Nógrád, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-10 / 242. szám
2 NOGRAD 1988. OKTOBER 10., HÉTFŐ H6t végi összefoglal«» Titográdi tüntetés A vezetők érdekeinek összefonódása melegágya a visszaéléseknek lförosi partértekezlet Szegeden Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem oktatási központjában szombaton tartották meg a városi pártértekezletet. Előzetesen nemcsak a pártértekezlet állásfoglalástervezetét bocsátották vitára, hanem a helyi lapok: a Dél-Magyarország és a Csongrád Megyei Hírlap a párttagságnak és a város egész lakosságának tájékoztatására nyilvánosságra hozta az alapszervezetekben már közvetlenül megválasztott 21 pártbizottsági tag és a jelölőbizottság által pártbizottsági tagságra javasolt további 52 személy névsorát. így bárki idejében tehetett újabb személyi javaslatot, kifejthette esetleges ellenvéleményét. A jugoszláv közvélemény figyelme a hét végén Crna Gora székvárosára, Titográd- ra összpontosult, ahol vasárnap délelőtti értesülés szerint minden tiltakozó megmozdulást betiltottak. A titográdi „Dakics” építőipari gépgyár 2000 dolgozója és a városi egyetemi hallgatók pénteken délután Crna Gora tagköztársaság képviselőháza elé vonultak, ahol a munkabérek emelését. az egyetemisták életkörülményeinek megjavítását, majd pedig a Crna Gora-i köztársasági és pártelnökség azonnali lemondását követelték. Az esti órákra a tömeg 20 ezer fősre növekedett, szónokai közölték, hogy addig nem mennek haza, amíg követeléseiket nem teljesítik. A tagköztársaság több párt- és állami vezetője. majd pedig Marko Or- landics, a JKSZ KB elnökség és Radovan Radonjícs, a JKSZ KB Crna Gora-i tagja is beszédet intézett hozzájuk. Kifejtették, hogy a lehetőségek adta kereteken belül intézkedéseket foganatosítanak anyagi helyzetük javítására. A tüntetők nem tágítottak. Jelentős részük egész éjszaka a képviselőház előtt és a környező utcákban maradt, s még virradat előtt megkísérelték áttörni az épület köré vont rendőrkor„Pinochetnek le kell mondania'’ — szögezte le szombaton egy santiagói szállodában tartott sajtóértekezletén Jósé Sanfuentes, a betiltott Chilei Kommunista Párt vezetőségének tagja. A kommunista vezető megállapította, hogy az október 5'iki szavazás kimenetele nem csak Pinochet személyes vereségét jelenti, hanem rendszerének elutasítását is. Figyelmeztetett arra. hogy Pinochet semmiképpen sem hajlandó feladni a hatalmat és különféle manőverekkel az ellenzéki mozgalom megosztására, saját uralmának tartósítására törekszik akár erőszakkal is. Mindez szükségessé teszi, hogy a chilei nép megőrizze maximális éberségét — hangsúlyozta a kommunista vezető. Az ..Egyesített Baloldal” nevű pártkoalíció politikai bizottsága szombaton nyilatkozatot tett közzé, ugyancsak a 72 éves diktátor azonnali lemondását követelve. A Chilében dolgozó kül(Folytatás az 1. oldalról.) entáini fogja a KISZ megújulásáról folyó vitát. A KISZ megújítására vonatkozó döntést —, ha ezt a novemberi országos értekezlet is támogatja — az 1989 tavaszán megrendezendő XII. kongresszusnak kell meghoznia. A KISZ jövője szempontjából az újonnan kidolgozott és megvitatott politikai platformnak a szerepe lesz meghatározó és ehhez kell a fiatalok számára vonzó szervezeti struktúrát teremteni. Olyan szervezeti felépítésre van szükség, amely kellően rugalmas, és így önmagát alkalmassá teszi a folyamatos megújításra. A testület véleménye szerint az ifjúsági szövetségnek úgy kell átalakulnia, hogy közben mindent megőrizzen abból a meglévő mozgalmi hagyományból, amely segítheti az dönt. A próbálkozás kudarccal végződött. Reggel 6 órakor Bozsina Ivanovics, a tagköztársaság elnökségének elnöke kérte a megmozdulás résztvevőit, hogy oszoljanak szét. de kifütyülték. Egyre több szocializmusellenes jelszó hangzott el. Mivel a tüntetők többszöri felszólításra sem voltak hajlandók szétszéledni a kivezényelt rendőri erők gumibotokkal a közeli parkba, majd onnét a peremkerületekbe szorították vissza őket. 23 embert őrizetbe vettek. Többségüket a nap folyamán szabadlábra helyezték, de egy kisebb csoportot változatlanul őrizetben tartanak és bírósági eljárást indítanak ellenük. Szombaton a reggeli órákban