Nógrád, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-20 / 199. szám

1988. AUGUSZTUS 20.. SZOMBAT NOGRAD 3 Az erőket kibontakoztató cselekvésre van szükség Beszélgetés Devcslcs Miklóssal, a Nógrád Megyei Tanács elnökével A kezdeményező- és vállalkozókészség egyik alapvető gondolata volt annak a be­szélgetésnek, amelyet augusztus 20-a előtt Devcsics Miklóssal, a Nógrád Megyei Tanács elnökével folytattunk. Nógrád megye mai jellemzői mellett természetesen a gazdaság és a tanácsok kapcsolatáról, az államhatalom helyi szerveinek előrelépést szolgáló tői ekvéseiröl is szó esett. — Interjúnk az ünnepi számban jelenik meg. Mit jelent augusztus 20-a ünnepe, ön szerint, ma? — Szervesen összekapcsolódik a magyar államisággal: az államalapító István király nevével, a munkáshatalmat az állam alap­törvényében deklaráló alkotmánnyal. A má­nak szóló tanulságok között említhetem, hogy az állam korszerű szervezete és működése ma is nélkülözhetetlen feltétele a fejlődésnek. Ezért elkerülhetetlenek a következetes lépé­sek az állami tevékenység korszerűségének és eredményességének további javításáért — a politikai intézményréndszer reformjára irá­nyuló munkának ez ma az egyik legfonto­sabb feladata. Az állami szervek — köztük a tanácsok — nagyobb felelősségvállalására, helyi önállóságra, több kezdeményezésre, mű­ködésük ésszerűségének és szakszerűségének javítására van szükség. Vállalni kell a vál­toztatásokat az állam szerepében, szervezeté­ben és működésében, ha az idő úgy kívánja. Nem lehet megmerevíteni, a szükséges vál­toztatásoktól „megóvni” a politikai, állami intézményeket súlyos károk és veszteségek veszélye nélkül. Kiigazítva a korábbi téve­déseket, építve a társadalomban bekövetke­zett szerkezeti, politikai és kulturális válto­zásokra, most a néphatalom érvényesülésé­nek kiterjesztése és elmélyítése a feladatunk. Ehhez nélkülözhetetlen a demokrácia, a szo­cialista jogállamiság kereteinek megerősíté­se, az alkotmányosság következetes érvénye­sülése. Ahhoz pedig, hogy nagyobb szerepe legyen mindennapi életünkben az alkot­mánynak, magának az alaptörvénynek is változnia kell. — Folytassuk egy lényegre törő helyzet- elemzéssel. Melyek Nógrád megyében azok a legfontosabb sajátosságok, amelyek alap­vetően meghatározzák a közélet „klímáját" és természetesen hatnak a tanácsok tevé­kenységére is? — Nógrádban is jelen vannak azok a, prob­lémák, amelyek jelentkeznek a társadalom­ban, a gazdaságban és az élet különböző te­rületén. Ezek eltérő mértékben, de éreztetik hatásukat a megyében is. Ez alatt azt értem, hogy vannak dolgok, amelyek nálunk kevés­bé problematikusak — összefüggésben a me­gye adottságaival — mások élesebben jelen­nek meg. Vannak tehát területek, amelye­ken a megye általános fejlettségi szintje, tel­jesítménye jobb, s vannak, amelyeken rosz- szabb mint másütt. Szólni kell .arról, amit nehéz körülmények között is sikeresen tud­tunk megoldani, így például az oktatásban és a termelés egyes területein. Vannak üze­mek, amglyek teljesítménye jó, sikeresek, má­soknál a feszültségek jobban felhalmozódtak. Súlyos helyzetbe került a szénbányavállalat, a tennivalókra egyelőre nem alakult ki el­fogadható elgondolás sem vállalati, sem terü­leti szinten. Hasonló gond más vállalatoknál is előfordulhat- Néhány téeszünk és kisebb vállalatunk sem tudott olyan programokat kialakítani az elmúlt években, amelyek si­kert hoztak volna, vagy azzal kecsegtetnének. — Nyilvánvaló, hogy ennek okait is vizsgálni kell. — Ránk is vonatkozik az, amiről manap­ság sok szó esik: mintha egyenetlen volna a