Nógrád, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-10 / 242. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Á vezetők érdekeinek összefonódása melegágya a visszaéléseknek (2. oldal) Ki evezzen? (3. oldal) Képzőművészet a két háború között (4. oldal) Irodalmi nap Csesztvén A múzeumi hónap kereté­ben rendezték meg október 8-án Csesztvén az 1983 óta immár hagyományos Madách irodalmi napot. A szervezők a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága a Palócföld szerkesztősége és az Iroda­lomtörténeti Társaság nóg­rádi tagozata ezúttal is sok­rétű és színvonalas prog­ramról gondoskodott. Az eseményeket, mint ed­dig is, egy témakör köré csoportosították, ezúttal a lírai hagyományok és az 1848-as forradalom és sza­badságharc jelentették a ve­zérfonalat. Az esemény hírét egyéb­ként jelzi, hogy nem csak rangos közreműködőket si­került megnyerni, az ese­ménysorozatnak, de érdeklő­dőkből sem volt hiány. Sőt voltak programpontok, ahol még a községi művelődési ház nagyterme is szűknek bizonyult. A délelőtti elő­adások sorában hangzott el két jeles irodalomtörténé­szünk eszmefuttatása. Kulin Ferenc a 19. századi költői irányzatok újkl'asszicista és romantikus stílus jellemző jegyeit ismertette, legkiemel­kedőbb képviselőinek a pá­lyáját vázolta fel. Csűrös Miklós Irányok _és szerzők napjaink magyar lírájában című előadásának Nagy László és Juhász Fe­renc nemzedékétől egészen a posztmodern és neoavangar- cle kísérletek bemutatásáig terjedt. A magyar irodalom kérdé­seit tárgyaló előadások mel­lett mint mindig, ezúttal is helyet kapott a maii nógrádi irodalom, ezúttal a költészet. Ennek jegyében került sor arra a könyvpremierre, me­lyen Laczkó Pál és Körösi P. József közreműködésével mu­tatták be Adám Tamás Ba­lassagyarmaton élő költő el­ső kötetét, melynek címe: Gyökerek lélegzése. Madách Imre nagy műve, Az ember tragédiája két al­kalommal is szerepelt az irodalmi ngp műsorán. Ke- rényi Ferenc színháztörténész a Tragédiát a hagyományos­tól eltérően értelmező szín­házi bemutatók történetét ismertette. Így szólt az 1983- as zalaegerszegi bemutatóról, s a jelentős előadás elemzé­sekor videofelvételekkel tá­masztotta alá mondandóját, annak legfontosabb részeit. Mint ismeretes a közel­múltban Győrben vittek színre egy másik nem kevés vihart kiváltó, de végül is szakmai elismerést arató in­terpretációt. Illés István ren­dező ezúttal — a darab elő­adásainak történetében elő­ször — nővel, Berek Katival játszatta el Lucifer szerepét. Ezért érthető, hogy délután a falu fölött lévő műemlék templom zsúfolásig megtelt, ahol a rendező és a színész­nő |>emutatkozott. Számos egyéb program is színesítette a napot, Zólyo­mi József Csesztvei séta cím alatt a nógrádi népélet ér­dekességeit, fontos tudniva­lóit villantotta fel. Ugyan­csak az említett cím alatt kapott keretet Praznovszky Mihály előadása, amely a valamikori kúriában zajló életről szólt. Szalai Anna és Kerényi Ferenc egy megje­lenés előtt álló Madách-kö­tetről cserélt eszmét. Zenei események is gazda­gították a programot. Az érdeklődők Karancssági ka­láris címmel népdalösszeállí­tást hallhattak. A Kecskés együttes pedig Balassi Bá­lint őt és korát idézte fel muzsikával. Késő délután koszorúzási ünnepséget tartottak a mú­zeum előtt álló Mad ách- szobornál. Az eseményen a Madách Imre Gimnázium diákjai működtek közre. V. M. Marjai József Moszkvában Marjai József, aki hazán- követségének ideiglenes kát a KGST Végrehajtó ügyvivője. Bizottsága 129. ülésén kép- Marjai József délután a viseli, vasárnap Moszkvába KGST-tagországok képvi- utazott. Búcsúztatására a selőivel együtt megtekin- Terihegyi repülőtéren meg- tette „Az NDK Moszkvá" jelent Vladlen Puntusz, a ban” című kiállítást. Szovjetunió budapesti nagy- (MTI) Megalakult az Ifjúsági Környezetvédő Csoportok Országos Szövetsége A környezetvédő csopor­toknak az ország különbö­ző' részeiből érkezett mint­egy száz képviselője szom­baton a bükkszéki úttörő­táborban megalakította az Ifjúsági Környezetvédő Cso­portok Országos Szövetsé­gét. A szegedi, főleg egye­temistákat. főiskolásokat tömörítő környezetvédő cso­portok kezdeményezésére alakult szervezőbizottság hívta össze a hétvégi talál­kozót. A házigazda szerepét az égni tanárképző főisko­lán működő környezet- és természetvédő baráti kör vállalta. Az ülésen fő célként je­lölték meg az országban működő, mintegy 150 a környezetvédelemmel is fog­lalkozó ifjúsági klub, cso­port együttműködésének se­gítését. Az országos képvi­selet megteremtésével a kör­nyezeti érdekek védelmét kívánják szolgálni. Elfogad­ták a szövetség alapszabá­lyát. amely szerint tagja le­het minden magyar fiatal, aki a meghirdetett célokért tenni akar. Tagdíjakból és intézményi, szervezeti tá­mogatásokból teremtenek anyagi alapot, amelyet ki­adványokra. rendezvények, táborozások, elődássoroza- tok megszervezésére for­dítanak majd. Az alapszabály és prog­ramterv elfogadásával együtt a fiatalok ideiglenes elnök­séget választottak. Elhatá­rozták hogy egy éven belül küldöttgyűlést hívnak ösz- sze, és ott döntenek a szö­vetség végleges program­járól. A szövetség megalakulá­sát támogatta a KISZ Köz­ponti Bizottságának Kör­nyezetvédelmi Tanácsa is. Megnyílt , az őszi tárlat Vásárhelyen A hódmezővásárhelyi Tor­nyai János Múzeumban va­sárnap megnyílt a 35. vásár­helyi őszi tárlat. A nagy számú közönség előtt Be- recz János, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott megnyitó beszédet. Szólt arról, hogy az 1954 óta évente megrendezett tár­lat az elmúlt évek alatt je­lentős kulturális értékek létrejöttéhez teremtett lehe­tőséget, de az elmúlt évek­ben több, megújulását, sür­gető szakmai bírálatot is kapott. A mostani kiállítás sokszínűségével azt mutat­ja, hogy a Hódmezővásár­hely nevével fémjelzett fes­tőiskola új utakat keres, új maradandó értékek megte­remtésére törekszik. Meg­emlékezett arról, hogy az Országgyűlésnek a minap lezajlott ülésén megszüle­tett az első központi intéz­kedés a képzőművészek anyagi gondjainak csökken­tésére, hangsúlyozta az üze­mek és intézmények mecé­nása szerepének fontosságát, valamint a művészek és a lakosság kapcsolatának fon­tosságát, amiben éppen Hód- mezővásárhély mutat példát. Az őszi tárlattal egyidejű­leg még két kiállítás nyílt vasárnap Hódmezővásárhe­lyen, illetve környékén. Hol tort az uj 21-es ut f kivitelezése ? Átütemezték az építés egyes fázisait Salgótarján belvárosában, idén már nem kezdenek el a lakosságot, illetve a közle­kedést közvetlenül akadá­lyozó munkálatokat az új 21-es út építése kapcsán — tudtuk meg a beruházást bonyolító UVATERV képvi­selőitől. Az eredeti elképze­lésekben szerepelt ugyanis a Rákóczi út—Arany János út kereszteződésének átépítése, igazodva a leendő vonalve­zetéshez. Ugyancsak a terv­ben állt — bár nem idei ütemezéssel, de a jelenlegi feladatokkal összefüggésben — a Kossuth Lajos úti vasúti kereszteződésben egy gyalogos aluljáró kivi.telezé- se is. A szakemberek egyöntetű véleménye alapján mindkét fontos feladatot átütemezték a jövő évre, melynek okai a következők. Az építőknek igazodniuk kellett a „Nem­zeti étterem háromszöge” beépítési munkálataihoz, s erre még végleges terv nem született. Az Arany János úti csomópont burkolatát­építéssel, aszfaltozással jár, s ezt a késő őszi időszakban nem tudnák jó minőségben elkészíteni, a kiálló aknafe­delek pedig akadályoznák a téli útfenntartást. A gyalogos aluljáró jelen­leg azért nem időszerű, mi­vel a környék munkaterület, így a gyalogosforgalom amúgy is teljesen korláto­zott. A városi tanács illeté­keseivel folytatott egyezte­tés alapján, a kivitelezők mindössze a közműkiváltá­sokat folytatják az említett zónákban, lehetőséget bizto­sítva a későbbi rákötésekre. A csúszás jelentéktelen, ta­vasszal két hét alatt pótol­ható. Jelenleg tart a Tarján-pa- tak zárt szelvénybe helyezé­se, s minden olyan munka­fázis, amely a jelenlegi út- területen kívül esik. Elké­szül például a volt helyijá- ratd pályaudvaron át vezető 400-as ivóvízvezeték kivál­tása, új nyomvonalon való átvezetése. Feladatot jelent a Pécskő-patak torkolatának teljes átépítése is. A patak­lefedés addig folytatódik, amíg az időjárás engedi: idén várhatóan az egynegye­dével végeznek. December végéig a kivitelezők mint­egy 20 millió forint értékű munkát vállaltak. Jövő, évben a Tarján-pa- tak lefedésével is végeznek, s ezzel együtt elbontják a feleslegessé váló hidat a Kossuth Lajos utcában. Meg­kezdődik a Bem úti — vá­sárcsarnok melletti — híd szélesítése is, s ennek kö­vetkeztében megszűnik a Fürdő utcai forgalom, a pi­ac is csak a mentőállomás felől közelíthető meg gép­kocsival. Jövő évben 60 mil­lió forint értékű munkával kívánnak végezni. ☆ Felhívjuk a gyalogosok és járművezetők figyelmét, hogy a Rákóczi úton, a Kossuth Lajos úttól az acél­gyári iparvágányig terjedő szakaszon elkezdődött egy új forgalmi sáv kialakításá­nak az előkészítése. Gyalo­gosok csak az ÉVI áruház felé eső oldalon közlekedje­nek a járművezetők pedig időszakos útszűkületre ké­szüljenek. Szocializmust, de másképp! Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága Szombaton ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága. A testület a tanácskozásról közleményt hozott nyilvánosságra. A testület munkájában részt vett Petrovszky István, az MSZMP KB párt- és tö­megszervezetek osztályának vezetője. Az ülés kezdetén Hámori Csaba, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első tit­kára köszöntötte Kőbán Ri­tát, a KISZ KB tagját, aki a XIV. nyári olimpiai já­tékokon Szöulban a női ka­jak 500 méteres döntőben negyedik helyezést ért el és a női kajak négyes tagja­ként olimpiai ezüstérmet szerzet! Az ülés napirendjén sze­repelt az MSZMP KB szep­tember 27-i üléséről tartott tájékoztató, amelynek elő­adója Nagy Imre, a KISZ KB titkára volt. A vita so­rán a testület ismételten megerősítette az elmúlt években kialakított politikai vonalát. A második napi­rendi pont keretében a tes­tület — Hámori Csaba szó­beli kiegészítését követően — megvitatta az országos KISZ-értekezlet javasolt vi­taanyagait. A KISZ KB az országos KISZ-értekezlet elé terjeszti a „Szocializmust, de másképp” címmel a párt if­júsági szervezetének plat­formjára tett javaslatot és más dokumentumtervezete­ket, amelyeket az MSZMP Politikai Bizottságának ülé­sét követően hoz nyilvános­ságra. A vitában kialakult egy­séges álláspont szerint az ifjúság; szövetség vezető tes­tületének meggyőződése az, hogy a magyar társadalom nem fordulhat vissza a sztá­lini elveken felépülő, bürok­ratikusán központosított tár­sadalomirányítás felé, de nem csúszhat el a kapitaliz­mus visszaállításának irá­nyába sem. A napjainkban zajló — szocialista elvekre épülő — társadalmi-gazdasági re­formfolyamat lényegének a KISZ KB többék között a piaci viszonyok kialakítását és az ehhez szükséges esz­közrendszer megteremtését, a termelési szerkezet korsze­rűsítését tartotta. Külön hangsúlyt kapott az oktatás átfogó reformjának hangoz­tatása, az érdekérvényesítés intézményrendszere megte­remtésének igénye, s az új­ratermelődő egyenlőtlenségi viszonyok társadalmi ellen­őrizhetősége, a hatalmi, gaz­dasági és tudásbeli mono­póliumok ellen ható legszé­lesebb társadalmi kontroll megteremtése. A magyaror­szági modernizáció csak meg­lévő történelmi és kulturális hagyományainkra, nemzeti értékeinkre építve, a hazá­ért és az egész magyarság­ért érzett közös felelősség jegyében valósítható meg — állapította meg a KISZ Köz­ponti Bizottsága. A testület állásfoglalása szerint mindezen célok el­érése az ifjúság részvétele nélkül nem lehetséges. A KISZ hivatásának érzi, hogy a Magyar Szocialista Mun­káspárt által vezetett társa­dalomátalakítási gyakorla­tában felelős, önálló szere­pet vállaljon. Ennek kiala­kításában és megvalósításói­ban a novemberi KlSZ-ér- tekezletnek meghatározó sze­reppel kell bírnia. A tervek szerint az országos KISZ- értekezlet nem lezárni, ha­nem kezdeményezni, s pri­(Folytatás a 2. oldalon.). Mozdulj Gyarmat! Több mint ezer ember vett részt szombaton Balassagyarmaton a Mozdulj Gyarmat! elne­vezéssel negyedik alka­lommal megrendezett egészségnevelő prog­ramsorozaton. (Részle­tes tudósításunk a 7. oldalon). kép: — rigó —

Next

/
Thumbnails
Contents