Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-30 / 285. szám
2 NOGRAD 1988. NOVEMBER 30., SZERDA Ä szocializmus építésére hívjuk az egész magyar népet (Folytatás az 1. oldalról.) Aktivizálása nemcsak a tulajdon társadalmasítása szempontjából volt történelmi jelentőségű lépés Magyarországon, hanem az egész magyar falu modernizálásának az útját is jelentette. Hazánkban ez az út nagyjában és egészében sikerekhez vezetett, a magyar mezőgazdaság felzárkózott az európai élvonalhoz, és képessé vált a hazai ellátás zavartalan biztosítására, Természetesen reformokra, továbblépésre itt is szükség van, de nem az alapok gyökeres átalakítása a feladat. Egy újabb földreform, a szövetkezeti rendszer felszámolása, valamiféle farmrendszer kialakítása elfogadhatatlan számunkra, mert nemcsak elért eredményeinket tenné tönkre, hanem az egész országra nézve is végzetes következményekkel járhatna. A főtitkár ezután röviden szólt a magántulajdon szerepéről. A magántulajdon kiiktatása pazarló, költekező életmódhoz segítette azt a réteget, amely már hozzájutott olyan eszközökhöz, amelyeket visszacsatolhattunk volna a termelésbe, s olyan terheket kellett az államnak felvállalni. amelyek következményei milli- árdokban mérhető. Nem attól kell félts ni a szocializmust — mondotta —, hogy a magántulajdon aránya esetleg eléri a.z etgyharma- dot — ami csak nagyon hosszú távon biztosítható—, hanem attól, hogy a társadalmi tulajdonban levő termelőeszközöket nem tudjuk elég hatékonyan működtetni és kihasználni. Sz e m é 1 y es tapasztalataim alapján is mondhatom, hogy ma nem a,z az előttünk álló legnagyobb akadály a világpiacon, hogy nem fogadják áruinkat, vagy hátrányos megkülönböztetést szenvednének, hanem az, hogy nincs elég új, igényes, korszerű, versenyképes termék. Nem tartható sokáig, hogy a,z évente termelésbe állított új termékek aránya* nem éri el a 4 százalékot, a felújított termékeké pedig a 3 százalékot. Szeretnék arra is kitérni, hogy megjelent egy új veszély a közéletünkben: a/ esélyegyenlőség helyett az egyenlőtlenségnek a konzerválódása. Ennek az alapvető oka valószínűleg a jövedelemdifferenciálódásban, egy vagyonos réteg kialakulásában keresendő. Az egyenlőtlenség már az induláskor, az iskolában, majd a pályakezdésnél tapasztalható. Márpedig nem mondhatunk le a nemzet szellemi tőkéjének bővítéséről és gyarapításáról, nem konzerválhatjuk az esélyegyenlőtlenséget. Megújulást mindenben Fontos célunk a demokratizmus továbbfejlesztése, kiszélesítése. A hatalom szocialista jellegének továbbfejlesztése is csak így lehetséges. A politikai intézményrendszer radikális reformja tehát nemcsak a gazdasági reformfolyamatok kibontakoztatásának feltétele, hanem egy valóságos szocialista megújulásnak is a kritériuma. A legnagyobb változásokra tehát most itt van szükség. De, ha ez igaz, akkor vajon nem ellentmondás-e állítani, hogy az ellenséges erők épp ezt a reformfolyamatot akarják túlhajtani. Nem, mert meggyőződésem: történelmi léptékkel mérve is jelentős az a reform, amelyet ma valósítunk meg a felépítmény átalakításában. Ez évek, vagy évtizedek munkája. Tőlünk most azt várják, hogy hónapok alatt teljesítsük. Ezt nem vállalhatjuk. Egy1 szerűen azért nem, mert itt sem lehet másként építkezni, mint alulról felfelé. Először és mindenekelőtt a párton beiül kell végigvinni a reformfolyamatot; ezzel párhuzamosan újra kell gondolni a párt-, az állami és a társadalmi szervek közötti kapcsolatot; végig kell vinni minden politikai intézményen belül a megújulást, így az államhatalmi és kormányzati szervekben is. Kérdést kaptam a politikai pluralizmusról is. Az egypártrendszer viszonyai között a politikai pluralizmus