Nógrád, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
MŰVÉSZET A hónap műtrágya Egy kis biedermeier Az óra az idő mérésére szolgál, de — talán mondanom sem kellene — nem azonos az idővel. Az „idők változása” az emberi társadalmakban szintén nem az órákkal van összefüggésben, hanem merőben más folyamatokkal. Maga az óra, mint szellemes szerkezet, nem kapcsolódik az ember biológiai idejéhez sem, amely egyébként fájdalmasan korlátozott idő. Amikor időszerű, vagy időszerűtlen kérdéseket emlegetünk, akkor sem jut eszünkbe az óra. Az óra, amely bár az ember által kitalált és szerkesztett tárgy, különös módon mégsem hordozza létrehozójának veszedelmes hajlamait, úgy, mint a különben sem létező „abszolult igazság” kizárólagos birtoklására való, többnyire in- toleranciába zuhanó, vérbe és könnybe fulladó törekvés, a saját történelemből való tanulás képességének veszedelmes hiánya, vagy legalább a saját életéért való felelősségérzet, ami föltételezi a másik ember elviselését is. Az órák jól megférnek egymás mellett, az emberek nem, pedig rendelkeznek mindazon tulajdon" Ságokkal is, amely az életet elviselhetővé, sőt, széppé tehetnék. Itt állok egy régi óra előtt a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban, amely idén ünnepli fönnállásának harmincéves évfordulóját. Ebből az alkalomból az intézmény folyamatosan bemutatja a közönségnek történetileg értékes műtárgyaiból a legszebbeket „A hónap műtárgya” kiállítássorozatban. Egyúttal ügyelnek arra is, hogy ezek kicsit a mindennapi élethez is kapcsolhatók legyenek, történeti, vagy műtörténeti értékükön kívül a mai életkörnyezet színvonalasabb alakításához is hozzájáruljanak, közvetett módon, a műveltség gazdagításával, az ízlés csiszolásával. Roppant nagy szükség van erre a mostani zaklatottságban és — tegyük hozzá — színvonalatlanságban, amit szűkebb és tágabb környezetünkben mind gyakrabban tapasztalunk. Egyetlen XIX. század eleji iparművészeti értékkel bíró stílusos tárgy természetesen nem tehet csodát. Egy pilla-1 natra azonban érdemes megállni előtte. Talán lesznek, akik rádöbbennek, mennyire hiányzik életünkből maga a stílus, nemcsak lakás- berendezésben — gyakran maga a lakás is hiányzik, nem szólva az otthonról —, hanem viselkedésünkből is. Akkor pedig már érdemes volt kiállítani ezt az empire és főként biedermeier stílusjegyeket csillogtató órát, amely a dömsödi Pastyinsz- ky Miklós hagyatékából került — más tárgyakkal együtt — a múzeum birtokába. A táróban is olvasható mütárgyleírás szerint, a klasszicizálóbb formák, a római számok még az empire sajátjai, viszont — és ez a meghatározóbb —' az óra anyaga, az aranyfüsttel befújt, fekete lakkozott fa, az alabástrom oszlopos formai megoldás, tetején a két bőségszaru, már biedermeier. A stílusjegyek alapján valószínűsíthető, hogy bécsi hatásra készült magyarországi munka. A Hevesi Lajos alkotta stíluselnevezés, amelyet a német és más európai ország szakirodalma is elfogadott az 1815—1848-ig terjedő kor művészetének megjelölésére szolgál. Bár ez az időszak látszólag az eseménytelenség és a nyugalom ideje, valójában távolról sem volt az, miként azt a biedermeier kor jelenségei — legplasztikusabban Németországban, Magyarországon jóval kevésbé és megkésetten — mutatják. Nagyon is belső átalakulást érlelő és hozó idő volt ez a korabeli új osztály, a polgárság hatása, illetve megerősödése szempontjából. Ipar, kereskedelem, tudomány, művészet, életmód alapvető belső fejlődése jelzi ezt. A biedermeier kultúrájának legreprezentánsabb tükrözője az irodalom volt, benne az érzelmekkel teli romantikával (a német romantikában Heine és Jean Paul munkásságával), de meghatározó szerepet töltött be az emberek életében a zene. a tánc (a balett) és a szobrá- szaton kívül a képzőművészetek. a festészet, valamint hangsúlyosan az iparművészet ágai, amelyek a polgárság hétköznapi életének közvetlen, mindenképpen megbízható és otthonos berendezkedésére utalnak. Ide értve a biedermeier kcr bútorait, tisztes polgári szolidságát (e bútorok leggyakoribb típusait azóta is nosztalgiával emlegethetjük), a változatos, köszörült üvegneműket, valamint a porcelánokat, az öltözködést, egyáltalán, a korszak otthonának valamennyi tárgyát. Az órát is, természetesen. Ez a műtárgy is tükrözi azt a folyamatot, amelynek során ritka műkincsből a köznemesi és a polgári otthonok szerves részévé, egyszerűen, szép használati tárggyá vált. Ha van idejük, álljanak meg egy kicsit az óra előtt. Próbálják elképzelni azt a hajdani biedermeier szalont, amelyben ez az óra állt. Hangulati elemként segít ebben egy metszet is, amely korabeli szobabelsőt ábrázol. T. E. A gyógyvizek varosában, Karlovy Varyban, vagy ahogy az idősebbek ismerik: Karlsbadban az év bármely szakában sűrű sorokban sétálnak a vendégek a fedett sétányon, a Kollonádon. A gyógyforrásoknál előkerülnek a szatyrokból, zsebekből az ivópoharak. Sokan megízlelik a gyógyító forrás vizét, ám valljuk be, nem kevés azoknak a száma sem, akik egy-egy korsó kitűnő sörre, vagy a híres gyógylikőrre a becherovkára ülnek be a vendéglőbe. David Becher doktor találmánya, csodaitala sok turistának ízlik, mintahogy az itt készített híres ostya, az oplatki is hamar gazdára talál. Miután végigjártuk a város szívét, a Tepla folyó partján gyógyvizet is ittunk az egyik forrásnál. A. meghitt séták, a csend, a pihenés városa Karlovy Vary, ahová a világ minden tájáról jöttek és jönnek ma is kikapcsolódni, betegségeket gyó" gyíttatni. Az épületek, a hangulat a századfordulót idézi, s az utcák házainak falán emléktáblák sorakoznak egyegy híres ember nevével. Szinte lehetetlen felsorolni valameny" nyit. Láttuk Goethe, Chopin, Gogol, Liszt Ferenc emléktábláját és kerestük Arany Jánosét... A Zámecky, a Várhegy utca 4, számú házon sikerült is megtalálnunk. A ház kétemeletes, közelében a kastélytorony és a városi múzeum. Idegenvezető segítségével lejegyeztük a cseh nyelvű feliratot: Itt lakott a híres magyar költő Arany János Karlovy Vary nagy rajongója. A táblán ott sorakoznak az évszámok, 1869-től 1876-ig * amikor itt keresett gyógyulást a költő nyaranta epebajára. Ahogy feljegyezték: 8 év alatt megbarátkozott a várossal, megszerette Karlovy Varyt, s ebben nem kis hatása volt a gyógyító víznek, amelynek dicséretét Arany János sorokba is szedte... Kép és szöveg: Sz. L. Az egyik gyógyforrás Itt lakott a költő Beszélő tájak Egy alkalmi bizottság tanulságai z Balassagyarmat új nevelési centrumának felépülésével rövidesen egy sor korábban iskolai, kulturális célra felhasznált hely szabadul majd fel. Ki hova kerüljön, ki mit szeretne, mi volna a városi érdek és mi a kisebb csoportérdek — ezt eldönteni maga a tanács tartotta olyan társadalmi feladatnak, amelyet egy úgynevezett ad hoc, tehát egyszeri, alkalmi, egyetlen célra szerveződő bizottság létrehozásával lehet megnyugtató módon teljesíteni. . Az „ad hoc” érthetően rövidesen a város egyik legnépszerűbb csoportjává vált. Látták őket ülésezni, vitatkozni, látták őket a város utcáin a városi tanács elnökével ad hoc jelleggel „álí- junk meg egy szóra!” eszmét cserélni. Újjáalakuló mai valóságunk jelképévé váltak, a várost képviselték — néha úgy tűnt, a „hivatalos város” ellenében, de ez csak látszat volt amúgy. Az egyik legtöbbet vitatott téma ezek közül a volt könyvtár sorsa — és a múzeumé!, hiszen éppen oda képzelt az „ad hoc”, és mindenki más, egy új kitámasz- kodási pontot a múzeum részére. Amely később lehetővé teszi a felújított múzeumépületen belül a térnyerést egy régen várt helytörténeti (máig hiányzó) anyag bemutatására. Voltak természetesen más tervek is, szó esett korábban a könyvtárépület városi eladásáról. Az „ad hoc” jártkelt, adatokat, érveket gyűjtött és nem kis energiát szabadított fel elsősorban önmagából, majd végül is győzött. A könyvtárat bérbe adják, feltehetően méltányos feltételek mellett — mert innentől számítva a méltányos városi követelés is városi ügy! — a megyei múzeumi szervezetnek és két év múlva majd még újra napirendre tűzik, amit akkor kell. Erről az „ad hoc”- küzdelemről a minap a Balassi Bálint Gimnáziumban beszélgettem Kovalcsik András tanár úrral, a mára már feloszlott ad hoc bizottság egyik tagjával, a városi honismereti kör és ebből következve a várostörténet elkötelezett régi harcosával, aki szemben a ma mindenütt tapasztalható általános nyilat- kozásikedvzsugorodással szívesen beszélt az ad hoc bizottság munkájáról és arról, amire különösen kíváncsi voltam — mi vezette