Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-16 / 169. szám
1988. JÚLIUS lő.. SZOMBAT £ NÖGRÄD 5 E gyetlen nap alatt három olyan cikk került a kezembe, amely arról igyekszik meggyőzni: ne avatkozzanak bele a felnőtt korosztályok a fiatalok dolgába. Ha szertelenek, ha különcködnek, ha viseletük- kel-viselkedésükkel megakarnak hökkenteni, ne törődjünk velük, és főképp ne hökkenjünk meg. Majd belátják, hogy minden erőfeszítésük hiábavaló, s beleunnak a meghökkentésbe. Az idősebbek úgy zsörtölődnek, — érvel a másik cikk —, mintha ők sosem lettek volna fiatalok, és mintha nekik nem okozott volna bosz- szúságot szüleik és nagyszü- leik zsörtölődése. Törődjünk végre bele — int a harmadik —, hogy más az élményviláguk, más az életérzésük a mai fiataloknak; hagyjuk őket szabadon érlelődni, hogy korlátozások, megalkuvások nélkül valósíthassák meg önmagukat. Ezekben az érvekben sok a rokonszenves vonás, nem szólva arról, milyen célirányosak: a felnőtt korosztályok felelősségét a nevelésben a praktikus be nem avatkozásra korlátozzák. Találkoztam én e nevelési elv fejlettebb —mondhatni: tudományosan megalapozott — formájával is; ifjúkori barátom annak idején — miközben apai örömökre készülődött — csinos kiselőadást tartott nekem a „ro- usseau-i pedagógiáról”, melyet majd apai minőségében alkalmazni fog. A dolog lényege — magyarázta —, hogy a. gyereket saját tapasztalatai és személyes élményei nevelik a leghatásosabban. A tilalmakat száműzni kell a pedagógiából, mert a legtöbbször visszáEgy nagyapa tűnődései jára sülnek el: ami tilos, az lesz a vonzó. Ha a gyerek meg akarja fogni például a gyertya lángját, ám fogja meg. Ne féltsük attól a kis égéstől; egész életére okul belőle, jobban, mint akárhány tilalomból. Az ilyen és hasonló nevelési elvek kétségkívül jogosan vitatkoznak azzal a pedagógiával, amely szapora tilalmakra, szigorú rendszabályokra, kaszárnyái fegyelemre bízza a nevelést. De mintha függvényévé is válnának azáltal, hogy olyan ki- számítottan betájolják magukat minden vaskalapos tétel ellenkezőjére. Pedig hát — rongyos ingnek a visszája sem új. Kényelmes viselet persze ez a rongyos ing a színén is, meg a visszáján is; akár paranccsal-tilalommal nevelünk, akár ráhagyással, be nem avatkozással. Vajon, nem éppen azért fordítják-e ki olyan sokan, mert ragaszkodnak a kényelmes viselethez? Ha e kényelmes módszerek bármelyike célra vezető volna, akkor a pedagógia volna a legegyszerűbb tudomány. Holott elég bonyolult tudománynak tartják — pedig az még a legegyszerűbb benne, ami csak tudomány. Említett barátom is később, mint gyakorló apa, kénytelen volt engedni kristály- tiszta és logikusnak tetsző elveiből. Mert a gyertya lángját ugyan még életveszély nélkül kipróbálhatja a kezén a gyerek, de mi van akkor, ha a függönyön próbálja ki. A személyes élmények, tapasztalatok valóban a legjobb hatásfokkal nevelnek, de a borotva, a szublimát, a konnektor, a gázcsap mégsem kívánatos kellék a tapasztalatszerzésre. Vagy — következetesen elveihez. — vallhatta volna ezt is: hadd mászkáljon csak a gyerek az ötödik emeleti erkély rácsán; ha netán kiesik, majd okul belőle egész életére...? Végigpásztázhatnám az elöljáróban idézett cikkeket, s ugyanerre az eredményre jutnék. A meghök- kentésnek is van gyertyalángja, de gázcsapja is, s a kamaszkori virtuskodás ötödik emeletéről semmivel sem biztonságosabb lebukfencezni, mint a pendelyes köréről. Ügy tetszik, a nagyon kényelmes és pofonegyszerű receptek a pedagógiában használhatatlanok; az utódnemzedékek fölnevelése nem fenékig gyönyörűség sem a társadalomban, sem a családban, s a velejáró felelősséget semmilyen kényelmes praktikával nem válthatják meg a felnőtt korosztályok. Tegnap sem válthatták meg, ma annál kevésbé. Megiramodott a technikai, a civilizációs fejlődés, átalakult — s még egyre átalakulóban — a társadalmi szerkezet. Valamikor a nemzedékek egymás sarkát taposták, egymás nyomába léptek, gyerekek a szülők nyomába, mint a távfutók az első körökben. De széthúzódik lassan a mezőny; minden új nemzedék megváltozott élményvilággal, tervekkel, vágyakkal, feltételekkel indul. Nemcsak a szülők