Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-23 / 175. szám

Szent István és kora

Kiállítás a Széchényi Könyvtárban

Vajon milyen lehetett Szent István, államalapító királyunk. Szelíd arcú, vagy nagyon is zord, szigorú vagy nyílt tekintetű, dús szakállú öregember, vagy robusztus termetű dalia? Az ábrázolások, leírások ilyennek is, olyannak is festik. Egyetlen korabeli ábrázolása, a paláston lévő, nem sokat árul el vonásaiból. A későbbi korok rajzai, festményei — még a Kálmáncsehi-kódex gyönyörű Szent István-minia- túrája, vagy a Thuróczy- krónika festő’leg is megkomponált illusztrációja is — idealizált királyképet közvetítenek. Csakúgy,

mint a XVIII—XIX. század művészete, legyen az szobrászat, festészet avagy írott szó, egyházi vagy világi szöveg.

Mindez perzse csak külsőség. Bár nekünk fontos, értékes jeladás a régi korokból. Ám ennél sokkal többről van szó azon a kiállításon, amelyet az Országos Széchényi Könyvtárban rendeztek Szent István és kora címmel. A történelmi emlékezet forrásait őrző nemzeti könyvtárunk ezzel a rendezvénnyel kapcsolódik az első magyar királyra emlékező országos ünnepségekhez.

Féltett kincseit mutatja be a könyvtár, légkondicionált termekben, az ősnyomtatványokat őrző félhomályban október végéig nyitva tartó kiállításán. Csaknem kivétel nélkül minden írott, nyomtatott műtárgy a Széchényi Könyvtár tudajdona, mindössze egyet kölcsönzött ■az Országos Levéltártól, legrégebbi oklevelünket, a veszprémvölgyi apácamonostor görög nyelvű alapítólevelét. Néhány érem, ötvöstárgy és kerámia egészíti ki a kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum, az Ipar- művészeti Múzeum és a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből.

Négyszáz korai és későbbi, hazai és külföldi dokumentum, eredeti kéziratok és latin nyelvű szövegek magyar fordítása, könyvek, metszetek, rajzok idézik I. Istvánt és korát. Tizenöt kódex, köztük a legismertebb, a Halotti beszédet is tartalmazó Prav-kódex, amelyet egy Szent István-napi szövegrésznél nyitottak ki. A legrégebbi híradást 1080- ból Szent István nagyobbik, és két és fél évtizeddel kéA Thuróczy-krónika Szent

sőbbről kisebbik legendáját az Ernst-kódex tartalmazza.

És láthatjuk Hartvik győri püspök XII. századi legendáját egy másik ős- nyomtatványban. István király Decretumának, egyházügyi törvényeinek és végrehajtási utasításainak gyűjteményét az Admonti- kódexben. Magyarul olvashatunk „Boldogságos Szent István királynak ünnepéről” az Érdy-kódexből, , amelyet a mohácsi vész. után egy kartauzi szerzetes írt. Itt van Istvánnak fiához, Imréhez írt Intelmeinek bölcs szövege, és illusztrálásul a Magyar Anjou-le- gendárium (hasonmás kiadásban) Szent Imre-áb- rázolása.

Alig volt történelmünkben ilyen - jelentős, széles látókörű uralkodó még egy, mint István. Hatása majd egy évezred távlatából is eleven. Legendák, egyházi és világi énekek, szépírói művek, tudományos munkák őrizték-őrzik nevét és tetteit. Az egyik terem falát csupa külföldi enciklopédiából vett fotónagyí- tácck borítják az Enciklopédia Britannicából, a La- rousse-ból, brüsszeli, zágrábi, varsói és szlovák, finn, német, osztrák, itáliai könyvekből, amelyek Szent IstIstván-ábrázolása.

vánról, a magyar állam alapítójáról szólnak.

Egyik vitrinsor a Szent Jobb történetét, a másik a korona hányattatásait ismerteti. Százhetvenhat olyan helységet jelöl a történelmi Magyarországot ábrázoló térkép, amelyben Szept Istvánról neveztek el szentegyházat, templomot.

Szent Istvánnal kapcsolatos legkorábbi zenei emlékünk a XII. század első felében Székesfehérváron lejegyzett zsolozsma a grazi Codex Albensiensisben található. Becses az a kotta is, amely a pesti német színház 1812-es megnyitására készült ünnepi nyitány egykorú másolatát tartalmazza. Rajta a zeneszerző, Ludwig von Beethoven saját kezű aláírása és dinamikai megjegyzései.

