Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-25 / 72. szám

HRABAL

HETVENÖT ÉVES

Bohumil Hrabal írói pályája korántsem volt diadalmenet. Abban persze sokakkal osztozott, hogy számos munkakörben kellett tevékenykednie. s ez, akárcsak Dreiser, Gorkij, Istra-ti. Jack London és mások esetében, arra volt jó, hogv gazdag élettapasztalatra tett szert. De. hogy ezt az életanyagot csak negyvenen túl tudta hasznosítani, hogy az 1956- ban megjelent első kötetét hét évig nem követte másik, s, hogy több mint ötvenéves volt, mikortól írásaiból meg tudott élni — azt szinte hajlamosaik lehetünk a „sors” kegyetlenségének tulajdonítani. Pedig mindez emberi-írói alkatából is következett: mindig ütközött a közízlés, a társadalom, politika, irodalompolitika me- I evségével.

Jogot, végez, rövid ideig közjegyzői irodában dolgozik, aztán sörgyári munkás, raktáros, pályamunkás, távirász, forgalmista, majd — régi kifejezéssel — vigéc, azaz, kereskedelmi ügynök, aztán nehézipari melós, baleset éri, de megmarad segédmunkásnak. papírhulladék-csoroa- goló, színházi díszletező és így tovább. Írásaiban pedig a világirodalmi rangú cseh grotes/íc haseki és capeki hagyományának folytatója, kezdetben mégsem arat igazi sikert.

Hrabal hősei nem igazi „hősök”, inkább periférikus,

vagy perifériára sodródott

alakok, akik alig is tesznek valamit, inkább fantáziáinak. Ennek megfelelően az elbeszéléseknek határozott cselekményük is alig van, vagy legalábbis esetleges.

Mindez hol karikaturiszti- kus. hol tragikomikus jellegű. ráadásul igencsak értékelés. etikai állásfoglalás nélkül.

Csakhogy... mindez fölöttébb jellemző korunkra. a kispolgárságra éppúgy, mint az elidegenedett munkásra", s a szocialista ívagy annak mondott) viszonyok közepette is magányos egyedekből álló, életcél nélküli "tömegekre. Az írónak tehát érdeme, hogy minderre fölfigyel. És még inkább, hogy fölfigyel arra is. ami mindennek ellenére a társadalom és az egyes lelkek mélyén igazgyöngyként föllelhető: a kisemberek spontán, szinte ösztönös emberségére.

Mindezt a groteszk mez ellenére szemérmes együttérzéssel tárja fel. De nem feledkezik meg az egyén lelkében, s a társadalom egészében lappangó infernális erőkről sem. arról, hogy a lét korunkban ezáltal, de ettől függetlenül is. mindegyre abszurdba fordulhat.

, Hot derűs, hol sötét elbeszélő-művészetéből kiemelkedik egy kisregénye, a Sörgyári capriccio. Ez utóbbi szó a vidám és vonzó szeszélyesség zenei megnevezése, s különös báját az adja. hogy az olvasó csak egy idő után eszmél rá, hogy az egyes szám első személyben elmondott (tehát önéletrajznak tetsző) történetet — egy szeleburdi nő mondja el. akinek alakjával a szerző saját édesanyjának állít örök emléket. A húszas évek közepén játszódó regény az elszánt, mégis könnyed szabadságkeresésnek, az akkor nagyon is modernnek tűnő női önérvényesítésnek az ábrázolása, s ezen tűi, az emberi kapcsolatok szépségének megörökítése is.

A hősnő afféle cseh Égető Eszter —, de mennyire más, mint magyar rokona! A legfőbb különbség, mindkét mű végső optimizmusa ellenére az, hogy Németh regényének tragikus tónusa eltér a Hra- balénak vidámságától; utóbbi tán annyival frissebb, mozgalmasabb amennyivel a csehek mindig előttünk jártak a polgárosodásban.

