Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
1989. JANUÁR 14., SZOMBAT 5 NÖGRÄD Lelki támasz — a gyógyulásért Vízmű a falu szélén Dejtáron kinyíltak a csapok Pap István vezető vízműgépész munka közben Látszatra sok minden egy óvodai csoportszobára emlékeztet itt: a szekrény tetején színes papírházikók, a fal melletti kicsiny gáztűzhely pontos mása az igazinak. A papírtelefon épp hogy meg nem szólal, akárcsak a lemezjátszó, amit most emel le a polcról az óvó néni. Az apró székekben különböző korú gyerekek ülnek, ' figyelmüket — úgy tűnik — teljesen leköti a televízió délelőtti meseműsora. — A meghitt gondolatokat ébresztő képre azonban kissé zavaróan hat az ajtón kívüli zaj: a nővérke sietve kíséri vissza helyére a szomszédos kórterembe, a szomorú tekintetű pöttöm kislányt, ahol éppen most vizitelnek a gyermekorvosok. Óvónő a betegekért Magyarországon még igen kevés kórház büszkélkedhet azzal, hogy gyermekosztályain óvónő- is segíti a kis betegek ápolását. Salgótarjánban, a Madzsar József megyei kórházban dr. Oroszlán György osztályvezető főorvos kezdeményezésére valósulhatott ez meg. Néhány hónapja kezdődött a volt kórterem társalgóvá való átalakítása, amit az ügyes kezű óvó néni varázsolt barátságossá. Itt a közös játék, ének, mese, papírhajtogatás s meg sok más kedvelt foglalatosság közben megfeledkeznek arról a gyerekek, hogy kórházban vannak, a félelmük oldódik, s ez — akármilyen furcsán hangzik — előnyösen hat a gyógyulásukra. — — Egyfajta lelki támaszt szeretnénk nyújtani számukra. Nagy szükségük van erre a megszokott környeNézni is rossz volt hogyan kapaszkodott ez a hajnal; járat a Zsidó-hegyre. Orrig látó ködben, jegesre , fagyott úttesten csak a motor bömbölt meg a kerekek peregtek, haladni meg alig lehetett métereket. Szerte az árokban személygépkocsik, akik nem számolnak a téllel. A személyjáratú busz vezetője nem lehet figyelmetlen. Mögötte gyárba igyekvő emberek, akiknek nem szabad késni. A vezető arcán látszott a feszültség, mert merev volt a tekintete. A tükörből pillantott az utasokra, akik megtöltötték a kocsi belsejét. Egykedvűek voltak, néhányan aludtak, hiszen korán keltek és még alig múlott öt óra. Ez nyugtatóan hatott a járat vezetőjére, ilyen időben hasznos a nagy teher. Araszolt is az útszegély felé és így tudott kimenni a hegyen. Időben beértek a gyár elé. De alig szálltak le a Megyerim! Salgótarjánba utazó munkások, nek; indulnia kellett fel Rónabánya-telepre. A Zsidó-hegy ehhez a szerpentines kapaszkodóhoz képest hangyazsombék. Arról már ne is beszéljünk, hogy az út egyik oldalát szakadék kíséri. És a tél itt csak igazán tél! De a járatnak mennie kell, méghozzá biztonsággal, ha mégolyán magas is az a rónai hegy. Aztán vissza a főpályaudvarra és máris indulás Balassagyarmat felé, és még a reggeli órákban vissza Salgótarjánba, és így tovább, hol Salgóra fel, hol másfelé a megye útjain, reggeltől késő eátéig, amíg a kilométeróra nem éri el a napi háromszázötven kilométert Nógrádmegyerig, ahol aztán elkövetkezhet a pihenés. Azt mondta Balázs Béla az autóbusz-vezető. zetből kiszakadt, ijedt kis emberkéknek, akik életkoruknál fogva önzőek, azt szeretnék, ha c9ak velük foglalkoznának. Az ápolónők terhelése olyan mértékű, hogy az ilyen elvárásoknak csak részben tudnak eleget tenni. Én azt szeretném, ha a gyermekosztály egyre kevésbé hasonlítana kórházra — mondja dr. Oroszlán György. Nekünk is öröm Kilvády Mária, aki több mint húsz éve ápolónőként dolgozik itt, a gyerekekkel való újszerű foglalkozás jó hatását dicséri: — Jó hallani, ahogy dicsekszenek szüleiknek azzal, hogy itt óvó néni és soksok játék is van. Némelyik anyuka, apuka el sem akarja nekik hinni. Nekünk is öröm. hogy lekötik a figyelmüket, így nincs szaladgálás a folyosón, s persze kevesebb a bánkó- dás, a sírás.. . A hozzátartozók is könnyebb , szívvel távoznak, ha látják, hogy csemetéjüket nem csupán kellemetlen élmények fűzik ide. Beszéltem veled Andó Tóth Zsuzsanna óvó néniről új munkatársai is elmondhatják, hogy hivatott pedagógus, kiváló érzékkel látott hozzá a gyerekek számára cseppet sem szimpatikus „fehér” környezet átváltoztatásához. Az intézmény hozzájárulásával megvásárolta a legszükségesebb kellékeket, és sok mindent maga készített el. — A zárkózott gyerekek kedvence ez a telefon — mutat a jópofa, falra erősített játékra. — Látod, — Valósággal beleroskad az ágyába az ember... Harmincöt éven át ez így megy naponta. És amikor kipiheni a fáradalmat, az utasok némelyikétől elszenvedett szekatúrát, a munka utáni fáradt tekintetnek vége. Sőt, kisimul az arca, élénk a tekintete még az őszülő haja sem öregít!, ellenkezőleg az új egyenruhában jól fest. Talán a hátának hajlása az egyetlen Maradt aki volt... tanúja a kormánykerék melletti görnyedésnek, meg a lépteinek nehézsége. És erre azt mondja; nehéz-nehéz, de szép és nem tudna másképpen már élni csak így ahogyan élt a közel hatvan évtizeden át. Még azt is megkockáztatja, hogy elégedett az élettel. Ahhoz a generációhoz tartozik Balázs Béla, a buszvezető, akik mostanában köszönnek le és mennek nyugállományba. Még neki van idejg a búcsúig, de azért mindazt amit ez a korosztály átélt, ő is megélte vastagon, A téli fagyokban, a dermesztőén hideg fakaruszon, vagy a forró nyárban az utat olvasztó melegben, a viharos éjszakákon át. Már mögötte lenne a másfél millió kilométer, ha a sors nem szól bele a Káprások alatt egy ködös hajnalon. Két szemben álló teherkocsi zárta le a szűk országutat. Semmi jelzés az egyik előtt sem, anyu, ezen a készüléken beszéltem veled — dicsekedett már nem egy közülük, hozzátartozója kezét szorongatva. Egyébként legtöbbjük a legszívesebben papírt hajtogat. A sza- raurájcsákótól kezdve már annyi , mindent csináltak. A délelőtt nagyjából ezzel, illetve videózással, beszélgetéssel telik el. Ebédkor szintén velük vagyok. Bizony rájuk fér a biztatás az evésnél is, arról nem is beszélve, ha valamelyiküket műtétre kell lelkileg felkészíteni. Speciális szerepben Csendespihenő alatt mindennapos a mesélés, a bátrabbak saját történeteiket is elmondják ilyenkor. — Jól bevált módszer a megnyugtatásra a beszélgetés, kiváltképpen akkor, ha valamelyikükhöz nem jön látogató. Ha arra i gondolok, milyen nehéz volt búcsút venni a régi gyermekeimtől, azzal vigasztalódom, hogy ebben a speciális óvónőszerepben mennyi felejthetetlen élményt kaptam már. Pedig némelyikük csak rövid időt tölt itt. Egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor azt láttam, hogy nem szívesen mennek haza. .. Az egyik legrégebbi ismerőse Sisák Rajmund, akit két hónapja kiterjedt égéssel hoztak be. Rajmund elsős, s hogy nagyon ne maradjon le a tanulásban, rendszeresen olvasnak, számolnak Zsuzsa nénivel. A kisfiú ágya feletti lámpán papírfigurák lógnak, ezek itt bent készültek. A kis beteg sóvár tekintetén látom : legszívesebben már otthon díszítené velük a gyermekszoba falát. a másik mögött sem. Amikor megpillantotta az utat elzáró kocsit, már késő volt. A kerekek blokkoltak, de csúsztak nekj a teherkocsinak. Az meg egy belügyi jármű volt. Hiába a bizonyítás, a haragtól lobbanó hangos káromkodás, az igazságért a könyörgés, mérnem lehetett igaza. Pedig magához a főkapitányhoz is feljutott. aki szomszédfalubelije. Veszett a millió kilométer. Mindent újból kellett kezdeni. És most tart valahol a 250 ezer kilométernél. Már csak derül a dolgon, azért még most is kényszeredett a mosolya. — Ez is a szakmánkkal jár, és mégis szereti az ember... Szereti, pedig bányászcsaládból való, akik csak az országúton látták a járművet. De, neki volt egy seregbeli parancsnoka, annak idején, az beszélte rá, hogy tanulja meg a jármű- vezetést. Balázs Béla leszerelt, így került a volán mögé, még az ötvenes évek elején, a Nógrád Volánnál. Azóta is itt nyűvi magát. Dicsérték a szorgalmáért és a járműve kíméletéért, meg az utasokkal való bánásmódjáért. Meg vádolták is pontatlan elszámolásáért. De ő maradt, akii volt autóbusz-vezető, aki hajnaltól késő éjszakáig dolgozik. Pedig csak aá, aki utazik vele az tanúsíthatja, mit megtesz agyonhajszolt kivénhedt kocsijáért. A ntúltkoriban valaki kiszerelte a rádióját. Szinte betege lett. Most már kapott újat, ez a vigasztalója a nap hosszú vándorúján. Meg a családja, akiért él, dolgozik és bennük örömét leli. Ilyen ember Balázs Béla, a buszvezető, akit útján szívesen köszöntenek az utasai. Bobál Gyula Hajdanán Dejtáron és környékén sem létezett vízprobléma. A régi Ipoly, a Lókos-patak közelsége miatt nem volt gQnd a víz mennyiségével, minőségével, Minden portán kiásták az udvaron a kutat, amelyben kristálytiszta víz csillogott. Aztán ahogy múlt az idő, úgy vált majdhogynem ihatatlanná. Magas nitráttartalma miatt a csecsemőkre különösen veszélyes lett a víz. Gyarmat felől közelítve először pár ház, nyaraló, vagy a kettő kombinációja tűnik elő, néhol szétszórtan, máshol egymáshoz simulva várakoznak a köd leple alatt. Jobbra a vasútállomás felújított épülete magányosan áll. Tovább haladván egy korszerű — bár a tájtól idegen —, szögletes épületkolosszus hívja fel magára a figyelmet. Ez a Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat dejtári üzemmérnöksége. — A fővonal 1981-ben készült el, azonban a komplett egység és a kiegészítő hálózat szakaszosan kapcsolódott be Dejtár és környéke vízellátásába — mondja Ma- gyarfy Károly, az üzemmérnökség helyettes vezetője. — kompletten a következő évben lett kész. A balassagyarmati tanács kissé késve kapcsolt, pedig a város vízellátása abban az időben katasztrofális volt. Mi megértettük a gondjukat, ők is beszálltak egy jelentős ösz- szeggel az építkezésbe, így készülhetett el később Gyarmatig a gerincvezeték. A vízműben 43 fizikai munkás, és öt egyéb alkalmazott dolgozik. Jó munka- lehetőség ez a falu lakosságának, a dolgozók fele dejtári. — Én 1985 augusztusától dolgozom a gépházban — mondja Pap István vezető vízműgépész. — Huszonhat éves vagyok, a feleségem is itt dolgozik. A fizetésem nettó hatezerötszáz forint. Több is lehetne, mert van két gyermekem, be kell osztani a pénzt. Nyújtott, váltott műszakban dolgozom. Ez azt jelenti, hogy egyszer nappal, máskor éjszaka vagyok itt. Utóbbi szolgálat különösen nehéz, de nem panaszkodom, hiszen helyben vagyok. A munka végeztével felpattanok a biciklire, öt perc alatt otthon vagyok. Ez a vízmű termeli ki a megye ivóvizének 45 százalékát, hiszen több vízmű csak a továbbító szerepét tölti be. Az Ipoly völgyében Az eligazítás rádióval történik három kútcsoportból nyerik a vizet. A három fővonal kígyóként kanyarog a térképen. Balassagyarmat, Nagyoroszi, Rétság, Romhány, Diósjenő és számtalan kisebb település lakossága innen kapja az ivóvizének jó részét. A vízmű maximális teljesítőképessége napi 12 ezer köbméter. Ebből a mennyiségből Gyarmat a nyári időszakban 5 ezer köbmétert kap. Ezt a mennyiséget a jelenlegi körülmények között már nem tudják fokozni, a víz hamarosan kevés lesz. — Majd ha létrejön a dunai kapcsolat és súlypont- áthelyezés lesz, — s ki lesz építve a második vezeték —, akkor tudunk több vizet adni — folytatja Ma- gyarfy Károly. — Addig marad a jelenlegi mennyiség. Sajnos nem tudatosult az emberekben, milyen kincs a víz. Nyáron például kétszeresére ugrik a fogyasztás. Az emberek megnyitják a csapot, locsolják a kertet, kocsit mosnak, pedig arra megfelelne a kutakban lévő nitrátos víz is. Én személy szerint átmeneti megoldásnak tartanám, ha egy bizonyos vízmennyiség fogyasztása fölött drasztikusan felemelnék a víz árát. Akkor talán jobban meggondolnák az emberek a pazarlást. A második lépcső megvalósítása műszakilag nem okozna gondot, akár egy fél év alatt is elkészülhetne, csak hát a pénz... Kedvetlenül jegyzi meg Svelecz László üzemvezető, hogy a gyarmati szakaszon szűk az átmérője a vezetéknek. így meg kell építeni a második vezetéket is. Pedig ha annak idején előrelátóak lettek volna a város vezetői, most megspórolhatnának egy csomó pénzt. A víz előállításának önköltsége változó. Dejtáron 10 forintért termelnek ki egy köbmétert. Ahogy távolodik a falutól úgy nő ez az összeg, hiszen be kell iktatni nyomásnövelő, és egyéb berendezéseket is. A vállalati átlag 18 forint. Ezt nem tudják leszorítani, mert a járulékos költségek (pl: villamos energia, vegyszer) állandóan nőnek. A lakossági víz köbmétere 3 forint 80 fillérbe kerül. Ki tudja meddig? Dejtár lakosságának több mint a 80 százaléka már bevezette otthonába a vizet. Én mégis a maradék 20 százalékra vagyok kíváncsi. — Én már nem is fogom bevezetni a vizet, mert öreg vagyok — mondja Nagy Ká- rolyné dejtári lakos. — Igaz, pénzem sincs, ebből a kis nyugdíjból jó ha megélek. Az udvarunkban négy család lakik, de így van ezzel mindegyik. Különben is mi lenne, ha úgy járnék, mint a villannyal. Most cserélték a villanyórámat, és erre föl követelnek rajtam 1876 forintot. Nem értem én ezt, valaki biztosan előrecsavarta az órát. Tavaly csak 30 forintot fizettem, mert 25-ös égőt használok, — spórolok. — Kettőnknek 5 ezer forint a fizetésünk az urammal — vág közbe Halai Sándorné. — Vajon miből vezetnénk be a vizet? Az Ilon bevezette, aztán most nyögheti élete végéig, ráadásul nem ért a vízórához, sosem tudja mennyit kell fizetnie... Tehát az öregek már nemigen élvezik a vezetékes víz előnyeit. Dejtáron megoldódtak a vízgondok. Az újonnan épülő házak már nem képzelhetőek el vezetékes víz nélkül. De mi lesz az idősekkel. Ádám Tamás Képek: Rigó Tibor Vízmintavétel Mihalik Júlia