összeült a Crna Gora-i köztársasági kormány és elhatározta, hogy benyújtja lemondását a köztársasági képviselőháznak. (Még nem tudni, hogy a lemondást a ház elfogadja-e). A kormány azzal indokolta lépését, hogy felelősnek érzi magát a társadalmi-gazdasági helyzet megromlásáért. A délelőtt folyamán Stipe Suvar elnökletével rendkívüli ülést tartott a JKSZ KB elnöksége. Egyöntetűen és igen erélyesen állást foglalt a Crna Gora-i vezetés mellett, amelyet teljes támogatásáról biztosított. Hangsúföldi tudósítók küldöttséget menesztettek a rendőrség főparancsnokához, tiltakozásul amiatt, hogy az utóbbi két napban a biztonsági erők 22 újságírót vertek össze. Az újságírók bántalmazásának hírére az amerikai és az argentin nagykövetség felszólította a chilei hatóságokat, hogy vessenek véget a tudósítókkal szembeni rendőri brutalitásnak. Iván Gonzalez rendőrtábornok, a tudósítók küldöttségével tartott találkozó után az újságírók bántalmazását „elszigetelt esetnek” minősítette és azt mondotta, hogy „a rend helyreállítása után hasonló dolgok nem fordulnak elő”. A chilei rendőrség szombaton azt közölte, hogy szavazás utáni két nap alatt a fővárosban 118 személyt vettek őrizetbe, a tüntetők és a karhatalmi erők közötti összecsapásokban — adataik szerint — két ember életét vesztette, húszán pedig megsebesültek. (MTI) új szervezet mielőbbi hatékony működését. Az ifjúsági szövetség a megújulási folyamatában maga elé kitűzött célokat csak széles összefogással, a megújuló MSZMP-vel stratégiai szövetségben érheti el. A KISZ az MSZMP-vel való együttműködésében igényli a Párt segítségét és kritikáját, de ugyanakkor élni kíván a pártot érintő , kritika lehetőségeivel is. Az ülés végén Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára tájékoztatta a KISZ Központi Bizottságát arról, hogy a közelmúltban megalakult érdekegyeztető tanács munkájában a KISZ KB képviselője is részt vesz, megfigyelői joggal. Végezetül a testület személyi kérdésben döntött. Králikné Cser Erzsébetet, a KISZ KB titkárát e tisztségéből — más fontos beosztása miatt — felmentette. lyozta, hogy a tagköztársaság elnöksége helyesen járt el, amikor kellő eréllyel fellépett a politikai intézmény- rendszer megbénítására törő, antiszociálist?, erők ellen. A Crna Gora-i köztársasági és pártelnökség rendkívüli együttes ülésén elemezte a tüntetések tapasztalatait és részvevőinek „memorandumát”, amely egyebek között sürgette e két testület azonnali lemondását. Az ötórás tanácskozást a jugoszláv rádió, és tv-állo- mások egyenes adásban közvetítették, tartalmát pedig az alábbi közlemény összegezte: „A Crna Gora-i legmagasabb szintű állami és pártvezetés jogosnak ismeri el a titográdi tiltakozó gyűlés részevevőinek a gazdasági és politikai válság megoldását sürgető követeléseit. Ugyanakkor a leghatározottabban elutasítja a tüntetők egy részének a politikai rendszer intézményeinek megbénítására irányuló kísérleteit és azt, hogy szándékukat illegális úton, egyes vezetők, sőt a vezető állami és pártszervek leváltásával érjék el.” A Politika című belgrádi napilap vasárnapi számában kiemelt helyen közölte, hogv „Crna Gorában rendkívüli intézkedések vannak érvényben és Titográdban ma nem lesz csoportosulás”. (MTI) Sok az áldozat Újabb összecsapások Algériában Legalább 200 ember vesztette életét és több százan sebesültek meg kedden a zavargások kirobbanása óta Algériában — jelentették vasárnap délben kórházi és rendőrségi forrásokra hivatkozva a hírügynökségek. Az algériai belügyminiszter szombat este rádióbe' szédben fordult az ország lakosságához. El Hadi He- diri szerint az iskolák lerombolása, az üzletek kifosztása és a járművek fel- gyújtása nem megoldás az ország problémáira. Hadiri közölte azt is, hogy az állam a nyugalom helyreállítása érdekében semmilyen eszköztől sem riad vissza. Egyben bejelentette. hogy Algíron kívül több városra is átterjedtek a zavargások : összecsapások voltak az ország nyugati részén Oranban, Annaba városé" ban, a keleti országrészben és Algírtól délre. Dzselfá- ban is. A hadsereg szombati kommünikéje is megerősíti, hogy a rendet minden körülmények között helyreállítják. Az igazságügyminisztérium közlése szerint különbíróságokat állítanak fel a rendbontók elítélésére. A kijárási tilalmat két órával meghosszabbították. Ennek ellenére szombaton este militáns iszlám csoportok vonultak az algériai főváros utcáira. A katonaság fegyvert használt a felvonulók ellen. Vasárnapra virradóra Algír három részén voltak összecsapások a tüntetők és a rend- fentartó erők között. (MTI) A város mintegy 16 500 párttagjának képviseletében 270 szavazati jogú küldött és csaknem félszáz meghívott foglalt helyet a tanácskozóteremben. Az ügyrendi kérdéseket illetően szavazással úgy döntötték, hogy a pártértekezlet egynapos lesz és közvetlenül választja meg a pártbizottság titkárait. Bejelentették, hogy a tanácskozás teljes anyagát több ezer példányban kiadják és eljuttatják az alapszervezetekhez. Ezután Székely Sándor, a városi pártbizottság első titkára szóbeli kiegészítést fűzött a küldöttekhez előzetesen írásban eljuttatott állásfoglalás-tervezethez. Ebben hangsúlyozta: ezen a tanácskozáson a megújulást szolgáló javaslatokra, a párt tekintélyének visszaszerzésére és sok más témára vonatkozó kérdésre kell választ adni. Utalt arra, hogy Szegeden — csakúgy, mint országosan — sok a feszültség a gazdasági, politikai és kulturális életben egyaránt. Jelentős problémának jelölte meg, hogy az ifjúságra csekély és csökkenő a párt befolyása. A fiatalság jelentős rétegei nem ismerik eszményeinket, más ideálok után kutatnak — hangoztatta. — Ezért fokozni kell a velük való törődést gazdasági és politikai területen egyaránt, nagy türelmet és megértést tanúsítva abban az irányban, amiben az ifjúság új és más, hogy ismét megnyerjük bizalmát. Rámutatott arra, hogy a megújulás nem csupán kinyilatkoztatás, hanem készség, képesség és tett dolga. Mindhárom csak demokratikus légkörben lehetséges, a demokrácia lényege pedig a magas fokú tolerancia, a mások gondolataiba való beleélés, közös dolgaink együttes megoldása. Szólt arról., hogy a költségvetés, a fejlesztés rangsorolásában, a tanács, és az őket érintő kérdésekben a társadalmi szervezetek számára meg kell teremteni az önálló döntés lehetőségét, s az ezt akadályozó jogszabályokat meg kell változtatni. Kiemelte: a döntések megalapozásához a párttagság és a lakosság véleményének folyamatos figyelemmel kísérésére van szükség. A pártnak minden esetben meg kell ismertetnie szándékait és lehetőségeit a tömegekkel. Ehhez a párt igényli a sajtó elkötelezett és partneri munkáját. A pártélet nagyobb nyilvánossága érdekében lehetőséget kell teremteni arra, hogy az egyes párttanácskozásokon jelen lehessen az érdeklődő „karzat” is. Mint mondotta: ki kell lépni az olykor magunkra kényszerített „illegalitásból”. Jövő márciusban, amikor a Szovjetunióban — a nyári időszámítás kezdetekor — országszerte egy órával előreállítják a mutatókat, Észtországban minden mutató a helyén marad. Aztán majd ősszel, akkor már együtt az Élesen bírálta azokat a helyi vezetőket, akik beosztásukat, pozíciójukat anyagi előnyök szerzésére használták fel. Elmondta, hogy erkölcsi elmarasztalás ért több helyi vezetőt a lakásügyek intézése, lakásvásárlási kedvezmények odaítélése, állami lakásingatlanok és különféle árucikkek kedvezményes megvásárlása miatt. Ezek a vezetők nem csupán saját erkölcsiségüket kérdőjelezték meg — hangsúlyozta —, hanem súlyos károkat okoztak a párt tekintélyének. Ezért feltétlenül meg kell válnunk a pártot . lejárató vezetőktől. A továbbiakban szólt arról, hogy a párt partneri magatartást, segítőkészséget kínál a társadalmi önszerveződés során Szegeden is megalakult, illetve megszülető egyesületeknek, kluboknak, mozgalmaknak. Nem elzárkózás, hanem együttműködés a szándéka minden olyan szervezettel, amely a társadalmi haladást, a humanista értékek megőrzését tűzi zászlajára. Ugyanakkor nem maradhat kétség abban az irányban, hogy a megengedett kereteken túllépő cselekvések határozott ellenlépésekre számíthatnak. Székely Sándor hangsúlyozta: az ideológiai kérdésekben a jövőben a párt fokozottan kíván támaszkodni a szegedi szellemi műhelyekre, az egyetemeken, a főiskolákon és a másutt dolgozó értelmiségiekre. A párt belső eleiének korszerűsítéséről szólva leszögezte: elengedhetetlen a