Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-20 / 143. szám
2 NOGRAD 1989. JÚNIUS 20., KEDD Létkérdés a szomszédokkal való ió viszony Lengyelország Egy hónapon belül összeül az új parlament Interjú Horn Gyula külügyminiszterrel Horn Gyula külügyminiszter hétfőn interjút adott a Magyar Rádió Első kézből című műsora két szerkesztő riporterének, Havas Henriknek és Forró Tamásnak. — A Scinteia című román pártlap 'közleménye alapján Bukarestben a külügyminisztériumba kérették hazánk nagykövetét, Szűck Pált és átnyújtották neki a román kormánynak a magyar kormányhoz intézett hivatalos tiltakozását amiatt, hogy — román megfogalmazás szerint — Nagy Imre és társainak június 16-i temetésén .szocialistaellenes, románellenes, nacionalista, revansista megnyilvánulásokra került sor. Válaszolt-e már a magyar kormány a román nyilatkozatra? — Nem válaszoltunk és egyelőre nem is készülünk válasszal — mondta Horn Gyula. — Meg kell mondanom, hogy bennünket is meglepett a jegyzék átadása, illetve annak a szövege. Tudniilik gyászszertartáson vagy előtte mi nem tapasztaltunk olyan kirohanásokat vagy olyan kitételeket, amelyeket a jegyzék tartalmaz, hiszen semmiféle románellenes vagy soviniszta és egyéb megnyilvánulásokra nem került sor. Hozzá szeretném tenni, hogy megítélésem szerint a gyász- szertartás nem csupán méltóságteljes volt, hanem mértéktartó is egykét beszédtől eltekintve. Gondolok a .Hősök terén elhangzott utolsó beszédre, ami ellentétes volt az egész szertartással. Ez azonban egyéni vélemény volt. Viisz- Szatérve a román jegyzékre, áttanulmányozva a szöveget nekem az az érzésem, hogy ez előre megszerkesztett anyag volt, mert hiszen figyelmen kívül hagyta mindazt, ami valójában történt június 16- án. — A diplomáciában számít az, hogy mi hangzott el és mi nem, vagy csak az a fontos, hogy ők mit állítanak, mert az a szó, hogy Románia, vagy Erdély, el sem hangzott. — A diplomáciában is feltétlenül számítanak a tények, tehát azoktól nem függetlenítheti magát senki sem. Ugyanakkor ahogy a két ország viszonya alakul az utóbbi években, hónapokban, ez a hangnem, vagy ez a tartalom, amely függetleníti magát a tényéktől nem szokatlan. — Figyelembe vesszük mi a magyar belpolitikában, hogy Románia miként reagál, nekik esetleg furcsának tetsző megnyilvánulásokra? — Mi minden szocialista, ország reagálására, illetve véleményére v odafigyelünk, számunkra létkérdés, hogy elsősorban a szomszédokkal jó viszonyunk legyen. Ugyanakkor mindaz, ami ma nálunk történik, s ami június 16'án is történt, a nagy fontosságú napon, az magyar ügy, amit a legtöbb országiban nagyon méltányolnak. Az viszont nem jó, hogy egyes szomszédaink kiragadnak egy-egy szélsőséges megnyilatkozást, például azokat a szovjetellenes kirohanásokat, amelyek egy-egy személy részéről elhangzottak, mert nem ezek jellemezték a megemlékezést. — ön azt mondta, hogy nem reagáltak, s várhatóan nem is fognak. Mi ennek az értelme, miért nem utasítja vissza keményen és határozottan a magyar Külügyminisztérium a románok nyilatkozatát? Nem lenne ez diplomatikus vagy politikus ebben a helyzetben? Mert ez így beismerésnek látszik. — Miért lenne beismerés? Aki figyelemmel kísérte az eseményeket, az tudja, hogy mi történt. Tehát külön reagálni egyelőre nincs szándékunkban, s ezt különben sem a Külügyminisztérium, hanem a kormány dönti el. — ön azt mondta, hogy előre készültek Romániában erre a nyilatkozatra. Mi célból? — Azt hiszem, hogy mások is joggal vetik fel ugyanezt, pontosan azért, mert Románia neve el sem hangzott. — Milyen eredményt várhat Románia ettől a demonstrációtól ? — Megint csak feltételezésekre vagyok utalva. Megítélésem szerint ez beleillik abba a politikába, vagy abba a magatartásba, ami most már hónapok óta jellemzi az ottani politikai életet, s ennek lényege az, hogy folyamatosan bírálják, elmarasztalják a mi belső változásaink folyamatát. Ezt kifejezetten úgy igyekeznek beállítani^ mint amelynek románellenes jelentéstartalma van, pedig szó sincs erről, hiszen mi nem minősítjük a román párt, vagy a román vezetés belpolitikáját. Tehát én úgy ítélem meg, hogy ebbe az egész