őt magát a bizottság tagjai közé, és hogy könnyen győzött-e a bizottság...? A beszélgetés kérdezés és felelet jellegétől kénytelen vagyok eltekinteni ehelyt. Marad az összegző leírás, amit azonban tekinthetünk Kovalcsik András személyes véleményének. felvállalva így részemről azt a rizikót, hogy legközelebb (ha nagyokat torzítanék!) egyszerűen szólva nem ismer majd meg. A nyilatkozási közeg — hogy az milyen manapság? A túl sok szempontra figyelés esetleg némává teheti az embert. Különösen, ha régi „nyughatatlan” értelmiségi. Könnyen kaphat jelzőt újat is, de a régit is megerősítheti egy régebbi szemlélet: „lám csak, mindig tudtuk, hogy ellenzéki..Pedig a felelős értelmiségi soha nem „rendszerellenzéki” volt. A táborok most azt figyelik mindenkinél — kit hova lehet „bedarálni”. Elég szomorú ez így. Természetesnek kéllene ugyanis lennie annak, hogy az embernek van valamiféle tartása, kötelezettsége a jónak ítélt ügyekben. S ha szerencséje is van — akkor egy városszerű városban, amilyen Ba- lasagyarmat könnyen? talál olyan szellemősöket, akik iránt haló porukban is ragaszkodik a város gazdasági fellendülésén túli világ érdekében. Amilyen Lombos Márton volt, vagy Kmetty Kálmán, vagy akik biztatták, hogy ne vesszen el kicsinyeskedésekben — Ligeti Lajos, orientalista, gyarmati születésű tudósunk, Esze Tamás irodalomtörténész, Horváth Endre emléke (grafikusművész, pénzjegy- és bélyegtervező), vagy Rebmann Rókusné, Horváth Endre testvérének városi hagyatéka. Az ad hoc bizottságba tőlük vezet az út, ez egészen nyilvánvaló. A többieknél ugyancsak közismertek és láthatók a szálak. Az erős kötődések mindenhez, ami jó városi ügy. És jó városi erő. Az „ad hoc” ilyenné tudott válni gyermekbetegségei ellenére is. Kezdetté, ami folytatásra érdemes minden más területen is! Pártatlanság, de a jó ügy iránti mély elkötelezettség — megférnek egymással. Alkalmi hozzáértés is lehet maradandó az eredmény oldaláról nézvést. Az ad hoc a tanács meghoszszabbított esze, megnövelt szíve, kiterjesztett felelőssége a városért. Az „ad hoc” szerencsés esetben valóban segítségére van a városnak saját ügyeinek társadalmi, érvényes szempontozásában. Katalizátorként működik, ha van mit, kit katalizálni s Kovalcsik András szerint volt, mert volt fogadókészség. A győzelem ezért lehet egyszeri és közös. A tanulság azonban túlvezet a város határain. A honismereti kör például kidolgozott módszerekkel jó együttműködést tudott kialakítani tíz év alatt a városi, megyei népfronttal. Tőlük tízéves folytonos támogatást könyvelhetnek el. Ez a tény mára is tanulság és talán nem is csak az Ipoly partján. A témában min- denoldalúan érdekelt honis- meretisek éppen a múzeum ügyében és ma már teljes nyíltsággal, bizonyítható gesztusokkal állíthatják, hogy a mondvacsináltság működött abban a korábbi véleményben, miszerint ők valamiféle ellenségei lettek volna? a megyei múzeumi szervezetnek. Ma az egy- másbaépülés belátható közelségben van. A honismereti kör hatvannégy oldalas jegyzőkönyvben sorolta fel azokat a várostörténeti értékeket és dokumentumokat, amelyeket a Vojtkók, Reite- rek. Kamarások, Hemerkák, Kovalcsikok évtized alatt feltártak és nemrégiben a múzeumnak átadtak. A gesztus a múzeumiak részéről sem maradt el; kilátásba helyeződött a felújított Palóc Múzeumban mintegy három-négyszáz négyzet- méter alapterületen megvalósítható várostörténeti anyag állandó kiállításbeli bemutatásának lehetősége... Történelmi időnek nevezte Kovalcsik András a mai kort. A mai napot vagy a holnapit. Amikor meg kell ragadni a lehetőséget, hogy a város szellemi arculata eddiginél erőteljesebben megmutatkozzék. Ad hoc ügyek és bizottságok várnak újabb alkalmakat. A városi sajtó kérdésében, az újra meg" alakuló Madách Társaság ügyében, a városi kábelte- leveízió vagy más fontos városi, szellemi, hagyománv- beli ügyben. Balassagyarmat lehetne egy valóban jól prosperáló megyei idegen- forgalmi láncolat fontos szeme, gócpontja. Ma még egy jó fordulat ezernyi máshol élő gyarmatit tenne képletesen szólva „ad hoc” bizottsági taggá. Ennek aztán megyét, várost gazdagító eredményei lennének. T. Pataki László A Tepla folyó a város szivében Biedermeier óra a mólt v/a/.atl elejéről. Fut.',-. R. Tóth Sándor