gyakorlatának egyik biztosítéka és szervezeti kerete a legszélesebb politikai folyamatokat átfogó Hazafias Népfront-mozgalom. Lehetőséget ad a vitára, az eltérő véleményék egyeztetésére, a társadalmi ellenőrzésre, az alkotó közéleti munkára és így alkalmat ad a hatalom gyakorlására is. A kérdések között szerepel az is, hogy „ön hogyan képzeli el a területi pártmunkát?” Ügy, hogy a kommunisták ott vannak a területi pártalapszervezetékben, a körzeti alapszerveze- tek'ben, a Hazafias Népfront, szervezetekben és a területen létrejött vagy létrejövő különböző társadalmi szervezetekben, egyesületekben. így tudnak élő és eleven párbeszédet folytatni a jó szándékú pártonkívüliekkel. Meggyőződésem, hogy a szocializmus kibontakoztatásának fontos velejárója, de feltétele is társadalmunk tagjai létbiztonságának megőrzése és fenntartása. Az elmúlt négy évtizedben e téren nagyon sokat tettünk, az utóbbi jdőben azonban — úgy tűniiik, elsősorban a termelésből fakadó gondjaink miatt — nem tudtuk megőrizni azt a létbiztonságot, amelyre a politikai stabilizációhoz szükség lenne. Éppen ezért a termelőerők dinamikus fejlesztésével, a versenyképesség kibontakoztatásával, a korszerűbb gazdálkodás megteremtésével el kell jutnunk addig a pontig, ahol ismét birtokába jutunk azoknak az anyagi javaknak, melyek a létbiztonság fenntartásához szükségesek. Én a lét- biztonság alatt nem az egyenlősdit értem, mert afelett is ítéletet mondott már a történelem. Társadalmunk betegségeinek egyetlen gyógymódja a szocializmus. Ez volt a véleményem mindig, és ma is így gondolkodom, mert a korunkban divatozó áttérések és megtérések ellenére maradtam megrögzött szocialistának. Sck kérdést kaptam a gazdaságról — e témakörről egy bevezető megjegyzés. Az elmúlt években a gazdasági kibontakozás feltételeként joggal szóltunk a politikai intézményrendszer strukturális korszerűsítéséről. Van azonban a dolognak egy másik oldala is. Politikai stabilitást gazdasági fejlődés nélkül nem lehet hosszú távon biztosítani. Kölcsönhatás van a kettő között, ezért a gazdaságii fejlődés feltétele a politikai kibontakozásnak. Ezért mondom, hogy a mai kiélezett politikai helyzetben a legfontosabb politikai tett az eredményes és hatékony termelőmunka. A gazdaságban ma igazán két nagy feladattal állunk szemben: rövid távon és nagyon kemény feltételek között teljesíteni , kell külföldi adósságszolgálati kötelezettségeinket,. m é rsé kel - ni kell a fizetési mérleg hiányát, lefékezve az eladósodást. Ezzel egy időben — és ez a másik nagy kihívás — kezdeményeznünk kell a gazdasági struktúra megújítását. Megkerülhetetlen feladat mindkettő. A menetrendet megfogali máztuk, ismerik: megpróbálni az eladósodási folyamatot megállítani. Tettünk ezen a téren valamit. A kívülálló közvélemény számára keveset. Nem is csodálkozom rajta. Mert az eredménynek a terhét és az árát a lakosság fizette ki igazán. Mert a javulás legnagyobb hányadát a terhek átcsoportosítása hozta, és a terheket elsősorban a lakos, ság rovására csoportosítottuk át. És azért is. mert nem kap kellő elismerést, hogy konvertibilis exportunk tíz százalékkal, exportbevételünk 22—23 százalékkal nőtt, a kereskedelmi mérleg egyenlege körülbelül 500 millió dollárral, a fizetési mérleg körülbelüli 300 millió dollárral javult a korábbi évekhez viszonyítva. Ezek nem kis számok, de az emberek nem tudják igazán, hogy mit jelentenek, nem tudják, hogyan hatnak visz- sza az életükre, miközben azt érzik, hogy romlik a helyzet, mindén drágább, nehezebb az élet. Mégis azt kell mondanom — miközben a közérzet ezt cáfolja —, hogy elindult valami, valami olyan, ami a kibontakozás irányába hat. Bővíthetők erötorrásaink Bízunk benne, hogy 1988-ban a gazdasági feltételek, a nemzetközi feltételek összessségében javulni fognak. Ugyanakkor el kell azt is mondanom: növeli a-gondunkat, hogy a KGST-beli együttműködésünk nem fejlődik a kívánt mértékben, piaci problémáink kiéleződtek, mozgásszabadságunk e téren leszűkült. Nagy gond ez számunkra, mert a- KGST- . vei való együttműködés gazdaságunk számára alapvető jelentőségű. Gazdaságunk működésének alapvető feltétele a KGST-piac- ról beszerezhető nyersanyag és energia. Abban is bízunk, hogy az erőforrásainkat bővíteni fogja a külföldi működőtöké bekapcsolása a gazdaságba. Nem nagyon tolongarak a kapuban a tőkések. Nagyon sok tárgyalást folytatunk; ezek során azt tapasztaltam, hogy igazán két dolog tartja vissza a külfödi működőtökét. Az egyik az ország belpolitikai helyzete: nem hisznek abban, hogy a rendszer stabil marad, hogy a befektetett tőkéjüket kamatoztatni tudják és megtalál'ják számításukat. A második ck nem politikai természetű. A tárgyalás második vagy harmadik mondatánál megkérdezik: van-e telefon, telex, van-e út, repülőtér. És az nincs, vagy kevés. Merre tehát a kitörés iránya? A kitörés az export- növekményben van, mégpedig a konvertibilis export növekedésében. Ügy látjuk, hogy évi 5—7 százalékos bővülést kell elérnünk, s ennek érdekében —, ha ezt hosszabb távon biztosítani kívánjuk — le kell bontanunk azokat az akadályokat, amelyek az export ösztönzését gátolják, vagy késleltetik. Javítanunk kell ezért a vállalatok alkalmazkodási feltételeit egy ilyen követelményrendszerhez. Egy egyszerű történelmi tapasztalatra is szeretném a figyelmüket felhívni. Tudomásul kell végre vennünk, hogy gazdasági bajainkra orvoslást csaik munkával lehet találni. Felelősen mondom: a rossz munkaszervezés, a pontatlanság, az alacsony minőség, a munkaidő és a munkaeszközök kihasználatlansága miatt legalább annyi veszteség ér bennünket, mint a piaci megkülönböztető intézkedések miatt, amelyeket üzlettársaink velünk szemben alkalmaznak. Óriásiak. a tartalékok! Olyan viszonyok között, amikor legmodernebb gépeink kihasználtság! foka nem éri el a másfél műszakot, képtelenek vagyunk jól működő gyárainkban két műszakot tartósan üzemeltetni, munkanélküliségigei riaszt- gatjuk az országot. Azt hiszem tehát, a munkában olyan tartalékok rejlenek, amelyről nem mondhatunk le. Sok kérdést kaptam a pártról — erről is szeretnék szólni. Mi a társadalmi bázisa ennek a pártnak? Minden olyan réteg, amely érdekelt a szocializmus felépítésében, a nemzet felemelkedésében és egy katonai konfliktus októl mentes Európa megőrzésében. Ez azonban nem egyfajta passzív magatartásit, hanem erkölcsi és politikai felelősségből fakadó aktív támogatás^ követéi. Csökken-e ezáltal a párt osztály- jellege? Nem, mert a párt céljai egybeesnek a m u n ká; osztá 1 y legm e mese b b céljaival, azokat valósítja meg. És ezek a célok azonosak a szövetkezeti parasztság és a magyar értelmiség történelmi céljaival is. Ősz. tályjellegünk tehát nem ellentétes a társadalmi törekvésekkel! Egy párt vagy a több párt — ez most nagy divattéma. Az országos pártértekezlet állásfoglalása egypártrendszer keretei között képzeli el a szocializmus felépítését. Felvetődik a kérdés, hogy meghaladott-e ez a felfogás, vagy nem. Bár csak öt hónappal ez, előtt volt a pártértekezlet, mégis sokan úgy vélik, hogy ez ma már korszerűtlen válasz. Meggyőződésem, hogy a pártértekezlet állásfoglalása helyes. Ezt képviseljük ma is. Mi, a Magyar Szocialista Munkáspártban lévő kommunisták, a jövőt az egypártrendszer viszonyai között képzeljük el! Jogilag ugyanakkor mi azt nem tagadhatjuk — milyen alapon is tennénk —, hogy többpártrendszer is létezhet Magyarországon. A Magyar Szocialista Munkáspárt mindig deklarálta, hogy nemzeti és in- ternaciionaiiiista elkötelezettségű, marxista—leninista párt szervezeti működésének egyik alapéve a demokratikus centralizmus. Vállalja a múltját és vállalja nemzetközi elkötelezettségeit. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy minden állampolgár elfogadja-e a párt marxista—lenini-ta jellegét, hogy minden állampolgár a pártban látja-e az ország fejlődéséinek garanciáját, minden álla,m polgár a pártban kívámja-e érvényre juttatni politikai ambícióit. Nem! Van, lesz, mert eddig is volt jobboldali, rendszere,Étenes, szélsőséges áramlóit. Ne áltassuk magunkat. Jelenlétük és hangoskodásuk attól függött, hegy milyen, a belpolitikai helyzet. Meg kell mondani, hogy a Magyar Szocialista Mankos,párt nyílt politikai harcot fog folytatni a szélsőséges jobboldali reakciós erőkkel szemben. Feltehetik azonban a kérdést, hogy az elkötelezett kommunistáik és a szélsőséges reakciósok között van-e olyan réteg, amellyel reálisan számolni kell minden politikának? Van. Ennek létét nem szabad és nincs jogunk tagadni. Olyanok is lehetnek e rétegen belül, akik a magyar nép jövőjét nem a szocializmus útján képzelik el, s egy részük bizonyára a polgári berendezkedésben látja a magyar nemzet perspektivikus. fejlődését, ám ezt nem harccal, konfliktusokkal’, hanem fokozatosan akarja elérni. Nem akar konfrontációt, mert elkötelezett hazafiasságból felismerte, hogy az a nemzetnek súlyos károkat okoz. Ezzel a nagyon sok árnyalatú réteggel a Magyar Szocialista Muskáspártnak nem harcolnia kell, ezt a réteget nap mint nap meg kell nyernie politikai törekvéseinek. Ha ezek az erők különböző tömörülésekben, pártokban látják érdekeik érvényesítésének útját-mód- ját, hosszú távon törvényesen nem zárhatjuk el tőlük ezt a lehetőséget. Van itt egy gyakorlati kérdés is. Bejelentkezett a kisgazdapárt, hogy megalakul. Bejelentkezett, a nemzeti parasztpárt, hogy megalakul. Ma hallottam, hogy megalakult a Magyar Kommunisták Pártja, és a múlt héten kaptam egy levelet, hogy lépjek be a szociáldemokrata pártba. Kérem, ezek a pártok, a szociáldemokrata pártat leszámítva, jogilag Magyarországon nem szűntek meg. Ezek a pártok azonban jogilag meg sem alakulták Magyarországon. . Mit tegyünk? Lehet jogi eszközökkel is kezelni ezt a kérdést, lehet politikai eszközökkel is. Én azt mondom, hogy politikai eszközökkel kezeljük. Az újjáalakult kommunista párttól, meg kell kérdezni, hogy milyen programja van. Mit akar? Azt, amit mi meghaladtunk? Azt, amit a Szovjetunióban is meghaladtak? Milyen politikai programja van? Meg kell kérdezni a kisgazdapárttól is: hol volt, s mit csinált eddig? Mit csinált mondjuk 1956-ban? Hisz megvan az okmány arról, hogy Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt megbízásából felkérte a kisgazdapárt, a nemzeti parasztpárt akkori vezetőit, hogy kapcsolódjanak be az ’56 ejtette sebek gyógyításába, és vállaljanak részt a konszolidációban. És nem vállalták. Megtagadták az együttműködést. Mi történt, hogy 32 év után meggondolták magukat ? Pártreiormot hirdetünk Nem hiszem, hogy szükség van az ’56-os hetven pártra. Nem hiszem, hogy ez segíthet a kibontakozásban. Sokkal inkább hiszek abban, hogy egypártrendszer viszonyai között a különböző társadalmi erőkkel szövetségben, ha kell, baloldali blokkban együtt fogunk tudni dolgozni az ország felemelkedéséért. Mi kell ehhez? Ehhez tennie kell a Magyar Szocialista Munkáspártnak is. Először is és mindenekelőtt korlátoznia kell önmagát. Meghaladta az élet azt a gyakorlatot, hogy a párt teljes egészében, egy az egyben másolja az állami irányítás gyakorlatát és mechanizmusát. Nekünk nem kell minden részkérdésnél ott lennünk, minden részkérdésbe beleszólnunk, nem kell átvállalnunk az állami szervek feladatait, a szakszervezetek érdekvédelmi funkcióját. Nekünk azt kell felvállalnunk, aimiiit eigy politikai pártnak a társadalomban be kell töltenie. Foglalkoznunk kell a politikával. Pártreform kell. Hirdetjük, de ml ez? — kérdezik sokan. Át kell gondolnunk az eszmei kelléktárat. Nem Marxot meg Leninit kell megtagadni, hanem azt, amit marxizmus és leninizmus címén hidettünk és tanítottunk. És a kettő nem ugyanaz. Ha pedig ez így van, akkor bizonyára lesznek különbözőségek a részekben és azonosság a lényegben. És ezt meg kell érteni és el kell fogadni. Nincs tehát a vezetésben hatalmi harc, de vannak politikai viták, szenvedélyes politikai viták és eltérő felfogások a jövőről. Itt egy percre megállók, mert nem szeretnék senkit becsapni. Természetesen vannak — mint minden kö_ zösiségben — olyanok, akik emberileg nem rokonszenveznek egymással. Ez pedig emberi dolog. A politika testületi munka; nem házasság, ahol szeretni keli egymást. Mi legyen ma a pártmunka fő iránya? Az egyik levél, amit a 13,10-es körzeti alapszervezetből kaptam, a területi pártszervezetek előtt álló feladatokról vár eligazítást. Már utaltam rá: én a politikai munka új színterét a területben látom. Hogyan képzelem? — kérdezik a levélben. Először is úgy, hogy tisztázzuk az üzemi pátmunka helyét és szerepét. Meg vagyok arról győződve, hogy Magyarországon egyetlen munkahelyről sem vonulhat, ki a pártszervezet! De nem kell a pártszervezetnek a termelés napi kérdéseivel foglalkoznia. Erre persze azt kérdi levelében egy üzemi párttit- káir, hogy „akkor mit fog csinálni?” Politizálni fog. És az ott dolgozó emberekkel foglalkozni. Hirdetni fogja a párt törekvéseit és irányát. Megfogalmazza, hogy milyen kérdésekkel küszködik a gyár vezetése; milyen feladatok állnak a kollektíva előtt. Hogyan tudnak a kommunisták segíteni a gyár vezetésének, például azzal, hogy megértetik: fegyelemre, rendre, szorgalomra van szükség. Elfogadtatják, hogy tanulni kell, hogy már nem lehet egy szakmával egy életen át boldogulni. Elfogadtatják, hogy nem istencsapása, ha munkahelyeket kell változtatni. Mindez a termelés — ha úgy tetszik — legkövetkezetesebb támogatása. Tehát merít az üzemből akarunk kivonulni, hanem másít akarunk ott csinálni. Mert nem tartható sokáig, hogy sem a tulajdonos pozíciója nem tisztázott a vállalatnál, sem a munkavállalóé. így nem lehet termelni, dolgozni. Csaknem százéves a párttá szervezett magyar munkásmozgalom. Most ünnepeltük a kommunista párt megalakulásának 70. évfordulóját. Mi hisszük, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt örököse mindkét párt legjobb hagyományainak, értékeit megőrizzük, valóságos egységbe ötvözzük éis tovább akarjuk gyarapítani. Az MSZMP tehát egy párt, és nem koalíciós párt. A Magvar Szocialista Munkáspárt elkötelezett marxista—leninista párt, ezt a pártot közös akarattal kell megőriznünk, és működőképességét javítanunk. Ez megtisztelő kötelességünk és történelmi felelősségünk is. Mert ha ez a párt összeomlik, összeomlik az ország is. Küszöbön a harmadik évezred. Hiszem, hogy minden rosszindulatú rágalom és gáncsoskodás, átmeneti megtorpanás ellenére is a Magyar Szocialista Munkáspárt alkotó közreműködésével jut el boldogulásához, az új évezredbe a magyar nép. Az aktívaülés befejezéseként a résztvevők közösen elénekelték az Internacionáléí. ☆ A budapesti aktíva megnyitórendez vénye volt annak a .programsorozatnak, amelynek során aiz MSZMP első számú vezetője köz* vetlen kapcsolatot kíván kialakítani a párt tagjaival. Hasonló fórumnak legközelebb Borsod megye ad otthont. '(MTI)