bürokratikus jelenségek megszüntetése, a lakóterületi, az alapszervezeti pártmunka élőbbé tétele. Arra törekszünk — mondotta befejezésül —, hogy a tisztségviselők ne legyenek a párt örökös és e pályára kényszerített személyiségei. Adassék meg nekik a szakmájukhoz való visszatérés tisztes és méltósággal teli lehetősége. A szóbeli kiegészítés elhangzása után megkezdődött a vita. A vitában felszólalók a pártmunka időszerű feladataival foglalkozva hangsúlyozták: a kislétszámú új gazdálkodó, önelszámoló,4 esetleg külföldi tőkével működő gazdálkodó szervezetekben a megváltozott körülményekhez igazodni képes, jól képzett politikai aktivisták jelenlétére lesz szükség. Sürgették a lakóterületi pártszervezetek megerősítését. Kifejtették a tanácskozáson: egységes szellemű politikai munkatársakra van szükség a pártapparátusban, nem „íródeákokra”. Bírálták a párt központi vezetését a még meglévő bürokratikus vonások miatt, mert — mint ország óráival, a mutatókat hatvan perccel visszatekerik. Észtország 1989-ben átáll a saját földrajzi fekvésének megfelelő zónaidő használatára. Ennek gondolatát a balti köztársaság tudósai már két mondották — gyakran még a jelentésekről is jelentéseket kell írni. Többen is elmondották: egyetértenek az alapszervezetek önállóságának növelésével, ugyanakkor nem tartják nélkülözhetőnek az olyan felsőbb ellenőrzést, amely vizsgálja, segíti az önállóságból adódó feladatok megvalósulását. Számosán adtak hangot annak, hogy a vezetők érdekeinek összefonódását egyik melegágyának tekintik a párt tekintélyét romboló, jogilag ugyan el nem marasztalható visszaéléseknek. Ennek elkerülését segítené, ha a vezető, választott párttestületekbe kevesebb elsőszámú gazdasági vezetőt, és több, a termelésben közvetlenül résztvevő dolgozót választanának. Az egyik egyetemi hallgató küldött szóvá tette, hogy a párttag hallgatók az oktatókkal egy alapszervezetbe tartozzanak — ne úgy, mint jelenleg, külöri hallgatói pártszervezetbe — s így közösen munkálkodhassanak az oktatás megújítását szolgáló javaslatok kimunkálásán. Szó volt a tanácskozáson napjaink szinte minden más gondjáról, a személyi jövedelemadó teljesítményvisz- szafogó hatásáról, az oktatás problémáiról, a képzés, az átképzés feladatairól, a tanács népképviseleti és ön- kormányzati jellegének erősítéséről, a családalapítás, a pályakezdők, a nyugdíjasok gondjairól. A szakszervezetek megújításának törekvéséről szólva elhangzott, hogy Csongrád megyében e hónap végén küldöttértekezletet tartanak. Ezen nemcsak új tisztségviselőket kívánnak választani, hanem megvizsgálják a jelenlegi merev ágazati szak- szervezeti forma átalakításának lehetőségét. Alulról felfelé építve kívánják létrehozni a szakszervezetek megyei vezető testületéit. Az esti órákba nyúló vitában harmincegyen szólaltak: fel. A felszólalásokban elhangzottakhoz ötvenhármán fűztek nyomban rövid, legfeljebb egyperces kiegészítést. Ezt követően Székely Sándor válaszolt az elhangzottakra, összegezte a javaslatokat. Elmondta: a pártértekezlet teljesítette a maga elé tűzött feladatot, hogy mérleget készít, áttekinti helyzetét, az állásfoglalástervezethez javaslatokat tesz, törekszik elősegíteni azt a fordulatot, amely a megúju* lás irányába vezet. Kiemelte: a tanácskozás bizonyság arra, hogy a Szegeden meglévő szellemi energia „befogható” társadalmunk fejlődésébe, a városnak egy olyan útra terelésébe, amely a jövőbe mutat, s amely egyúttal sok tekintetben újat tartalmaz. Ezután a szerkesztőbizottság vezetője bejelentette: külön csoportosították azokat a feladatokat, amelyeket az új szegedi pártbizottság részére, illetvei azokat, amelyeket a felsőbb pártszervezetekhez továbbítanak. A pártértekezlet zárt ülése után titkos szavazással ai városi pártbizottság első titkárának ismét Székely Sándort választották meg. A hat jelölt közül választották meg a három titkárt: Fraknóy Gábort, Oláh Miklóst és Schmidt Józsefet. évvel ezelőtt felvetették, de akkor a sok ellenérv, valamint a hatóságok ágálása levétette napirendről a kérdést, amelyet most, alapos vizsgálat után ismét elővettek. I baloldal követelése: Pinochet mondjon le! Szocializmust, de másképp! w Zónaidö Észtországban