Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-28 / 24. szám
Töprengés a kultúráról Érdekességek innen-onnan Jun Kawaguchi yokohamai keramikus ebben a tanévben a Pécsi Művészeti Szakközépiskola két keramikusosz- I tálcának gyakorlati óráit oktatja. Nemzetközi zsűri válogatja 14 ország 218 alkotójának 17 ezer pályamunkáját a 150 éves a fotográfia című nem" ! zetközi kiállításra, amely márciusban nyílik Budapesti ten, a Munkásmozgalmi Múzeumban. Beszélő tájak A legbátrabb város A közvéleményt légin- kább foglalkoztató kérdések élén manapság is a gazdaság — és főleg az életszínvonal — helyzete áll. Nagy érdeklődés, gyakorta értetlenség kíséri a politikai reformmal kapcsolatos — kívánt és ellenzett — radi- kális változások, új jelenségek sorát. Mind a gazdasági, mind a politikai megújulás igényli — igényelné — a kulturális viszonyok folyamatos elemzését, javítását is, tekintve kölcsönös felté- telezettségüket. Mégis, a felszínen, a mindennapok sodrában e területről — kivéve a sorsával elégedetlen értelmiség, általában elmarasztaló .megjegyzéseit —, jóval kevesebb szó esik. Sajátos — és egyben sajnálatos — paradoxón, hogy miközben a három szféra szoros összefüggése fennhangon deklaráltaik, a gyakorlatban eddig még nem sikerült szinkront teremteni közöttük. Vagy a gazdaság reformja bizonyult túl korainak a politikai intézmény- rendszer korszerűsítése nélkül, vagy — mint napjainkban — objektíve háttérbe szorul a kultúra ügye a gazdaság súlyos gondjaihoz és a politika megkésett reformjához képest. Igen távolinak tűnik már az a másfél évtizeddel ezelőtti fellendülés, amely a közművelődés-politikai párt- határozatot és a közművelődési törvényt követte. A felnőttek tanulási vágyától, az öntevékeny művészeti csoportok reneszánszától, a szocialista . brigádok kulturális mozgalmaitól, a munkásművelődéstől, az állami, társadalmi és tömegszervezetek támogató felelősségétől, sőt, a gazdasági egységek patronáló, mecénáló aktivitásától volt akkoriban hangos a közélet, a sajtó. Hihetetlennek tetszik, hogy nem is olyan régen még a pártalap- szervezeti vezetőségek jó részében is tevékenykedtek kulturális felelősök, ma pedig a legnagyobb tömegeket tömörítő politikai szervezetek, mozgalmak, szinte feladni látszanak kulturális nevelő funkcióikat Amolyan „tessék-lássék" szerepre kárhoztatva halódnak a vállalati művelődési bizottságok, az intézményi társadalmi vezetőségek. Sokan mondják persze —, s nem is jogtalanul —, hogy a jelzett korszak a formalitásoknak. pótcselekvéseknek A csehkíverés errefelé ti- zenkilences fogalom, bár Balassagyarmat 1919-es csehszlovák megszállását és felszabadítását hivatalosan többnyire nem ilyen nemes egyszerűséggel, inkább körülírta n szokás emlegetni. A csehkíverés feletti megemlékezés koronként változhatott. Volt idő, amikor a revansszellem vezérelte s volt, amikor a teljes és szemérmes hallgatás az egészről a jószomszédságról és az internacionalizmusról végletesen gondolkodás s a mindenkori hivatalos irányítás sziklaszilárd elvei szerint. Lehettek így oly’ idők is, amikor a város — amelyet neveznek „legbátrabbnak”, Civitas Fortissimának is — a legcsekélyebb mértékben sem figyelt erre az évfordulóra. Akkor fordulhatott elő, hogy a honismere- tisek közül ketten január 29-én szép csendesen elballagták a városi tanács falához és felakasztották a koszorút, amit talán saját pénzükön vettek... ////. iV /////////////// Holnap, január 29-én, a csehkíverés hetvenedik évfordulóján Balassagyarmat vasutasainak, a nyugdíjas- klubnak, a honismereti körnek, a Komjáthy Társaságnak, a Magyar Demokrakedvezett, a helyenként impozáns mennyiségi mutatók hátterében nem volt valós teljesítmény, nem születtek maradandó értékek, a kultúra nem vált a személyiség, az életvitel szerves részévé. Mindenesetre mára alaposan megváltozott a helyzet. A politikai dokumentumok —, amelyek az emberi tényezők sorában mindig is hangsúlyozták a művelődés kitüntetett szerepét — ellenére a válság tünetei a kultúra terén is megjelentek. Egyre-másra hallani, tapasztalni, hogy csökkent a műveltség, a szellemi tevékenység erkölcsi és anyagi presztízse. Az emberek jelentékeny hányada nem érdekelt tudása gyarapításában, korszerűsítésében, ennél fogva, nem is veszi igénybe a köz- művelődés szolgáltatásait. Más kérdés, hogy a művelődési ambíciók nem kis részét a közép, és felsőfokú iskolarendszer behatárolt befogadóképessége, a kulturális intézmények anyagi szük- kössége és az egyének életfeltételeinek fokozatos visz- szaesése korlátozza. A szabad idő így niem elsősorban az önmegvalósítást, a képességek „újratermeléséhez” szükséges építkezést, a szellemi és fizikai rekreációt, hanem a kényszerű jövedelemkiegészítést szolgálja. A mindennapi kultúra új igényeinek kiegészítésére pedig a hagyományos intézményhálózat még mindig nem elég felkészült. A kultúra árujellegének nyílt érvényesülése, a kommercializálódás csak fokozza azt az- értékrendbeli zavart, amelyet a politikai, ideológiai átrendeződés eleve kiváltott. E bonyolult és nem éppen szívderítő helyzetben üdvözlendő minden tisztázó, előre vivő szándékú vélemény, javaslat akár az elmélet, akár a gyakorlat szempontjából közelíti is- • meg a kérdéseket. Németh János István A kultúra terrorja című tanulmánya a Valóság 1988. decemberi számában főként teoretikus értékei. időszerűsége miatt érdemel figyelmet, de jóleső érzés azt is konstatálni, hogy az írás megyei szerző tollából fogant. Njémeth János teljes jogL' gal véli úgy, hogy a problémák egy része., az elégtelen elméleti orientációból, az adekvát kultúra- fogalom hiányából fakad'. „Térben és időben” egyta Fórumnak és még néhány jelenlévő, működő társadalmi szervezetnek képviseletében, a város nevében (s az illetékesek engedélyével) délelőtt fél tízkor egy minden tekintetben méltó megemlékezés színhelye lesz a városi tanács falánál lévő emléktábla. Amelyen annak a tíz hősi halottnak a neve olvasható, akik itt egy imperialista területszerzési akció elleni harcban életüket vesztették. Akikről minden +kor (a régi és az új is) megemlékezett, akiknek márványtáblájáról két helybeli honismeretis patrióta — Kamrás József és Boldizsár Menyhért István — gyakorta elmondja a kevéssé ismert, de amúgy nagyon is hihető történetet. S nem is csak ezt, más fontos, és korabeli harcot (annak jelentőségét, következményét) sok oldalról bemutató dolgot is éppen ők őriznék, emlegetnek gyerekkori, diákéi mérveik alapján. A tábla. Állítólag ugyanaz, mint korábban, csak éppen úgy negyvennyolc táján egyszerűen megfordították és rávésették a ma olvasható szövegét, neveket. Az eredetin (mármint a szöaránt bizonyítja, hogy a kultúra bezáródása a „szellemi teljesítmények értéktartományába” és e .területek intézményesült formáiba — féloldalas történelmi formálódás következménye. A középkelet-európai viszonyok elemzése során arra a következtetésre jut, hogy a diktatórikus szocializmus szükségszerűen vezetett a hatalmat kiszolgáló ternr risztikus kulturális berendezkedéshez, az átpolitizált, államosított intézményrendszerhez, a befogadó, végrehajtó szerepre kárhoztatott magatartáshoz. Felfogása szerint e helyzet tartósítása látszólag, sokaknak érdeke, mégis változásnak kell bekövetkeznie, ellenkező esetben ugyanis a kiéleződő konfrontáció a terror kultúráját idézné elő. A viszonyok kultúrájának kibontakoztatása új stílust kíván az államtól, „az expanzív gondolkodást” fel kell, hogy váltsa „az állami szubvencionálás társadalmilag — regionálisan és helyileg — intézményesített kontroll — mechanizmusának pezsgése”, de megújulást feltételez az állampolgári mentalitásban is. Az eredeti gondolatvezetésű, igényes — bár kissé egyoldalúan diagnosztizáló, az 1958-as művelődéspolitikai irányelvektől kezdődő cenzúrát kevésbé méltányló — t'anulmány végső konklúziójával egyet lehet, kell — érteni, hiszen végképp megérett a helyzet a mai igényeknek, követelményeknek megfelelő, elméletileg is megalapozott' kulturális koncepció kimunkálására. Az új művelődéspolitika kontúrjai ma munkaasztalon körvonalazódnak. Az MSZMP Központi Bizottsága az idén tervezi napirendre tűzni e témát, elismerve, hogy a gazdaság új pályára állításának, a demokratikus társadalom megvalósításának elodázhatatlan teendője a kultúra arányos, átfogó fejlesztése. Ezért a várható döntés jelentősége túlnő az adott ágazat illetékességén. Bár az új politikai gondolkodásmód tükrében más megvilágításba kerül a kultúra — kivált az alkotói szabadságot igénylő művészetben és tudományban — irányíthatóságának kérdése, jobban hangsúlyozódnak a belső törvényszerűségek, a nemzeti érdekek szolgálata azonban — például a közoktatás terén — megkíván végén) természetesen sok a változtatás. A tábla hátoldalán talán minden rajta van ma is. Szkladán Ágoston, 1948-as újonnan kinevezett főispán, első- dolga éppen az eredeti szöveg eltüntetése volt, am.j valóban történhetett egyszerű megfordítással és újravéséssel is. A város- történet szépen leírja ugyan az 1919. január 29-j csehki- verés menetét, megemlékezik az azóta (újabb időkben) jelentősen feltárt és bemutatott Vizy Zsigmond százados és Bajatz Rudolf százados, Huszár Aladár városi tisztségviselő, valamint a vasutasok, a közelben és a városban tartózkodó katonai alakulatok (kis létszámúak voltak amúgy) összehangolt támadásáról, a várost korábban elfoglaló cseh alakulatok éllen több ponton egyidőben folyó harcokról és magáról a győzelemről is. ////////////////////// A monográfiából azonban természetszerűen hiányoznak olyan érdekességek, dokumentumok, amelyek, a várositörténet írásának idején még rejtőzködtek valahol (például a már említett bizonyos irányvonalat, társadalmi kontrollt. A következőkben egy olyan oktatási rendszerre lesz szükség, amely biztosítja az általános műveltség magasabb színvonalát, megteremti az alapot a rugalmasabb szakmai képzéshez, az át- és továbbképzéshez. Feltétlenül indokolt a felsőfokú képzésben résztvevők szánnának, arányainak növelése is. A művelődési esélykülönbségek csökkentése — az eltérő okok miatt — hátrányos helyzetű társadalmi csoportok támogatását teszi szükségessé. Ugyancsak meg-' különböztetett figyelmet kell fordítani a tehetségek gondozására, kivételes képességeik kamatoztatására. Míg a közoktatásban joggal feltételezhető a továbbiakban is az állam, a helyi tanácsok ellátási kötelezettsége, a közművelődésnek jobban kell támaszkodnia a vállalatok és a lakosság — egyébként szűkülő — anyagi forrásaira. Az öntevékeny, alulról szerveződő közösségek csak az önfinanszírozás igénybevételével lehetnek életképesek, ha a gazdasági szabályozás is úgy akarja. A legnagyobb dilemma azonban az, hogy a kényszerhelyzetben levő, eladósodott gazdaságnak lesz*e annyi mozgástere, hogy saját hosszú távú érdekeit is szolgálva, támogassa a művelődéspolitikai szándékokat. A legjobb törekvések is hitelüket veszthetik ugyanis, ha nem teremtődnek meg megvalósításuk alapvető feltételei. Más természetű probléma várható a politikai pluralizmus működésétől, kiteljesedésétől. Az esetleges többpártrendszer viszonyai —: legalábbis átmenetileg — rendkívül megnehezítik majd a tájékozódást a kulturális életben, s újabb — ma még nem is belátható — értékzavarokra kell felkészülni. Ebből a szempontból is joker érkezik az MSZMP állásfoglalása, hiszen — minden bizonnyal — eszmei fogódzót jelent, s nemcsak saját tagsága számára. Az mindenesetre máris remélhető, hogy a Hazafias Népfront által a magyar kultúra napjára közzétett felhívást —, amely szerint „...jobb jövendő csak kiművelt emberek cselekvésével lehetséges” — társadalmi közmegegyezés kíséri. dr. Csongrády Béla két idős, lelkes honismereti kutatónál). Ilyen az a korabeli, 1918-as cseh térkép is, amelyet a trianoni kötés, előtt készítették a csehek és amelyen mindaz szinte tényként! látható, ami a területszerzőknek célul szolgált katonailag. Ezt a térképét széles körben húsz fillérért lehetett kapni 1918- ban az Ipolyon túl. Rajta a cseh-antant terv jól kirajzolódik: elsősorban Francia- ország támogatásával már tir zennyolc novemberéig olyan demarkációs vonalat kialakítani, amely a 'majdani határvonalat jeleníthette volna (Balassagyarmat és miég tizenhat jelenlegi nógrádi község a vonalon túlra került). Ezt húzta keresztül azon a hetven évvel ezelőtti január 29-i hajnalon Vizy Zsigmond és Bajatz százados, a gyarmati vasutasok és mindazok együttes támadása, ellencsapása, amely végül sikerrel zárult. A harcok leírása helyett álljon itt is név szerint a hősök listája az eredeti szöveg egy részletével. ,,Egyetlen hely volt (ugyanis 1Ï118 őszén és azt követően) szerte a hazában, hol fegyverrel álltak ellent a betolakodóknak. örök emlékeztetőül az élőknek álljon kőbevésve azon dicső hősök neve, kik életüket áldozták az ezeréves Magyar- országért” — szól az eredeti szöveg. Nagy József szakaszvezető, Dánosok Ferenc tizedes, Virág János őrvezető, Czakó Balázs gyalogos, Rózsa András kalauz, Petro- vics József fűtő, Havaj János polgár, Hrubecz Márton polgár, Vancsó József polgár, Weisz Sándor polgár. Tizen tehát. Stefanies Sándor főgimnáziumi diák a mai Balassi Bálint Gimnázium első világháborús áldozatainak emléket állító iskolai márványtáblán kapott helyet. Ö ugyanis e;gy későbbi (május végi) összecsapás áldozata volt a közeli Bátorfalunál. A korabeli legenda azt tartja róla, hogy egy cseh visszavetésben vett részt Lukanénye felé előrenyomulva. Ott megsebesült, társai egy parasztháznál helyezték el, majd amlikor hirtelen visszavonultak nem volt idő az elhozatalára. Jó helyen tudták. Rövid idő (tán egy-két nap) múlva újabb rohammal bevették a környéket, de Stefanicsot kegyetlenül összeszurkálva már halva találták. A cseh légiósok végeztek vele. //// ///////////////// Éppen Boldizsár Menyhért szakali születésű gyarmati lokálpatrióta, honismereti kutató, költő írt róla szép verset Balassagyarmaton. In Memóriám címmel a csehkiverést örökítette meg ,.a vasúttelepen tizennégy éjjelen beszélték a tervet... harcolt ott vasutas, katona és postás...” Szívünkben a hála. Mondja Boldizsár Menyhért verse. Ezen a hetvenedik januáron talán valóban kifejeződik a hála. Valamelyik este a honismereti kör ülésén csak úgy maga elé mondta egy hetvenéves gyarmati „csecsemő voltam akkor, mondják, hogy a golyók elől menekítettek el, a vasutas a szőlőjéért is harcolt, az vitte előre, a kis földje...” A diák? A katona? Vizy Zsigmond vagy az itt tartózkodó 18-as kecskeméti huszárdk kis csapata? A városparancsnokságot egy időre átvevő Huszár Aladár, a Madácholkkal rokon...? Civitas Fortissima, a legbátrabb város? Sopron a leghűségesebb, Fidelissima. Hogy ennek nincs dokumentuma? Hát legyen. Lesz holnap a koszorúzók tekintetében. T. Pataki László Jelenet a Szegedi Balett Stabat Mater című előadásából.
