Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-14 / 12. szám

MŰVÉSZET

Kiállítás híres történelmi személyek névaláírásaiból

„Történelmünk híres személyeinek névaláírásai” címmel kiállítás nyílt a Magyar Országos Levéltárban. Az időszaki kiállításon több mint 250 irat, levél, oklevél, leirat szerepel — fényképmásolatok, metszetek, pecsétek társaságában a XV. század közepétől a XX. század közepéig terjedő időszakból — nemzetünk történelmének alakításában szerepet játszó magyar és külföldi hírességek kéziratából, névaláírásaiból.

K>\ ÍÍVu IVVKlVí *> .Vf « f> ■» < 1 * VU T& »1 ^ 'I V‘«HV ÍHv i'U'tl tC|(H •- 1 J fj 1 I|

I. Ferenc József osztrák császár és magyar király 1314. július 31-én Bécsben kelt leirata Tisza István miniszterelnökhöz — parancsot ad az általános mozgósításra.

P- 7? •/í "

)

■< r. ?

/ín —I»#», í&í-/- A-A-vw r

jc r>

jC

'%/K

■ ŸÇ*7 l .

.»A'

fi '•"“-'7

Pázmány Péter, esztergomi érsek, bíboros, a nagyszombati egyetem megalapítójának 1635. október 3-án kelt levele.

Fetlák

színművésznő 1907. augusztus l7--n kelt levele.

tOvT1

r ~ W- Íf/í'.f '*• '

? /w 4vit- ■ •

’a.íXí, /t-ú.

‘kíÚ t ( i \ <V ij-i-Kt

1*55/

Gyümölcshozó remény

Idén 60 éves Radies István

Esztendő fordulója tájékán, midőn a paraszti ha- gyományrend szerint bort, búzát, békességet szoktak kívánni egymásnak az emberek az új évre, a számvetés, a tervezés órái is időszerűek voltak. Azok ma is, ha a meghitt hangulatok és hagyományok többnyire el is röppentek már régen az időben. A falvak hagyományos, százados társadalmi szerkezete jó pár évtizeddel ezelőtt fölbomlott, az új nehezen alakul, s, hogy ez így lett, az részben történelmi, gazdasági törvényszerűség,

részben, elhibázott „település- fejlesztési’’ elképzelések következménye. Elsősorban azért szomorú, mert ezen ösz- szetett folyamat nyomán mind kevesebb a kisebb közösségekben is az egymásnak szóló emberi hang. Márpedig napjainkban, amikor ismét életünk realitásai közé tartozik a szemérmesen rejtegetett, vagy már nem is titkolható szegénység, ami az egyik legutóbbi statisztika szerint immár több mint két és fél millió ember életformája, mind nagyobb szükség van erre a hangra, a társadalmi szolidaritás szerves részeként.

A nógrádi képzőművészek népes táborában Radies István is azok közé tartozik, akiknek munkásságát meghatározza a nógrádi táj és néprajz szeretete, a települések belülről ismert, rejtett és gyorsan tűnő értékeinek megőrzése, ami annál inkább fontos, mert a bekövetkezett életfcrmaváltás a hagyomány átörökítendő és használható részét is magával sodorta. Ez érvényes mind az élet tárgyi kereteit jelentő építészeti, használati tárgyi örökségre, mind magára a szokásrendre, beleértve mindazt, ami a palócság sajátosságát jelentette a hazai hagyományban.

A friss naptárt lapozgatva, meglepetten látom, hogy a fürge, mindig siető-szaladó Radies István 1989-ben, életének 60. évébe lépett. Ez hihetetlen. Nem is tudok mit kezdeni ezzel a ténynyel. Gyorsan leírom azonban, hogy ez az esztendő minden bizonnyal a helyi művészetirányítás figyelmét

Halász

sem kerüli el, az arra hivatottak az alkalomhoz méltó kiállítást rendeznek a művész munkásságának legjavából, s elsősorban a tűzzománcképekből, amelyek e leendő tárlat gerincét képezhetik. Mert, bár Radies István az utóbbi időben is a rendszeres, sőt, gyakori kiállítók közé tartozik — most is készül egy salgótarjáni iskolagalériabeli bemutatkozásra —, összefoglaló igényű, nagyobb szabású kiállítása mostanában nem volt idehaza. Szlovákiában, Rimaszombatban jelentős tárlatot mutatott be, ám ezt a honi közönség nem látta. Egyébként úgy vélem, erre a kiállításra nem is annyira a művésznek, mint inkább a nógrádi közönségnek van szüksége, hiszen Radies István enélkül is változatlan aktivitással éli azt az életformát,- aminek lényege a szolgálat.

A festő és tanár Nógrád" megyerben született 1929- ben. Tanulmányait az egri tanárképző főiskolán és a képzőművészeti főiskolán végezte, 1964 óta tagja a művészeti alapnak, s 1954- től rendszeresen kiállít. Műveivel szerepe! a megyei és országos kiállításokon, továbbá sikerrel mutatkozott be Frankfurt am Mainbán,

Gyümölcshozó

Besztercebányán, Katowicében, Pozsonyban, a limoge- si zománcművészeti tárlatokon és másutt. Művészként és tanárként jelentős részt vállal a munkásság és az ifjúság körében, mindenekelőtt az ízléskultúra fejlesztésében. Negyedszázadon át volt Nógrád megye rajz- szakfelügyelője, jelenleg is tanít a bátonyterenyei (kis- terenyei) gimnáziumban. Nevéhez a gyermekrajz nemzetközi szintre történő emelése fűződik. Morális alkotásai sűrűn megtalálhatók nógrádi és más intézményekben.

Ezek közé tartozik a Halász és a Gyümölcshozó címet viselő nagyméretű tűzzománckép is, ezek a megyei oktatási igazgatóság számára készültek. E tiszta szerkezetű, ragyogó színvilágé alkotások az élet igenlését, mély derűjét, a bőség ígéretét sugalják egy olyan időben, midőn hétköznapjainkat inkább a zaklatottság jellemzi. S bár tudom, hogy egyetlen humanista töltetű művészi alkotástól sem lesz több a hal és a gyümölcs, ezt az emberi megnyilatkozást ma is érvényes üzenetként kell elfogadnunk a 60. életévébe lépő művésztől. Sőt, reményként, ami nélkül nincs jövő.

T. E.

m-mrnmmmmwmm®

Beszélő tárgyak

Újabb röpke ívek?

t Három hónapot élt az első nógrádi irodalmi lap jó száztíz évvel ezelőtt Balassagyarmaton. Megjelent

1877. májusában és tíz, töb- bé-kevésbé rendszeresen (de inkább rendszertelenül) jelentkező szám, s mindenféle külön félívnyi melléklet-ígéretek után még az év augusztusában megszűnt a Röpke ívek úgy is mint lap, úgy is mint kezdemény. S talán (feltehetően) úgy is, mint a sorsdüldözött, de maga sem minden hiba nélkül való Komjáthy Jenő költő és balassagyarmati tanár, továbbá Luhy Sándor költő szép reménye. Az ügy lehetne akár szomorkás történet is. Mégsem igazán az. Tele van máig ható erővel, kisugárzása van ennek a régi-régi kezdeménynek, s ma, a gyorsan alakuló új lapok világát élve, még példa értéke is. A hagyományról már nem is szólva....

A Széchenyi Könyvtárban az egyes-hármas és az ötös- tizes számokat lapozgatva röppennek elénk az ívekkel azok az idők, amelyekről egyik legkorábbi tárcaírója, a lapnak (Fortunio —, de

ugyan kit rejt e név? így emlékezik meg miközben a gyorsan változó (?!) világ silányodása felett kesereg „De mit törődöm vele, hiszen a kor gyermeke vagyok! Azon koré, melyben a márványt a terracotta, az ezüstöt az alpacca, Kossuth

Lajost Tisza Kálmán pótolná”... S, hogy bizony a korabeli pesti skriblereknek (íróknak, újságíróknak)

nemigen volt ideje a távol került természetet felkeresni... Érdekes azonban, mi* tart természetnek a száztíz évvel ezelőtt skriboló, elfogalt kolléga — a távoli dzsungelt természetesen. Mára majdhogynem befellegzett a dzsungeleknek is, az időről nem beszélve. S hogy azóta mi pótolja a nemes, örök anyagú terrakottát (műanyag) az alpaccát és mind a többit is... A pesti Váci utcáról az Erzsébet kertbe-térre megy a skribler időhiány miatt. De vissza a balassagyarmati s egyben első Nógrád megyei irodalmi lap, a Röpke Ivek tanulságára!

Dengi János maga is lapot szerkesztett ebben az időpontban, sőt majdhogynem testvérlapját a Röpke Iveknek, a Debrecenben megjelenő Délibábot. A rendszertelenséget Reviczky finoman imigyen ostorozza a gyarmati lap életében „Röpke ívek? Lomha Ivek inkább.” Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő (szé- csényi születésű) Vajda János a pesti irodalmi létből

kiszorultságban vállalták a vidéki lap megalkotásának kitapintható nehézségeit itt és ott. Sőt, akadtak közelben (Losoncon nem is egy) még ebben a nehéz létben is versenytársaik, például Pataky Árpád (igazán hihető, hogy nem vadásztam külön erre a névre, de ha egyszer ott van a harmadik szám Különféle rovatában), aki nem átallott a szomszédban — Debrecenhez, a Délibábhoz — közel — Nyíregyházán ugyanebben az időben irodalmi lap.it indítani! Könnyen gratulált innen Balassagyarmatról a Röpke Ivek éppen nek', de mit szólt hozzá vajon a rivális, amikor — s talán ebben is sok a maihoz hasonlóság, talán a világ nem változik, visszaváltozik,

időről időre — elég nehézlehetett talpon maradni. A balassagyarmati Röpke

Ivek is küzdött az előfizetőkért, amiként egy mai újabb röpke lapnak is küzdenie kellene, sőt egy már meglévőnek is, ha mindent összevetünk, beleértve a tegnapelőtti áremelést is. Szóval, sok itten a tanulság. Nézzük, mit ír erről a sarkalatos pontról (előfiz.tés !) maga a gyarmati lap s

feltehetően maga Komjáthy vagy Duby, ahelyett, hogy mint költőhöz illik verset írna. Azok a t. olvasók, akik az első és egyben mutatványszámot kapták, kéretnek visszaküldeni (?!) a számot, ha még nem fizették elő, mert különben olybá veszi a szerkesztőség a dolgot, hogy a lap előfizetésére tártnak igényt. Mekkora praktikák kellettek már akkor is, mekkora diplomáciával elegy emberismeret s persze kellettek hozzá korabeli (polgári) erkölcsök. Mert „fiam, mi az, hogy nem küldte vissza azt a mutatványt? vagy visszaküldi azonnal fiam, vagy előfizet... utánam ne kiabálja Luby (Komjáthy), hogy mi van a mutatványszámukkal”.

S hát, mi ebben a trükk? Egy röppenő-lomha lapot mindig nehezebb postázni, mint a Magtár utcában (ott székelt a szerkesztőség, s a kiadó) a régi Wlasits-féle házban azt a négy forintot kifizetni. „Egyes szám ára 10 krajcár”.

Tetszhet a mai fiatalabb- jának (s miért pont neki?) az is, ahogy a dolgot felfogta a gyarmati szerkesztőség. Az említett nyíregyházi kontra debreceni lap ügyben is azt írták idehaza Komjáthyék „A nagyobb verseny mindenesetre csak növelni fogja a munkakedvet.” Minő igaz lehet ez ma is! Ha minőségi a verseny, a skribleren kívül az olvasó jár igazán jól. A Délibáb és a Röpke Ivek szerzői gárdája szinte végig személy szerint egyezett. Reviczky Gyula is mindkét lapba írt rendszeresen, nálunk élenjárt a tárcában például gróf Vay Sarolta, a versben Komjáthy és Reviczky mellett a fővárosban élő Majthény Flóra a kor eléggé ismert költőnője (zenész is volt, harmóniumon játszott szépen) és egyben a Madách-emlékmű már akkoriban gyűjtögetett költségeinek nagy pártolója, aki verseskötetének bevételét ajánlotta erre a célra, mégis sok időnek kellett eltelni, amíg a szoborból szobor lett. De hát, Isten malmai öröktől fogva létezve öröktől fogva lassan őrölnek. Nem úgy az a malom, ami a lapokat darálja, hiszen tíz szám után szűnt meg egv nagyon fiatal, vidéken élő irodalmi gárda

itteni próbálkozása feltehetően a kevés érdeklődés és az anyagiak miatt. A színvonal, ha nem is volt átütő — arra mindenesetre választ adott már akkor is, amikor Gyulai Pál konzervativizmusa uralta az irodalom mezőit, hogy élhetnek, létezhetnek Gyulai irodalmi „keneljéből” kimaradók. Nem más kérdés, hogy éppen Komjáthy; ez az Ady ős-előd a nagytekintélyű kritikus Gyulai előtt teljességgel ismeretlen volt és az sem, hogy nagyobbrészt máig ismeretlen szinte az ország irodalmi közvéleménye előtt, de legalábbis nem eléggé ismert rangjához képest!

Komjáthy tizenkilenc éves volt, amikor a gyarmati Röpke Iveket szerkesztet- te-írta maga is, Reviczky sem sokkal több. Dengi János volt a legöregebb a 24 évével — írja Praznovszky Mihály egy helyütt. Írja azt is, hogy szellemi vezérüknek Gáspár Imrét tekintették, aki, csakúgy mint Pajor István gyarmati koszorús poéta, divatköltő, Nagy csalomján született. Vezér ide, vezér oda, elhatárolta magát a Röpke Ivek itt-ott élcelődő személyeskedésétől, s végül is Komjáthy Jenő az, akiről ma társaság van elnevezve ott, ahol újabb ívek (irodalmi) röppenhetnek.

T. Pataki László