vállalkozás, az útkeresés, a helyi erők hasz­nosítása — különösen tettekben. Néhány dologban mi is azt vártuk, hogy a kormány majd megoldja a problémákat, központi erő­forrásokkal feloldják a feszültségeket. Ma már egyre világosabban látható, hogy ez nem járható út. Ha nem teremtjük meg a kibon­takozás helyi feltételeit, nincsenek jó elgon­dolások, akkor a feszültségek tartóssá válnak és csupán központi beavatkozással nem kor­rigálhatok. Ezzel szembe kell nézni, ezért az a véleményem, hogy minden területen sikert csak akkor lehet elérni, ha abban a kollektí­vában van erő ahhoz, hogy végrehajtható programokat alakítson ki. Így lehet megnyer­ni a bankokat, pénzintézeteket, amelyek a szűkös anyagi lehetőségek között nyilván a jó vállalkozásokhoz tudnak pénzt adni. Más­részt a jók közül is csak a legjobbakat lehet támogatni, hiszen a gyors kibontakozásnak ez a feltétele. — Ezek az ellentmondások felszínre hoz­zák azt a kérdést is: mi lesz a sorsa azok­nak a vállalatoknak, amelyek nem találták meg a kibontakozás eszközeit, módjait, s nehéz pénzügyi helyzetbe kerültek? — A kormány erre kialakít egy programot, de nem elég erre várni. A vállalatnak magá­nak kell a megújulás útját keresni, s ha ez nem lehetséges a jelenlegi keretek között, új szervezeti formákat is szükséges teremteni ehhez. Ezek természetesen okozhatnak fe­szültségeket, s ezekkel számolni kell. Az in­tézmények, vállalatok átrendeződése, s ezzel együtt egy nagyőbb munkaerőmozgás a ta­nácsnak is új feladatokat ad. Az átképzés­ben, továbbképzésben ki kell például ala­kítani egy olyan rendszert, ami lehetővé te" szí, hogy az emberek a műszaki-technikai ha­ladással, a struktúraváltással együtt életük folyamán több szakmát is elsajátíthassanak, többször átképezhessék magukat- Ezért ho­zunk most létre egy ilyen szervezetet, ráé­pítve a salgótarjáni szakmunkásképző inté­zetre. Szólni kell arról is, hogy a vállalatok egyenetlen fejlődése következtében minden szintű tanácsnak kellő készséget kell tanúsí­tani a racionális megoldások felkutatására a szociálpolitikával kapcsolatban. A szerkezet változtatása például nemcsak a vállalatot, hanem annak -nyugdíjasait is érintheti. Ezt figyelembe véve kell a helyi tanácsoknak nagyobb ' érzékenységet tanúsítani azok iránt, akik közülük hátrányos helyzetben vannak. S ahogy örülünk a jobb körümények között lévők gazdagodásának, nem lehetünk közöm­bösek a hátrányosabb helyzetbe kerültek iránt. A foglalkoztatásra is igaz a komplexi­tás igénye, hiszen nemcsak azokra kell gon­dolni, akiknek nem marad meg a munkahe­lyük, hanem azokra a fiatalokra is, akik eset­leg nehezebben jutnak munkához. A taná­csok az infrastruktúra fejlesztésével helyzet­be hozhatják a gazdasági egységeket, s elő­segíthetik ezzel a struktúraváltást. Gondolok például arra, hogy a lehető legjobb iskola- rendszer legyen, hiszen javuló oktatás nélkül nem képzelhető el, hogy jobb teljesítményt nyújtson a társadalom. Mindehhez hozzá kell tenni: a megújulás belső, vállalati feltételei­nek kialakítását kívülről nem lehet vezé­nyelni. A helyzet azt diktálja, hogy minden­kinek a maga területén kezdeményezőbbnek, határozottabbnak, igényesebbnek kell lenni. Meggyőződésem, hogy a vállalatok többségé­ben megvan az a belső erő, amire lehet épí­teni, s a gazdálkodó egységen belül is azok­nak kell teret engedni, akiknek van elgondo­lásuk a megoldásra. A kezdeményező, prog­resszív erők támogatása határozott vezetői magatartást igényel. * —- A gazdaság gondjai kapcsán már érin­tette a tanácsok magatartását. Közismert ugyanakkor az is, hogy az