor, amikor reggelenként elindulunk. Legalább ne ők legyenek sárosak! — Salakot már hozattunk az útra — folytatja Szita Ferenc —, de ez sem javított a helyzeten. Csak a közművesítés, a bitumené, zés segítene. Itt van a fejetlenség legnagyobb példája! Jó egy hete újították fel a Felszabadulás téri utakat. Mennyiből tellett volna a tanácsnak, ha egyúttal a mi épületünk előtt is megcsi - náltatja az utat? Legalább a gépeket nem kellett vol. na kétszer Szécsénybe rendelni. Ez biztos megtakarítás lehetett volna! És mondják tovább a magukét. Ott vannak a kukák — mutatják —, ha esik az eső, vagy épp nem, csak sárban úszik az út, a szemeteskocsi nem tud bejönni érte. Azt meg senki se várja tőlük, hogy 150 méterre távolabbra, ahol már bitumenes az út, oda ipari és a gépipari üzemek is. Míg az előbbinél az energetikai szakágazatok termelése némileg növekedett, más vegyipari ágazatoké viszont 0,8—3,9 százalékkal mérséklődött. Ez alól kivétel a műtrágya- és a nö- vényvédőszer-gyártás, ahol a termelés 4,3 százalékkal felfutott. Az élelmiszeripar termelése emelkedett, bár a két évvel ezelőtti szinttől több mint 2 százalékkal elmaradt. A KSH jelentése szerint az év első felében a bányászati termékek közül szénből és kőolajból többet termeltek, mint tavaly az első fél évben, viszont mintegy 4 százalékkal mérséklődött a földgáztermelés. A kohászaton belül az alumíniumkohászat termelése élénk ütemben, csaknem 10 százalékkal nőtt, míg a vas- koháiszaté nagyjából a tavalyi szinten alakult. Termelés-visszaesés. tapasztalható az építőanyag-iparban. hordják a szemetet... Aztán elhangzik: a városhoz tartozó Benczúrfalván és Pős- ténypusztán sincsenek ilyen állapotok, miért pont nekik kell meginni az érdektelenség levét! O O O — A tanácsról a nagy eső. zések után senki sem járt még erre — említi Pásztor Sándor. — Pedig higgyél el: olyan állapotot látnának, amely gondolkodásra késztetné őket! Arról már nem is beszélek, hogy talán be se engednék az illetékest utána. ha visszamenne a tanácsházára, mert olyan sáros lenne... Lassan esteledik, gondolom hát, jobb, ha befejezem a látogatásomat. Leselkedik már a veszély: a Damjanich úti közlekedés — sötétségben. A lakógyűlés is véget ér, kissé morgolódva távoznak otthonaikba az emberek. Jómagam pedig elgondolkodom. Vajon meddig húzódik még ez az ügy? A tanács legutóbbi véleményét — egy levélből (kelt: 1988. december 20.) ugyanis ismerem. Ez pedig így hangzik: „A Damjanich tút 13. számú épület /előtti útviszonyok helyzete és a közvilágítás hiánya valóban tarthatatlan ál- - lapot... Mindezeket a tanácsi vezetés is tudja, ezzel kapcsolatban már történt intézkedés... (Helyszíni bejárás volt 1988. október 27-én.) Az épület előtti térre a bekötő út megépítését, i közvilágítás biztosítását és a parkoló kialakítását 1989-ben meg tudjuk oldani. Ebben az évben — pénzügyi okok miatt — csak a szükséges kőmennyiség egy részét tudtuk a helyszínre szállítani, s a kivitelezési munkálatokat csak tavasszal in- iítjuk ,(áprilisban)...’’ Ma július felén is túljutottunk. A „Bohi streeten” továbbra is csak a kóró virágzik. Esténként pedig mindenki gyorsan behúzódik lakásába... I »! Vaskor István Forgalomba kerül a Fsoricur olaj A fővárosi tanács gyógyszertári központja várhatóan augusztusban megkezdi a psoriasis, a pikkelysömör kezelésére alkalmas új készítmény, a Psoricur olaj forgalmazását. A készítményt az Unipharma Rt. vegyes vállalat gyártja Magyarországon. A Psoricur olaj természetes hatóanyag-tartalmú, gyógyhatású készítmény, így orvosi felírást nem igényel, és társadalombiztosítási támogatás nélkül kerül forgalomba. Az igazságos elosztás érdekében, a fővárosi tanács gyógyszertári központja arra kéri a termékre igényt tartó betegeket, hogy igény- bejelentésüket — nevük és pontos címük megjelölésével — küldjék el a központba. (Cím: 1051 Budapest, Zrínyi u. 3.) A borítékra pedig írják rá: PSORICUR. ipari termelés Kinek van „rongyos” tízmilliója? Eladó agy téglagyár Akárcsak óriási felki- álltó jel, úgy meredezik az ég felé Ipolytarnóc határában a téglagyár kéménye. Nyár lévén, itt a téglaégetés szezonja, de ez a hatalmas kürtő nem okád füstöt. A munka zaja sem hallható, síri a csend. Az ok pórzai: nem termel a gyár. A rozoga kerítésen táfcr la, rajta a felírat: „Virágcserép eladó”. Belépünk a gazzal felvert udvarra, ötvenöt év körüli asszony ballag elénk. Mosó Dezső- nének hívják, s mint megtudjuk: ő a nappali őr. Váltótársnője estére érkezik. — Másfél évtizede dolgozom itt, különböző beosztásokban — feleli érdeklődésünkre. — Kezdtem takarítónőként, majd bekerültem a termelésbe. Az alapanyag keverésénél segédkeztem. Most meg vigyázom a semmit... — Valóban van eladó virágcserép? — Van bizony. Jöjjenek, megmutatom a választékot. Az egyik helyiség falán tablót fedezek fel. Örömteli eseményről készültek a fényképék, mert mint az a magyarázó szövegből kiderül : ^Eredményes gazdasági évet zárt az ipolytar- nóci téglagyár.” Történt mindez 1972-ben... — Tessék, a virágcserepek — mutatja Mosó De- zsőné a pár száz darabos, igazán jó állapotban lévő készletet. A falra rajzszögezett lista jutányos árakról tanúskodik. — Aztán jönnek-e vásárlók? — kérdezem a készséges asszonyt. — Ah — legyint. — Csak néhanapján téved be egy-egy vevő. Így múlik el a világ dicsősége! — jut eszembe a korántsem eredeti gondolat. A harmincas években létesített gyár még nem is olyan nagyon régen vi* rágzóan üzemelt, messze földön híres és keresett volt a terméke. Az udvaron sorban álltak a járművek, még meleg volt a tégla, de már rakták fel és vitték. Évente nyolcmillió kisméretű tégla volt a termelés. Most meg már a virágcserepekre is csak elvétve akad vásárló. — Hogyan alakult ki ez a szomorú helyzet? — kérdezem a tulajdonos a Lit- kei Ipoly Mgtsz főkönyvelőjét, Gágyor Imrét. — Nekünk 1972-től fűződik érdekeltségünk a téglagyárhoz — kezdte válaszát. — A Tégla- és Cserépipari Tröszttől vettük át az akkori ipolytarnőci tsz-szél, és az Agrofillel. Mosó Dezsőné Évegik zavartalan volt a termelés, de később egyre csökkent a kereslet a téglánk iránt. Az utolsó évben, 1985-ben már egymillió forintra rúgott a veszteség. Ha nem akartuk, hogy tönkremenjen az egész üzemünk, akkor abba kellett hagynunk a téglaégetést. — De hiszen manapság, amikor fellendülőben van a családi házak építése, a korábbinál is nagyobb az Dr. Musztács László jogász a régi értékek iránt. tünk két villamos üzemelésű kemencét. De rá kellett jönnünk: a kísérletezgetés, a kis sorozatú termelés nem kifizetődő. — Tehát tőkére volna szükségük. — Igen. De mivel nekünk nincs, úgy gondoltuk, eladjuk a gyárat. Mi tízmillió forintra taksáljuk az értékét. Érdeklődők ugyan vannak, de az üzletet mindmáig nem sikerült nyélbeütnünk. Szomorú látvány,, hogy egy hajdan kiválóan termelő gyár miként válik az enyészetté. Dr. Musztács Lászlóval, a termelőszövetkezet jogászával teszünk sétát a falak között. A Somogy megyéből ideszármazott és a múlt, a régi értékek iránt különös érdeklődést tanúsító férfi szavai felérnek egy vádirattal: — Ez a téglagyár tipikus példája a gazdátlan» Ságnak. Korábban a trösztön, később a gazdasági társuláson belül zsákmányolták ki a gyárat. Egyetlen cél lebegett a társtulajdonosok előtt: minél nagyobb hasznot húzni. A modernizálás elmaradt. Most különös érdeklődést tanúsít igény a téglára — vetem közbe. — Kétségtelenül. Csakhogy időközben megszigorították a hőtechnikai előírásokat, s az általunk gyártott tégla már nem felelt meg a követelményeknek. Feljesztenünk kellett volna, . termékszerkezetet Váltani, de ehhez nem volt elegendő pénzünk. — De még tettek egy utolsó kísérletet, s virágcserepeket kezdtek előállítani. — Nemcsak virágcserepeket, hanem fűszertartókat, kisebb-nagyobb korsókat is égettünk. Mivel a szénportüzelésű kemencék már elhasználódtak, vetmár legalább 25 millió forint kellene a feljesztés- h,ez, ennyi ráfordításról a mi termelőszövetkezetünk nem is álmodozhat. Holott kár, nagy kár ezért a gyárért... Állunk az udvaron. Nem messzire az alapanyagot biztosító, fenyvesektől borított Szőlő-hegy magasodik. Musztács László csendesen sorolja: felmérések szerint 3 millió köbméter agyag található a felszínhez közel. Olyan kiváló a minősége, hogy szobrászati célra is kitűnően alkalmas. Legalább ezt a kincset nem volna szabad kiaknázatlanul hagyni... — Jártunk az iparművészeti főiskolán, s felajánlottuk: települjön Je ide egy házaspár. Csodálatos kerámiákat készíthetnének. Ha vannak szakemberek, akkor talán egyszer tőkét is sikerülne előteremteni. Pláne most, hogy külföldről is érdeklődnek hazánk iránt. A tetőfedő- cserép-gyártáshoz könnyen megteremthetők volnának a feltételek.... Vállalkozók, tessék, tessék! Kinek van „rongyos” tízmilliója? Koiaj László Eladásra váró virágcserepek és a hajdan gyártáshoz használt gipszformák. _ Fotó: Bábel László
