Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-06 / 131. szám

2 NOGRAD 1989. JÚNIUS 6.. KEDD Olést tartott a Minisztertanács f (Folytatás az 1. oldalról.) a Hazafias Népfront, ültet­ve az egyházak segítségé" vei. A kormány javaslatot hallgatott meg a büntetőel­járási törvény módosításá­ról. Ennek legfőbb célja, hogy a jelenleginél jobban érvényesüljenek az eljárás alá vont gyanúsított jo­gai. Megszűnik például az a korlátozás, t hogy a fog­va tartott védőjével csak az első kihallgatás után érint­kezhet, emellett megköny- nyíti a védő részvételét, a gyanúsított, illetve a tanú­kihallgatásánál, valamint a nyomozásnál. A javasla­tok közé tartozik, hogy az előzetes letartóztatás elren­delése, illetve annak meg­hosszabbítása már a bünte­tőeljárás nyomozási szaka­szában is bírósági hatás­körbe kerül. A kormány elfogadta a művelődési miniszter elő­terjesztését, s módosította a könyvkiadásra vonatkozó korábbi rendeletét. A kormány végül meg­vizsgálta az 1990. évi nép- számlálásról szóló előter­jesztést. A Minisztertanács mélyre­ható vita után megerősítet­te: a népszámlálást a hatá­lyos jogszabályok szerint 1990 januárjában az egész lakosságra kiterjedően kell végrehajtani. Végezetül Marosán György kormányszóvivő egy kérdés­re megerősítette: lemond hi­vataláról. A leköszönő szó­vivő döntését indokolva em­lékeztette az újságírókat, hogy a május elején tartott tájékoztatót követően nagv vihar támadt egy neki tu­lajdonított, szerinte azonban el nem hangzott, a lakossá­got sújtó intézkedéseket ki­látásba helyező — bejelentés nyomán. Ez volt az első eset — mondta a szóvivő —, hogy szavahihetőségét megkérdő­jelezték, s ez volt az oka, hogy május 11-én benyúj­totta lemondását a minisz­terelnöknek, aki azt elfo­gadta. Nem hivatalos adatok szerint Ellénzéki győzelem Az első nem hivatalos rész- eredmények szerint az el­lenzék jelentős győzelmet aratott a vasárnap tartott lengyel választásokon. A Var­sóban közzétett adatok azt mutatják, hogy a Szolidari­tás jelöltjei fölényes több­séggel kerülnek be a len­gyel törvényhozás alsőházá- ba és a most létrejövő sze­nátusba, a hatalmon lévő LEMP jelöltjei viszont az el­ső fordulóban nem kapták meg a megválasztáshoz szük­séges szavazatmennyiséget, és emiatt a második fordu­lóban való részvételre kény­szerülnek. Az első eredmények sze­rint a Szolidaritás jelöltjei már az első fordulóban meg­szerezték az ellenzék számá­ra fenntartott 161 képviselői hely többségét. Abban a var­sói választási körzetben pél­dául, ahol Jerzy Urban volt kormányszóvivő, jelenlegi tájékoztatási miniszter indult független jelöltként, a Szoli­daritás képviselője kapta a szavazatok 89,5 százalékát. Azok a jelöltek, akik a LEMP által összeállított 35 fős országos listán indultak, nem szerezték meg a meg"- választáshoz szükséges 51 százaléknyi szavazatmeny- nyiséget. Junius 24—25-én Országos nőkonferencia Budapesten Szövetségjellegű társa­dalmi szervezet létrehozá­sára törekszik a Magyar Nők Országos Tanácsa. A politikai intézményrendszer megújulásával összhang­ban a szervezet már koráb­ban önállóvá vált. Függet­len demokratikus, a nők különböző rétegeinek érde­keit képviselő, politikai, kulturális és érdekvédő •mozgalomként kívánja foly­tatni tevékenységét —hang­súlyozta Duschek Lajosné elnök, a nőtanácsnak hét­főn, az ÉDOSZ székházá­ban tartott ülésén. Az ülésen elfogadták a III. országos