Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-06 / 134. szám
2 NOGRAD 1V88. JUNIUS í., HÉTFŐ loszkwaí partertekezlet Nem volt „sima" küldöttválasztás Asszad—Gandhi tárgyalások Előtérben a közel-keleti rendezés A moszkvai városi pártbizottság pénteki ülésével befejeződött az SZKP XIX. konferenciáján részt vevő küldöttek megválasztása és lezárult az előkészítés egyik fontos szakasza. A három hét múlva kezdődő pártfórumon a fővárosi párttagság képviseletében vesz részt többek között Mihail Gorbacsov, Andrej Gromiko, Lev Zaj- kov, Jegor Ligacsov és Nvi- kolaj Rizskov. A moszkvai pártbizottság ülésén, amelyre meghívtak minden olyan kommunistát, akiket kerületükben megválasztásra javasoltak, Lev Zajkov, a városi pártbizottság első titkára mondott bevezetőt. A szovjet sajtóban szombaton megjelent terjedelmes beszámolók szerint az értekezletet a7 alkotó légkör, a teljes nyíltság, a demokratizmus és a tárgyszerűség jellemezte. A résztvevők a vita során kérdéseket tehetG yász az NSZK-ban Az NSZK gyászolja a hivatásuk teljesítése közben életüket veszített bányászokat. A hírközlés egyben beszámol a Borken—Stolzen- bach-i csodának nevezett eseményről: hat munkás regénybe illő megmeneküléséről. Vasárnapig 37 holtan talált bányászt tudtak azonosítani, reggel újabb hat halottat hoztak felszínre, de személyazonosságukat még nem állapították meg. Jacques Delors az EGK- főbizottság elnöke tolomá- csolta Kohl kancellárnak a közösség együttérzését, és 1,24 millió márkát utalt át a bányászok hozzátartozóinak támogatására. A „borkeni 'hatok” megmentésében — a mentőosztagok mellett — oroszlánrésze volt a hesseni televízió három riporterének, aki éjszakára is a mentőkkel maradt, és rendelkezésükre bocsátotta különleges érzékenységű iránymikrofonjait. Elsősorban ennek volt köszönhető, hogy hallhatóvá vált egy vágat mélyéről a bentrekedtek hangja, kopogása. A nyugatnémet televízió, rádió és a sajtó hősként mutatja be a 37 éves Thomas Geppert fövájárt, nemcsak azért, mert tartotta a lelket a föld alatt társaiban szabadulásukig, hanem mert döntő módon járult hozzá életben maradásukhoz is. Geppert, aki bányamentő kiképzésben is részesült, hidegvérrel és határozottsággal megakadályozta a pánikot, erélyesen visszatartotta munkatársait attól, hogy annak a kijáratnak az irányába próbáljanak kijutni, ahonnan egy szemlátomást már szén- monoxid mérgezésben szenvedő dülöngélő társuk érkezett. Emlékülés Június 2-től 4-ig Garam- völgyi Józsefnek, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának vezetésével magyar küldöttség tartózkodott Tuniszban, és részt vett Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke és Zin el-Abidin ben Ali. a Tunéziai Köztársaság elnöke védnökségével megrendezett politikai emlékülésen. Az ülést a palesztin fel- szabadítási mozgalom kiemelkedő, meggyilkolt személyisége, Abu Dzsihad halálának 40. napja akalmából az arab és iszlám hagyományoknak megfelelően tartották meg. tek fel a jelölteknek, eldöntendő, valóban alkalmasak-e a konferencián való részvételre. A vitában számos ellenvetés is elhangzott egyes kerületi pár.ttitikárok, gazdasági vezetők és irodalmárok címére. Az már az értekezletet megelőzően is kiviláglott a szovjet sajtóból, hogy nem a szokásos, „sima” küldöttválasztásról lesz szó: volt rá eset, hogy a moszkvai utcán gyűjtöttek aláírást egy-egy ismert személyiség jelöléséhez. Különösn bonyolult helyzet alakult ki az oktatási és tudományos intézmények egész sorával rendelkező kerületekben, ahol minden intézmény a saját jelöltjét szerette volna bejuttatni az értekezletre. Egyebek között így történhetett meg, hogy Fjodor Burlackij politológus, Gavriil Popov, a Lomonoszov egyetem professzora, Tatyjana