Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-30 / 181. szám
4 NOGRAD * 1988. JÚLIUS 30.. SZOMBAT Miért beteg a magyar csatád? Válaszol H. Sas Judit szociológus Mielőtt belemerülnénk a beszélgetésbe, tisztázzunk néhány kérdést■ Például azt, mit tudunk H. Sas Juditról? Tudjuk, hogy szociológus, s hogy a társadalom- politika azon területeit kutatja, amelyek a családok válságával, széthullásával kapcsolatosak. Előadásaiban mindig teret kapnak a generációs ellentétek okai, történelmi gyökerei, a fogyó nemzet iránti aggodalom. H. Sas Juditról azt is tudjuk, hogy emancipált nő. ám az őt is érintő egyenjogúságot sajátos módon közelíti meg, történelmi-társadalmi változásaink tükrében. Szeret beszélgetni, örül, ha kérdezik, véleményét, nézeteit harcos elhivatottsággal védelmezi. Nemrégiben a salgótarjáni nyári egyetem vendége, előadója volt. Garas Dezső és Pogány Judit Legényanya Készül Garas Dezső első filmje — ön szerint miért beteg a magyar család? — A közelmúltban résztvevője voltam annak a bécsi konferenciának, ahol a családokban tapasztalható változásokat vitatták meg. Olyan változások ezek, amelyeknek országonként különféle okai vannak. Hazánkban a mikroközösségek a speciális magyar történelmi folyamatok következményeként élik át a válságokat. Hadd említsek néhány tünetet: magas a válások száma, évente huszonnyolcezren válnak el. Súlyosak a generációs ellentétek és itt nem csupán fiatal és öreg közötti összeférhetetlenségre gondolok, de sajnos a mai közép- generáció sincs közös nevezőn a felnövekvő nemzedékkel. Hol vannak már a többgenerációs családok? Helyükbe a foghíjas, a hiányos emberi közösség lépett. Hol az az alapképlet, miszerint a család apából, anyából, gyerekekből áll, akik közösen tesznek eleget a család funkcióinak. A történelmi-társadalmi tényezők megváltoztatták az értékrendeket, a család az állam függvénye lett, s mint ilyen nem rendelkezik alternatívákkal, választási lehetőségekkel. — Beszéljünk kicsit részletesebben a történelmi-társadalmi tényezőkről! — Magyarországon az ötvenes években lezajlott a gazdasági-társadalmi mobilitás, amely a földrajzi elhelyezkedést is módosította. Olyan településszerkezet alakult ki, amelyben a .lakosság húsz százaléka Budapesten, negyven százaléka községékben, a maradék pedig a kisvárosokban keresett és talált boldogulást. A távoli munkahely a férfit kivonta a családból, szétzüllesztette az egy fedél alatt élőket, a számításaikat meg nem lelök elkallódtak, csavargókká, lumpenekké váltak Aztán ismét történelmi gyökerekből táplálkozva kezdték a szülőket, az öregeket szidni. Merem állítani, hogy a generációs konfliktusok alapja nem elsősorban anyagi vagy szociálpolitikai, sokkal inkább politikai kérdés volt. — Újszerű megközelítése ez a problémának, szeretném, ha részletesebben is kifejtené !. — Tömören fogalmazva ezt én hallgató történelemnek nevezem. Pár éve kvalifikált negyvenéves munkások körében csináltam egy vizsgálatot, szüleikkel való kapcsolatukról. Hallatlan gyűlölettel beszéltek az öregekről, kezdetben magam sem értettem, miért. Az élettörténetek elemzésekor derült ki, hogy sem a társadalom, sem ' a családok nem néztek szembe a saját történelmi múltukkal. Ismeri a kérdést: hányas vagy, 28-as? Ha az vagy, szégyellő magad, mert belekeveredtél a kétes ügyletekbe. behódoltál