Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-03 / 129. szám

2 NÓGRÁD 1989. JÚNIUS 3., SZOMBAT Befejezte munkáját az Országgyűlés A televízió'nyilváno&sága előtt zajlanak az események (Folytatás az 1. oldalról.) Németh Miklós azonban hangsúlyozta, hogy a nem­zetközi pénzintézetekkel kötött megállapodások nél­kül Magyarország bekerült volna az átütemezést kérő országok közé. Bármilyen jó kapcsolatai vannak a Magyar Nemzeti Banknak külföldi partnereivel, az IMF és a Világbank nélkül nem sikerült volna biztosí­tani a szükséges külső for­rásokat. Ugyanakkor elmon­dotta : a kormányzat terve­zi, hogy változtat a nemzet­közi pénzügyi szervezetek­kel folytatott tárgyalások mechanizmusán, növelve a nyíltságot, a lakosság tájé­koztatását. Nincs szó arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap zsa­rolja Magyarországot — jelentette ki. Számos alap­vető kérdésben egyetértés van a Valutaalap és a ma­gyar kormány között. Azo­nos a vélemény például ab­ban, hogy Magyarországon az egyensúlyteremtés érde­kében piaci, s nem admi­nisztratív módszereket kell alkalmazni. Vita a mérté­keken, az ár-, az import-, és a bérliberalizálás üteme­zésén van. Ugyancsak adott az egyetértés a tekintetben, hogy el kell kerülni a költ­ségvetés túlköltekezését. Ha erre mégis sor kerülne, akkor a hiány finanszírozá­sára piaci eszközöket kell alkalmazni, s nem külső hiteleket felvenni a Magyar Nemzeti Bankon keresztül. A vita e téren abból ádó- dik, hogy milyen gyorsan Jehet ennek a célkitűzésnek A csomagterv vitájában Devcsics Miiiklós, Nógrád me­gye 1. számú választókerü­leté nek képviselője minde­nekelőtt arra utalt, hogy a miniszterelnök őszinte, ugyanakkor elszántságot tük­röző beszédíe befolyásolta a hoz? ász óllá? át. — Felmerül a kérdés, hogy a csormagterv, amelynek lé­nyeges eleme az elvonás, 3'ehet-e jó? — tette fel a kérdést a képviselő. — Ezen lehet vitatkozni, a törekvés azonban, hogy nem alkarja az elvonás olyan mértékben sújtani a lakosságot és a vállalatokat, mint korábban, tiszteletet érdemeli, őszintén kell azonban arról is szól­ni, hogy mind en elvonás —, akár közvetlenül, akár köz­vetve — végső soron a la­kosságot érinti. Mindez nem lehet népsze­rű é;s kellemes, ez a dolog lényege. A képviselő sze­rint azonban vannak olyan területek, ahol akadnak tar­talékok. Más látásmódra is szükség lenne: mindenkinek a maga területén nagyobb hangsúlyt keltene fektetni a tartalékok feltárásába, a másoknak való tanácsadás helyett. Tudóit volna mást tenni a kormány, s, ha igen, miért nem így cselekszik? — fcflty- tatódiott a kérdéssor. A kép­viselő szerint reálisan szem­be kel nézni azzal, hogy rö­vid tá/von a nehéz .hélyaett- fc-en levő kormány nem na­gyon tud másképpen csele­Magyarországon eleget ten­ni. A magyar kormány is azon van, hogy mielőbb megteremtse a forint kon­vertibilis valutákhoz viszo­nyított reális árfolyamát, így elérhetővé váljon a konvertibilitás, amely a vi­lággazdasághoz való szoro­sabb kapcsolódás fontos fel­tétele. E téren is elsősorban a mértéken és az ütemezé­sen vannak komoly viták. A szektor- és versenysem­leges gazdaságpolitika mi­nél gyorsabb megvalósítását illetően is megvan az egyet­értés, de a magyar kor­mánynak figyelembe kell venni a hazai körülménye­ket. Például amennyiben meg­kezdődik a jelentősebb mű­ködőtőke-bevonás feltéte­leinek kiépítése, rögtön kell számolnia az ellenvélemény­nyel is: a kormány kiáru­sítja az országot. Hasonló a helyzet a reprivatizációs programmal is, amelyet szintén nem kevés tiltako­zás, ellenzés kísér, s emö- gött sokszor személyes ve­zetői érdekek is felfedezhe­tők. Magyarország és a Valu­taalap tárgyalásait tehát nem lehet könnyűnek ne­vezni, jelentősek a viták, ám — miként Németh Miklós leszögezte — a kapcsolatok megszakítása az ország je­lenlegi helyzetében tragikus lenne. A nemzetközi pénz­intézetekkel kialakított kapcsolatok további építése a magyar reformfolyamat­nak és közvetve a szocialis­ta országoknak is hasznára válik. . kedni. Ugyanakkor a külön­böző hat ásóiknak kitett kép­viselők is zavarban vannak: részben érzik a nehézsége­ket, részben a közvélemény nyomása alatt álltnak. — A közvélemény nem­csak a nehézségieket látja, hanem az ekövetett hibákat is — folytatta a képviselő. — Az időnként végrehajtott lépésváltások közé tartozik az útlevél, az útadó, a ben- zináremelás. Enyhítő körül­mény, hogy ezt a minisz­ter is önkritikusán közelí­tette meg. A képviselők ne­hezen viselik el ezt is, hogy az egyik parlamenti ülésen meggyőzik őket az adórend­szer szükségességéről, majd kiderül, hogy ennek műkö­dési zavarai vannak. Hasonló kérdésként emlí­tette a képviselő Bős—Nagy­maros ügyét. Korábban a külügyminiszter azzal ér­velt, hogy nemzetközilleg nem elviselhető a nemzetközi szerződések felbontása, most ez a kérdés is más megvilá­gításiba kérülllt. Ezek az el­lentmondások befolyásolják a képviselőket, bizonytalan­ná teszik őket. A helyzet- elemzés után Devcsics Mik­lós így fogalmazott: — En is azt mondom, a kormánynak nincs más lehe­tőségé, mint most ezt a csomagtervet a parlament elé hozni. Valószínűleg nekünk sincs más lehetőségünk, mint vonakodva bár, de elfogadni. Én is azon a véleményen vagyok, hogy reális megköze­lítés kell, de ugyanakkor ezelk a megoldások végső soron az ország szekerét nem húzzák ki a kátyúból, A fő íiigyéllmet — kevesebb be­Sokan azt értik félre, hogy az említett pénzinté­zetek időről időre áttekin­tik: a magyar kormány mi­ként teljesítette a megálla­podásban foglaltakat, s amennyiben elmaradást ta­pasztalnak, akkor ezt ter­mészetesen szóvá teszik. Így történt ez a jelenlegi prog­rammal is, amelynek kere­tében Magyarország a vál­lalt kritériumok teljesítésé­ről negyedévenként köte­les tájékoztatni a Nemzetkö­zi Valutaalapot. Amennyi­ben nem látnak garanciát a megállapodásban foglaltak teljesítésére, vagy felfüg­gesztik az aláirt hitelek fo­lyósítását, vagy várnak mindaddig, amíg az érin­tett kormány meg nem hoz­za a szükséges intézkedése­ket. A továbbiakban Németh Miklós arra a kérdésre vá­laszolt, mi történt a sok hi­tellel, amit az ország az el­múlt években felvett. Mint mondotta: 1985 végén az ország nettó adósságállomá­nya közel 5 milliárd dollár volt, ez azóta megduplázó­dott. Ennek többek között az az oka, hogy súlyos hi­ba volt az 1981—84 közötti időszak gazdaságpolitikáját és gyakorlatát idő előtt fel­lazítani. Akkor kellett volna még kitartani két'három évig, ám erre nem került sor. A fellazulás eredményezte azt, hogy ma már úgymond „önjáróvá” vált az adósság- probléma, s menedzselése igen gondos politikai és gaz­dasági mérlegelést igényel a kormányzattól. Bár az adós­széddel — a gazdasági re­formra, a hatékonyabb in­tézkedésekre kellene fordí­tani. A képviselő kitért arra is, hogy a közvélemény néhány kérdésben helyzetünk pon­tosabb meghatározásáit vár­ja. Ilyen ®z adósságteher is. Sokan felteszik a kérdést: hová tett a pénz? Válaszért a kápvúe'ő több miniszter- nél is járt. Elmondásuk sze­rint 3—4 miilliórdi dollár szolgálta a beruházásokat, a többi a hiányokat pótolta. Azaz, azért