nőkonferencia óta végzett munkáról szóló beszámolót, valamint a megújuló nőmozgalom prog­ramtervezetét: ezeket a IV. országos nőkonferencia elé terjesztik majd. A konferencia előkészítő­bizottsága tájékoztatta a nőtanács tagjait, hogy a IV. országos nőkonferenci- án — amelyet június 24-én és 25-én tartanak az építők szakszervezetének kong­resszusi termében — 600 küldött és 200 meghívott vesz részt. Magyarnándorban tanácskozott a MÉSZÖV elnöksége I (Folytatás az I. oldalról.) beírják a vásárlási és érté­kesítési könyvekbe. A tagi részjegytulajdono­sok 20 százalékos kedvez­ménye, olcsóbb fuvarlehető­ség, ingyenes szaporítóanyag- i juttatás, egyáltalán: a kis- I termelés támogatása is hoz- í zájárult e kedvező arányhoz. A községenként legnagyobb I értéket előállító, s a szövet­kezeten keresztül értékesítő ! kistermelőket vásárlási utal- j vány odaítélésével is érde- I keltté teszik. Ez az összeg ' évenként eléri a 42 ezer fo­rintot. A szövetkezet és a tagság anyagi kapcsolatának erősí- ! tésére az egyik legeredmé­nyesebb eszköz a célrészjegy­jegyzés. A program indítása- ! kor, 1983-ban a célrészje- gyekből 1,4 millió forint • gyűlt össze, napjainkban pe- I dig megközelíti a 9 millió forintot. í Az áfész a tagsági kedvez­ményeken túlmenően támo­gatja a sport és a kultúra, a szociális ellátás körét is. Ide tartozik a Repülj páva cso­port anyagi segítsége, a he­lyi művelődési ház, iskola, nyugdíjasklub, sportegyesü­let támogatása is. Emellett — főként napjainkban — nagy gondot fordítanak az idős, rászorulók segélyezésére, a szegényebb tagok szociális helyzetének a javítására. En­nek egyik lehetséges módja a tüzelőutalvány biztosítása. A továbbiakban az elnök­ség a megyei fogyasztási szövetkezetek közművelődési és tömegsporftevékenvségé- vel, továbbfejlesztésével fog­lalkozott, dr. Egyed Ferdi- nándnak, az általános szö­vetségi titkárság vezetőjének előterjesztése nyomán. Vé­gezetül Virágné Gólyán Ilo­na, a MÉSZÖV titkárhelyet­tese adott tájékoztatást a ta­karékszövetkezetek vállalko­zásairól, a még ki nem ak­názott lehetőségekről. Ostromállapot a kínai fővárosban Peking lakossága folytatja az ellenállást a kínai hadse­reg szombaton és vasárnap a fővárosba behatolt deszant- egységeivel szemben. A hadsereg páncélos alakulatai szi­lárdan kezükben tartják a több száz diák és munkás le­mészárlása árán elfoglalt Tienanmen teret és annak köz­vetlen környékét, de a becslések szerint körülbelül 50 000 katona helyzete a város belső kerületeiben kevés optimiz­musra ad okot. Peking-szerte újabb, ben­zinespalackokkal felgyúj­tott katonai gépkocsik és szállító járművek százai jel­zik, hogy a hadsereg erő­szakos behatolása óta a helyzet nem enyhült, ha­nem súlyosbodott. A lakos­ság tömegei újból és újból megközelítik, körülveszik a több mint hammincfökos melegben, a főbb útvonala­kon és a fontosabb útke­reszteződéseknél, felüljá­róknál állomásozó katonai egységeket és a város elha­gyására agitálják a távoli tartományokból idevezé­nyelt katonákat. Gyakoriak - az összetűzések és a katonák fegyvert használnak a töme­gek — felnőttek és fiata­lok, nők és gyermekek — ejlen. Az embereket azon­ban a jelek szerint már nem tudják megfélemlíteni, sem a katonák, sem a fegyverek. Nem hivatalos jelentések szerint a hétfői lövöldözé­seknek legkevesebb har­minc újabb halálos áldozata van. A kínai Vöröskereszt illetékese