Zaszlav- szkaja szociológus, AlekReagan amerikai elnök, szombaton újabb egy évvel meghosszabbította a Magyarországnak és Kínának nyújtott vámkedvezményt, ugyanakkor életbe lépett Románia kihagyása ebből a szabályozásból. Románia maga mondott le a legnagyobb kedvezmény elvéről, miután elutasította a kivándorlási politikáját ért amerikai bírálatot. illetve az amerikai kormány jelezte, hogy idén júliustól megszünteti a román áruk kedvezményes elbírálását. A vámkedvezmény meghosszabbítása alkalmából adott nyilatkozatában Reagan azt hangoztatta, hogy MaSzombaton délután a Moszkva központjában levő Puskin téren három nem hivatalos szovjet egyesület tagjai tartottak gyűlést. A megmozduláson, amelyben több tucat ember vett részt és mintegy másfél órán át tartott, kilencen szólaltak fel az ország társadalmi és politikai életével kapcsolatos kérdésekben. A TASZSZ rövid helyszíni beszámolója szerint a gyűlés résztvevőinek transzparensein egyebek között a követkeBeck Tamas. a Magyar Gazdasági Kamara elnöke, aki Ali Coskunnak, a Török Kamarák Uniója elnökének meghívására a múlt héten Törökországban tartózkodott, befejezte hivatalos látogatását. Megbeszélésein kedvezően értékelték a történelmi időkre visszanyúló kapcsolatokat, amelyek a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködésének jó példái. Megállapították, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom fejlődése élénkül, az 1980-as 50 millió dollárról 1987-re 105 millió dollárra nőtt. Felvetődött azonban, hogy kapcsolatainkból hiányoznak a kooperációk, a vegyes vállalati együttszandr Gelman író, Nyikolaj Smeljov közgazdász, Mihail Satrov író első fokon nem került be a küldöttek közé. Ugyancsak körülményes volt Vitalij Koroticsnak, az Ogo- nyok című lap főszerkesztőjének megválasztása, akit, miután moszkvai kerületében elesett a jelöltségtől, Ukrajnában választottak meg a konferencia küldöttévé. Jurdj Afanaszjev történész professzort, akit kerületében ugyancsak nem jelöltek és emiatt — akárcsak Gavriil Popov esetében — a diákok nemtetszésüknek adtak hangot, most a moszkvai párt- bizottság ülésén választották küldötté, csakúgy mint Elem Klimov filmrendezőt. A moszkvai küldötteket titkos szavazással választották meg. A tanácskozás befejezéseként Gorbacsov főtitkár adott tájékoztatást a szovjet—amerikai csúcstalálkozóról, az ország gazdasági helyzetéről. (MTI) gyarország „viszonylag pozitív és építő jellegű hozzáállást tanúsít kivándorlási ügyekben”. A Kínai Népköz- társasággal kapcsolatban az elnök kijelentette, hogy Peking „viszonylag liberálisan kezeli a kivándorlás kérdését ami tükröződik ,a Kínában levő amerikai nagykövetség és konzulátusok által kiadott bevándorló vízumok növekvő számában is”. Az amerikai törvényhozás az úgynevezett Jackson—Vanik módosítás révén a ki- vándorlási politika gyakorlatának megítélésével kapcsolta össze a legnagyobb kedvezmény elvének biztosítását. (MTI) ző jelszavak voltak olvashatók: „Népi önvédelmet a bürokratákkal szemben!” „Tarts ki Gorbacsov, veled megyünk a barrikádokra!" „Le a marxizmus sztálinista revíziójával, előre Marxhoz!”. A jelentés szerint a városi hatóságokat időben értesítették a megmozdulásról, a szovjet hírügynökség rendzavarásról, illetve karhatalmi beavatkozásról nem számolt be. (MTI) működési formák es a harmadik piaci közös fellépések Ezért elhatározták, hogy a kereskedelem fejlesztésére irányuló erőfeszítéseket mindkét fél támogatja és minden lehetséges fórumon felhívják az üzletemberek figyelmét a nem hagyományos területeken való termelési, értékesítési együttműködés lehetőségeire. Beck Tamás megbeszélést folytatott Kazim Oksay államminiszterrel és Yavuz Camevi pénzügyi és külkereskedelmi