Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-17 / 274. szám

1988. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK NOGRAD t Küldött a KISZ-értekexletre Élcsapatot, vagy tömegszer «vezetet? Reformpályára kívánko­zik a KISZ, immár vissza­vonhatatlanul. A megújuló, demokratizálódó politikai közéletünkben az ifjúság is a korábbinál nagyobb han­gon követeli részét. A moz­galom zászlajára tűzte a fiatalabb nemzedék mar­kánsabb érdekképviseletét, az ifjúság politikai súlyá­nak, befolyásának növelé­sére való törekvést. Bár ez a folyamat eddig jobbára csak a felső veze­tés kinyilatkoztatásaiban tükröződött, ám úgy tűnik, immár a cselekvés ideje is elérkezett: november 18— 20-ra országos értekezletet hívott össze a KISZ — A mozgalom jövőjét min­den bizonnyal számottevő­en befolyásoló, háromna­pos- eszmecserén, szőkébb hazánk fiatalságát tizen­egy küldött fogja képvisel­ni. O'tt lesz közöttük Mag Zoltán, a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek technológu­sa is. A huszonnyolc éves, kosárlabdázó-termetű fiatal­embert környezetében azon kevés ifjak egyikének isme­rik, akit élénken foglalkoz­tatnak a mindennapok tör­ténései, s aktivan bekapcso­lódik a közélet alakításába. 1974 óta vesz részt az if­júsági mozgalomban, s im­már hét éve tagja a párt­nak. A nagyüzemi KISZ- szervezet szervetó titkára, s emellett alapszervezeti titkári funkciót is ellát. Egyszóval olyan aktivista, aki fiatal kora ellenére ko­moly politikai tapasztala­tokkal rendelkezik, s ugyan­akkor állandóan emberkö­zelben van, ismeri a tagság „derékhadának" vélemé­nyét, gondolatait, elképze­léseit. Salgótarján város KISZ-esei választották kép­viselőjüknek. Távolról indítottuk a be­szélgetést. Arról próbáltam faggatni elöljáróban, véle­ménye szerint mi lehetett a Központi Bizottság célja az országos értekezlet összehí­vásával? Talán érzi a moz­galom saját gyengeségét, s e válsághelyzet hozta az ér­tekezlet szükségességét? Egyáltalán hogyan látja a KISZ jelenlegi helyzetét, s a változásokhoz mennyire lehet elég egy háromnapos vitasorozat? — Bizalmi válságban van a KISZ, ugyanúgy, mint a párt — kezdi beszélgető- partnerem.»— Mozgalmunk egyértelműen elveszítette presztízsét, a fiatalokra mind kevésbé tud befolyást gyakorolni. Ezért a jövőben arra kell törekedni, hogy a régi pozícióinkat visszasze­rezzük. Mindenekelőtt el kell dönteni, mit vállaljon fel a szervezet: élcsapat, avagy tömegszervezet le­gyen? Ha élcsapat, akkor csak politizálni kell, ehhez viszont a jelenlegi kondí­ciók nem felelnek meg. Tö­megszervezet továbbra is lehetünk, amely az ifjúság széles táborára támaszkodik, ez esetben viszont nagyobb figyelmet kell fordítani a KISZ szabadidős- és érdek- védelmi funkciójára. Ám ezen a téren is csak any- nyit szabad markolni, amit fogni is tudunk! — Mondják, olyan alul­ról építkező szervezet kell, amely a tagság érdekeit, vé­leményét messzemenően fi­gyelembe veszi, s nem fö­lülről próbálja álláspontját az ifjúságra erőszakolni. Ám a jelen gyakorlat láttán úgy érzi az ember, ez az óhaj is inkább csak egy, a köz­pontban megálmodott esz­ményi állapot kinyilatkoz­tatása. A fiatalok többségé­nek ugyanis esze ágában sincs politizálni, mondván, éppen elég gonddal kell enélkül is naponta megbir­kózni. Te, aki sokat jársz a fiatalok között, mondhatni közöttük élsz, hogyan látod, lesz valaha alulról építkező KISZ? — Nehéz kérdés. Valóban az lenne az igazi, ha a tag­ság igényei alapján tény­kedne a szervezet. Ám vaj­mi kevés az, ha meghirdet­jük: holnaptól aztán majd alulról építkezünk. Ehhez a tagságban partnerre kell lelni. Márpedig — s most ezzel magamat is bírálom — ritkán tapasztalható,, hogy az alapszervezetektől kéz­zelfogható javaslatok in­dulnak. Ám rögtön előáll- hatok a magyarázattal is. Mert mi volt az eddigi gya­korlat? Minden muníciót fö­lülről kaptunk, készen, s ez önkéntelenül is passzivitás­ba sodorta a tagságot. Mondhatnám, ez a mai vál­sághelyzet az utóbbi har­minc év politikai gyakorla­tának következménye! — Most reformokba kez­dünk, ám egyik pillanatról a másikra, balgaság lenne mélyreható változásokat re­mélni. A fiatalokat ugyanis mindig viszi egy bizonyos fajta tehetetlenségi erő, amelyet úgymond „útba­igazítani” beletelik majd némi időbe. A KISZ- vagy bármely más szervezet er­re egymagában kevés: az egész környezetnek kell megváltozni. Reméljük, a párt reformpolitikája mi­nél hamarabb kiteljesedik, s ez magával hozza a kí­vánt változásokat, s egyben talajt teremt a KISZ meg­újulására is! — Mit vársz a székesfe­hérvári három naptól? Te magad is elmondod véle­ményed ? — Azért hívták össze az értekezletet, hogy a jövő ta­vaszra tervezett 12. KISZ- kongresszus előtt felmérjük erőinket. Véleményem sze­rint e célnak megfelelően tájékozódó, tájékoztató fó­rum lesz, ahol el lehet be­szélgetni, eszmét lehet cse­rélni a mozgalom jelenlegi helyzetéről, a lassan való­ban induló reformfolyamat lehetséges irányairól. a megvalósulás útjáról és mód­szereiről. Mert valóban kell egy egységes politikai plat­form, amelyet követve, el­mozdulhatunk a jelenlegi holt­pontról. Egy ilyen progra­mot fogunk mi ott kidolgoz­ni, amely aztán a helyi sa­játosságok beépítésével a megyék és az alsóbb szintű szervezetek számára is meg­felelő kiindulási alap lehet. — Természetesen magam is el kívánom mondani a véleményem, amelyben el­sősorban az előzőleg lefoly­tatott viták során, a tag­ság által megfogalmazottak alapján kikristályosodott megyei álláspontot fogom képviselni. Lesz néhány szubjektív észrevételem is, ám ezekről ma még korai lenne szólni .. . . Balás Róbert Az adószakértő válaszol Az egyéni vállalkozó táppénze adómentes A társaságnak van-e le­hetősége tanfolyami díjak­nak költségként való elszá­molására? (Gábor J. képvi­selő.) Igen, a társaságnak az. 1987. évi 16. sz. törvény- erejű rendelet végrehajtá­sára kiadott 49 1987. (X. 15.) PM-számú rendelet 1. sz. mellékletének 2. d. pontja alapján a tevékeny­ségével közvetlenül kap­csolódó továbbképzésnek, valamint az ezzel össze­függő utazás igazolt költ­sége a tárgyévben költség­ként elszámolható. Termelőszövetkezetünk mezőgazdasági területei (szántót) és gyümölcsöst adott bérbe. Szeretnénk, ha segítene és közölné ve­lünk az szjt számát és tar­talmi megnevezését, vala­mint az esetleges áfa-kul­csát. (Tsz jelige.) 712—11—02—01; Mező- gazdasági földterületek bér­beadása. Idetartozik a me­zőgazdasági területeknek (szántó-, kert-, gyümölcsös-, szőlő-, gyepterület) a bér­beadása, amely után a bér­lők négyzetméterenként, vagy egy összegben meg­határozott bérleti díjakat fizetnek. E területek ter­mése, vagy az érte kapott árbevétel 'teljes egészében- a bérlőt illeti. Nem tarto­zik a csoportba a mező­gazdasági területek rész- művelésre való kiadása, valamint az illetményföl­dek és a háztáji területek kiadása, áfa-mértéke: 25 százalék. Hosszú időn át betegál­lományban voltam. Kap­tam ugyan táppénzt, de azt szeretném tudni, hogy beleszámít-c ez a vállalko­zási adó alapjába? (Egyéni vállalkozó.) Egyéni vállalkőzó részé­re kifizetett táppénz nem számít a vállalkozói alap­ba — mint bevétel —, mi­vel azt nem adóköteles tevékenységével kapcsolat­ban érte el. Kérem, tájékoztasson: milyen eljárást kell foly­tatnunk akkor, ha az áfa fizetéséhez, vagy igénylésé­hez szükséges határidőre a számlákat nem kapjuk meg? (Kisszövetkezet.) Az egységes gyakorlat biztosítása érdekében a PM úgy foglalt állást, hogy „ha a megrendelő a számlát későn kapta kéz­hez és ennek adatait a tel­jesítési időpontnak megfe­lelően az adóbevallási idő­szakban már szerepeltetni nem tudja, akkor a szám­la megérkezésének idő­pontjában állítja azt