az akkori állapotoknak, szégyent hozol ránk, inkább rejtegetünk, eldugunk, minthogy ránk süssék a te bélyegedet is. Egyszóval hajlamosak minden vétket a szülők számlájára írni, és nem a társadaloméra. Borzongatóan hasonló mai fiataljaink ítéletalkotása is az egykori- ..nagy generációról'’, azokról az apákról, anyákról, akik a hatvanas években azt énekelték: Űgv várok rád, kis herceg-.. Ma pedig valahogy úgy nótáznak róluk: negyvenhat négyzet- méteren él, évente megeszik négyszáz kiló húst, tizenötezer .tojást... és hadd ne folytassam, ha nem tudom szó szerint idézni. Úgyis a cinikus végkicsengés az érdekes: ennyire futotta a nagy elánból? — Jól látom? Ideges lett? Merhetek még kérdezni a nők emancipációjáról? Hisz sokan e véleménye kapcsán is lázadónak titulálják...--- Nemhogy merhet, kell is... Mert szorosan összefügg a családok válsághelyzetével. Említettem az előzőekben az ötvenes évek gazdasági-társadalmi mobilitását, s most kiegészítem azzal, hogy ekkor, mivel szükség volt az olcsó, kvalifikálatlan munkaerőre, nők százai, ezrei áramlottak be a munkahelyekre. Erre a jelenségre építették rá az ideológiát — asszonyaink, lányaink emancipálódtak- Nálunk nem voltak a nyugati országokhoz hasonló harcos nőmozgalmak, amelyek zász- laikra tűzték a nők egyenjogúsítását, nálunk — mint látható — kényszer hatására indult el a folyamat. A női szerepek változtatásával egyidőben az állam szükségesnek tartotta gondoskodni a gyerekekről is. Nevelési- oktatási koncepció nélküli gyermekóvóhelyek létesültek, erre pedig újabb ideológiát húztak: a csecsemő, a kisded jobban fejlődik a közösségben, mint az otthoni környezetben. Elhitték, elhittük? Akárhogyan is töprengtünk, az új gazdasági mechanizmus bevezetése után — amikor munkaerő-felesleggel kellett számolni — jött a gyes, amely viszont azt hirdette, hogy a nő számára az anyai szerep az elsődleges. Láthatja hát, hogy társadalmi változásaink okozta családi változásainkat — válságainkat? — kényszer hatása alatt éljük és nem alternatív módon... A férfi, mivel többnyire kvalifikált, a második gazdaságban gürcöl, a nő napi munkája után az időben, energiában nem mérhető családi teendőket látja — vagy nem látja — el. Alacsony a konfliktusmegoldási készségünk, a kommunikációs kultúránk, toleráns viselkedés helyett inkább a válás mellett voksolunk. — Engedjen meg egy személyes kérdést, ön szociológus, emancipált nő és anya egy személyben. Hogyan tudja mindezt összeegyeztetni? Vannak-e konfliktusai? — Privilegizált a helyzetem. Egyrészt, mert azt csinálom, amit' szeretek, s ezt még a férfiak nagy része sem mondhatja el magáról. Kötetlen munkaidőben dolgozom, jut időm a. családomra is. A fiam, a menyem orvosok és nagyon elfoglalt emberek. Mégis értékátadó családnak tekinthetők, mert ha a hétből csak egy-két napot tudnak is eltölteni a gyerekekkel, azt intenzíven teszik. Nem feltétlenül szükséges napi négy-öt órát szabni a gyerek nevelésének. A lényeg, hogy az az idő, amit a család együtt él meg, élményeket, érzelmeket nyújtson minden tagjának. Lehet, hogy belőlem sokkal nagyobb tudós válik, ha azt mondtam volna a fiaimnak, hagyjatok békén, csak este érek rá. Mindig kell hogy legyen néhány perc, egy félóra az ember életében, a mindennapi hajszában, amikor átadja, átveszi a melegséget, a családba, a. családból. Ez akkora kohéziós, erő, mely nem kötött időhöz, hivatáshoz. — Végezetül, hogyan lehetne meggyógyítani a magyar családokat? — Semmiképpen sem azzal, hogy valamiféle uniformist szabunk. Meg kell teremteni annak a feltételeit — nevezzük szociális védőhálónak, vagy bárminek —, hogy mindenki alternatív módon, tetszés szerint élhesse az életét- Az emberek zöme nem gonosz, hanenj ép lel-kű, aki harmóniára vágyik- Ha van olyan csodalény, aki öt gyereket akar szülni, felnevelni, támogassuk ebben a törekvésében. Megvetés helyett biztosítsuk neki az ehhez szükséges feltételeket. Tudom, hogy a gazdaság, a politika nehéz helyzetben van, ám egyre inkább körvonalazódik az a tendencia, amely előremutató, és idővel mintát, segítséget nyújthat az emberszabású élethez. Kiss Mária Még az oroszlánok is csak bámulnak. A Parlament lépcsőin szokatlan a látvány. Ül Pogány Judit rekkenő hőségben a parasztasszonyok fekete öltözékében, i's eteti a szelíd kis- csacsit mokkacukorral. A csacsi nyelve a ruháját s a fülét éri. ö tűri. A barátság kettejük között már régóta tart. Bámészkodók jönnek-mennek, de mindnek meg kell állnia, hisz’ filmforgatás van. Helybiztosítók tartják távol a bámészkodók seregét, a külföldieket és a honi, szombat délelőtt sétálókat. Változik a helyszín. Budafok. A tanácsháza kedélyes építészeti megoldású épülete. Eléje népes delegáció érkezik. Vidékről. Ezt a demizson, a zakók- nadrágok szabása, s a kalapok is jelzik. A ikis csoport az út túlsó -oldaláról elindul egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, s ugyanannyiszor: „zárást kérek, felvétel, felvétel indít, indítok, tessék..-— hangzik a hangszóróból. S ismétlődnek mindig a mozdulatok, az arcjátékok, a szövegek. A színészek arcán nem látszik a fáradtság. Friss a stáb is. A rendező időnként kiugrik a csoportból, leveti kelJékmicisap- káját; leteszi demizsonját, és a felvevőgép mögé lép. Az elképzeléseit beszéli meg az operatőrrel, Kardos Sándorral, vagy • a világosítóval, a hangmérnökkel. A hangulat jó. Senki, sem .idegesebb, indulatosabb a szükségesnél, s észrevehetők a türelem gesztusai is. Palla gi Anikó, az első asszisztens nagyon jól irányít, minden pillanatban ura a helyzetnek. Amióta színpadra lépett, közismert, hogy Garas Dezső zseniális színész. Azon kevesek közé tartozik, akiket nem lehetett rossz szerepben látni, bizonyos, hogy ez nem csupán a szerzők érdeme. Garas az utóbbi időben rendezéssel próbálkozik. S még ebben is fen- díthetelen. Most filmet rendez. Sehwajda György pár évvel .ezelőtt a Ra-Re sorozatban megjelentette Legényanya című írásművét viszi filmre. A történet nem különösebben igényes és szellemdús, de kellemesnek határoz-ottan kellemes. Könnyed annyira, hogy az ember ne sajnálja az elolvasásra szánt időt. Ezt a művet használta alapul Garas Dezső a forgatókönyv ' megírásakor. Van egy falu, ahol mindenki Béla, ahol a lakók és választott képviselőik olyanok, ami’ílyenek, és ahol egyszer csak egy legény terhes lesz. Az eredeti regényhez képest a forgatókönyv olvasata már sokkal gazdagabb, s ehhez csak hozzáadhat a képi megjelenítés. A film burleszk. Nem is lehetne más. Burleszk, mely a legnehezebb műfajok egyike. Csak akkor művészi, ha megtalálja azt a kényes egyensúlyt azon a a bizonyos „késhegyen”. A forgatókönyv remekül sikerült, A színészválasztás bíztató. Á címszereplő, a kortárssk megjelenítésében kiváló Eperjes Károly, Anyja Pogány Judit, s apja Garas Dezső ebben a filmben, A falu elöljáróit Kállai Ferenc, s a filmekben ritkán mutatkozó Kibédi Érrvin játsszák. A körzeti orvos szelepében Andorrai Pétert látrak, a kísértő, sőt a sző leghétköznapibb értelmében is megejtő démon pedig a Vígszínház jelenlegi első számú üdvöskéje, Esze- nyi Enikő. Szerepet kap még a filmben. Szirtes Ádám és Horváth József, az előbbi egy idős parasztot, az utóbbi a falu plébánosát alakítja. A történet mulatságos, a színészek jók, s mindez a neveltetés meglehetősen ritka, ámde annál igényeltebb szándékával. A felvételek hamarosan befejeződnek, s nemsokára kezdődik a vágás, az utószinkron, egyszóval a végső munkák a bemutató előtt. J. A. Tiéd a hársfasor... T ermészetvédelmi terület • - hirdeti a tábla a drégelypalánki, Szondi Györgyről elnevezett hársfasor elején. Ez eddig rendben is volna, ilyen szép, régi fasort óvni kell, sok nemzedéknek adott élményt és reméljük, még fog a jövőben is a hársfavirág illata, a séta az árnyas lombok alján. Ilyen fennkölt gondolataim támadtak a fasor elején, de aztán rögtön el is szálltak. . . Ugyanis, ahogy tovább mentünk, egyre több a letört gally, a facsonk, a lehúzott fakéreg és összeégett levél. A terület természetvédelmi felelőse elmondta, hogy hársfavirágzás idején valakik, akiknek kiléte még nem felderített, felmásznak a fákra, elfűrészelik az ágakat, aztán leszaggatják azokat, így a földön könnyebb leszedni a virágot, amit aztán jó pénzért eladnak. A régi, beszáradt ágcsonkok arról tanúskodnak, hogy ez nem csak idei probléma, évek hosszú során át ismétlődik, S vajon meddig? Amíg az összes fa ki nem szárad? Lassan, de biztosan, egyszer bekövetkezhet ez is. — Idén meg volt szervezve az őrség — mondja a természetvédelmi felelős, de egy vasárnap hajnalban mégis sikerült a barbár akció. Szélesebb társadalmi összefogásra lenne szükség - hallom a szlogent. — Ha valaki ilyen vandalizmussal találkozik, ha nem is mer szembeszállni a vandálokkal, legalább ar illetékeseknek: a rendőrnek, o mezőőrnek, a természetvédelmi felelősnek szóljon. . . Igen, de ki szólna? Akik ugyanis gyakran megfordulnak azon a területen, a fasor környékén, ugyanúgy pusztítják a védett fókát, mint az előbb említett „virággyűjtők”. A szomszédban málnaföld van, s a lemetszett málnavesszőket a fák alatt égetik el a termesztők. S ilyenkor nemcsak a málnavessző ég el. . . Az is igaz, hogy az efféle pusztítás, rombolás egyre kevesebb embernek tűnik fel — lassan már észre sem vesz- szük, ez lesz a természetes állapot. Tiéd az ország, magadnak pusztítod. Hiába őrködik akárhány illetékes, ha azok, akik éppen a helyszínen vannak, a helyi téesz, a lakók nem éreznek felelősséget környezetük iránt. Ho,gy ez miért alakult így, sokan elemezték mór, de ez másik téma Most csak annyit: jó lenne már felismerni és érvényesíteni a pillanatnyi, rövid távú érdekek helyett a hosz- szú távú, általánosabb érdekeket. Elérni, hogy a védettséget hirdető táblák bennünk, magunkban működjenek, hogy ne csak a legszűkebb környezetünk iránt érezzünk felelősséget (sajnos, sokan már az iránt sem éreznek), s minden pillanatban, minden szinten, a tudatában legyünk annak, hogy a természet pusztításával) önmagunkat is pusztítjuk. . . V. M.