államtitkárral. Egyetértettek abban, hogy a gazdasági együttműködés fejlesztésének minden lehetséges feltétele megvan, és ezért erőfeszítéseket tesznek Nyugatnémet lap Grósz Károlyról A Frankfurter Allgemeine Zeitung című nyugatnémet napilap szombati számában egész oldalas írást közöl Grósz Károlyról, az MSZMP főtitkáráról. A tekintélyes lap „Események és személyiségek” című hét végi mellékletében megjelent, fényképpel illusztrált cikke ismerteti a magyar államférfi életútját, politikai pályafutását. Az írás címe: „Vezetni tétovázás nélkül”. Genscher és Kohl a csúcsról Gorbacsov és Reagan moszkvai találkozója nyomán szilárdabbá vált a szovjet—amerikai viszony és új távlatok nyíltak meg a kelet—nyugati kapcsolatok előtt — jelentette ki szombaton Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter. Az Express című kölni lapnak adott nyilatkozatában a politikus leszögezte: a nyugat-európai várakozásoknak tökéletesen megfelelt a moszkvai csúcs. Az amerikai elnök és a szovjet főtitkár tárgyalásai kijelölték a helyes utat, amely együttműködés és enyhülés révén valódi stabilitáshoz vezet majd Európában. A nyugatnémet külügyminiszter a leszerelés terén adódó következő feladatok közé sorolta a nagy hatótávolságú, interkontinentális rakéták számának ötvenszázalékos csökkentését, a vegyi fegyverek világméretű betiltását és a tárgyalások megkezdését az Európában felhalmozott hagyományos fegyverekről. Genscher szerint az utóbbi téma jelenti az európai biztonság kulcskérdését. A nyugati, és azon belül a nyugatnémet érdekek meggyőző képviseletéért mondott köszönetét az amerikai elnöknek Helmut Kohl nyugatnémet kancellár abban a nyilatkozatban, amelyet szombaton adott a Welt am Sonntag című hamburgi lapnak. A kancellár véleménye szerint a szovjet és az amerikai vezető negyedik találkozója előrelépést eredményezett a leszerelésről és a fegyverzetkorlátozásról folyó párbeszédben. Ezzel kapcsolatban úgy vélte, hogy a rövid és közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött szerződést további leszerelési lépéseknek kell követniük, például a hadászati eszközök számának csökkentése által. jobb es kiegyensúlyozottabb áruforgalom elérésére. A magyar fél rendszeresen vásárol tartós szükségleteket kielégítő török termékeket, így például pamutfonalat. dohányt, déligyümölcsöt, próbálkozik továbbá rendszeres iparcikk-behozatallal is. például a szórakoztató elektronika területén Beck Tamás találkozott és megbeszéléseket folytatott vállalati vezetőkkel, üzletemberekkel a vállaltok közötti közvetlen kapcsolatok, egvüttmuködések fejlesztéséről, és felkeresett több gyá- rat is, így a Raks video- kazetta-gvárat és a Söktac könnyűipari vállalatot. (MTI) A tervezett közel-keleti nemzetközi békekonferencián valamenyi érdekelt félnek, így a PFSZ-nek is képviseltetnie kell magát — hangoztatta egybehangzóan Háfez Asszad szíriai elnök és Rad- zsiv Gandhi indiai kormányfő. A két államférfi szombaton tárgyalt egymással Damaszkusziban. Radzsiv Gandhi szombaton érkezett háromnapos látogatásra Szíriába, és a tiszteletére adott fogadáson pohár- köszöntőjében elmondta: csak igazságos alapokra épülő, átfogó rendezés biztosíthatja a közel-keleti térség békéjét. Szombaton. az 1967. évi hatnapos közel-keleti háború kezdetének évfordulóján tüntettek Tel Avivban. A több ezer fős megmozdulásnak, amelyet egy izraeli nőmozgalmi békeszervezet és a Jes Gvul (Eddig s ne tovább!) nevű csoport kezdeményezett, a rendőrség fellépése vetett véget. A felvonulók „Békét igen — megszállást nem!”