és gyerekeik. közt nőtt meg a távolság, a testvérek közt is már az öttíz éves különbségek érzékelhetők. Az a pedagógia, mellyel az idősebb korosztályok — jól, rosszul — a saját képükre és hasonlatosságukra igyekeztek meggyúrni a fiatalokat, végképp talaját veszti, s aki ma az atyai verdikt kényelmeiről nem képes lemondani, az a hagyományos drámai főszerepből előbb-utóbb egy kabaré közepébe csöppen. Marad tehát a másik véglet kényelme: mindent ráhagyni, nem beavatkozni, Ahogyan nő a nemzedékek között a távolság, úgy szaporodnak ez irányban az indokok és az elméletek. És az ellentmondások. Mert ugye a politika, a közélet, a munkaerkölcs dolgában mégiscsak el kell reteszelni az ötödik emeleti erkély ajtaját. Ami lehet szükségszerű, de mintha vele együtt — szívós szimbiózisban — tovább élne a különvéleményt nem tűrő atyai verdikt, s az a végképp idejétmúlt törekvés, hogy gyerekeinket legalábbis az említett régiókban — a saját felglóriá- zott képünkre és hasonlatosságunkra gyurmázzuk meg. Elvárjuk tőlük: örüljenek, mert az ő térdükön már nem foltos a nadrág — valódi foltokra értve, nem műfoltokra, —, s legyenek boldogok, mert nem pofozza őket az éhségtüntetésen a csendőr. De ha meggondolom, én is tanultam történelmet, mégsem éreztem boldognak magam diákfejjel soha emiatt, hogy engem már nem húznak deresre. És alig hiszem, hogy jobbágy ősapámat boldoggá tette volna az a tudat, hogy őt csak deresre és már nem karóba húzzák. Gyerekeink is, ha porolnék, nem a mi múltunkkal perlekednek, hanem a saját jelenükkel; az újkeletű gondokra, bajokra, társadalmi igazságtalanságokra nyilván érzékenyebbek új cipőjükben, mint mi a kitaposottban. Fiatal vérük lázad, ha másért nem, hát a különváló egyéniségért, a gondolati függetlenségért, az emberi nagykorúságáért. S legtermészetesebben azok ellen lázadozik, akiket — felnőtteket — legközelebb ér: a szülők ellen; a kölyökkutya is az anyján próbálgatja először körmeit és fogait. Majd azután a legjobbak azért is lázadnak, hogy valamelyest megforgassák a világot. A legjobbak, mondom, s ezzel azt is mondtam, hogy nem a szocializmus ellen lázadnak, hanem a szocializmusért. ■—«mwmiHivr'i'i ....... É gnek bizony a tettvágy- tól, és mi azt válaszoljuk nekik bölcsen, megfontoltan és igazán nem indokolatlanul „most nem a világ megforgatása van soron” javítsátok öt tizeddel a tanulmányi átlagot. Csakhogy annak, aki a világ megforgatására — történelmi tettekre — vágyiljí ez az öt tized vérforralóan kevés. A gyengébb egyéniségek tehát látványos vásári meghökkentésekbe, formaságok elleni olcsó kis lázongásokba, ügyeletes divatokba, mániákba ölik fiatal életük legdinamikusabb, legszebb energiáit. A legjobbakat pedig, akik a konformista és a nonkomfor- mista tucatember sorsától, az eljövendő csatlakozó felszólalásoktól és a jelenvaló. műextázistól, műtop- rongytól egyaránt irtóznak, az önálló cselekvés, a saját márkájú történelmi tett légszomja kínozza. -Az ötödik emeleti elretesztelt szobában, ahonnan pedig nemcsak az erkély rácsához, — hanem a felsőbb emeletre, majdani főbérleti lakásuk emeletére is vezetne kijárat. N incs számomra izgalmasabb kérdés: hogyan lehetne az ő tettvágyukat szabad kijárathoz juttatni valóban szuverén cselekvési tér, valóban történelmi érvényű feladatok irányába — az építendő magasabb szintek felé. Hadd érezhessék valameddig azt, amit mi is éreztünk valameddig, és minden — emberi nagykorúságra képes — fiatalnak éreznie kell valameddig, hogy — a tettek felső határa a mennybolt. Fekete Gyula ■aRBaMMMaMMWIHi A táncművészet ifjú kedvelői részére szervezte meg a KISZ Nógrád megyei bizottsága és a József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ az országos dzsesszbalett-tá- bort Salgóbányán. A salgótarjániakon kívül a hazai klubok képviselői ismerkedtek a klasszikus és modern táncok koreográfiájával. A mozgáskultúra fejlesztése mellett az egészséges életmódra való nevelés is célja a nyári összejövetelnek, örvendetes, hogy az idén először a fiúk is népes létszámmal képviseltetik magukat a korábban csak lányokat gyűjtő mozgalomban. Kulcsár József képriportja ••" __-........... ... ■
