Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-09 / 58. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLV. ÉVF.. 58. SZÁM ARA: 4,30 FORINT 1989. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK Megkezdődött az Országgyűlés ülésszaka Patinás, történelmi Környezetben jövőt formáló viták Jubileumi táncműsor Palotáshalmon (4. oldal) Napi postánkból (5. oldal) Hogy jussunk célba az „igazsággal"? *■"" ■ —..... ^ (5. oldal) 1848-ról — 1989-ben Ünnepségre készül a megyeszékhely Petöfi-emléktúra, emléktábla-avatás, ifjúsági nemzeti est Szerdán délelőtt 10 órakor megkezdte munkáját az Országgyűlés márciusi ülésszaka. Az ülésen részt vett Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke. Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, Németh Miklós, a Miniszter- tanács elnöke. Az elnöklő Horváth Lajos elsőként a nemzetközi nőnap alkalmából köszöntötte a törvényhozó testület hölgytagjait. Ezután Stadinger Istvánnak, az Országgyűlés elnökének adta meg a szót. A házelnök bejelentette lemondási szándékát, s felolvasta az indokait ismertető leköszönőlevelet, ebben 63 esztendős korára, s 47 munkával töltött évére hivatkozott. A levélhez hozzáfűzte: — Aki vezető, közéleti szerepet vállal, annak számolnia kell kritikával, sőt a kritikánál erősebb jelzőkkel és minősítésekkel is. Ezt természetesen tudtam, amikor elvállaltam az elnöki tisztet. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nincs tűréshatár. Én eljutottam ide. Az Országgyűlés 275 egyetértő és 26 ellenszavazattal, 11 tartózkodás mellett tudomásul vette Stadinger István lemondását, s az Országgyűlés elnöki tisztsége alól felmentette. Horváth Lajos megköszönte Stadinger István eddigi tevékenységét, és képviselői munkájához további sok sikert és jó egészséget kívánt. Ezt követően bejelentette, hogy a házszabály értelmében az Országgyűlés a Hazafias Népfront Országos Tanácsának javaslatára megválasztott jelölőbizottság indítványa alapján titkos szavazással választja meg a ház elnökét. A jelölőbizottságra Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára tett javaslatot. Elmondotta: a jelölő- bizottság elnökét ő maga ajánlja, ezen kívül minden megyei képviselőcsoport jelöl egy tagot a bizottságba, s hogy a testület még inkább reprezentálja az Országgyűlés összetételét, az országos listán megválasztott képviselők közül négyet bevonnak a jelölőbizottságba. Az Országgyűlés a Hazafias Népfront Országos Tanácsának javaslatát egyhangúlag elfogadta, azzal, hogy a bizottság még az ülésszak első napján munkához Iát. Ezután Horváth Lajos megemlékezett Miskó Istvánról, Bács-Kiskun megye 6. számú választókerületének képviselőjéről, aki február 1-jén — mint mondotta: tragikus körülmények között — elhunyt. Az Országgyűlés tagjai felállással adóztak képviselőtársuk emlékének. A levezető elnök bejelentette, hogy Újvári Sándor (Zala m., 7. vk.), Apró Antal (Csongrád m., 1. vk.), Gajdos Ferenc (Budapest, 43. vk.), Cservenka Ferenc- né (Pest m., 4. vk.), Molnár Frigyes (Bács-Kiskun m., 3. vk.), és Losonczi Pál (országos lista) benyújtotta lemondását képviselői mandátumáról. Az Országgyűlés a lemondásokat 336 igenlő szavazattal és 2 tartózkodással tudomásul vette, és az országos választási elnökség javaslata alapján a Zala megyei 7. választókerületben megüresedett képviselői • helyre Ördög Ferenc, eddigi pótképviselőt egyhangúlag igazolta. Az Országgyűlés a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának az 1988. december 8-án, bemutatott jelentésének megtételétől az 1989. március 8-án' mggnyitott új ülésszak közötti időben alkotott törvényerejű rendeletéről szóló jelentését egyhangúlag tudomásul vette. Az elnök bejelentette, hogy az elmúlt ülésszakon nem tárgyalt interpellációkon és kérdéseken túl, további 19 képviselő nyújtott be interpellációt