magatartásba illeszkedik bele ez az esemény. — Románia nem attól érezheti sértve magát, hogy 1956 után egész más volt a magyar és a román párt viszonya? És tulajdonképpen meglehetősen egyforma utat kezdtünk és jártunk. — A kezdet valóban egyforma volt, de azután fokozatosan nőttek a különbségek, a stílusbéli jegyek különbözőségei, a politikáknak az eltérései főképpen a belső helyzettel vagy a nemzetiséggel, a nemzetiséghez való viszonnyal kapcsolatban. De kezdetben is, azt hiszem, már 1956 november 4-ét követően is megmutatkoztak elég jelentős különbségek. És ezek fokozatos növekedése vezethetett el ehhez a magatartáshoz. — Az a tény, hogy Nagy Imrét és társait éppen Romániában tartották fogva, valamiféle kötelezettséget jelenthetett egészen mostanáig a magyar kormányzatnak. Talán ilyen alapon kérhetnének számon rajtunk bármit is a románok? Ebben a kérdésben talán ez is benne van. — Én ezt nem hiszem, nem, mert ebben Románia csak közvetítő szerepet játszóit, tehát Nagy Imre sorsának alakulásában nem a román vezetés játszott meghatározó szerepet, nem volt értelmi szerzője az ítéletnek. — Mit kell érteni azon, hogy a román külügyminisztériumban fogadták egyes országok diplomáciai képviseletének vezetőit és tájékoztatták őket a Budapesten lezajlott ellenséges megnyilvánulásokkal kapcsolatban kialakított román álláspontról? — Erről nekünk nincs pontos információnk, mi is csak különböző hírügynöksé- gd jelentések alapján értesültünk róla. Azt se tudjuk pontosan, hogy kiket fogadtak vagy kiket tájékoztattak, a konkrétumokat nem ismerjük. — Figyelemre méltó, hogy Jan Fojtik, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára néhány héttel Ceausescu prágai látogatása után, a román reagáláshoz hasonlóan nagyon élesen szólt arról, ami ma Magyarországon történik, Ügy fogalmazott, hogy a szocializmus megújításán nak zászlaja alá nem egy esetben ellenforradalmi erők állnak Magyarom szágon. Időben ez a csehszlovák megnyilatkozás szembetűnően egybeesett a romániai reagálásokkal. Ehhez még hozzátenném, azt, hogy a legújabb információk szerint Csehszlovákia és Románia szinte egyszerre mondta le az erre a hétre tervezett közös ha- tárvizi tárgyalásokat. — Ami Fojtik nézeteit illeti, mi azokat jól ismerjük, hiszen ő nagyon gyakran fogalmazott meg kemény állásfoglalásokat — nemcsak most, hanem a múltban is — ezek jelentősen eltértek a legtöbb szocialista ország álláspontjától. Ugyanakkor az ő véleményét mi nem azonosítjuk sem Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, sem pedig a prágai kormánynak az álláspontjával. Én úgy fogom fel, mint valami egyéni véleményt, amelyet ugyanakkor nem tudunk elfogadni, hiszen ez meglehetősen durva beavatkozás a magyar belügyekbe, másfelől minősíti az itteni folyamatokat, méghozzá rendkívül negatívan, hármadsorban pedig egyfajta felhívást is tartalmaz. Ezt én az ő személyes véleményének tekintem Másfelől viszont nem tudok olyan komoly eseményről, amely károsan befolyásolná a magyar—csehszlovák kapcsolatokat, hiszen mind a politikai érintkezések folyamatában, mind a gazdasági együttműködésben folyamatos az előrelépés a két ország között. Harmadsorban pedig amikor Nicolae Ceausescu a közelmúltban Prágában járt, gondosan tanulmányoztuk a megjelent dokumentumokat, s azokban egyetlen olyasfajta utalás sincs, amely valamiféle közös nézetet fejezne ki a magyarországi fejleményekkel, eseményekkel, kapcsolatban. Ezeknek a konkrét eseteknek, hogy mit mondtak le most valamiféle gazdasági vagy egyéb alsó szintű találkozó kapcsán, feltehetően technikai, vagy egyéb okai vannak. — Csütörtökre k| volt tűzve egy közös magyar— csehszlovák rádióműsor. „Rádióhíd a Dunán”, hogy a közeledés jegyében beszéljünk az erőművel kapcsolatos magyar—csehszlovák ügyekről. Ezt is lemondták, és nagyon érdekes módon a Nagy Imre- temetés után. Nem tudom, hogy egy ilyen ténnyel kezd-e valamint a Külügyminisztérium. Minket mindenesetre zavar. — Nem ismerem az okát, ezzel együtt, hogyha szükségesnek látják itt a rádióban, akkor mindenképpen eljárunk annak érdekében, hogy sor kerüljön erre a találkozóra, hiszen az ilyen események nagyon fontosak a két ország kapcsolatai szempontjából. — Reagált-e hivatalosan a Szovjetunió arra, hogy a temetés előtti estén, a FIDESZ aktivistái tüntetést rendeztek a Szovjetunió budapesti nagykövetsége előtt, sőt a temetés egyes szónokai a Magyarországon állomásozó szov/:t csapatok azonnali kivonás sát követelték? — Hivatalos reagálás nem történt, csak a szovjet sajtóban megjelent írásokat ismerem, mint azt már említettem is, a tüntetés azonban nem használt a két ország kapcsolatának. Véleményem szerint ezek a megnyilvánulások nem éppen felelősségteljes gondolkodásról árulkodnak. Ugyanis nekünk alapvető szükségünk van arra, hogy ne csak jóban, legyünk a mai szovjet vezetéssel, hanem folyamatosan erősítsük a kapcsolatokat, a bizalmat. Az ilyen szélsőséges megnyilatkozások ennek a jó szándéknak a gyengítését jelentik. A magyar kormánynak nincs szándékában, és nem is akar olyan helyzetbe kerülni, hogy ilyesfajta tüntetéseket adminisztratív eszközökkel tiltson be. Rendkívül fontos lenne az, hogy a közvélemény határolódjék el az ilyen jelenségektől. Annál is_ inkább, mert meggyőződésem, hogy akár a tüntetés, akár a Hősök terén elhangzott már említett egyik beszéd csak egy nagyon kis csoportnak a véleményét fejezi ki. Hozzáteszem, hogy abban nemcsak szovjetellenes kitételek voltak, hanem nagyon éles, rpondhatni út- széli hangnemben fogalmazott, gyűlölettől átitatott kommunistaellenes kijelentések is, amelyek - végül is hasonló érzést válthatnak ki mások részéről. Tehát ez éppen nem a nemzeti megbékélést és a közös cselekvés ügyét szolgálja. — A temetésen nem képviseltette magát a Kínai Népköztársaság. Nagyon sok megfigyelő párhuzamot vont az 1956-os magyarországi és a néhány héttel ezelőtti véres pekingi események között. Nagyon jelentős-e az a veszteség, amely a pekingi események kapcsán minket ért? Egy reformirányba haladó Kína tűnik úgy, hogy elvált tőlünk, vagy elváltak útjaink? — Én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy semmiképpen sem használnak azok az események a reformfolyamatoknak. Bízom abban, hogy Kínában is előbb-utóbb ez a folyamat kerül ismét előtérbe. Mindeddig kapcsolatunkban nem éreztük a hatását az ottani eseményeknek, és mi szeretnénk előrelépni a viszony fejlesztésében. — Gorbacsov NSZK-be- li látogatásának volt-e üzenete Magyarország számá. ra? — Mindenképpen. Az egyik üzenet az volt, hogy megfogalmaztak, illetve aláírtak egy megállapodást, amelynek a lényege azt fejezi ki, hogy új Európát kell teremteni, amely mentes a hegemon törekvésektől. Ez különösen a kis- és közepes országok — így hazánk — számára is rendkívül fontos, hiszen jelentősen kiszélesíti az említett országok, köztük Magyarország mozgásterét, lehetőségeit, szolgálja törekvéseit. A másik: olyan széles körű gazdasági együttműködési megállapodások megkötésére, aláírására került sor, ami számunkra ugyancsak biztatást jelent a magyar—NSZK kapcsolatokban. Végül a harmadik: nekünk régóta az volt a véleményünk, hogy a Német Szövetségi Köztársa-, ság kulcsfontosságú szerepet tölt be nem csupán Európában, hanem a kelet—nyugati viszonyban is. Ha 3 szovjet—NSZK kapcsolatok egész rendszere megváltozik, új dimenziókat, új lendületet kap, ez nagyon jótékony hatással lehet a* egész európai helyzet alakulására. (MTI) Eddig hivatalosan meg- nem erősített hírek szerint a lengyel parlamenti vá" lasztások vasárnapi második fordulójában a Szolidaritás az eddig elnyert 160 alsóházi mandátumhoz még egyet szerzett. Ugyancsak nem végleges adat, hogy a Szolidaritás a 100 fős szenátusban az első fordulóban biztosított 92 hely mellé újabb hetet szerzett, és csak egy független jelölt, egy tilai többszörös milliomos vállalkozónak köszönhető, hogy a Szolida* ritás nem aratott 100 százalékos győzelmet. A lengyel törvények szerint a választásokat követő egy hónapon belül kell ösz- szehívni az új parlamentet. Először a két ház a köztársasági elnököt választja meg, majd ő jelöli ki a kormányt alakító miniszter- elnököt, akinek nem kell parlamenti képviselőnek lennie. STÁRT-tárgyalások újrakezdése Hétfőn Genfiben hét hónapos szünet után megkezdődött a hadászati nukleáris fegyverzet csökkentéséről szóló szovjet—amerikai (START) tárgyalások újabb, tizenegyedik fordulója. A két küldöttségvezető, Jurij Nazarkin és Richard Burt a genfi amerikai diplomáciai misszió épületében négyszemközti megbeszélést folytatott. A két tárgyalóküldöttség első plenáris ülésére szerdán kerül sor, ezután munkacsoportokban folytatják a tárgyalásokat. A START novemberben befejeződött legutóbbi fordulójában elkészült egy 400 oldalas szerződéstervezet a hadászati atomfegyverek csökkentéséről. Mindazonáltal továbbra is nyitott egy sor fontos kérdés, így a mozgatható indítóállású rakéták, a szárazföldi, illetve a hajókról indítható manőverező robotrepülőgépek és az ellenőrzés témájában. A megyezést akadályozza, hogy az Egyesült Államok továbbra is ragaszkodik a csillagháborús programként ismert hadászati védelmi kezdeményezéshez (SDI), ezért megfigyelők nem számítanak gyors áttörésre a genfi tárgyalások újabb fordulójában. Julius elsejetSI Nyolcszázalékos bérfejlesztés a vasútnál Az idei bérfejlesztésről és a negyvenórás munkahétre áttérés feltételeiről tanácskozott hétfőn a vasutasszakszervezet központi vezetősége. Július elsejétől 528 millió forintot oszthatnak szét a vasutasok bérfejlesztésre. Ebből 128 millió a tervezett bérköltségnövekmény, s 400 millió forint az az ösz- szeg, amelyet központi forrásból kap a vasút a kormány—SZOT legutóbbi találkozóján, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanács június 2-ai ülésén született megállapodás szerint. A vezérigazgatóság által előterjesztett javaslatban a bérarányos felosztás szerepelt, ám a vitában ezt többen megkérdőjelezték, mondván: továbbra is megmaradnak a területi aránytalanságok, ha a bértömeg és nem pedig a létszám képezi a béremelés alapját. Természetesen elsősorban azok vitatták ezt a módszert, akik olyan vasútigaz- gatóságot képviseltek, ahol a bérek a vasúti átlag alatt vannak. A vitát követő szavazáson végül is a testület úgy döntött, hogy a bérfejlesztésre szolgáló összeget bérarányosán osszák fel, s ebből 6 százalékot az alapbér növelésére fordítsanak, kettőt pedig mozgóbérjel. leggel költsenek el a gazdálkodó szervezetek. A 40 órás munkahét bevezetésével kapcsolatban is voltak vitás kérdések. Többen nem értettek egyet azzal, hogy folyamatosan, a szervezési és egyéb feltételek meglétekor álljanak át a szolgálati főnökségek és más vasúti üzemek a 40 órás munkahétre. Az a vélemény fogalmazódott meg, hogy a rövidebb munkaidő lépcsőzetes bevezetése feszültségeket okoz majd az egyes munkahelyek között. Ez az álláspont végül is elszigetelt maradt, és a nagy többség arra szavazott, hogy július 1-jétől, a feltételek megteremtését követően fokozatosan, de legkésőbb 1990. január 1-jéig mindenütt vezessék be a MÁV- nál a 40 órás munkaidőt. Csapás a nyitás politikájára ? Megfigyelők véleménye szerint a június elején lezajlott véres pekingi események súlyos csapást mértek az utóbbi tíz évben a kínai vezetés által hirdetett és követett nyitási politikára. A pekingi „ellen- forradalmi lázadás” katonai letörését követő első napokban több olyan hivatalos nyilatkozat hangzott el, amely szerint a kínai párt- és állami vezetést nem izgatja különösebben az, hogy a külvilág miként reagál a pekingi eseményekre. Mihelyt kiderült azonban, hogy a katonai beavatkozás sok ezer külföldi üzletembert és szakértőt késztetett arra, hogy pánikszerűen elmeneküljön Kínából, radikálisan megváltozott a hivatalos nyilatkozatok hangneme. A kínai vezetők ugyanis rádöbbentek, hogy súlyos veszélybe került a nyitási politika, amely jelentős szerepet játszott Kína korszerűsítési elképzeléseinek megvalósításában, mindenekelőtt a külföldi tőke és technika Kínába való áramlásának előmozdításában. Helyzetelemzők emlékeztetnek rá, hogy Teng Hsziao- ping már néhány nappal a pekingi diákok és munkások hazafias és demokratikus mozgalmának katonai erővel való letörése után hangsúlyozottan rámutatott a katonai vezetők előtt elhangzott beszédében, hogy a történtek ellenére Kína kitart a külvilág felé nyitás politikája mellett és nem adja fel a belső reformokat sem. I \