voltunk kényte­lenek hiteleket felrvennii, hogy a többit kifizessük. Nagyon súlyos tény, amit tegnap hallottunk: az ország­nak 1,3 milliard dollár 'ka­matterhe van. Ilyen helyzet­ben akarunk nyitni a viliág felé. Hiszen felismertük, hogy enélkül politikailag és gazdaságilag sem tudunk ki­kerülni a szorító helyzetből. — Mit hozhat ez a nyitás rövid távon? Talán új tech­nológiáit, megoldásokat, biz­tosain pénzt is. Erre vannak példák és egyetértek azok- ksli, akik szerint ezt a fo­lyamatot gyorsítani kelill Il­lúzió azonban azt hinni, hogy a külföldi partnereik — bármennyire is szimpatizál­nak véltünk — ebből a kap­csolatból nem akarnak hasz­not húzni. A külföldi munkavállalás, a mezőgazdaság hazai és •nyugati összevetése, a KGST-n belüli változások vázolása után a hozzászólás így folytatódott : — A kibontakozás igazi tehetősége az országiban van. Mi az oka annak, hogy null- la növekedés van, 300 miffi- áxd forintos beruházás mel­ságállomány a duplájára nőtt, mégis ebben az idő­szakban nem került sor for­rásbevonásra a gazdaságba. 1984—85 között összességé­ben a magyar külkereske­delmi mérleg aktívnak bi­zonyult. Nem forrásbevonás történt, hanem kismérték­ben forráskihelyezés. Mégis nőtt az eladósodás, mert a felgyülemlett hitelkamato­kat csak kis részben fedezte a kereskedelmi forgalom­ban, illetve az idegenforga­lomban kialakult többlet. A hiány évről évre tovább nö­velte az eladósodást, amely egyre inkáhb öngerjesztő fo­lyamattá vált. Bár a képviselők közül többen is indítványozták a védelmi kiadások további le­faragását, Németh Miklós úgy foglalt állást, hogy e té­ren nem javasol további ki­adáscsökkentést. Ezután ar­llett? Ebben van a kérdések kérdése. Nulla növekedéssel ebből a válságból nem te­het kijutni, éppen ezért a meggyorsított gazdasági re­form folyam at ok kai1 merőben új helyzetet kell teremteni a gazdaságban. Devcsics Miklós idézte Nyers Rezsőt, miszerint a magyar ipar egy harmad a .olyan színvonalú, hogy ver­senyképes. Ez az egyhar- mad a nemzeti jövedelem 75 százalékát ólíitjla elő. S, ha ezek lehetősé'get kapnak, akkor segíthetnék, hogy a válságból kijussunk. Néhány dolgot miniéi előbb rendezni kell', ezekre kélll fordítani a főbb fi,gyeimet. Arra, többek között, hogyan llehet a gaz­daság hatékony elemeinek működési feltételéit javíta­ni; hogy ne általában, ha­nem konkrétan bíráljuk a gazdaságot. Változtatni kell a szemléleten is : a „mit építsünk le” kérdés vizsgá­lata mellé tt teret és tehető­séget szükséges adni a jó üzemeknek. Tisztázni kell a viszonyunkat olyan ügyeik­hez, minit a világkiállítás, aiz energia program. Nem tehet ugyanis fenntartani. hogy állandóan akut kérdésként kezelünk dolgokat, amelyek elvonják a közvétemény és a kormányzat figyelmét a süreős tennivalőkróli. Hozzá­szólását a képviselő így fe- jeate be: — Az a meggyőződésem, hagy a mostani 'szituációban nem annyira Kossuthot, in­kább Deák Ferencet kellene idézni. Ahhoz, hogy a vá­zolt gondjainkat megoldjuk, az országnak nyugalomra és kiegyezésre van szüksége. ról tájékoztatta a képviselő­ket, hogy Magyarország mi­lyen formában és mekkora segélyeket nyújt. Kijelentet­te: e tekintetben a kormány semmilyen adatot nem tit­kol el a parlament elől. 1985—88 között ilyen segé­lyekre 5,2 milliárd forintot fordított a költségvetés. Ez az összeg már önmagában jelzi, hogy a kormány nem vitte túlzásba a „segélye­zést”. A miniszterelnök el­mondta, hogy a csütörtöki expozéjában ezzel kapcso­latban néhány vállalat ne­vét megemlítette. A reagálás igen élénk volt, számos til­takozó levelet kapott, s töb­ben kifogásolták, hogy va­lótlant állított. Mint mondotta, e téren az események felgyorsulóban vannak, mivel május 24-i banki adatok alapján emlí­tette meg az érintett válla­latok nevét, s azok közül időközben kettő, a Labor Műszeripari Művek, valamint a Budapesti Bőripari Válla­lat részvénytársasággá ala­kult. A kormány megállapo­dott a SZOT vezetőivel ar­ról, hogy a következő három hónap során áttekintik — s ebbe a munkába bevonják a független szakszervezetek ligáját is — az érdekképvi­selet és érdekérvényesítés mechanizmusát. Végül kije­lentette: a kormány igényli a kritikát, s még az ellen­zéki véleményeket is. Egy képviselői véleményre reagálva elmondotta, min­denki saját lelkiismerete alapján döntse el: a kor­mány gyújtogató akar-e lenni azáltal, hogy az utolsó percben megpróbálja sza­nálni a gazdaságot, az ál­lamháztartást, vagy pedig ezzel az intézkedésével el kíván-e indulni a holtpont­ról való elmozdulás útján. Bízott abban, hogy a képvi­selők ez utóbbi értelmezés alapján fogadják el a kor­mány által beterjesztett tör­vényjavaslatot. Békési László pénzügymi­niszter válaszában kitért azokra a kritikákra,- amelyek a tervezést, az előrelátást, a szakmai munka megalapozat­lanságát, a felelősségtudat hiányát, a kormáy követke­zetlenségeit, valamint az abból származó hibákat, a tekintélyvesztést tették szóvá. A bizalmatlanság a kormánnyal és a Pénzügy­minisztériummal szemben elkerülhetetlen, de e.zt vál­lalni kell — mondotta. Az elmúlt időszak hibáit nyíl­tan feltáró, ezzel együtt a Canossa-járást is vállaló, elszánt kormányzati maga­tartás általában támogatás­ra talált a hozzászólók ré­széről. Békési László ezután a vi­tában felszólaló 30 képvise­lő felvetéseire, javaslataira (Folytatás a 3. oldalon) Tiltakozik a szociáldemokrata párt Az SZDP Nógrád me­gyei Szervezete erélyesen tiltakozik dr. Sándor Gyu­la, a Salgótarjáni Városi Tanács volt vb-titkárának idő előtti nyugdíjaztatása ellen. Dr. Sándor Gyula visz- szaélve hivatali beosztásá­val és hatalmával, olyan visszaélés-sorozatot köve­tett el, mely felháborítot­ta az igazságszerető, be­csületes embereket. Tettei ellentmondanak azoknak az elemi erkölcsi normáknak, amelyeket az irányítása alatt álló város lakói jogT gal elvártak volna tőle. Idő előtti nyugdíjaztatá­sa (még csak 52 éves) az érvényben lévő nyugdíj- törvény megsértése. Fede­zete nem más, mint a szor­galmasan dolgozó emberek munkája által befizetett nyugdijjárulék jogtalan felhasználása. Olyan időket élünk, ami­kor az ország nehéz gaz­dasági helyzetben van, be­csületesen és tisztességesen dolgozó emberek válnak munkanélkülivé. Bányá­szok, fiatalok kénytelenek a megalázó munkanélküli­segélyből tengetni életüket, Elítéljük és tiltakozunk az olyan gyakorlat ellen, amely embereket beosztá­suk alapján különböztet meg, és juttat jogtalan elő nyökhöz. Ügy véljük, minden igaz ságszerető ember olyan tár­sadalmat akar, amely a jogegyenlőség alapján mű­ködik, és minden vissza élést megszüntet. Aki visz szaél hatalmával, azt az egész társadalom elítéli, és viselnie kell az emberek megvetését. Dr. Sándor Gyula keres­sen végzettségének megfe­lelő munkát. Amennyiben erre nincs lehetőség, vál jón munkanélkülivé. A jogtalanságokat, a visz- szaéléseket egyszer s min■ denkorra kell megszüntet­ni, ezt kívánja a szociál­demokrata párt Nógrád megyei szervezete. SZDP Nógrád megyei elnöksége DEVCSICS MIKLÓS: A kibontakozás igazi lehetősége az országban van

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents