Nógrád, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-18 / 42. szám

4 NOGRAD 1989. FEBRUAR 18., SZOMBAT Állástalanul Abderában bolyongó pedagógus esete K.-né ;198I*ben végzett az egri Ho Si Minh Tanárképző főiskola földi a jz—rajz, szakán. Abban az időben még nem kérdőjelezték meg az intézmény nevét, minden egyszerűnek tűnt.'A diploma megszerzése után nem is volt semmi gond. — K.-né Abderába került, rögtön munkába állt. — Kezdetben, elég ne­héz helyzetben voltam, mert az iskolában megle­pően sok társadalmi mun­kát kellett végezni — mond­ja a fiatalasszony a leg­kisebb irónia nélkül. — Mi­előtt igazából belelendül­tem volna a tanításba, rá­jöttem. nem nekem való a magány. Akkor még egye­dül éltem, hiányoztak a szü­leim. Az ő lakhelyükön ép­pen hiányzott egy tanító, ak­kori munkahelyemen gyor­san bejelentettem távozási szándékomat. Közben jött a nagy ő, K., aki eltérí­tett és azt mondta, ma­radjak. Igen ám, de közben a régi helyemen betöltöt­ték az állásomat. A követ­kező évet Abdera másik iskolájában kezdtem. Itt maradtam 1983-ig, aztán megszületett a kisfiam. Nem akartam kiesni a ta­nításból, még szoptattam, amikor bölcsődébe adtam a gyereket. K.-né ebben az intéz­ményben 198". augusztus tizenötödikéig állt munka- viszonyban. Közben a fér­jének felkínáltak egy állást a fővárosban. A családfő ezt el is fogadta, az asz- szonv követte őt. Természe­tesen lakást is ígértek a családnak. Fél év albérlet után kezdtek gyanakodni, hogy nem valósul meg az ígéret. Aztán felajánlottak nekik egy lakást. A ház értéke jóval több volt. mint egymillió forint. Pedagó­gusfizetésből, még a „be­ugró" összeg is irreális­nak tűnt. K.-nénak a ta­nácson javasolták, szüljön meg vagy három gvere- ket, akkor lesz esélyűit a családi fészekre. .Ezek után egyenes út vezetett vissza Abderába. — Múlt év augusztusá­nak az elején jöttem visz- sza a városba '— folytatja K.-né. — írtam egy kér­vényt a tanácsra, segítse­nek elhelyezkedni, újra itt élek. Erre választ mind a mai napig nem kaptam! A. elvtárs megígérte, utána néz, hogy hol van hely. Magánakcióba kezdtem, mindenhol érdeklődtem mun­ka után. Természetesen napközibe is elmentem vol­na. Az igazsághoz azon­ban hozzátartozik, a kisegí­tő iskolába hívott az igaz­gató, de nem éreztem ma­gamban annyit erőt, hogy abban a közegben helyt tudtam volna állni. Foly­tattam a kutatást. Érdek­lődtem a postán', a kábel­gyárban, a rendőrségen, se­hol nem biztattak. A mún- kaszolgáltató irodában kö­zölték velem, a szomszédos város BRG-gyáregyságében dolgozhatnék. Kiutaztam a helyszínre, de a körülmé­nyeket látva rögtön le is mondtam a szándékomról. A munkaszolgáltató irodá­ban említették még, taka­rítónőnek elmehetek, ha akarok. Utána felkerestem a művelődési központot. Itt közölték K.-néval, van egy dekoráeiósáillás, a fi­zetés viszont elég alacsony. A jó állás lehetősége meg­dobogtatta a fiatalasszony szívét. Nem szegte kedvét a kevés pénz, és az sem, hogy három jelentkezőt tar­tanak nyilván az egy hely­re. Elmondták neki, pályá- 7 zat útján döntik el, ki al­kalmas erre a munkakörre. Aki legjobban rajzol, az a „befutó”. Vetélytársai kö­zött érettségizett fiatal lány is volt, így rajz szakos lé­vén joggal bízott önmagá­ban. Várta az értesítést. A biztonság kedvéért K.-né folytatta tovább az állás- keresést. Ismerősei ajánlot­ták a kórház gyermek- osztályát. Másnap rohant a kórházba, ahol a főnővér . kemény szavakkal tudatta vele, ez nem iskola! Ak­kor bőgte el magát elő­ször. Aztán túltette magát ezen a fiaskón, már csak a dekorációsálüásban bí­zott. — Mindennap gyakorol­tam, nehogy meglepetés érjen — fűzi tovább a mon­datokat K.