Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

1989. MÁRCIUS 15.. SZERDA NOGRAD 3 Néptanítók utódai A kitüntetettek — Bod a Károly, Boda Károlyné, Budai József és Vadovics János — a Hazafias Népfront főtitká­ra, Huszár István társaságában a díjátadó ünnepségen a Parlamentben. A keddi újságok megír­ták: ifjúsági díjat kapott az Erdőkürti Általános Iskola négy nevelője. Javakorabeli emberek. Évtizedek temér­dek küzdelme, napi tettei rajzolták az arcok barázdá­it, kinek-kinek — ahogyan az örömből és a bánatból ki­jutott — szelídebbre, mé­lyebbre. Ámbár nyilván szá­mít az életkor is, hiszen ket­ten két-három év múlva, ketten hét-tizenegy év jnúlva mennek nyugdíjba. Tehát kü­lön generációk tagjai, mégis évtizedek óta egy vágányon jár az eszük, egy ütemre lépnek. Budai József matematika— fizika szakos tanár (mint jó hallású ember éneket is ta­nít) a legidősebb közöttük, s egyúttal mint helybeli szü­letésű, valósággal a szóvivő­jük is: — Ez a kollektíva 1958- ban került össze — idézi vissza az ifjúságot. — Ak­kor jött Erdőikürtre Boda Karcsi, Yadovics János. Egy évvel később érkezett a mos­tani Bodáné. Én voltam az igazgató, s mint nemzetiségi községben, elkezdtük a szlo­vák nyelv oktatását, azt kel­lett tanítania. Boda Károly, a tagiskola vezetője technikát, testneve­lést és — alsó tagozatban — matematikát tanít. A felesé­ge mindmáig a szlovákot ok­tatja. Vadovics János a rajz, a földrajz, a környezetisme­ret és a technika tudnivaló­it adja át, korábban sokáig történelmet is tanított. Egy olyan kis iskolában, mint az övék, univerzális pedagógu­sokra van szükség. — Falunkban hagyomány volt a közösségi tett — in­dokolja Budai József. — A korábbi tanítók, az evangé­likus meg a katolikus is, be­kapcsolódtak a falu életébe, így hát nekünk ez természe­tes volt. Tehát elvárta a fa­lu, diktálta a lelkiismere­tünk. Nem lehetett senkinek elhúzódni, hiszen más értel­miségi nem volt a faluban. így hát aligha csodálkoz­hatunk azon, hogy a négy tanárember rendszeresen dol­gozik a különböző szerveze­tekben, aktív résztvevői — sőt szervezői — az erdő­kürti eseményeknek. Tevé­kenykednek a tanácsban, a népfrontban, a pártvezetőség­ben, az MHSZ-ben, a műve­lődési körben, a sportegye­sületben. — Mindannyiunkban égett a Gárdonyi-féle lámpás — magyarázza Boda Károly. — Többet, szebbet, jobbat akar­tunk tenni, folytatni előde­ink hagyományait. Ügy érez­zük, sikerült is elérünk va­lamit. Nagyon is sok az a valami. Csak képalkotásképipen : a hatvanas évek közepén fel­építették a négy tantermes iskolát, az óvodát, olyan fut­ballcsapatot szerveztek, ame­lyik éveken át sikerrel sze­repelt a megyei első osztály­ban, színjátszócsoportot, Rö­pülj páva-kört, szlovák ha­gyományőrző együttest ala­kítottak, három esztendeje beindították a népfőiskolái előadássorozatot. — Megkönnyítette a dol­gunkat, hogy a falu mind­járt befogadott bennünket, otthon voltunk, éreztük, hogy szeretnek, tisztelnek az em­berek — mondja Boda Ká­roly, aki Érsekvadkertről ér­kezett, s amikor megkapta a kinevezését, bár Nógrád me­gyei, kénytelen volt segítsé­gért a térképhez folyamodni. De Erdőikürtöt azon sem ta­lálta. — Igen romantikus volt az én megérkezésem is — fűzi