Bohumil Hrabal ma már világszerte — nálunk is — népszerű: ízlésünk hozzáértett ehhez a sajátos cseh elrajzoláshoz. A Szigorúan ellenőrzött vonatok férfiasságában és politikailag eev* szerre beérő suta fiatal hőse éppúgy elnyeri rokon- szenvünket, mint számos novella sehová sem jutó figurája. nem is szólva a Sörgyári capriccio fiatalasszonyáról és bumfordi férjéről. E művek tucatnyi kiadásban jelentek meg magyarul is, mégis nehezen hozzáférhetőek: még a könyvtáraikból is folyvást kikölcsönzik őket. És ez így van rendjén: napjaink . — alighanem — legjobb cseh íróját nemcsak tisztelnünk, hanem olvasnunk is érdemes.

K. N. I.

Szűcs Mariann

ÁRVA ÖREGJEINK

Nemcsak a kapkodva megivott kávéktól, a félig szívott cigarettáktól lehet a szánk keserű, hiszen a lélegzetünk, a félbeszakadt mozdulatunk, a fogaink között kábultan összeverődő szavaink, a karjaink, a bőrünk, és a bőrünkre telepedő hínárnyugalom is mindmind keserűvé válhat, ha mint nem várt gyerek, árvaságra születik.

Otthon a telefon csörög, anyánk, anyád hívott. Már egy hónapja feléjük se néztünk. Valamit dünnyögünk, hogy elmegyünk, persze, hogy ott leszünk, de az időpontot elodázzuk. Vasárnap délután végre lehet bóbiskolni, a tévét bambulni. újságokat lapozgatni, amit hétközben elfelejtettünk, azon most mérgelődni. És most itt a telefon, igen, az öregekhez át kéne szaladni!

Akár a folyóparti kövek, súlyosan csobbannak, nehezülnek mélyre a víz sündör- gű köreiben. Alig észrevehe- töek a mindennapjainkban, ők. az öregek.

, Ha meglátogatnak — tudván, hogy igazán csak szük- ségbőf Jiívjuk őket —, beülnek félszegen. lábujjon, magukat is csitítva. Leülnek a szék szélére, a szoba sarkába, kicsit előre nyújtott lábakkal, kissé félrebillent derékkal, sohasem felszabadultan. És észre isem veszik, hogy ráülnek a lelkünkre, mert csodálkozók, mert követelődzők, mert újra és

mindig tudni akarók.

öregjeink, a mi ,ki nem

egyenlített számláink. A

topák, b csőszák. a nyűgösek, a bottal tipegők, a szuszogok. a zsörtölődök, a robbanékonyak. a.z örökké if'

jak, a ráérők, az úttesten átrohanok, a reszketők. Elfekvő osztályokon. bűzlő presszók alján, kizsolozsmá- zott fillérekért egy félia fűtött kupéban, mely az édes gyerekhez visz. Ott ülnek ök. ahol mi nem is akarnánk. nem i$ tudnánk elképzelni. ülnek valahol, hiszen lelkiismeretünk, mint most is, néha utánuk kapkod.

Minden évjárat, akár a jó bor. testesedik, egymáshoz

simul ital és italos. Hozzám képest ki ,az öreg vagy a fiatal, nem tudom. Ide a fáradt legyintéseik, lassan megérintenek, mert bennem is egyre több lesz az ilyen félbehagyott mozdulat.

Valamit vinni kéne az öregeknek! Mindegy, majd útközben beugrunk valahová egy doboz csokiért. Külön- benis az unokáknak örülnek a legjobban.

Dokumentumfilmek áradata. minden napra 'jut egy az évben. Arcok úsznak a vásznon fájdalmasan rémülten. Hiteles története^, hihetetlenül túladagolva. Már nem is figyeljük, nem is hisszük el. hogy szenvedtek, éheztek, hogy olyanok lehettek, mint mi. Történelmet csináltak, a viharsarokban, a tisztelt házban, ők voltak a büdös parasztok, a csikkszedők, a méltóságosék és a nagyságáéi. ők elárulták az országot, és megvédtek ezt a hazát. Történelmet csináltak; éltek, szeretkeztek, családot alapítottak, miközben kínlódtak és boldogok voltak.

Kinn a szűk józsefvárosi utcán, az agyonálldogált sarki kocsmák előtt, a fátyolfényű kapualjakban. a lompos vakkantású tanyákon, s a ,templomterek piaci nyüzsgésében, mindenütt őket figyelem. öreganyámékat, anyámékat, vasutas nagyapámat, technikus

— másik — szépapámat. Ott ülnek a szívemben zavarva az öregségükkel, mert gyengék és védtelenek. akár a gyerek. ê

A délután úgy lapult a szemközti ház tűzfalához, mint az egerésző macska. Sietve öltöztünk fel. nehogy túl késön lepjük meg az öregeket. Anyánk az erkélyről integetett, apánk a bejáratnál toporgott.

I Karonragadtuk a kisöre- get, a fiúk gyalog loholtak fel a negyedikre. Mire a lifttel fölértünk már ott lógtak anyánk nyakába mindketten.

Már iiem’is akarunk tudni az igazságról, túl sokat olvastunk róla, így egymás szemire sem vetünk semmit. Elünk egymás mellett, su- tán-bután, lassan elárvulva.

Téli táj

„Dávid meglepi Betszabét a fürdőben”

Csernus Tibor kiállítása

Csernus Tibor Párizsban élő festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás március 2~án a Műcsarnokban. Az első hazai retrospektiv kiállításán 14, itthoni gyűjteményből válogatott, valamint 24 Párizsból érkezett

képe - 1950 és 1989 között festett alkotás - ad áttekintést a művész életéről. A tárlat a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik rendezvényeként április 9'ig látható.

Fotó: Pintér Márta

Beszelő tárgyak ~~j

Az irgalmasok szerződése

Egy szerződés szakadozott szélű hiteles másolata került a kezembe a minap Kamarás József balassagyarmati honismereti« helytörténész jóvoltából. Ez a szöveg talán már sehol máshol fel nem lelhető (ha csak egyház; levéltárakban nem, bár ez sem egészen bizonyos) és arról szól a szerződések nyelvén, hogy a műit század végén a városban Mária Valéria néven megnyitott űj kórház milyen kölcsönösen jóváhagyott feltételek mellett fogadja a grazi irgalmas nővéreket itteni'szolgálatra.

Sokan vagyunk, akik még emlékszünk rájuk. Jellegzetes íelfelé-kifelé meredező keményített nagy fityuláju-k patyolatfehérségére, s alatta a mindig türelmet sugárzó arcra, a íendithetetlen irgalomra. a szolgálat határozottságot sem nélkülöző alázatára. A korabeli ellenzék (akkor is volt) megérkezésük környékén ugyanabban a stílben keverte a bajt, amiként időszakonként mindig is újra, meg újra teszi „azt beszélik a városban, hogy a nővéreket késve kérték Graz~ ból...” A Mária Valéria (Ferenc Jóska lánya volt) kórházat mindenesetre 1897. december 20‘án avatták Balassagyarmaton ünnepélyesen — díszalbum is készült Rudolf testvérének, a névadónak Márton Alajos keze munkájával. Az a szerződés, amelynek hiteles másolata nemrégiben másodszor is előkerült (közben elveszett ugyanis) arról vall. hogy már akkor is lehettek kifejezetten a baj kedvéért bajt keverek. Ötödik pontja ugyanis imigyen szól: „Jelen szerződés határozatlan időre köttetik. Életbelép 1897. augusztus hó 1-én...” stb. Hát, ahhoz, hogy augusztusban életbe lépjen valami, s különösen az elején — már júliusban kellett valamit csinálni az irgalmas nővérek ügyében.

De mindez csak annyiban érdemel említést, hogy az ellenzék Török Zoltán alispánt. bosszantotta vele, mintha ez bármily csekély mértékben fontos lett volna. Fontosabb maga a tény. hogy a Paulai Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek. a vincések ide Grazból mindenesetre megérkezhettek. Kamarás József dolgozta fel a gyarmat; kórház történetében azt a részt is, ami erről szól; hét pavilonnal kezdtek, a nővérek épülete

(a ma rekonstrukció alatt levő szemészeti pavilon) már akkor megvolt. hiszen a gyógyítás velük volt csak elkezdhető. Tizenegyé !) irgalmas nővér jött, s foglalta el helyét a kétszintes épületben kialakított egyszerű szó" bácskákban, s kelt valamikor kora hajnalban, hogy a reggeli ájtatosságot az épület emele-én ma is meglevő, remélhetően felújításra kerülő, rendeltetésének újra megfelelni tuíló kápolnában elvégezve szó szerint irgalmas dolga után lásson azonnal.

Láttam aztán nemrég egy fényképet is róluk. Többen voltak tizenegynél, egészen pontosan tizenketten. de ők már egy későbbi kor nővérei, talán az utolsóik, akikről így emlékezik meg tavaly kelt levelében dr. Szénái József, a magyar püspökök nevében a miniszterelnökhöz szólva:

,,Tudjuk. hogy nagy gond a betegek, testi és szellemi fogyatékosok, az ifjúság, i az alkoholizmus, a kábítószerélvezet. az öngyilkosságok, a széthullott házasságok országos problémája. Szabadjon ehhez felkínálnunk szerzetesrendjeink szolgálatát, akik több évszázados tapasztalattal bizonyítják, hogy ezen problémák megoldásában mennyire hatékony és áldásos a működésük.”

S hogy szól a korabeli szerződés minderről?

„Az irgalmas nővérek egy főnöknő vezetése mellett, a betegek gondozásával és az intézet házvezetésével megbízatnak... Az irgalmas nővérek kötelességéi :

a) A betegeknek az orvosi rendeletek és a házszabályok szerinti ápolása és a konyhának s a házvitelnek ugyancsak e célra kiadott részletes szabályzat és az orvosi utasításoknak megfelelően való ellátása.

b) A gazdaság kezelése, mosás, az intézet tisztán tartása, fűtés, világítás és általában minden, az intézet ellátásában szükségesnek mutatkozó intézkedés és az erre való felügyelet.

c) A leltári tárgyak gondozása, kezelése, azoknak a házi szabályzat szerint való javítása és, esetleg kiegészítése.

d) A világi ápoló és szolgaszemélyzet feletti felügyelet.

A második pontban a jóval szerényebb (mindössze a C'ig jut el) javadalmazások felsorolása, amelyben évi nyolcvannégy forint negyedévenkénti kifizetéséről szólnak, ezt azonban közös kasszába tették. A betegekével egyenlő étkezés, s ez egyben az egyetlen pont. amelyet annyira fontosnak tartott a szerződést készítő, hogy külön alá is húzta szaggatott vonallal. „...S halál esetében egyszerű temetés.” Ég megtérítették a jelentkező apácák első útiköltségét is, de csak az elsőt, s persze. ingyenes orvosi kezelést kaphattak. ha megbetegedtek volna. Egy közülük negyvennégyben a bombázások alatt szilánkoktól sebesitve halt meg, amikor a konyhára igyekezett. Akkoriban Ciprianna volt a vezetőjük az irgalmas nővéreknek Balassagyarmaton és Irénnek hívták az előbbi nővért —, ahogy ezt ma még néhányar* ei tudják sorolnj Balassagyarmaton, hiszen él közülük jóval nyolcvanon felül talán néhány még a városban, vagy a környékén.

,,A harmonium a kápolna végében volt. annak a háta mögött volt egy szép freskó a falon (most lemeszelve) a negyvennégyes nővérek nevei — Matild. Severn. Benedicta, (akit most Pap Máriának hívnak és 1988-ban volt 87 éves) Irén. Elvira. Immaculata, még egy Benedicta, Zsófia. Vincencia. Éjszaka felváltva voltak szolgálatban. Reggel négy órakor keltek. este kilenc táján tértek nyugovóra. Fél hatkor reggel végigjárták betegeiket, hatkor szentmisén vettek részt, délután két 'órakor félórás imát tartottak, este hatkor vacsoráztak, még egyszer elmentek az osztályaikra és este nyolckor még közösen imádkoztak.” (Egy hiteles visszaemlékező elmondása").

Ügy tűnik, soha nem voltaik többen tíz-tizenegynél. Harangocskájukat talán a szalézi templomban őrzik, kápolnájukban lenézett rájuk Márton Lajos gyógyítást ábrázoló. ma is meglevő szép trés kősóra. Igazi szerződésük ma is érvényes és nem papírról olvasható.

T. Pataki László