azt közölte, hogy a szombat óta tartó katonai akció során eddig 2600 pol­gári lakos vesztette életét, és a sebesültek száma im­már meghaladja a tízezret. A kínai hadsereg „rend­teremtő” célú bevonulása óta teljesen felborbult Pe­kingben a normális élet — és munkarend. Nem lehet tudni, hogy a fővárosi üze­mek és vállalatok milyen mértékben tettek elget a di­ákok és a munkások auto­nóm szervezetei általános sztrájkra szólító felhívásár nak, de a jelek szerint ke­vés helyen folyik a munka. Teljesen megbénult a köz­úti közlekedés. érezhetően megromlott a közellátás, az üzletek egy része zárva tart és a lakosság körébe/i megkezdődött a pánikszerű felvásárlás. Nem jelennek meg a központi lapok, s a rádió­ben és a televízióban is in­kább csak a különféle pol­gári és katonai statáriális hatóságok közleményeit és felhívásait olvassák be. A televízió bemondóinak az ar­ca nem látható, amiből arra lehet következtetni, hogy a tömeghírközlés dolgozói is sztrájkolnak. Az Üj Kína hírügynökség egyszerűen beszüntette a hivatalos köz­lemények kiadását. Ugyan­akkor amerikai és Fülöp- ■szigeteki lapszemléjében az előfizetők tudomására hoz­ta, hogy a hadsereg egysé­gei véres brutalitással, több száz diák és munkás életé­nek kioltásával foglalta el a Tienanmen teret. Hétfőn többször felol­vasták a pekingi televízió­ban annak a levélnek szö­vegét, amelyben a KKP Köz­ponti Bizottsága és az ál­lamtanács a pekingi kato­nai akció megértésére és tá­mogatására szólítja fel a Kínai Kommunista Párt 47 milliós tagságát és az 'ország egész lakosságát. A levél megismétli az elő­ző napi hivatalos értékelést, amely szerint a kínai had­sereget azért kejlett bevetni Pekingben, hogy leverje egy maroknyi ellenforradalmár párt- és rendszerellenes lá­zadását. Az ugyancsak arc nélküli párt- és állami ve­zetés megállapítja, hogy a katonai akció kezdeti sikert ért el, de — mivel a ma­roknyi lázadó ellenállása folytatódik — az akciót és a harcot a végső győzele­mig folytatni kell. Meg kell védeni a párt vezető szere­pét, a szocialista rendszert, és a népi demokratikus dik­tatúrát. A párt- és állami ve­zetés, valamint a hadsereg döntését és akcióját a levél szerzői szerint lelkesen és egyöntetűen támogatják a lakosság széfes tömegei, sőt a hazafias szellemű diákok is. A magyar politikai és társadalmi szervezetek elítélik a pekingi tömegmészárlást Megdöbbenésről, felhábo­rodásról, szolidaritásról, és együttérzésről szólnak azok a nyilatkozatok, állásfogla­lások, felhívások, amelyeket a magyar politikai és társa­dalmi szervezetek, illetve azok helyi csoportjai fo­galmaztak meg — a pe­kingi tragédiára reagálva. A kínai fővárosban leját­szódott véres eseményeket a kínai hadsereg brutális beavatkozásának, hátbor­zongató vérfürdőnek. az utóbbi idők legdurvább po­litikai gaztettének minősítik, kiemelve, hogy annak bé­késen tüntető, fegyvertelen diákok, ártalan emberek — közöttük nagyon sok fiatal és gyermek — esett áldoza­tul. Több szervezet — így az Országos Béketanács, a Hit Gyülekezete, valamint az MSZMP, az MDF és a Füg­getlen Kisgazdapárt szentesi szervezetei — hangsúlyozzák' semmilyen ok nem igazolhat­ja katonák brutális bevetéséi polgári lakosság ellen; sem­milyen eszme érdekei nem indokolhatnak ilyen tömeg­mészárlást; nemzeti sorskér­déseket nem lehet vérontás­sal megoldani. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) és a Magyar Úttörők Szövet­sége, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), a FI­DESZ, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem MSZMP-bizottsága és a deb­receni független ifjúsági po­litikai szerveztek a pekingi események nemzetközi össze­függéseire is rámutatnak. A DEMISZ és az úttörőszövet­ség annak a meggyőződésé­nek ad hangot, hogy mind­az, ami a kínai fővárosban történik, nemcsak a kínai nép tragédiája, hanem mind- azoké, akik az 1945 után ki­alakult, önmagukat szocialis­tának tekintő társadalmi rendszerek békés úton tör­ténő átalakításáért, tovább­fejlesztéséért küzdenek. Az vSZDSZ szerint a kínai had­sereg alakulatainak bevetése kísérleties hasonlóságot mu­tat azokkal az akciókkal, amelyeket a korábbi évek­ben a néphatalom nevében fellépő rendszerek sorozato­san hajtottak végre a demok­ráciáért a szabad életért megmozduló népek ellen. A FIDESZ-t — nyilatkozata szerint — nem érte váratla­nul a kínai tragédia. Mint hangoztatja: minden józanul gondolkodó ember számára világos, hogy a változtatás­ra képtelen kommunista dik­tatúrák nem riadnak vissza a legesztelenebb terrortól sem, ha hatalmukat veszély fenyegeti. Ez azonban nem jelenti azt — húzza alá —, hogy a világ szabadságot és demokráciát tisztelő népei szótlanul tudomásul vegyék az emberi jogok sárba liprá- sát. békés tüntetők legyilko- lását. A debreceni tudomány- egyetem MSZMP-bizottsága úgy véli: a brutális fegyve­res fellépés egy — a párton belüli — hatalmi csoport po­zícióit védve, valójában a reformfolyamat megtörését jelen heti. Hazározottan elL utasítja a reformfolyamattal szükségszerűen együttjáró politikai feszültségek ilyetén kezelését. A debreceni füg­getlen politikai ifjúsági szer­vezetek vélekedése szerint „az ázsiai típusú despotikus szocializmus” újból bebizo­nyította demokrácia- és ha- ladásellenességét, embertelen­ségét, arcátlan cinizmusát. A tragikus pekingi események azt bizonyítják — emelik ki nyilatkozatukban —. hogy még léteznek azok az erők, amelyek mindent felhasznál­nak a történlem kerekének visszafordítása érdekében. . Jó néhány szervezet utal arra, hogy hazánkban érdek­lődéssel és rokonszenvvel fi­gyelték a Kínában évek óta zajló reformfolyamatot, s nagy jelentőséget tulajdoní­tottak annak a szocializmus nemzetközi megújulása szem­pontjából. Ezzel összefüg­gésben többen továbbra is szolidaritásukról biztosítják a társadalmi haladás híveit Kínában, kifejezve azt a meggyőződésüket, hogy a je­lenlegi válságból a fegyve­rek helyett csak a konflik­tusok békés megoldása vezet­heti ki a kínai népet. Az SZDSZ nyilatkozata mindezeken túlmenően elem­zi a Pekingben történtek ta­nulságait. Leszögezi : meg­mutatkozott, hogy a kommu­nista rendszereket megújíta­ni kívánó reformkommu­nisták együttélése a prole­tárdiktatúrában, osztál.vharc- ban gondolkodó és ezek szel­lemében cselekvő neokon- zervatívokkal mennyire rob­banékony, a felemás átala­kítás programja mily töré­keny, ha nem bástyázzák körül megfelelő jogi és in­tézményi garanciákkal. A debreceni tudomány­egyetem MSZMP-bizottsága felhív minden MSZMP-szer- vezetet és -testületet, hogy nyilatkozatban ítélje el a je­lenlegi kínai vezetés népei- lenes fellépését, az MSZMP, a Független Kisgazdapárt és az MDF szentesi szervezetei közös szolidaritási demonst­rációk szervezésére buzdítják a nemzet politikai és társa­dalmi szervezeteit, kifejezen­dő: minden eszközzel meg kívánják akadályozni, hogy hazánkban az erőszak valaha is hasonló szerephez juthas­son A Transznacionális Ra­dikális Párt — Budapest fel­hívással fordui a világ min­den kormányához, így a ma­gyar kormányhoz is, hogy nyíltan és haladéktalanul tiltakozzék a pekingi Tienan­men téri vérengzés a fegy­vertelen emberek erőszakos lemészárlása ellen. A magyar kormány tiltakozását sürgeti a FIDESZ is, amely szerdá­ra, a budapesti kínai nagy- követség elé békés tüntetést szervez. Ehhez az akcióhoz csatlakozik az SZDSZ és a Transznacionális Radikális Párt — Budapest is. A deb­receni fiatalok az egész or­szágra kiterjedő aláírásgyűj­tést kezdeményeznek, amely­nek végeredményét, felhívá­sukkal együtt eljuttatják Kí­na budapesti nagykövetének. Gyászol a Szovjetunió A Szovjetunióban min­denütt félároocra eresztették a fekete szalagos vörös lo­bogókat, a tévé és a rádió gyászzenét sugárzott, felfüg­gesztettek minden szórakoz­tató rendezvényt — még a nagy érdeklődéssel várt Pink Floyd együttes hétfői ven­dégszereplését is —, s a Né­pi Küldöttek Kongresszusa is elnapolta ülését a transz- szibériai vasútvonalon, Ufa— Asa városok között történt vasárnapi katasztrófa miatt. Mint ismeretes, e vasúti pályától csaknem 120 méter­re haladó vezetékből csepp­folyósított propánbután gáz szivárgott ki, s megtöltötte a terep mélyedéseit. Szeren­csétlenségre a gáz akkor robbant, amikor e területen két személyvonat haladt el egymással szemben. A halot­tak száma több százra tehető. Mint Mihail Gorbacsov hét­főn bejelentette, több mint 580 ember sorsáról tudnak csak. közöttük sok a súlyos sebesült. A két vonaton vi­szont összesen ezerkétszá* zan utaztak. A mentőegy­ségek folytatják a kutatást a szerencsétlenség körzeté­ben. Mihail Moiszejev hadse­regtábornok, szovjet vezér­kari főnök nyilatkozata sze­rint a gázrobbanás hatóere­je megközelítette a 10 kiló­tonna TNT-t: a környező er­dők fáit négy kilométeres .körzetben döntötte le a ha­talmas légnyomás. A robba­nás ereje a Novoszibirszik— Adler és az Adler—Novoszi- birszk személyvonatok mind­két lokomotív jut, és 38 va­gonját egyszerűen lesöpörte a sínekről és lángba borí­totta. Mihail Gorbacsov nevére számos részvéttávirat érke­zett külföldről is, több álla­mi vezető, kormányfő, poli­tikus, köztük Bush amerikai elnök és Kohl kancellár, va­lamint a nyugatnémet elnök is részvétét nyilvánította. A külföldi segítség keretében Armand Hammer ismert amerikai üzletember például tíz művese-berendezést aján- lortit fel, míg a nyugatnémet Vöröskereszt az égési sebek kezeléséhez szükséges szak­laboratóriumot küldött. A szovjet szervezetek sem ma­radtak le, Szverdlovszkba, Ufába és Kujbisevbe — ahol a szerencsétlenség sebesült­jeit kezelik — az egész or­szágból érkezik a segítség; orvosi berendezések, szak­emberek, vér, gyógyszerek. A károsultak megsegítésére külön bankszámlát nyitottak, és a szovjet Vöröskereszt te­lefonszolgálatot szervezett, hogy a hozzátartozók min­denféle információt megkap­hassanak. A sérült szakaszt rendbe hozták, hétfő hajnalban, már mindkét irányban meg­indulhatott a vasúti forgalom. A vonatok egyelőre lassan bagónak, a pályát defor­málódott vagonok, sínek ki­égett erdő szegélyezi, s várhatóan a feltorlódott csaknem száz szeméiyszál- iító és teherszerelvény ke,dd estére átjuthat a kritikus szakaszon.

Next

/
Thumbnails
Contents