De hasonlóan értékes dokumentum Erkel és Kodály Istvánról szóló zeneműve. Az István, a király rockopera díszletterve is ott van a tárlókban sok egyéb színpadi mű kíséretében. Díszlettervek, jelmezek, Kós Károly eredeti színpadterve, fotók neves színészi alakításokról, színházi eseményekről. A közös bennük, hogy Szent Istvánhoz és korához vagy utóéletéhez kapcsolódnak.

K. M.

MAGYAR MUSEUM

Kétszáz éves az első magyar nyelvű folyóirat

Az utóbbi hónapokban egyre több szó esik a nyilvánosságról. a társadalmi élet egészséges működésének elengedhetetlen feltételéről. Tudjuk, hogy egyre elemen- tárisabb az igény a mai társadalmi élet ilyen szellemű átalakítására. S tudjuk azt is. hogy a magyar történelem sorra kínálja a példákat ez ügyben is. Magam sem gondoltam volna újra- olvasás előtt, hogy az első magyar nyelvű folyóirat anyagát s tudós elemzéseit ennyire áthatja az ..aktualitás”.

Mert mire is szövetkezett 1788-ban. Kassán két fiatalember, Batsányi János és Kazinczy Ferenc, megnyerve társul az idősebb és hírnevesebb Baróti Szabó Dávidot is? Nem kevesebbre, minthogy megteremtik a magyar irodalmi életet, azaz megteremtik a magyar irodalom folyamatos, nyilvánosság előtti • létezésének a feltételeit. S e szempontból mellékes, hogy a két fiatal író már az első szám előkészítése közben annyira eltérő álláspontot képviselt a lehetséges eljárásmódokat tekintve, hogy Kazinczy ki is vált a szerkesztőségből.

Ám ellentétük sem belső ügy volt; vitájukban a korabeli Magyarország alapvető gondjai, feloldhatatlan, *vagy- vagyjai feszítettek: jozefinizmus vagy nemesi ellenállás, illetve irodalom és politika egymásraépítése vagy különválasztása. Batsányi reformer volt, politikus alkat, s a Magyar Museum első számában hangsúlyosan érvényesítette akaratát. A továbbiakban — vetélytárs nélkül — ez már természetes volt.

Mai fogalmaink szerint a Magyar Museum rendszertelen ritkasággal jelent meg. Abban a korban viszont az öt esztendő alatt napvilágot látott számok, amelyek két évfolyamot és azon belül nyolc füzetet jelentettek, rendkívüli fontosságúak és népszerűek is voltak. Az egyes számok mintegy 800 példányban jelentek meg, s nagyobb részük elfogyott a két hazában, azaz Magyar- országon és Erdélyben. Ez,

több ezer olvasót jelent, olyanokat, akikre hatottak is az olvasottak.

Mi volt Batsányi programja? Amit a beköszöntő cikk megfogalmaz, az szinte benne volt a korszak levegőjében, s írva is megvolt — elsősorban a felvilágosodás korán jött nagy egyéniségének, az alig ismert Bessenyei Györgynek a munkáiban, amelyekre Batsányi támaszkodott is. A programcikk két kulcsgondolata a magyar nyelv tudatos ápolása, használata és a — részben e célra is létesülő — akadémiák, tu- tudóstársaságok létesítése.

Mindez széles, európai látókörű történeti áttekintésbe ágyazódik. Batsányi János történelemszemlélete modern, kritikusan, s egymásra vonatkoztatva szemlél múltat és jelent. A múlt fogyatékosságaiból eredezteti a jelen helyzetet, de nem fatalista, hanem cselekvésre kész a változtatás érdekében; „Amíg tehát ez az óhajtott nap felvirradna, a hazánknak valamely szerencsés környékén olyan egy társaság felállhatna: el- tökélettük, mi egynéhányan magunkban, ebbéli fogyatkozásunkat valamennyire másként kipótolni” — azaz folyóiratot alapítani.

A Magyar Museum létét legjobban nem az anyagi gondok fenyegették, nem is a szerkesztők különbözése, hanem a gyorsan változó, rosszabodó politikai helyzet.

M U S E U

első kötet.

O

&

*

&

í*

K*

1+

í

1788- és 1789 ESZTENDŐBEN.

PESTEN,

£ Trattnei Ma

n.

T Y A *’ »ETUIIVIL

t:

*5

i

♦5

4

♦,

t)

■i

í

k

a

a

a

«

4

II. József, majd II. Lipófr — rövid életű — uralkodása után I. Ferenc abszolutizmusa, következetes reform- ellenessége következett, s a kibontakozó önkény Batsányi Jánost és folyóiratát sem kímélte. 1792-ben megindították a vizsgálatokat a lap és a szerkesztő ellen, főként azt a verset kifogásolva, amely azóta minden antológiában és tankönyvben szerepel.

A franciaországi változásokra című művét Batsányi magas pártfogói segítségével még csak-csak ki tudta magyarázni, de a lapot már nem menthette meg. A következő évben pedig’ a Martinovits-per kapcsán őt is letartóztatták és elítélték. Védőirata a kor fontos és maradandó irodalmi terméke. Alapeszméje a gondolkodás és az írás szabadságának követelménye.

A nyilvánosságról írta: „Nyilvánosság az állam alkotmányának első támasza; anélkül a szabadság csak üres szó! Nyilvánosság nélkül, ismétlem, nem jöhet létre lelki egység, semmiféle kapcsolat, semmiféle kölcsönös bizalom a polgárok között, semmiféle közszellem; e nélkül pedig m'cs nemzet sem! Bizonyára éppen a királyi udvar életbevágó érdeke, hogy meg ne romoljék egy nemes nemzet szabad közszelleme;— hiszen az tartja, és, őrzi meg a monarchiát sértetlenül fényében és fenségében.”

Batsányi János letartóztatása után még fél évszázadig élt — hazájától távol, Kufstein után Bécs- ben. Párizsban, majd Linzben. Nemcsak Magyarországra, az irodalmi életbe se akarták visszaengedni, verseskönyve csak 1827- bsn jelent meg Pesten. Ha hosszú időre ki is maradt irodalmi életünkből, s ha tehetségének rangja és természete szerint soha nem is tudott oda alkotó módon visszatérni, az a fél évtized, amelyben a Magyar Museu- mot szerkesztette, Batsányi Jánosé a magyar irodalomban. Sugárzása és jelentősége máig hat.

V. G.

Macska a fán

A bérháztömb nehéz fala

™ és a hinta között egy nagyjából háromszögletű füves térség húzódott. Füves? Legfeljebb valamikor volt az. De miután ezt a területet szemelték ki fut* ballpályának, és minden más harci terepnek a környékbeli bérházak srácai, csak pár vánnyadt fűcsomó emlékezett a régi szép időkre.

Közel a bérházhoz poroló ágaskodott, dehát ez nem zavart senkiit, hol futball- kapunak használták, hol hegyoromnak, hol rejtekhelynek. Mikor mire volt szükség. Hasznos dolog az ilyen poroló, annyi arcot ölthet fei amennyit a gyerekek beleképzelnek. A térség közepén a kis vörös levelű fácskával már kevesebbet tudtak kezdeni. Hiszen ha kettő lett volna! De

így ?

Tépték hát ágait, törzsét, levelét. Nem rosszindulatból, nem kegyetlenségből. A játék törvényeiből eredően, A fiúk játékainak törvényei parancsolták így. ahonnan a szelídség, a figyelem meg a csönd hetedhét határba száműzetett. Megjósoltuk a fa korai kimúlását, csodáltuk eddigi szívós erejét.

Ám egy délután csoda történt. Legalább tizenöt fiú tolongott a fa körül. A legkisebb lehetett vagy hároméves, nemigen értett még semmit a dologból, de bámult a fa tetejébe, ahol az a csodálatos valami lapult. A legidősebb fiú már lehetett tán nyolcadikos is. neki már módszerei is voltak, mit lehetne tenni.

Odafenn a kis vörös levelű fácska legmagasabb ágán egy árva, nyúzott, kopott kis macska miákolt. Szürke és fehér csíkok, foltok villogtak a bundáján, de olyan volt az. mint a vedlett rókáé, ráadásul félelmében fel is borzolta a szőrét. De macska volt, s macskaságá- nál csak a riadtsága volt nagyobb. Már kimerészkedett a legvékonyabb ág hegyére. most már nemcsak attól félt, hogy alulról az a sok rikoltozó, csattogó fogú szörny eléri őt, attól is félt szegényke, hogy lepottyan. Mert amilyen szerencsétlen kinézete volt. ez még nem is a talpára esett volna.

A fiúk kurjongattak, ri- koltoztak.

A legidősebb csendet intett.

— Le kellene szedni. Ki a legkönnyebb?

A választás a hároméves formára esett.

— Tudsz fogódzkodni, öcsi?

— Tudok — mondta lelkesen az apróság, pedig fogadom, azt se tudta, mit jelent a szó.

— Akkor a váltamra ülsz, én felmászok veled egy vastagabb ágra, onnan eléred és leveszed.

Mindjárt akadtak kritikusok is, hevesen tiltakoztak a terv ellen. Hogy le kell piszkálni bottal, hozni kell egy létrát, keresni kell egy hosszú srácot, és így tovább. A „vezér” azonban külső segítség nélkül akarta megoldani a dolgot, s a rémült macska félelmei közepette nyakába ültette a kis lurkót.

— Nem éri el — hallatszott egy luciferi hang.

— A Dezső majd lepoty- tyan — közölte egy másik.

— Még a feje is beszakadhat — avatkozott be a harmadik, de a többség csendet parancsolt. A nagyfiú ugyanis nyakában a kicsi terhével ; ügyesen fellépett az alsó ágra.

— Eléred már?

— Nem — üvöltötték lentről kórusban. Feljebb lépett. A kis fácska ágai vékonyak voltak és törékenyek, hajladoztak ijedten. Alul a fiúk álltak, egyre sűrűbb tömeget alkotva, most már némán és izgatottan.

— Eléri... — suttogta valamelyik, mire a többiek lepisszegték.

Odafenn a kicsi félni kezdett.

— Leszállók... — sápította el magát, mert kezdetben jó játék után megérezte az ingatag helyzetet.

— Dehogy szállsz — szólt rá a lova —, fogd meg a macskát!

— Ezt?

— Ezt.

Az új feladat új bátorságot öntött a srácba, s nyújtózkodni kezdett. Egyszer elérte. Megmarkolta csöppnyi ujjaival a macska bundáját. az a szegény annyira félt. hogy nem volt ereje tiltakozni, csak nyávogott egy keserveset, de az is a torkán akadt az üdvrivalgástól, ami a fa alól felharsantNéhány pillanat, s a fiúk lenn voltak, a macska már a nagyobbik kezében lihegett. No, gondoltam, most agyonverik, vagy kiszúrják a szemét, ő lesz az ellenség, a megsemmisítendő ellenfél, a harci vágyakat rajta ki lehet élni igazán.

Azonban más történt.

A nagy fiú ölébe vette a macskát, és sorra járultak hozzá a többiek. Egyesével. Tülekedés csak az elején volt, mindenki egyszerre akarta megérinteni. De aztán rájöttek a rendre, és mentek sorban, szépen megsimogatni annak az ijedt kis állatnak csapzott • bundáját. Ha nem látom, nem hiszem. Bennem már feloldódott a

feszültség, az aprócska ember ott kuporgott a nagyfiú mellett, a zsákmányszerzésben többet tett, több volt a joga isA fiúk simogatták a macskát, de azt hiszem, a szegény állat közben idegbajt kapott. Csak ezzel tudom ugyanis magyarázni, hogy az első adandó alkalommal, amikor a jámborság és szelídség megtelepedett a lurkókban, hirtelen lendülettel kiszabadította magát, és futásnak eredt. Futás? Lihegő menekülés, eszeveszett kapkodás, ugráló ritmusú száguldás volt ez.

C abban a pillanatban a

íJ gyereksereg utána. És ismét hangosak és harciasak voltak, üvöltöttek és száguldottak ők is, a legcsekélyebb reménye nélkül annak, hogy valaha is utolérik az idegbajos macskát. ' Csak a kicsi kuporgott még ott sokáig a fa alatt, mint aki nem tudja elhinni, hogy az a csodálatos tünemény csak úgy kiszaladt a kezei közül. Felnézett a fára, de ott már nem volt semmi, csak néhány vöröslő őszi levél.

Bényei József