és kilenc képviselő kérdést. [Lestár Lászlóné dr. Varga Mária (Budapest, 51. vk.) az ülésen bejelentette: eláll az interpellációtól.] Ezt kpvetően az ülésszak tárgysorozatára tett javaslatot ismertette .Horváth Lajos: 1. Magyarország alkotmánya szabályozási el veinek tárgyalása ; 2. a Minisztertanács tájékoztató jelentése a romániai menekültek helyzetéről, a kormány tervezett további intézkedéseiről; 3. az Országgyűlés elnökének megválasztása ; 4. a Munka törvénykönyvéről szóló 1967. év,i II. törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslat; 5. a sztrájkról szóló törvényjavaslat; 6. a belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény módosításéról szóló törvény- javaslat tárgyalása; 7. az 1995-re tervezett Budapest—Bécs világkiállítás előkészítésének helyzetéről szóló tájékoztató; 8. az Országgyűlés 1989. évi várható programja; 9. személyi változások az Országgyűl« egyes bizottságaiban; 10. interpellációk és kérdések tárgyalása. A tárgysorozat megállapí- tásáyal kapcsolatban Király Zoltán (Csongrád m., 5. vk.) indítványozta, hogy vegyék le a napirendről a Munka törvénykönyve módosításáról és a sztrájktörvényről szóló törvényjavaslatokat. Szentágothai János akadémikus, az MTA tudományos tanácsadója javasolta, hogy a zsúfolt program ellenére tűzzék napirendre a bős— nagymarosi vízi erőmű kérdését. Kifogásolta, hogy a képviselők még mindig nem láttak tételes, a kiadásokat visszamenőleg összegző, s a kihatásokat is bemutató költségvetést. Takács Imréné (Csongrád megye, 4.. vk.), a Szegedi Textilművek MSZMP-bi- zottságának titkára kérte, hogy szavazzanak arról : megvitassák-e a sztrájktörvényt. Tapasztalatai szerint ugyanis a jogszabály- tervezetet éppen azokkal — például a nagyüzemi munkássággal — nem tárgyalták meg, akiknek érdekébén be szeretnék vezetni. Ezután szót kért Németh Miklós. A miniszterelnök a sztrájkjoggal és a Munka törvénykönyvével kapcsolatban csatlakozott Horváth Lajos alelnök javaslatához: hallgassák meg a képviselők Halmos Csaba államtitkárt, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökét, aki a kormány nevében beterjeszti a javaslatot. A szóbeli kiegészítésből kiderül majd, hogy a kormány módosította álláspontját, ami az írásos dokumentumokban természetesen még nem szerepelhet. A bős—nagymarosi beruházással kapcsolatban elmondta: a kormány úgy döntött, hogy folyamatosan vizsgálja a beruházás költségvetését, menetét és erről rendszeresen tájékoztatni fogja az Országgyűlést. Németh Miklós bejelentette továbbá: a Minisztertanács kész megvizsgálni a bős— nagymarosi beruházásról tartandó népszavazás lehetőségét. A kormány tanulmányozza a népszavazás előkészítésének feltételeit, lehetséges módját, nemzetközi és egyéb összefüggését. A vizsgálat eredményét a parlament májusi és júniusi ülésszaka elé terjesztik úgy, hogy addigra a népszavazásról szóló általános törvénytervezet is — a társadalmi vita tapasztalatai után — elkészül, s a képviselők elé kerül. ( F oly tatát fl 2. oldalon) Salgótarjánban a március 15-i programsorozat előkészítésében, szervezésében — a városi népfrontbizottság koordinálásával — többek között az MSZMP, a KISZ városi bizottsága, a városi tanács, a megyei levéltár, a Palócföld szerkesztősége, a József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ s a megyeszékhely üzemeinek kollektívái vesznek részt, s a lebonyolítást anyagiakkal is támogatják. Az eseménysor 15-én reggel a Petőfi-emléktúrával veszi kezdetét. Gyülekezni az SBTC tóstrandi sportpályájánál, Zagyvarónán, a 14-es busz végállomásánál és a távolsági autóbusz-állomáson lehet. Délután fél 3-kor a Madách Imre Gimnázium aulájában rendezik meg a központi ünnepséget, ahol emléktábla-avatás és koszorúzás, színes műsor várja a résztvevőket. Fellép a Nóg- rád táncegyüttes, köszöntőt Laczkó Pál író, a Palócföld szerkesztője mond. A koszorúzáson párt- és tanácsi szervek, iskolák intézmények, a városi nepírontSzerdán, Pásztón a termelőszövetkezet központjában, a Nógrád megyei TESZÖV, valamint a Magyar Jogász Szövetség Nógrád megyei szervezetének szövetkezeti tagozata továbbképző jellegű eszmecserét folytatott az átalakulási törvénytervezetről. A megjelent termelőszövetkezeti elnököket és jogászokat dr. Kardos Gyula elnök köszöntötte, majd dr. Mán- di Endre, a MÉM igazgatási, jogügyi főosztályvezetője tartotta meg tájékoztatóját. Bevezetőjében utalt arra, hogy az átalakulási törvény szorosan kapcsolódik a társasági törvényhez, előnyös hatását azonban csak a piacgazdálkodás megvalósításától lehet majd számon kérni. Ehhez az szükséges, hogy az elvonásra épülő pénzügyi politika ne akadályozza a törvény megvalósítását. Mivel a mezőgazdaságban nem kedvezőek a jövedelmi viszonyok, nem lehet számolni a külföldi tőke bevonásával. Az átalakulási törvény elfogadása előtt, illetve annak során tisztázni kell a tagság tulajdonosi minősítését. Ugyanis a jelenlegi szövetkezeti törvényt a folyamatos állami intézkedések a gyakorlatban eltorzították, a nagymértékű egyesítés pedig fokozatosan csökkentette a A nők jogainak érvényesítése érdekében fokozott erőfeszítéseket sürgetett szerdán Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára a nemzetközi nőnap alkalmából. A világszervezet főtitkára nőnapi üzenetében megállapította, hogy sok orbizottság, az öblösüveggyár, a Magyar Demokrata Fórum, és a határőrség képviselői együtt emlékeznek majd a 141 évvel ezelőtt történt eseményekre, a forradalom és szabadságharc évfordulójára. Ezen a napon — szintén a Madách Imre Gimnáziumban — az ünnepség előtt dr. Varga János, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának 1848-ról 1989-ben című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A Balassi Bálint megyei könyvtárban videovetítés lesz, az öb” lösüveggyári Kossuth Művelődési Házban a Hazafias Népfront Vidor klubja ifjúsági nemzeti estre invitálja a fiatalokat. A rendezők kérik a gépkocsivezetőket, hogy a központi ünnepség zavartalan lebonyolítása érdekében délután 3 és 4 óra között hagyják szabadon a Madách Gimnázium közelében lévő parkolóhelyeket; az Arany János úton illetve a környékén várható forgalomelterelés, forgalomkorlátozás miatt számítanak a megértésükre. közgyűlés hatáskörét, csaknem lehetetlenné tette a tagságnak a gazdálkodás áttekintését. Az elképzelések szerint a rendelkezésre álló vagyon harminc százalékát osztják majd fel, amely nem jelent pénzkibocsátást, hanem forgatható üzletrész-értékpapírt, amelynek értéke a teljesítményeknek megfelelően változik. Az átalakulás két lépcsőben, két közgyűlés keretében valósul meg. Kimondása esetén bizonytalanná válik a tagok sorsa, megszűnik a háztáji és a foglalkoztatási kötelezettség. A tagság az üzletrészjegyét vállalkozásba fektetheti, önállóan gazdálkodhat teljes anyagi felelősség mellett. Eldőlt, hogy 1990. január 1-től megszűnik a tanácsok és a minisztériumok törvényességi felügyeleti joga, amit a cégbíróságok vesznek át. Mindenfajta eddigi korlátozás megszűnik a föld értékesítésével kapcsolatban. Az állami tulajdon jelenlegi kezelőit pedig átminősítik tulajdonosnak. A tájékoztató után elhangzott kérdésekre adott válasz után a jelenlévők a jogászok megyei szövetkezeti tagozat titkárának, dr. Palásti Tamást, a TESZÖV titkárságának vezetőjét választották meg. szágban — fejlettekben és fejlődőkben egyaránt — az egyik legfőbb gond a nők hátrányos megkülönböztetése. Az egyenlő bérezés, az azonos munkafeltételek biztosítása sok országban csupán remény, mondta a főtitkár. Balázs Sándor és Juhász István nógrádi vendégek a karzaton Az átalakulási törvénytervezetről Pérez de Cuellar a nőnapról