elvonások miatt az utóbbiak is nehezebb körülmények kö­zött dolgoznak. Milyen az elvonás mérté­ke, s a szűkösebb lehetőségek hogyan érin­tik az elhatározott célok valóra váltását? — Az elvonás nehezebb körülményeket te­remtett, hiszen 34 százalékkal érintette a tanácsoik költségvetését, megközelítően 1,2 milliárd forinttal kevesebb áll rendelkezé­sünkre- Ez óriási Pisszeg, s a csökkenés miatt más magatartásra van szükség. A tervet újra kellett fogalmazni úgy, hogy lényegét meg­őrizzük, az oktatás, az egészségügy ne szen­vedjen csorbát. Ezt még hitelek felvételével, kötvények kibocsátásával is igyekeztünk meg­valósítani. A másik cél az volt, hogy az egész ipari struktúrára nagy hatást gyakorló víz­rendszerben, energiarendszerben — villany, gáz, közművek — ne kelljen visszalépni. Sőt, az Ipái Minisztérium segítségével még sike­rült plusz feladatokat is teljesíteni azzal, hogy tovább folyik a körzeti központok gáz­zal való ellátása. A postával, a vállalatokkal való koordináció eredményeként a salgótar­jáni, a balassagyarmati a pásztói és a bátony- terenyei korszerű telefonrendszerek kiépítése is megkezdődik. Ez esetben nem a mi erő­forrásunkról van szó. A tanács ilyen típusú tevékenységgel tud hozzájárulni ahhoz, hogy az ipar és a mezőgazdaság relativ pozíciói javuljanak. A nehezebb helyzetben az önál­lóság és a kezdeményezőkészség pótolhatja a kieséseket. Így érhető el, hogy sok területen nehezebb körülmények között is megőrizhető a lakosság ellátásának színvonala. Ugyanak­kor például a lakásépítéssel kapcsolatos ere­deti elképzeléseket fel kellett adni. Arra ma­rad csak erőnk, hogy a telkek kialakításáról gondoskodjunk. A nehezebb jövedelmi vagy családi háttérrel rendelkező fiatalok lakás­hoz juttatása megnehezült. A feszültség fel­oldására egyelőre sem központi, sem helyi megoldás nem körvonalazódott, eszközök sem állnak ehhez rendelkezésre. Rákényszerül­tünk arra is — bár ez egyébként sem ártal­mas dolog —, hogy az intézményrendszerben is gyorsabb ütemben jobb feladatmegosztást, racionálisabb működést alaikítsunk ki­— A kevesebb pénz felhasználásához milyen stratégiát követnek, az elvonás ho­gyan érinti az egyes településeket? • — Nagyon nagy dolognak tartom, hogy ma kiegyensúlyozottabb a fejlesztés a megye kü­lönböző területein. Nem úgy oldottuk meg a visszavonulást, hogy az mindenkit egyfor­mán érintsen. A csökkentés a megyét és vá­rosokat jobban sújtja, a községeknél viszont ez csak 12 százalék. A megyei beruházásokat korlátoztuk — persze ez szintén hiányzik —,. ugyanakkor új pályázatot indítottunk, hogy ezzel is segítsük a kisközségek településfej­lesztési hozzájárulással is támogatott célja­ink megvalósítását. A visszavonulásnál tehát alapelv volt, hogy azokat érintse jobban, ahol* nagyobbak az erőforrások. A kistelepülések ilyen támogatása ellenére is újra és újra fel­vetik az egyenetlen fejlődést. Nekem azonban az a véleményem, hogy ez fenn is fog ma­radni, mert az a terület, ahol kezdeménye­zőbb a tanács, nagyobb a helyi összefogás, az mindig gyorsabb ütemben fog fejlődni, mint az, ahol a csodára, vagy a felsőbb szer­vekre várnak. A kisebb erőforrásnál a tanács­nak ott van felelőssége, hogy a pénzt oda csoportosítsa, ahol vállalati vagy lakossági összefogás, készség van egyegy feladat meg­oldására. Ezt ösztönzi a pályázati rendszer is. Arról van szó, hogy nem egyes vezetők osztják el a pénzt, hanem a helyi tanács dön­ti el, hogy megpályáznak egyes feladatokhoz megyei támogatást. Ha igen, akkor természe­tesen neki is hozzá kell járulni, saját erő­ből. — Amikor kevesebb a pénz, még nagyobb a felelősség a felhasználásában. Véleménye szerint milyen összefüggés van az ilyen kö­rülmények iközött meghozandó döntés és az előkészítés gyakorlata, a demokratizmus között? — Manapság nagyon sok kérdést megtár­gyalunk, de az a tapasztalatom, hogy a vá­laszadásba jobban be kellene vonni a szak­embereket. Mindenkinek lehet véleménye a dolgokról, de meg kell hallgatni, hogy mii mondanak a leghozzáértőbbek. Ha például arról van szó, hogyan kell megépíteni egy utat vagy hidat, hogyan kell egy parkot kor­szerűsíteni, akkor jobb, ha ehhez először a szakemberek szólnak- Az, hogy a szakmai vi­ta nem a nyilvánosság előtt zajliik, felold­ja az értelmiség felelősségét és olyan képze­tet teremt, mintha néhány állami vagy moz­galmi vezető döntene minden kérdésben. Sok­szor a szakemberek a vezetők egy részét szócsövüknek, kijárójuknaik tekintik. Én hi­bának tartom, hogy a rendezvényeken kifor­ratlan, túlzottan általános jellegű viták zaj­lanak. Fontos tapasztalat az is, hogy nem ar­ról folyik a vita: a tanács erőforrásit a nyolc-tíz dolog közül milyen három-négy legfontosabbra fordítsuk. Ehelyett elfogadják azt, amivel előjönnek a javaslattevők és rög­tön hozzáteszik, még ez és ez is kellene. Az ilyen típusú vita nem reális, mert nem szá­mol a valósággal, az erőforrásokkal. Az is lényeges tehát, hogy mire van szükség, mi a legjobb műszaki megoldás, de az is, hogy meddig nyújtózkodhatunk, a takaró meddig ér. A nehezebb gazdasági helyzet nem szün­tette meg sem a tanácsi sem a partnerszerve­zeteknél a nagyvonalú, ma halasztható fej­lesztési kezdeményezéseket, igényeket. Az ilyen magatartás elvonja a figyelmet az azon­nal megoldható, a lakosság számára nagyon fontos kisebb kérdésektől. — Gyakran tapasztalható jelenség, hogy a legkülönfélébb fórumokon d tanácsokon kérnek számon olyan teendőket is, amelyek másoknak adnának feladatot. Ebből ered a kérdés: meddig terjed a tanács felelőssége? — A tanács döntő felelőssége azokon a területeken van, aminek a működtetése, fej­lesztése, fenntartása a kizárólagos feladatkö­re. Ilyen például az oktatás és az egészség­ügy. Van felelőssége abban, hogy az igazga­tási feladatának eleget tegyen, betartassa a szabályokat, érvényt szerezzen az együttélés normáinak, megoldjon bizonyos szociálpoliti­kai feszültségeket. Mivel azonban a tanács szoros kapcsolatban van a lakossággal, nem lehet más ügyekben sem közömbös- Az olyan kérdésekben tehát, amely nem az ő felelőssé­ge, közreműködő koordinátorként részt vesz a feladatok megoldásában, erre példa a gáz-, a telefon-, az energiaellátás javítása, vagy éppen a kereskedelmi hálózat fejlesztése, amit vállalkozásban kell megoldani. Ha tehát a vállalatokat, vagy a minisztériumot kell megnyerni, akkor a tanács a lakosság érde­keinek képviseletében koordinál, de itt csak résztvevő. Ez utóbbit pontosan kell látni. Ma még a társadalomban zavar van a feladatokat, a jogköröket és a felelősséget illetően. Példá­nak okáért, hogy egy üzletben rendelnek-e árut, milyen a bolt tisztasága, az az üzlet, vagy a vállalat felelőssége. Ugyanakkor ter­mészetes, hogy a helyi tanács semmilyen olyan negatív jelenség esetén nem marad­hat közömbös, amely a lakosságot érinti. — A következő kérdést az országos párt­értekezlet sugallja. Az állásfoglalás arra ösztönöz, hogy legyen a tanács az állam hatékonyabb helyi végrehajtó szerve. A megoldást keresve mi a járható út? — Üjra a nagyobb kezdeményezőkészsé­get és a helyi önállóság erősítését említem. A pozíciótartásra való törekvés kevés, offen- zívebb magatartás 'szükséges a