. „Izraeli—Palesztinái békét!", „Két népet és két államot!” követeltek jelszavaikban. Felirataikon felszólították a korAz Afganisztánban és körülötte kialakult helyzetről tárgyalt szombaton Moszkvában Mihail Gorbacsov és Nadzsibullah. Az afgán államfő útban New Yorkba, ahol az ENSZ közgyűlésének rendkívüli leszerelési ülésszakán vesz részt, rövid időre megszakította útját a szovjet fővárosban. Gorbacsov és Nadzsibullah véleményt cseréltek az Afganisztánban és az ország körül kialakult helyzetről. Hangsúlyozták annak a politikának a fontosságát, rium a Kabulban tartózkodó ENSZ-megfigyelőkhöz szombaton eljuttatott jegyzékében ismét felhívta a figyelmet arra. hogy Pakisztán továbbra is sorozatosan megsérti a Genfben aláírt megállapodást. Afganisztán a jegyzékben sürgette Pakisztán lépéseinek kivizsgálását. A Eahtar afgán hírügynökség jelentette, hogy szomA vietnami háborúban nyomtalanul eltűnt amerikai katonák felkutatásával foglalkozó vietnami és amerikai szakértők csoportjának újabb találkozóját tartották június 1—3. között Hanoiban. Szovjet, NDK, lengyel és csehszlovák egységek, szombaton Pajzs—88 elnevezésű hadgyakorlatot kezdtek Lengyelország területén. A Varsói Szerződés e négy tagállamának hadgyakorlatán 14 ezer katona vesz részt. A Pajzs—88 hadgyakorlat célja hivatalos tájékoztatás szerint javítani a szövetséges hadvezetés és az egységek akcióinak összehangoltságát Háfez Asszad szíriai elnök szerint a köz,el-keleti rendezés eszköze olyan hatékony, és az ENSZ érvényes határozatai alapján álló nemzetközi konferencia lenne, amelyen minden érdekelt fél — közöttük a PFSZ — képviselői is részt vennének. A szíriai elnök kijelentette: országa nemzeti kötelességként folytatja a palesztin ügy és a cionista megszállással szembeni ellnállás támogatását. Damaszkusz támogatja az arab ellenállást a Golan-fennsí- kon. Ciszjordániába, a Gá- zai-övezetben és Dél-Li- banonban — hangsúlyozta Asszad. (MTI) mányt a megszállt területeken létesített zsidó települések felszámolására és az oda vezényelt katonaság kivonására. A rendőrség a tüntetők közül több személyt előállított, két fotóriportert pedig súlyosan bántalmazott. Egyiküket, az AFP-nek dolgozó Sven Nakstrandot gumibottal ütlegelték, súlyos zúzódásokat és véraláfutásokat okozva testén. A rendőrök összetörték a tudósító fényképezőgépeit is. (MTI) amelyet az afgán kormány folytat a vérontás beszüntetése, a szemben álló felek közötti párbeszéd megteremtése érdekében. Szovjet és afgán részről is kölcsönös a törekvés, hogy a jövőben is fejlesszék a különféle területeken kialakított sokoldalú együttműködést — állapította meg a két vezető. A találkozón az SZKP KB főtitkára tájékoztatta afgán vendégét a héten megtartott szovjet—amerikai csúcstalálkozóról. (MTI) baton Nangarhár tartományban újabb, az afgán ellenforradalmároknak szánt fegyverszállítmányt próbáltak meg Pakisztánból átjuttatni a határon. Az afgán hadsereg egységei feltartóztatták a fegyvert szállító karavánt. A genfi megállapodásban Pakisztán kötelezettséget vállalt , arra. hogy nem nyújt támogatást a kormányellenes csoportoknak. A találkozó már az ötödik volt az elmúlt év augusztusa óta a két ország kormányának megállapodása alapján. A találkozón 32 nyomtalanul eltűnt amerikai katonáról közöltek adatokat a vietnami szakértők. (MTI) védelmi hadmozdulatokban. A gyakorlatról, miután a részvevő létszám meghaladja a 13 ezer főt, s így az bejelentésköteles, értesítették a helsinki záróokmány és a stockholmi megállapodás minden aláíróját. A manővert Florian Siwiczkí hadse- regtábornck. lengyel nemzet- védelmi miniszter irányítja, (MTI) Legnagyobb kedvezmény az USfl-tól Újabb egy évig hazánknak és Kínának Gyűlés a Puskin téren Kamarai tárgyalások Törökországban Tüntetés Izraelben Gorbacsov—Nadzsibullah Törekvés a párbeszédre Afgán jegyzék Pakisztánnak Az afgán kütügvminisztéAmerikai—vietnami találkozó YSZ-hadgyakorlat