be az adóbevallásba”. Ebből kö­vetkezik, hogy ennek a for­dított esete is érvényes. Szeretném felhívni a fi­gyelmet, hogy az adóható­ság a pénzügyi vizsgálódá­sai során ennek a valódi­ságát ellenőrzi. Számadások és tervtérképek Kevés a munkáskéz Másfél hónap még az esztendő fordulójáig. A megye gazdálkodói már számolnak: visszafelé és előretekintve is. Az eddig elért eredmények áttekintése azért fontos, mert az idei teljesítmények alapozzák meg a jövő évi produk­tumot. A tervezőmunka pedig előkészítése az 1989-es gaz­dálkodás sikerének. Azonnali vevő lenne 3—400 munkásra a Salgótarjáni Kohászati Üzemek: az alap- anyaghiányon túl a kevés munkáskéz is oka annak, hogy — noha az előző évii­től több terméket állít elő — tervét bajosan teljesíti év végére. Azt viszont bizonnyal ál­líthatja a vállalat, hogy az exportot illetően rekordesz­tendő lesz az jdei. A 30 százalékos ez évi tőkéskivi­teli növekménnyel 16—17 millió dolláros exporttelje­sítményre számít, a legna­gyobbra a vállalat eddigi történetében. Nincs bai a jövedelmezőséggel sem, sőt! A tervezett 60 millió forint­tal szemben már szeptember végén 72 millió forintnyi ha­szon duzzadt a . vállalati kasszában. Az eddigiekből is gyanít­ható, az SKÜ számára nem termékei eladása, hanem a termelési kapacitás okoz gondot. A hazai vevők egyi- kének-más'kának kénytelen a vállalat nemet mondani, hidegen hengerelt anyagok­ból például a belföldi ke­resletnek csupán felét tudja kielégíteni. A kapacitásbőví­tésnek nem csak műszaki korlátái vannak: harmadá­val kurtult a túlórák száma, s a korábbi 22 helyett mára csak négy vgmk dolgozik — mindez 70 teljes munkaidős létszámcsökkenéssel egyen­értékű. Az immár hosszú évek óta tartó' létszámapadási folya­matot valamelyest ellensú­lyozza, hogy jövőre befeje­ződik a hengerműi rekonst­rukció második, s a rákö­vetkező évben a harmadik üteme, számottevő többlet­teljesítményt ígérve. Ä cső- és állványgyártás fejlesztése, a termékek fel­dolgozottság) fokának eme­lése révén a termelési érték tíz százalékát kitevő új ter­mékkel lép piacra az SKÜ. Társadalmunk az utóbbi * évtizedekben rengete­get változott. Tetten érhető ez mindennapi tábláink gon­dolatokban gazdag közlésein is. Hajdanán kizárólag a Lel­tár miatt zárva felirattal ta­lálkozhattunk. Ez az idők folyamán valahogy állandó­sult. Kisebb változtatások persze előfordultak, például: Leltározunk, vagy finomabb kivitelben: Elnézést kérünk, leltározunk. Csak sajnálato­san olykor eltolódnak a moz­galmasabb, vásárlói csúcs időszakára. Megjelentek új táblák is az ajtókon. Az Árut veszünk Újabb stratégiai lépése • a h őkezelés továbbfejlesztése, a saválló, rozsdamentes le­mezek előállítása végett- Struktúráé talakító elképze­léseinek két fő iránya: a szalaggyártás fejlesztése, va­lamint a gépkocsik összesze­relésében való esetleges rész­vétel. Nem panaszkodhat piaci esélyeire a balassagyarmati kábelgyár sem. Konvertibi­lis valutával fizető vevő; a tervezett 24 millió dollár helyett várhatóan 30 millió dollárért vásárolnak tőle. Igaz, szerencséje is volt a gyárnak. ám a kedvező konstellációk sem érnek semmit, ha nem képesek él­ni vele. S az már nem a szerencsének tudható be, hogy az utóbbi években a gyártmányfejlesztés fő csa­pása az exportárualap bő­vítése volt, s a befektetés szépen kamatozik. Ez évtől fogva nagykereskedelemmel is foglalkozik a gyár, újabb csatornát nyitva ezzel a jö­vedelem pénztárba csordogá. lásánalt. % A piac a jövő évet tekint­ve is biztonságosnak tetszik a kábelgyári termékek szá­mára. E kilátással azonban — bármely kedvező is — nem érik be a gyarmafiak: kábelipari berendezések gyár­tását vették fontolóra. Rá­ébredtek ugyanis, hogy ed­digi saját fejlesztéseik oly kitűnő produktumokat hoz­tak. melyeket kár a saját felhasználás után „elfelejte­ni”. E megtestesült szellemi Termékek egyúttal piacképes áruk is, egyiik-másik a tő­késpiacokon is megállná he­lyét­November első felében szállítja vevőjének az első magyar komplett biotech­nikai üzemet a Vegvépszer salgótarjáni gyára. A java­részt egyedi termékek elő­állítására berendezkedett gyár sok sikerére lehet Mindennapi tábláink át felirat már olyannyira megszokott, hogy fel sem tűnik. Számtalan változata van az Ebédelek közlésnek is. Most csupán inéhány vál­tozat: A Palócban ebédlek, Ebédidő, Kajálni vagyok (így.'). Főként magánüzletek ab­laküvegei mögött találkoz­hatunk szolid és meghök­kentő közlésekkel egyaránt: Egy óra múlva itt vagyok. büszke, de bokrosak gond­jai is. Munkásai színe-java jelenleg i,s külföldi munká­kon dolgozik, az itthoni ki­magasló-tudású szakemberek többletteljesítményét nedig a személyi jövedelemadó fog­ja vissza. A nagy vásárló­kért folyó versenytárgyalá­sokon előnyös ajánlataival nyer a salgótarjáni gyár, kedvező licitjeinek hitelét azonban könnyen megingat­hatja a nemcsak drágán, hanem nemritkán késve be­érkező anyagszállítmány. Nullanyereséggel teljesíti ez évi tervfeladatát a Fűtő- bér bátonyterenvei gyára. A bérbruttósítás és a kötele­ző árcsökkentés miatti vesz­teség elkerülése komoly erő­próbának bizonyult. Á nye­reség elmaradása ugyanak­kor a gyári árpolitika gyen­geségeire is rávilágított: épp a legkeresettebb termékek tartalmazzák a legcseké­lyebb fedezetet! Ez a gyár nemcsak jöve­delmezőbb munkára, hanem több termelésre is képes. A piaci kereslet ügyes meg- lovagolásán túl ehhez a ka­pacitások bővítése is szük­séges: a gyár ez idő szerint is legkevesebb ötven mun­kásnak tudna kenyeret ad­ni. Már csak azért is, mert ez évben 60 millió forint ér­téket képviselő új termék gyártását vezették be, s bi­zonyára a megújulási kész­ség is szerepet játszik ab­ban, hogy a következő évre már 600 millió forint érték­ben kötötték le a partne­rek a gyári kapacitást. Sok egyéb mellett azzal a tapasztalattal js gazdagabb lett idén a Romhányi Építé­si Kerámiagyár, hogy a bel­ső létszám foglalkoztatása nem eléggé hatékony. É tényre. ...éppen a „külsőzők” teljesítménye világított rá. Márpedig az egyetlen ko­moly bérfejlesztési lehetőség az igény szerinti, hatékony foglalkoztatás, a fölösleg le­építése. Jövőre 300 millió forintos termelésbővülést irányoz elő a gyár,' s hogy milyen áron, az többi között az emberi tényező hatásos működtetésétől is függ. Szendi Márta Azonnal jövök, Szabadság miatt%zárva, Elmentem, Hol­nap nyitok. Leugrottam a Határba. Vannak gyönyörűen meg­szerkesztett táblák. Készül­nek fémből, kemény és puha papírból. A szöveg hol álló, hol dőlt betűkkel írott. Szó­val rengeteg változattal ta­lálkozhatunk. Egyfélét nem láttam még sehol: Elnézést kérek, lusta vagyok, munka­idő alatt nincs kedvem dol­gozni. A jövő mindenképpen az ilyen tábláké. A fentieket leltározta: Ádám Tamás Ivóvíz nítrátlanítása Az NSZK-ban sok helyütt évek óta folyamatosan* nő a talajvízben a nitrátok mennyiségé. Csak nemrég sikerült olyan — denitri- fikáló baktériumokat és hidrogént felhasználó — nitráttalanító eljárást ki­dolgozni, amelyet már ipa­ri méretekben is kipróbál­hatnak. Ezek a baktériu­mok a vízben oldott nitrát­ionokat — hidrogénmole­kulák oxidálása közben — légnemű nitrogén-oxidok- ká és nitrogénmolekulává alakítják át. Az első ilyen kísérleti berendezés Mön- chengladbachban 1986 ta­vasza óta működik. Át­eresztőképessége óránként 50 köbméter, mintegy húsz­ezer embernek a napi víz- szükségletét fedezheti. Hetente hatezer liter tehéntejből készítenek pálpusztai saj­tot a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat szécsényi üze­mében. Tóth Szilvia és Berta Vilmosné a hazai piacra ke­rülő csemegét csomagolja, melyből heti tizenháromezer da­rab jut el a fogyasztókhoz. —RT—

Next

/
Thumbnails
Contents