tovább Vadovics János. — Kemencéről jöttem, s az acsai vasútállomásról egylo- vas kocsival mentem tovább. Az iskolában a pedellus na­gyon dicsérte Erdőkürtöt, ez jó hely, nagyon jó hely, haj­togatta. .. Később megtud­tam, mindenkinek ezt mond­ta. Szerintem igazat szólt. Olyannyira, hogy Vado­vics tanár úr a faluból nő­sült, a faluban épített házat. S itt talált magának társat kollégája személyében a Pest megyei Csornádról származó Bodáné is. Jól tartja a mondás: aki Kürtre j|ön, az ott ragad, vagy nem jön so­ha többé vissza. „Jó napot kívánok, tanító úr” — köszön idős és fia­tal a kitüntetetteknek, noha mindannyian tanárok. De nem a rang számít, hanem a tisztelet, a szeretet. S ez az érzés diktálja a falubeliek­nek a meghittebb megszólí­tást. Az Állami Ifjúsági és Sport- hivatal Ifjúságért díjára 267 felterjesztés érkezett, s ebből tíz egyén és öt kollektíva ka­pott elismerést. A díj oda­ítéléséről döntő társadalmi bizottság helyesen járt el : az erdőkürti pedagógusok rá­szolgáltak a kitüntetésre. Most már nyugodtan ül­hetnének a babérjaikon, de eszük ágában sincs. Nem olyan fából faragták egyikü­ket sem. Képtelenek volná­nak meglenni értelmes, hasz­nos közösségi cselekedet nél­kül. A népfőiskola harma­dik kurzusa most zajlik, ' s április közepére, a nagy ta­vaszi mezőgazdasági mun­kák idejére fejeződik be. S alig pár hete, februárban nyertek pénzt az ifjúsági le­téti számla megyei kurató­riumától az ifjúsági turiz­mus és az ifjúsági közösség témakörében kidolgozott pá­lyázataikért. Nem lehet még letenni a „lantot”. (ok) r A szólás lehetősége V iták idejét éljük, a vélemények csatájában pedig kiváltképpen fon" to® a tisztesség, a mértéktartás, a józan hangi, így — és csakis így — köze­ledhetnék egymáshoz az álláspontok, s le­het aiz összeütközésből megegyezés. Közéletünk eseményeinek színtereit fi­gyelve manapság úgy tűnik, a mértéktar­tó vitát nemegyszer eszeveszett vagdü- kozás helyettesíti, dívik az ellenfél leszó- íásai. Az sem ritkái, amikor a közönség szolgálatában tetszelgők a megnyilackozá- sáiikban egyéni érdekeiknek adnak tág te­ret. A valós vagy vélt megbízatást viselők a szólás lehetőségét arra tant jak. hogy sa­ját ügyeiket tárják a közvélemény eié. Az apró napi csatározásokban mindez már megszokott. Sajnálatos tény azonban, hogy az említett tendencia formai és tar­talmi elemei egyaránt tetten' érhetők voltak az Országgyűlés hét végén félbe­hagyott ülésszakán is. Nem egyéni véle­ményt, hanem számos beszélgetéssel hite­lesített tényt idézek. Több képviselő is ez­zel indult pénteken este haza: ..Nem «ok mindent végeztünk, a gyakorlati munkát igen sokszor semmi ttévő vakarózás he­lyettesítette.” A Tisztelt Házat minősítő képviselői ön­kritika párosul kívülről, meg felülről — azzaz a karzaró; — jövő bírálattal is. Az érdemi munkát beárnyékoló locsogás, az előrelépést béklyózó ügyrendi totojázó s bosszantotta Lémért Dezső etesi tanácsel­nököt is: egy helyi tanács ülésén nemigen képzelhető el olyan üresjárat, mint az Országgyűlésben a tárgysorozat elfogadá- sáfcor. Az a legkevesebb, ho.gv illő tiszt­elettel rászólnak arra, aki az okvetetlenk'- déssel nem szolgál mást, mint az időhú­zást. A harmadik nap végén az ugyan­csak a helyszínen tartózkodó Tóth István, a Pásztói: Városi Tanács osztályvezetője is keserű szájízzel mondta: „Nagyot csalód­tam, az itt látottak egy része méltatlan a partiam erűihez.” Minden oka megvan tehát az új hámi­nőknek arra, hogy az Országgyűlés szere­pének növeléséért kíván munkálkodni, a változásokkal együtt. Hogy maradjon, le­gyen még tekintélye. Mindez, persze, nem­csak a formán, az ügyrenden, a lehetősé­gek pontos ismeretén múlik. Bár az sem csekélység, ha az elnök a tartalmi munká­ra koncentrálhat, s nem röppen fel ne­gyedóránként és tízpercenként a kínos ne­vetést kiváltó két szó: „Ügyrendi kérdés? ' Meglehet, hogy e formai ügyek szoros összhangban vannak a tartalommal. így fordulhat elő, hogy egy törvény hozza- nyúlás nélkül nem éri mag a két hóna­pot: aki akkor egyetértett, most nagy han­gon követeli a változtatást. Részletkérdés­ben, meg általánosságban is. Az előbbire a gyülekezési jogról szóló törvény,'az utób­bira a vízlépcső körüli jól irányított csa­tározás a példa. Az ügyet, a legkülönfé­lébb mezbe öltözve ciíbálják újra és újia eíő, a lényeget azonban kétségkívül a Ganz Acélszerkezeti, -Vállalat mátrate-e- nvei gyárából a nógrádi -képviselőknek el­juttatott levél mondja ki: a fölöttébb za­jos »kisebbségnél nem a vízlépcső s a környezetvédelem a fontos, hanem a kor­mány és az MSZMP elleni nyílt támadás­ról van szó. Ürügy másra is -kínálkozik. A vitát fi­gyelemmel kísérve bizonyossá válik, hogy sok -képviselőnek semmi sem drága — ha a mandátumról van szó. Még távoli a vá­lasztás, de függetlenül ,a napirendtől1 kí­méletlenül tartanak a kortesbeszédek. Ke­serű szájízzel beszélt erről — csendesen pipázva a társalgóban — dr. Antalífy György, a jogi, igazgatási és igazság­ügyi bizottság most leköszönt titkára is. Üresjárat, elkötelezettséget szajkózó de­monstráció. Miként az életút is — törvény- tervezet, vagy éppen az alkotmány kon­cepció vitájában. Egy anyagbeszerző kép­viselő a jelenséget így karikírozta : „'Leg­közelebb arról beszélek, hogy mi jut eszembe (gépkocsivezetés közben, az ország útjait járva...” Jogos. Miért ne lenne az, ha az országos listán megválasztott kép­viselő megengedheti magának azt a tiszte­letlenséget. hogy a romániai menekübek helyzetéről szólő beszámoló ürügyén '\z expozét meghaladó terjedelemben csa’ód- fa-ismertetőt tartson s felmenői intelmeit ossza meg a nemzettel. Nemcsak az elvégzendő több munka, bamem e félelmetes üresjáratok is hozzá­járulnak ahhoz: két ülésszak közöt las­san nem is érdemes hazamenni. A foly- tonüllléseaésíiék — közben nem számít, hogy mi van a választókerületben — meg­lenne az az előnye is, hogy még több al_ kalom és lehetőséig kínálkozna az odamon- dogatokinak, akik a választók képviselete­re gondosan hivatkozva szednek szét min­dent, ami eredmény fellelhető a sók baj mellett. Az a gyanúm, e magatartásnak kiváló gerjesztője a sajtó. Ha egy képviselő s :’d, leleplez, kiszolgál egy-fajta fcözigényt. más­nap három-négy újságba» is visszakö­szön. A megnőtt számban jelenlévő kül­földi tudósítók pedig értetlenkedve tuda­kolják a tolmácsoktól: _ miért nevetnek a magyar újságírók a .sajtópáholyban, a-Go- belíin-terembelj rezidencián és a társal­gókban elhelyezett monitorok előtt, amikor egy képviselő arról beszél, hogy neki sem­mi baja- a mostani címerünkkel. K ülönös állapot ez, miként egész köz­életünké is. Furcsa módon azok tagadják meg a véleményalkotás szabadságát — természetesen másoktól — ajkik ennék \igânyét a leghangosabban szajkózzák. Nem viccnek szánom, de miért ne tehe ­ne a mai magyar parlamentben is kor­mánypárti képviselő? Akinek még koalí­ciós feállásban is az ellenfélnek * kijáró tisztelet, nem pedig leszólás járna? A mértéktartásnak azonban nemigen kedvez a gerjesztett „korszellem”. Való­di vita helyéit éppen ezért máris zajlik a kórteskedés; kevés konkrétum, egyet­értés, elvetés, javaslat nélküli előadáso­kat hallottunk két napon át az alkot­mánykoncepció ürügyén. Pedig a kevesebb ezúttal is több lehe­tett volna. Kelemen Gábor Mi Wámérfl® & ■ .........sVi*Jxi' : . : •• W9MiU,ie«ir<w> Kiállítási divatmustra Űtrakelnek a termékek, utaznak a szakemberek. Nyu­gat-európai, távol-lkeleti, szovjet városok szerepelnek úticélként az okmányokon. Angolul, németül, oroszul fo­lyik az üzleti megbeszélés a kiállítás apró tárgyalótermé­ben. Mindez pénzbe kerül. Va­jon megéri-e a termelő cé­geknek a külföldi kiállításo­kon, vásárokon való részvé­tel? Hoznak-e haza értékes vásárfiát? ☆ Köln, Domötechnika. Pá­rizs, Art Menager. Köln, Eisenwaren. Kína, háztartási készülékvásár. A Salgótarjá­ni Vasöntöde és Tűzhelygyár kiállítási listája ez. Évi egy- harmadmillió forint a külföl­di vásárok költsége, ennyi áll a számla egyik oldalán. — És a másikon? —’ A bevételi oldal sokkal .tartalmasabb ennél — közli Szálai János műszáki igazga­tóhelyettes, a vállalat egyik sokat utazó embere. — Ha csak azt veszem, hogy az utóbbi négy évben megöt­szöröztük a tőkés exportot, már megérte. — S mi még a hozadék? — Az ember nemcsak a saját portékáját mutogatja, hanem szét is néz. Sok ter­mékünk fejlesztési ötletét. hoztuk már át a határon. À szabadidős cikkekét, a ke­nyérsütő automatáét. — Nem tilos az efajta le­koppintás? — Először is nem szaba­dalmaztatott termékeikről van szó. Másodszor, még so­ha semmit nem másoltunk le egy az egyben, hiszen, a konstrukciót adaptálnunk kell -saját technológiánkra. És minek újra kitalálni azokat a megoldásokat, amik már készen vannak? A mi kiál­lított termékeinkről ugyan­így lenézhet bárki bármit. — S nézik, valóban? — Két nyugatnémet part­nerünk, a Wamsler és a Frank AG. Kölniben saját termékeivel együtt mutatta be a miénket. Az SVT tűz­helyeit ugyanúgy mustrál­ták, tapogatták, nyitogaitták, csukogatták, mint a némete­két. És a mieink semmiben sem maradtak az övéik mö­gött! — Ennyire élvonalbeliek a tűzhelygyári készülékek? — Inkább középkategóriá­sak. A zománcfelület minő­sége elmarad az élvonalbeli­től, a fediapok, oldallapok nem elég patenltosak, s for­matervezésben is tehetnénk jobbak. A nyugati országok­ban most a galambszürke- fehér színösszeállítás a mó­di, mi még az évekkel ez­előtt divatba jött barnánál tartunk. — Szerintem szebb is, mint az unalmas szürke. — Az ember nem is gonr dolná, milyen jól mulatnak! A divatban különben sem a mi ízlésünk számít. ■& El kéne dönteni, hogy a duplaszárú kehely fotója lát­tán nevessek-e, vagy álméi- kcdjak, de nem tudom1, mennyire kell ezt komolyan venni. Rafinált tervezői öt­let a vásárló nagyobb elra­gadtatására, vagy bohém já­ték az, amit a talljánok ki­találtak? — Nevetni rajta késő, a nyugat-európai üzletekben már árulják ezt a bolond­ságot — hűt le Tóth Tibor, a Salgótarjáni öblösüveg­gyár külkereskedelmi osz­tályvezetője. — Gondolta volna, hogy a nyugatnéme­tek most például olyan ke'ly- het vennének, aminek a szárában egy kobaltcsöpp van? Meg tudjuk csinálni, de szériában még nem megy. — Mi a divat ma a kézi üvegben? " — Gyorsabban változik talán, minit a ruházati ipar­ban. A csiszolt termék pél­dául alig kell valakinek. A világban ma a simára es­küsznek, szerintük ez az ele­gánsabb. A kehely szára vi­szont tegyen színes! Tavaly­előtt a kéket, zöldet és ró­zsaszínűt vitték, tavaly a fekete és a kobafitkék fo­gyott, idén a lila, meg a mohazöld a kelendő. — Ki találja ki ezeket? Az üvegiparnak is van mond­juk egy Pierre Cardinje? — Már mi is voltunk Pierre Cardin. Akkor, ami­kor egy frissen mintázott terméket azonnal gyártásba keltett vennünk amerikai vevőnknek. Máskor saját tervünket módosítjuk a kül­földi vásárló kérésére, gyár­tó és vevő ilyenkor közösen gyakorol hatást a divatra. Mindenesetre a vezető cé­geknek van -nagyobb szavuk benne, bár meg kell monda­ni, nem ragaszkodnak a vég­sőkig saját ötletükhöz, ha látnak érdekesebbet, szeb­bet. Elaprózott szakma a mi­enk, mindenki maga alakít­ja a divatot. — A vásáron meglátni és megszeretni egy pillanat mű­ve. De vajon gyártani? — Ami a kézi terméket illeti, valóban gyorsak va­gyunk. Hazajöttünk például Frankfurtból, s egy hónap múlva már magunk is lila és mohazöld szárral ajánlot­tuk a kelyheinket, A gyorsa­ságban nincs pardon, a vá­sárokon, kiállításokon szer­zett információkra azonnal kell reagálni! — ön ^gyakorta van úton. Nézete szerint hol helyez­hető el a világban az öblös­üveg gyári színvonal? — Attól tartok elfogult vagyok. Az én véleményem az, hogy egészen köze! a világszínvonalhoz. A kézi termékek 90 százalékát tő­kés exportra adjuk el — ez azért mond valamit, nem ? Persze, vannak újabb és újabb technikák, amiket nem biztos. hogy azonnal nagy tételre tudunk alkal­mazni. — S ötletességben? — Nincs panaszra okunk. Valamit mindig tudunk csűrnii-csaivarni, valami újat ajánlani, hogy a miénk más legyen, mint a többi. Erre a másságra. figyelnek fel, ezt hajlandók jól megfizetni. — Ennyire büszke a gépi termékre is? 1 — Bár az lehetnék! A gépi kehelygyártás sok or­szágban már annyira fejlett, hogy szemmel meg sem le­het különböztetni a kézitől. Mi ettől, sajnos elég messze vagyunk. — Frankfurt, Párizs, Milá­nó, Hannover. Csak a leg­rangosabb világvásárokon vannak ott? — Ezeken szinte kötelező jelleggel, hiszen miniden ve­vőnkkel találkozunk oda- kinn. De utazunk esetenként Koppenhágába, Dubaiba, pe­dig az ottaniak nem tartoz­nak a legnagyobb szakmai találkozók közé, A megjele­nés nagyon fontos. Hogy mutassuk magunkat, lássák a nevünket, a termékünket. Ügy van ez, mint' a szín ját­szásban. Aki eltűnik egy időre, a figyelem fényköré­ből, azt gyorsan elfelejtik. Szendi Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents