Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-29 / 284. szám
1988. NOVEMBER 29., KEDD NOGRAD 3 Pálfi Józsefné kúpos alakú csiszolókorongot készít a hazai piacra. —kép: Rigó— Miért fontos a smirgli szépsége? — A legjobbkor jöttek, mert azt sem tudom, hol áll a fejem — fogad fanyar mosollyal Kelemen Tibor üzemvezető a Gránit Widenta romhányi gyáregységében. — Az ínyünkre való rendelése- két már kiesemegéztük, mostanra már a nemszeretem része maradt. De ezeket is meg kell csinálni huszonötödikéig, hogy legyen még idő a szállításra. Mi kicsik vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak a lassú pénzforgalmat. Meglehet, tényleg rosszkor hozott az ördög, de azért egy gyorsan pörgetett beszélgetésre futja az időből. Megtudom, hogy a kis gyáregység ez évre tervezett 104 és fél millió forintos termelési értéke hatmillió forinttal magasabb lesz. Tudatja az üzemvezető azt is, hogy újdonságként korszerű, keramikus kötésű csiszolószerszámokat készítenek, ezekkel már az erős nyugati konkurenciával is állhatják a versenyt. Most tesztelik az „újszülötteket”, sok lehetséges vevőhöz küldték el nyúzópróbára a szerszámokat. — Üj az egész gyártási technológia — mondja Kelemen Tibor. — A termék jobb, tartósabb, nagyobb kerületi sebességgel fordul, tehát magasabb a teljesítménye. És esztétikus megjelenésű. Esztétika a csiszolószerszámnál ? Ez szöget üt a fejembe. — Már megbocsásson, de hogy jön a szépség egy effa jta holmihoz? Nem elég tőle, ha jó? — Majd mindjárt megérti — csillapít le az üzemvezető. Térül-fordul, s elém tesz két darabka csiszolóvásznat. Smirglit, ahogyan mondani szoktuk. Az egyik narancssárga, a másik felülete barna. — Melyiket választaná? Megnézem, tapogatom, színéről, visszájáról. — A barnát. — Na látja! Valóban az a jobb. Hát ezért fontos még egy smirglinél is a szépség. — De vegye tekintetbe, hogy e tárgyban én teljesen laikus vagyok... — S mit gondol, akit ide- küldenek terméket vásárolni, az olyan nagyon ért hozzá? Jobb szívvel nyúl az ember a szép holmi után. Na; ennyit a smirgli esztétikájáról. A próbával meggyőzött Kelemen Tiíbor. Ha így áll a helyzet, akkor tényleg legyen szép a csiszolószerszám. Sőt, legyen még szebb, hiszen vesztett piacokat akar visszaszerezni vele a gyártó. Az ez évben megszerzett önálló exportjogot ugyanis a kereskedés fejlesztésének lemaradása folytán nemhogy jól kamatoztatni tudta volna a Gránit Widenta, hanem vissza is szorult néhány külhoni piacról. — Tudja, a tanulópénzt meg kell fizetni — mondja erről az üzemvezető. — Mi hosszú ideig tandíjat nem tudunk adni, hiszen a cég amúgy is jelentős kinnlévö- ségért áll sorban. De mi ezzel az új termékkel nyerő helyzetbe kerülhetünk a határokon túl is. Még akkor is, ha importigényes, sőt, akkor is, ha a hozzávalót pont a versenytársaktól kell beszerezni! Nyugat-Európában egyébként valóban kíméletlen a harc a widentások szakmájában. Befutott, jól menő cégek diktálják a tempót. — Gyors válasz a keresletre, olcsó ár, jó minőség, esztétikus megjelenés — foglalja össze a Gránit Widenta versenytaktikáját Kelemen Tibor. Hogy teret nyerjünk a külhoni piacokon, ezekben kell domborítanunk. Csak ezekben... Mindössze ennyi kell ahhoz, hogy a Gránit Widenta egyike legyen a nyugat-európai befutott, jól menő cégeknek. — szendi — Antennák Szécsényből A BRG Mechatronikai Vállalat által gyártott rádió adó-vevő berendezések nagy részéhez a szécsényi gyáregységben gyártják a különböző hatótávolságú és rendeltetésű antennákat. A túlnyomórészt exportra kerülő, Yagi, Colli, mozdony és körsugárzó termékekből az év eltelt időszakában több mint 11 ezer darab készült. A gyáregység árbevétele ebből a gyártmányféleségből mintegy 40 ,millió forint volt. Képeink az antennagyártó üzemrészben készültek. Illedelmes szakszervezeteket ? (avagy Menjünk a Parlamentbe?) Miért ynynm ma valakit az a kér- ÍOtal dés, hogy menjünk-e a Parlamentbe vagy ne? Miért okoz gondot az’ hogy az ország legfőbb népképviseleti testületének épülete maholnap olyan forgalmas lesz, mint a Keleti pályaudvar? Hiszen — többek között — nem ezt akartuk? Nem ezt fogalmazta meg — a lényeget illetően — az országos pártértekezlet? Vagy ezt csak gondoltuk, de azt már nem szeretjük, ha az állampolgárok élnek is a lehetőségeikkel? De igen, ez utóbbit is akartuk és vállaltuk, elköteleztük magunkat a több demokrácia' a demokratikus szocializmus, a társadalom megújítása mellett! Igaz, ez hoz olyat is, ami eddig nem volt. ennek is van hordaléka, de a játékszabályokhoz tartozik mindennek elviselése, az egymás iránti lojális magatartás kialakítása is. Elhamarkodott, és nem toleráns az a vélemény, amely a mai megalapozott kéréseket. petíciókat megkülönböztetés nélkül zsarolással megtoldottnak és népszerűség- hajhászásnak minősíti. Nem inkább arról van szó, hogy aki és főleg akik jogaikkal 'élnek és jogos igényeik kielégítését kérik (mert kérhetik), azok számára garantálni kell a jogi kereteik igénybevételének lehetőségét is. Ha ezt az állampolgár, a dolgozó teszi- az zavaró, de ha az állami vezetés, az akkor elfogadható? A demokrácia ennél bonyolultabb viszonyrendszer és ilyen esetben azt várjuk, hogy ezt próbálják meg a hatalmat képviselők is másiként értelmezni. Mert demokrácia az is, ha a gyengébbnek is igaza lehet-' érvényre juthatnak azök érdekei is, akik nem közvetlen részesei a hatalomnak. Demokrácia az is. ha a hatalom igazodik a vezetettekhez, elismeri azt, hogy a saját érdekein és funkcióin kívül másoknak is [ehetnek érdekeik és funkciójuk is. Ezt ismerték fel későn, ezért viseljük ma néhány olyan döntés terheit, amit ma már senki sem vállalna fel. Így nincs más választás, mint átlépni a múlt árnyékát — sajnos cipelve terhein két —, mert csak így mehetünk előre, mert csak így tudjuk mai lépéseink helyességét önmagunk és utódaink előtt igazolni. Ilyen helyzetben több mint elgondolkodtató az a régi retorikai felszólítás, hogy ne követelj> mert nincs miből, ne kutasd a múltat, pe kérd azt számon az új kormánytól. hanem jobban — vagy ne adj isten — többet kell dolgoznod. Ez egyrészt nem jelent mást, mint visszafordulást, de arra nem ad választ, hová, másrészt ki ,akarja ezt• és ki hiszi el? Mert a tények mit mutatnak? Keveset dolgoztunk eddig? Nem! Köztudottan Magyarországon a leghosszabb Európában a munkával töltött idő. 1978—1988. között a nemzeti jövedelem kb. 12—14" „-kai emelkedett, míg ugyanezen időszak alatt a reálbérek kb. 17%-kal csökkentek, a reálbérszínvonal mára az 1975. évi alá süly- lyedt. Következményeként rövidesen munkaképességének derekához érkezik egy olyan generáció, amely még nem élte át tartósan a reálbér-növekedés hatását. Ered ményeként a munkavállalók jelentős részénél közeli veszéllyé válik a létminimum körüli életvitel. Ez nemcsak megalázza az egyént azzal- hogy a társadalom perifériájára szorul, de a szocializmus elveivel is összeférhetetlen, hogy valaki a havi munkája Után kifizetett munkadíjból alig, vagy nem tudja fenntartani önmagát, családját. A dolgozók hivatalos munkájuk leértékelődése ellen védekezni kényszerülnek, ezért átmentik vagy megterhelik munkaerejüket a jobban fizető második, harmadik gazdaságba- ezzel önmagukat is felőrölve. Mi viszi erre a kényszerpályára az emberek tömegeit? Az, hogy az egy főre jutó adósságteher az európai országok között Magyarországon a legmagasabb és adósságszolgálati rátánk latin-amerikai színvonalú az exportunkhoz 'viszonyítva. Az ebből keletkező tartós állami költségvetési deficit mérséklése a dolgozókat sújtja, mert a költségvetés elsősorban a lakosság rovására próbálja pozícióit javítani. aminek következtében az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások fogyasztói árai drasztikusan emelkednek. Feszíti a helyzetet az is, hogy elmaradt a szociálpolitika és a kulturális terület régóta időszerű és szükséges reformja. Ma már a társadalmi és gazdasági modernizációt akadályozó tényezők ezek is. Ebben a helyzetben csak jogos lehet a szakszervezeti mozgalom követelése. A szakszervezet hangmagassága tényleg nincs szinkronban a valósággal, hiszen jóval kevesebbet kér, mint ami indokolt volna. Ez mégis soknak tűnik? Akkor melyik a jó szakszervezet? Ügy látszik bz> amelynek engedélyt kell kérnie arra, hogy a mozgalom beleszólhasson az ország dolgaiba. Még nem tudjuk pontosan, kitől? Voltaképpen beleszólhatunk, de csendesen, illedelmesen. Csak az tudjon róla- aki bennfentes. Egyesek szerint az a dolgunk, hogy levigyük szorgosan a szempontokat, főleg azokat, amelyek a pénzügy; kormányzat jelenlegi politikáján alapulnak. Kérjük meg szépen a népet, hogy fizesse meg, amit hozadékként a tőke nem hozott, pedig illett volna hoznia. Támogasd a 'tőkét és ne siránkozz! Ez is lehet elvárás a szakszervezettől, amj azonban nem vezet sehová, de megfelel a visszarendeződés igényeinek. Baj van a szakszervezettel azért is, mert nem mondja meg, hogyan kellene többet létrehozni ahhoz, hogy az elosztásnál is nagyobb kosárból meríthessünk. Miért elvárás a szakszervezettől az, ami nem feladata? A szakszervezet tennivalója e vonatkozásban, segíteni azt, hogy a dolgozó — ha kell, több és jobb munkával — növelhesse megélhetésének forrását, családja jólétét, végső soron a társadalom jövedelmét. Ennek ellenére a mozgalom több olyan javaslattal élt a kormányzat felé, amely alapján lehetséges volna a kosárból nagyobbat meríteni, de ezek egy része ma még javaslat, vagy csak jól átszabva kerültek bevezetésre, mert nem illenek megfelelően az irányítás rideg gazdaságtechnikájához, monetarizmusához. De hogy nem mindig szükséges a mozgalomnak a forrást megjelölni, arra bizonyíték a legutóbbi béremelés is. A nincs miből érvelést cáfolja többek között a sajtó dolgozóinak 1988. október 1-töl biztosított 15 százalékos soron kívüli béremelése is. A hangoskodó szakszervezetről ez esetben miért nem esik szó? Talán nincs közük hozzá? Lehet, hogy van aki így látja és ez esetben számára terhes is lehet, hogy egy ilyen szakszervezet kardoskodott 15 százalékos béremelés mellett. A közművelődés dolgozói — de más szakmák is —, 1976-tól várják bérük központi emelését, kormányzati ígéretek ellenére mindhiába. Ök bizonyára jó szívvel fogadnák az ilyen eredményt hozó szakszervezeti hangoskodást. Dehát ma már csak ilyen a világ! Vajon azért emeli-e fel szavát a szak- szervezet, mert fél, hogy ha nem így cselekszik, akkor semmi perc alatt füstté lesz a mozgalom? Nem ezért teszi, hanem azért, mert ez a kötelessége, ez a társadalmi funkciója és ezt érvényesíteni is kívánja. Gondolom, az MSZMP-t sem az vezérelte a megújulásban, hogy csökkent a taglétszám, hanem az a felismerés, hogy a régi módon nem oldhatók meg a mai lés a jövőbeni feladatok. flnnifi talán elfogadható, hogy a HUH fi taiail szakszervezet is képes volt felismerni a megújulás szükségességét és nem akar zavart okozni, olcsó szólamokkal a dolgozókat magához édesgetni. Miért fontos mindezekről szólni? Azért, mert a jogos elégedetlenséget kqvés elvben 'elismerni és azzal visszautasítani, hogy más a valós sérelem és megint más a realitás. Hogy mi teljesíthető és mi nem, melyek a lehetséges megoldási alternatívák, azt nyilvánosságra kell hozni. Mert nyilvánosság nélkül nincs demokrácia, nincs megújulás, nincs szocialista jogállam, de nincs szakszervezeti megújulás sem! Vincze János, a Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsa titkára