-né. — Amikor már gyanússá vált a hosz- szú hallgatás, bementem a művelődési központba. Meg­fagyott ereimben a vér, kö­zölték velem, hogy már fel­vettek egy érettségizett kis­lányt. Este küenckor a la­kásán kerestem a művelő­dési központ igazgatóját. L. arra hivatkozott, neki má­sok mondták, hogy már van állásom, ha további részletek érdekelnek hét­főn keressem őt a munka­helyén. Akkor tudatta ve­lem, ő a másik két jelöltet sem értesítette a pályázat­ról, nem látta szükségét. Egyébként is, fel sem ve­hetett, mert diplomám van, ahhoz meg kevés a fize­tés. Ez nagyon rosszul esett. Hallgassuk meg a másik felet is. — Valóban járt nálam K.-né. és az is igaz, hogy kerestem egy kisegítő deko­ratőrt — mondja L. a mű­velődési központ igazgató­ja. — Ideiglenesen, szerző­déssel őt is alkalmaztam volna szívesen. Szándékom­ban állt felvenni. Próbaraj­zolást csináltattam az érett­ségizett kislánnyal. Azért csak vele, mert a többiek addigra már elhelyzked- tek. K.-né egyik ismerősé­vel előtte üzent, hogy tárgy­talan a jelentkezése. Egyik este, amikor felkeresett a lakásomon, már alkalmaz­tam M.-et. Mit tehettem volna, küldjem el? K.-né jelenleg két gyere­ket korrepetál. Ezért egv hónapban 900 forintot kap. Ha kórházba kerülne ez táppénz sem lenne. Mielőtt levonnák a következtetése­ket. azt is tudni kell, hogv férje külföldön dolgoz;k. Bizonyára nem is keres rosszul. K.-né bizonytalansága, té­tova lépései tanulságosak. Bolyongó életútja során sokszor akadályba ütközött. Előfordult, nem tudtak, nem akartak néki segíteni. Az elmúlt időben bizonyára ezerszer is átgondolta a tör­ténteket s rájött, nemcsak másban kell keresnie a hi­bát. Ádám Tamás Tanárképzés gyors­as gépírás- tanítóknak A gép és gyorsírási tanítói oklevéllel rendelkezők a kö­vetkező tanévtől egyszakos gyors- és gépírástanári ké­pesítést szerezhetnek a nyír­egyházi Bessenyei György , Tanárképző Főiskolán. A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsé­gének kezdeményezésére a képzést a Művelődési Mi­nisztérium az alábbi feltéte­lekkel engedélyezte: A főiskolára azok a leg­alább 10 éves tanítási gya­korlattal rendelkező, gyors- és gépírást, valamint leve­lezést tanítók jelentkezhet­nek. akiknek felvételét az is­kola javasolja és sikeres fel­vételi vizsga esetén biztosít­ja a jogszabályban megje­lölt kedvezményeket. A kép­zési idő hat félév; szemesz­terenként 3X2 vagy 2X3 nap kötelező konzultációt tarta­nak. A képzés önköltséges, a tandíj félévenként mintegy 2500 forint. Jelentkezni — a többi to­vábbtanulóhoz hasonló mó­don — 1989. március 1-ig le­het. Egy tanévben legfeljebb 15-en kezdhetik meg tanul­mányaikat. Bővebb felvilágosítást a főiskola tanulmányi osztálya ad (4401 Nyíregvháza, Sóstói út 31/b.) Hangkazetta a tavaszi népszokásoktól A .szurdokpüspöki asszony­kórus 1984-ben alakult újra, azzal a szándékkal, hogy sa­ját gyűjtésű népdalokkal, -szo­kásokkal őrizze meg a helyi hagyományokat. Az újrakez­dés évét követően már 1985- ben országos ezüst minősí­tést. 1987-ben pedig arany minősítést nyertek. A tizen­hat főt - jobbára fiatalokból all ma a kórus - számláló kórus a helyi rendezvények népszerű előadója, legutóbb a falugyűlésen részt vevők hallgathatták dalaikat. Fellé­pésekre való készülődésükön túl folytatják népszokósgyűjtő tevékenységüket is; 1988-ban bekapcsolódtak a Magyar Rádió ifjúsági osztálya által kiírt népszokásgyűjtő -felele­venítő pályázatba s év végén a téliekről küldtek anyagot, a közeljövőben pedig a ta­vaszi népszokások hangka­zettára felvett anyagát kül­dik el.- kulcsár felv. ­Mit (t)akar az LK Beat? Egy rockzenekar második születése Kotlár Tamás „álruhában", a szerszámkészítő műhelyben. Kép: Rigó T. — Tüdőd rendben? — kérdem a megbeszélt rande­vún Pompor Lászlótól. S nem véletlenül faggatom az ifjú zenészt, hiszen együtte­sében. az LK Beatban tag­csere folytán most ő állhat a mikrofon elé, mint billen­tyűs-énekes. Válasza mosoly, ami egyúttal jelzi, hogy a mai napon történt valami említésre méltó is a „há­zuk táján”. — Praznovszky Tominak megjött az új hangszere, egy Casio, s most próbáltuk ki — mondja. — Sajnos az enyémre még várni kell, mert nem olcsó mulatság... — ösztöndíjból nem köny- nyű... — Hát igen — sóhajt fel —, de eladom a régit, meg a szüleim is segítenek. Re­mélem hamarosan meglesz. Egyelőre főleg a salgótar­jáni fiatalok ismerhették meg a 211. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet ze­nekarát, melynek kétéves múltja során — egy kivétel­lel — valamennyi tagja ki­cserélődött. Legutóbb az éne­kes-gitáros Rozgonyi Attila vált ki soraikból. Eljutottak a Ki mit tud? szolnoki te­rületi döntőjéig, s részt vet­tek a salgóbányai rocktábor­ban is. Elismeréssel nyilatko­zott róluk Victor Máté, s felkarolta ügyüket a József Attila Városi-Megyei Műve­lődési Központ. — Hol tartotok ma? — kérdezem a szólóénekessé avandzsált Pompor Lacitól. — Most szünetet tartunk, amíg a s rácok a megfelelő „szerelést" elő nem terem­tik. Egyébként a somosi kul- túrházban gyakorolunk, de újabban az iskola is segít, ahol tud. A megmaradt ta­gokkal a korábbitól némileg könnyedebb, vidámabb stílust szeretnénk követni, olyat, amilyet az Első Emelet ját­szik. Attilával azért sem égyeztünk — bár harag nincs —, mert ő a kemé­nyebb válfaj mellett kardos­kodott. Az általános iskolában kezdték először döngetni a zongorát, s mikor a már lé­tező LK Beat — melyet az egyetlen állandó tag, a basszusgitáros Földi Zsolt „hozott össze” —, billentyűst keresett, ő is szóba került. Szorgalmasan gyakorolt, így fért be a csapatba. A zene­iskolai tanulmányokat pedig harmadmagával most kezdte el. Társát, Kotlár Tamás do­bost az acélgyár Dexion- üzemének szerszámkészítő műhelyében találom. Har­madéves szakmunkástanuló — Lacihoz hasonlóan —, s ezen a héten épp szakmai gyakorlatát tölti. — Én is gyermekkorom­ban kezdtem, majd öt éven keresztül doboltam — me­séli. — Persze akkor egyéb ütő hangszereken is játszot­tam, majd hosszú szünet kö­vetkezett. Az ISZI-ben szólt először Pompor Laci, hogy „csinálnak egy együttest". Eleinte ismert magyar zene­karok számait másoltuk, majd hamarosan önálló stí­lust alakítottunk ki. — Profi zenészek akartok lenni? — Szeretnénk — mosolyo­dig el —, de előttünk van7 még a katonaság is. Sok minden jöhet közbe. A két Tamás, Zsolt és La­ci márciusban mutatkozik be az új felállásban, új stí­lussal, a megyei művelődési központ üvegcsarnokában, két technikusuk: Kerényl Tamás és Csongrády Tamás társaságában. S bár sok a Tamás soraikban, reméljük annál kevesebb tamáskodó gátolja majd elképzeléseiket, hiszen már alig várjuk, hogy zenéjüktől LK-buljunk... (németh) Pedagógiai szakközépiskola Zalaegerszegen A következő tanévben pe­dagógiai szakközépiskolai képzés is lesz Zalaegersze­gen. Az első ilyen osztályt — egyelőre kísérleti jelleg­gel — a Deák Ferenc szak- középiskolában szervezik meg és indítják. A kezdeménye­zés célja — a Művelődési Minisztérium engedélye sze­rint — a pedagógiai pályá­ra való felkészítés mellett ál­talános és szakmai alapkép­zés biztosítása, arjiely a vá­lasztott területeknek megfe­lelően olyan szakembereket képez, akik alkalmasak lesz­nek az 1—14 éves gyerme­kek nevelésével kapcsolatos feladatok önálló ellátására. A szakközépiskola ötéves. A tanulók a negyedik tanév után érettségi vizsgát tesz­nek, s jelentkezhetnek bár­mely felsőfokú oktatási in­tézménybe. A továbbtanulás szempontjából ez a szak kü­lönösen azoknak előnyös, akik