döntéshozatal­ban és a végrehajtásban is. Hogyan javítható ennek érdekében a testületi munka? Reáli­sabb, megalapozottabb döntések csak akkor születnek, ha az összes körülményt mérlege­lik, nemcsak az óhajokat. S ha a megvalósí­tás nem megy, a döntés nem jó, akikor önkri­tikusan vissza kell térni a kérdésre. Ha egy határozat nem hajtható végre, akkor ugyan­is több esetben arról van szó, hogy nem re­ális, összekeveredtek a realitások és az illú­ziók. Ma már világosan látszik az is, hogy a jogkörök pontos elhatárolására van szükség, enélkül ugyanis nem egyértelmű a végrehaj­tásért való felelősség sem. Ezért évek óta azt erősíti a megyei tanács, hogy a helyi taná­csok a rendelkezésükre álló pénz felhasználá­sáról szabadon, felső beatvakozás nélkül dönt­senek, vállalva a döntésekért a felelősséget is- Ez, persze, a helyi viszonyokat kiélezi, mert nem lehet azt mondani, hogy a megyei tanács erre vagy arra nem adott pénzt, ha­nem ott kell sorrendet felállítani, ez pedig beleütközhet a részérdekekbe. Ezt a feszült­séget a vitákban vállalni kell. A reális út te­hát az önállóság erősítése, a döntési jogkö­rök jól körülhatároltsága, az önkormány-' zat kibontakoztatása, megteremtve ennek jo­gi és anyagi feltételeit. Ezt jól segítheti egy új tanácstörvény kidolgozása, ami előkészítés alatt áll. Más út nincsen, bár .még ma is elő­fordul, hogy akadnak, akik a dolgokat vissza akarják rendezni, s az egyet nem értők a megyei tanáccsal kívánják megváltoztatni a helyi döntést. El kell fogadni, hogy abban az esetben, ha egy döntés jogszerű, akkor abba más szerveknek beleszólni nem szabad. A helyi tanácsok vállalkozásának eredménye­ként sok olyan feladat megoldására is sor került, ami jobb anyagi körülmények között eddig nem volt lehetséges. — A pártértekezlet állásfoglalása szor­galmazza azt is, hogy a tanácsok váljanak a lakóhelyek valóságos önkormányzati in­tézményeivé. A végrehajtásra gondolva, melyek a legfontosabb teendők? — Abból kell kiindulni, hogy a testületek­nek óriási a szerepük a reális lehetőségek feltárásában, a tényleges döntésekben. Ehhez elemzés, minőségi munka szükséges, a testü­let pedig jelentős szereppel bír abban is, hogy az apparátus munkájában jobban elő­térbe kerüljön a szakszerűség. S ami az ön- kormányzatot illeti: a tanácsban dőljön el a településfejlesztés stratégiája, ott valósuljon meg az intézményirányítás. Mégpedig oly mó­don, hogy a tanács legyen a viták, az érdek- egyeztetések fóruma, a lakosság így tud azo­nosulni a döntésekkel is. Természetesen a mostani közéleti klímában sokféle más társa­dalmi fórum, szerveződés is hangot ad lakos­sági igényeknek, törekvéseknek. Az önkor- rpányzati szerepkörnek velejárója, hogy tudni kell kontaktust, dialógust tartani a társadal­mi szervezetekkel, egyesületekkel, önszerve­ződő közösségekkel. A legfontosabb, hogy jól értsük: az átalakítás folyamatába hogyan il­leszkedik be a tanácsi munka. S ami az ő felelőssége, azt jól cselekedje, amiben pedig koordinálással, szervezéssel segíteni tud, az­zal szolgálja azokat a megoldásokat, amelyek a megyében a politika, a társadalom, a gaz­daság és a kultúra megújulásában szüksége­sek. A saját feladatait minél jobban, a lakos­ság teljes ellenőrzése alatt hajtsa végre, s az ehhez szükséges feltételeket teremtse meg- Mindent összevetve, olyan cselekvési stílust kell kialakítani, amely az erők maximális kibontakozását eredményezi. A tanácsok való­ságos néphatalmi szerepüket így tölthetik be — mondotta befejezésül Devcsics Miklós. Kelemen Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents