Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-25 / 72. szám
IRODALOM Hogyan tovább, írószövetség? Beszélgetés Koczkás Sándor főtitkárral Az elmúlt negyed évszázad, az úgynevezett konszolidáció ideje alatt az író- szövetség és a politikai vezetés között bizonyos partnerszerep alakult ki, ez az igény meigíogalmazódott mindkét fél részéről. Ez viszonylagos mozgásteret és korlátozott cselekvési lehetőségeket jelentett az író- szövetség számára. Meglehetősen törékenynek bizonyult azonban ez a partnerkapcsolat: három évvel ezelőtt a kulturális kormányzat korlátozta az író- szövetséget alapvető jogainak gyakorlásában. Közel két éve visszakapta a szövetség korábbi jogait. Hogyan alakult azóta a politikai vezetés és a szövetség kapcsolata? — kérdezem Koczkás Sándortól, a Magyar Írók Szövetségének főtitkárától. — A múlt boncolgatásába ne menjünk bele, mert messzire vezetne. Kétségtelen, hagy az 1986-os közgyűlés előtt így vagy úgy létezett az írószövetség és a kulturális kormányzat között egy — hol nyitottabb, hol beszorítottabb — partneri viszony. Ezt a korszakot egyfajta integráló kultúrpolitika jellemezte, amely fokozatosan az új törekvéseknek is helyet adott, ez azonban mindig együttjárt különböző dolgok lefékezésével, tabukkal, sok minden olyan megszorítással, ami a valódi autonómiát árnyékba vonta. A konfliktus az 1986-os közgyűlés előtti években, majd a közgyűlésen és közvetlen utána éleződött ki, pedig véleményem szerint a közgyűlésen számos olyan jelzés, probléma fogalmazódott me|g, amelyek később az 1988. májusi pártértekezleten kaptak nagyobb nyo- matékot. Az írószövetség, —, ahogy mondani szoktuk — parkolósávon való 'tartása csak hátráltatta a problémák tisztázását. — Milyen most az író- szövetség társadalmi státusa? — Kinyilvánították az írószövetség autonómiáját, de, hogy a valóságban ez mit jelent, azt előbb ki kell tapasztalnunk. Igen fontosnak tartom azt is, hogy a jogok helyreállításával egyidőben kimondták, hogy az írók munkásságát nem nyilatkozataikból, állampolgári cselekedeteikből, hanem műveikből kell megítélni. Másrészt új elemként lépettbe az év elején az egyesülési- törvény, amely szerint az írószövetség a továbbiakban jogilag nem a kulturális kormányzat, pontosabban a Művelődési Minisztérium főhatósága alá tartozik, hanem mint önálló szervezet az ügyészségnek felel. Ugyanakkor a művelődési kormányzat a ma- 'ga részéről mecénásszerepet vállal. Óhatatlanul felmerül tehát a kérdés: milyen legyen az új helyzetben a kapcsolat a minisztérium és az írószövetség között. Véleményem szerint ezt a közeljövőben kooperációs szerződésekben kell tisztázni. Pontosabban: ki kell tapasztalni, hogy az egyes partnerek miként értik és alkalmazzák az elveket. A deklarációk próbája a gyakorlat. — Az írószövetségnek milyen szerepet szán ön kulturális és közéletünkben? — Az írószövetsétg mindenekelőtt szakmai testület, a különböző irodalmi műfajokban foglalatoskodó emberek szövetsége. Elsődleges terepe az esztétika, az alkotói minőség. Ugyanakkor alapvetően az irodalom (nem az egyes írók!) érdekvédelmi szervezete is. Működését nem lehet azonban leszűkíteni egyszerű szakmai tevékenységre. Mert az írókat, általában az írástudókat, különböző előjellel és módon, de érdeklik a társadalom problémái is, mint ahogyan ezt különböző, megszorítottabb vagy nyitottabb szakaszaiban a szövetség mindig bizonyította: a maga módján politizál, foglalkozik a társadalom ügyeivel. Mert az irodalom nem szakítható el a társadalomtól. Még ez önelvű iodalom is azokra a kihívásokra felel, amelyek az adott világban, az adott társadalomban jelentkeznek. Tehát összefoglalva: ha az írószövetség igazán működni akar, akkor az irodalom érdekeinek megfelelően működhet csak, ugyanakkor az írószövetség lényegi funkciójának kiüresedésével járna, ha lemondanánk arról, hogy a társadalmi mozgásokba, azok föltárásába, az azokról való gondolkodásba belszóljunik. Akkor is, ha ez a beleszólás gyakran nem közvetlenül politikai, hanem etikai, esztétikai, bölcseleti jellegű. — Korábban az írószövetség élen járt a társadalmi folyamatok autonóm szempontú megközelítésében, a demokratizmus, a pluralizmus gondolatának megfogalmazásában. A társadalmi folyamatok az elmúlt egy-másfél évben viszont erősen felgyorsultak, különböző egyesületek, sőt pártok alakultak. Kissé nehézkes szervezetével tudta-e azt követni az írószövetség? Éppen társadalmi szerepét tekintve nem szorult-e a pályaszélre, tevékeny részese-e a szövetség e folyamatnak? — A kérdés egyik oldala: ezekben az újfajta szervezetekben, pártcsírákban, vagy részben már párttá vált szervezetekben az író- szövetség tagságának egy része is részt vesz, vagy vezető szerepet tölt be, magyarán mondva az. írószövetség köpenye alól —. hogy Cseres Tibor megfogalmazásával éljek — bizonyos politikai szándékok is kirajzottak, amit egy időben rossz néven is vettek. Másfelől: az írószövetség nem vállalhatja, hogy egy, vagy akár három-hégv párt uszályába kerüljön. A társadalom sorsáról, a nemzet jövőjéről való felelősségteli gondolkodás viszont — mint említettem — mindig összefügg valahol az irodalom alapkérdéseivel. Arra kell törekednünk tehát, hogy az író- szövetség megfelelő fórumot nyújtson a különböző esztétikai, etikai, politikai, társadalmi kérdések megvitatására, anélkül azonban, hogy a nagy országos politika hivatalos apparátusának a terhét magára vállalná. / — Alkalmas-e erre jelenlegi szekezetével az írószövetség? A Kortársban a nyilvánosság előtt is megjelent a kritikai szakosztály vitairata, amely sürgeti az írószövetségnek a tényleges, ■ irodalmi erőviszonyok szerinti átalakítását a mai helyzet követelményeinek megfelelően. Beszélgetésünknek is e vitairat adja az aktualitását. — Valóban megérett a helyzet az írószövetség korábbi szerkezetének újrafogalmazására. Az a program, azok a tételek, amelyek az írószövetség korábbi alapszabályaiban szerepelnek részben felülről sugallt elképzelések voltak: a demokratikus centralizmus, a szocialista irodalom hegemóniája jegyében. Most, új, alulról végiggondolt program kell. Olyan, amelyben az írószövetség — lévén, hogy Kelet-Közép-Európá- ban élünk — teoretikusan megfogalmazza a maga társadalmi helyzetét, autonómiájának saját értelmezését és a maga esztétikai elvárásrendszerét, amelynek alaptétele a sokszínűség kell, hogy legyen. Az alapprogramból következhetne a struktúra átalakítása. Ha a közakarat úgy kívánja, szerveződjön irányzatok szerint. De még jobb, ha ezeknek az irodalmi irányzatoknak a közös nevezőjét keressük meg, és arra építkezünk. A másik lehetőség: jó néhány éve különböző körök, társaságok alakultak írástudókból és irodalompártolókból, többnyire agy-egy nagy író, költő hagyományának ápolására, ezeket integrálni lehet a szövetségbe. Viszont önmagukban ezekre sem lehet építeni, a szövetséget. Ezzel szemben a jelenleg kétségessé, problematikussá vált szakosztályok tűnnek egyelőre még mindig megfelelő formának a különböző esztétikai, etikai, társadalmi elgondolások párbeszédére és ütköztetésére. A legtöbb szakosztály élén tulajdonképpen egy szellemi koalíció áll, a 9— 11 fős vezetőségekben megtalálhatjuk a legkülönbözőbb irodalmi irányzatok képviselőit. Persze számos kérdést meg kell vitatni : mi legyen a közgyűlés hatásköre, szükség van-e a választmány mellett elnökségre, milyen legyen a titkárság, s, hogyan működjön, kellenek-e alelnökök, és így tovább. Szükségesnek látszik, hogy a választmányban különböző állandó bizottságok működjenek, amelyek hatékonyabbá teszik mind a választmány, mind pedig a titkárság munkáját. Mindezeket belső vitákban kell tisztázni. De ahhoz, hogy az írószövetség valóban átalakuljon, külső lehetőségekre is szükség van. — Milyen lehetőségekre gondol? — A kialakulóban lévő piacgazdálkodási helyzetben az írószövetségnek olyan funkciót is be kell töltenie, amit az irodalmi vállalkozások menedzselés sének nevezhetnénk. Nem az írók érdekvédelmére, szakszervezeti feladatra gondolok, mert ezt most a művészeti alap és az írószakszervezet a maga módján ellátja. Nincs viszont semmiféle érdemi beleszólási jogosítványunk a könyvkiadásba. Az írószövetségnek nincs lapja, hiába viselte nevét egyik-másik a címlapján az elmúlt negyven évben. Miként mondhatjuk el így véleményünket az ország, a társadalom nyilvánossága előtt? — A vezetőség, hogyan képzeli el konkrétan az írószövetség megreformálását? — Ez a választmány joga, kötelessége és felelőssége. A választmány bizottságainak lesz a feladata kidolgozni az írószövetség új programját, alapszabályát, működési mechanizmusának szerkezet- váltását. Mindezt a választmánynak a következő közgyűlés elé kell terjesztenie, és az ott lezajlott viták nyomán születhet döntés a szükséges és vállalt változtatásokról. A. J. AD ÁM TAMÁS: JÚNIUSI FAGYOK Ügy tapadnak arcomhoz a mélyzöld lombok mint télen lila ujjaimhoz a piros postaládák billentyűi mikor feldobom az .utolsó szerelmes levelet a szarvasok összehúzott agancsokkal horzsolják a hajnalt vér serken a cseresznyefán meg is alvad és megfagynak a hullámok hajamban KÁLDl JÁNOS: ÖNÉLETRAJZOM ELÉ Mi vagyok én? Az érzékenység netovábbjai Állandó idegzengés. Gyertyaláng-lobogású levélka fönt, fönt egy égbeérő ág tetején. Mi vagyok én? Szüntelen ingás, vibrálás. Elemzés, és ítélkezés. A szél süvitése egy elmúlhatatlani vége-nincs sivatagban. Kétely és remény. Farkas András: Pulcinella (lavírozott tus) Muzsnay Ákos: Üzenet (Kányádi Sándornak) BÉNYEI JÓZSEF: ÜGYES SZENTEK Legenda akkor született mikor az ■ember félni kezdett A kapaszkodó két kezet megragadták az ügyes szentek A menedék reményeit lengették szagos füstölővel Erősre bízza kincseit ki védekezni már erőtlen Szentek születnek ám ma is politikai vetületben A gyáva gyönge — abba hisz ami talán rendíthetetlen Gömöri népi fazekasság U. Tóth Sándor felvétele A remény mind viszonylagos A becsapottak nem beszélnek Hallgatják tovább a lapos ám hivatalos szentbeszédet. KATONA JUDIT: VIRRASZTÓK ösvényre fut a gyom. Az estikék kék szoknyája még meglebben, ahogy becsukódnak a kerti kiskapuk. Már csönd tapintja szűk szobák szemét. Mint olvasón az időn kéz szemez, tárgyak közül fölrebbenti az árnyat. Nem súg vissza sötétben száj a szájnak. Sehogy se jó. A kar s láb nehezebb. Szakadt nyakláncként titkon könny gurul, forgolódnak. Az óra percet üt s mert senki nem jön, kis asszonyfejük csak tartogatják ébren, szótlanul.