óvónők, tanítók, vagy magyar, ének, rajz, peda­gógia, történelem szakos ta­nárok szeretnének lenni. ☆ Azok a diákok, akik érett­ségi után nem tanulnak to­vább felsőfokú tanintézet­ben, az ötödik év végén többek között csecsemőott­honi, bölcsődei, óvodai, di­ákotthoni és gyógypedagó­giai nevelői, illetve szabad­idő-szervezői, családgondozói és oktatástechnikusi képe­sítést szerezhetnek. Az általános iskolát idén befejező nyolcadikosoknak március 10-ig kell eljuttat* niok jelentkezési lapjukat a fogadó tanintézetbe. (8900. Zalaegerszeg, Göcseji út, 16.) A jelentkezők felvételi be­szélgetésen vesznek részt, amelynek időpontjáról érte­sítést kapnak. A csodatevő csomag A fiúk már nem bírtak az öreggel. Napközben a műhely­ben piszkálta őket, este meg a munkásszálláson, mert né­gyen laktak ugyanabban a szobában. Pedig a három fiú rendes, tisztességes srác volt. Mindhármat az öregek tiszte­letére és szeretetére nevelték otthon, de az öreg rigolvái már ronggyá tépték az idegeiket Ha beszélgettek, tréfálkoztak, az volt a baj. Ha meg ép­pen hallgattak, akkor azt morogta az öreg, hogy őt már annyira semmibe veszik, hogy egy szót sem szólnak hozzá. Ha kinyitották az ablakot, az öreg dühödten becsukta. Ha becsukták, sarkig tárta. Amikor jóféle hazai kolbásszal kí­nálták, befelé fordult az ágyán, de amikor legközelebb egy falatkát sem toltak az orra alá, akkor készakarva rádöntött egy kancsó vizet az ételükre. Másik szobába pedig nem mehettek, a munkásszálláson minden hely tele volt. A fiúk dühöngtek, de amikor a többieknek panaszkodtak, azok a szemükbe röhögtek: hárman nem bírtok el egy ilyen kiállhatatlan öregemberrel ? Pista meg is írta édesanyjának, hogy mennyire tarthatat­lan a helyzet. Amikor elküldte a levelet, már meg js bánta: minék szomorította ezzel a mamát, hiszen úgysem tud segí­teni rajtuk. Két hét múlva aztán levelet kapott, szokatlanul hosszút, hiszen köszvényes kezű édesanyja nem szívesen íro­gatott. De most ezt írta: „... kisfiam, annak az embernek biztosan nagy bánata van, csak ti nem veszitek észre. Egye­dül lenni nagyon nehéz, én aztán tudom, hát segítsetek raj­ta. .. ” A levél hármuk között kézről kézre járt, s megszületett a haditerv ! Néhány hét múlva Vince bácsi, az öreg, döbben­ten hallotta a portán, hogy csomagja érkezett. Az ő nevé­re? Ez maga volt a csoda. A fiúk kuncogva lesték, hogyan csempészi be a szobába a csomagot, s bontja-,tépi izgatottan, nyitott szekrényajtaja mögé bújva. A csomagban kolbász, almáspite, meg tepertős pogácsa volt, mellette egy rövidke levél, köszvényes kéztől származó nehézkes betűkkel, Kovács Vince úrnak: „Hallot­tam, hogy törődik a fiammal és a barátaival. Egy faluból valók, mind a három jó gyerek, de mégis kell, aki vigyáz­zon rájuk, hiszen messze kerültek a szülői háztól. Köszö­nöm a jóságát és tiszteltetem. Fogadja él ezt a kis jóféle hazait, és fogyassza egészséggel... ” Vince bácsi csak krákogott, a szemét törölgette, a fejét ingatta. A fiúk rnár nem kuncogtak. Megijedtek: hátha rosszul sül el a tervük, hátha megbántották ezzel ezt a ma­gának való magányos öregembert. Még majd rájön a turpis­ságra, és mogorvább lesz az eddigieknél is. De nem! Vince bácsi komótosan letörölgette az asztalt, kirakta a csomag tartalmát, s még egy üveg bort js előhú­zott az ágya alól. Aztán szokatlan melegséggel a hangjában így szólt: Pista! Laci! Matyi! A teremtéseteket, miért nem jöt­tök már ide... Ma mind az én vendégeim vagytok, mert csomagot kaptam! Már mind a négyen nevettek, öblösen, jóízűen, felszaba­dultan. S Vinoe bácsi úgy tapogatta meg hatalmas tenyeré­vel a három fiú hátát, hogy csaknem félrecsúszott torkukon a falat. (—s—)

Next

/
Thumbnails
Contents