Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-18 / 145. szám

10 NOGRAD 1988. JÚNIUS 18.. SZOMBAT Áramszünet Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy a feszültségmentes há­lózat és berendezéseinek karbantartása miatt az aláb­bi időpontokban és helye­ken lesznek kikapcsolások. Az érintett területen kérjük fogyasztóink türelmét. Június 22-én, (6—16 óráig) Szécsény szennyderítő, tég- lagyár-hajtatóház, Ben- czúrfalva, Szécsényfelfalu, Endrefalva, tsz. Június 23-án, (6—16 óráig) Szécsény szennyderítő, tég- lagyár-hajtatóház, Ben­czúrjaivá, Endrefalva, Pi- liny. A felsorolt községek köz- igazgatási területeit érinti az áramszünet, beleértve tsz-eket, állami gazdaságo­kat és egyéb üzemeket, in­tézményeket. A Salgótarjáni Üveggyapot Rt. pályázatot hirdet: a „K” kategóriájú, 1987-ben alapított magyar—japán vegyes vállalat ügyvitelszervezői munkakörének betöltésére. A munkaszerződés meghatározott időtartamra, 1 évre létesül, mely alkalmasság esetén korlátozás nélkül meghosszabbítható. A gyár fő tevékenysége: üveggyapot szigetelőanyag gyártása és értékesítése. A munkakör betöltésének feltételei: — felsőfokú szakirányú végzettség, — számítástechnikai ismeretek, — ügyvitelszervezési gyakorlat, — erkölcsi feddhetetlenség. Előnyben részesülnek az angol nyelvtudással rendel­kezők. A pályázathoz Imellékelni kell a pályázó: — jelenlegi munkahelyét, beosztását, besorolását, jö­vedelmét, — előző munkahelyeit, beosztásait, — szakmai végzettségét, nyelvtudását, — részletes önéletrajzot, —■' mellékletként a különböző végzettségeket, nyelv­tudást bizonyító okiratok hiteles másolatát. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázatot a vállalat ügyvezető igazgatójának kell benyújtani. Cím: 3104 Salgótarján, Budapesti út 31. Telefon: 10-988. A beérkező pályázatokat bizottság bírálja el. A pályázatok elbírálását követően a jelentkezőket ér­tesítjük. Az ÜM Salgótarjáni Síküveggyára felvételt hirdet legalább közép­iskolai végzettséggel, közép-, vagy felsőfokú német nyelvvizsgával, valamint 3 éves vál­lalati kereskedelmi gyakorlattal rendelkezők részére. Érdeklődni: a gyár személyzeti osztályán. Telefon: 11-655/228. mellék. A Salgótarjáni Városi Tanács Hősök útja mellett szövetkezet részére ELADÁSRA KÍNÁL 27 db garázs építésére alkalmas telket. Az építési telekre vonatkozó adatok: m‘J, ár, beépítés módja a városháza ügyfélszol­gálati irodájában megtekinthető. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy a szeretett férj, édesapa és nagyapa BENCSOK VILMOS hosszú, türelemmel viselt betegség után, 63 éves ko­rában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása jú­nius 24-én (pénteken), 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, a kohásza­ti üzemek dolgozóinak, szomszédoknak, barátok­nak és mindazoknak, akik szeretett halottunk OLEXA BÉLA KAROLY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fajdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. GYÁSZOLÓ CSALÁD Pásztó és Vidéke Áfész felkínálja hasznosításra: — Szirák, Petőfi út 24. sz. alatti volt kivarró­üzem szociális és üzemi helyiségekből álló épületét, — Vanyarc községben lévő volt kivarróüzem szociális és üzemi he­lyiségekből álló épületét, — Palotáshalom, Sza­badság úti volt italbolt épületét. További felvilágosítás: a Pásztó és Vidéke Áfész kér. főosztály. Pásztó, Felszabadulás tér 23. Telefon: Pásztó 79. Simicska György elnökhelyettes, Sisák József beruházási vez. A Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy a takarékbetétek kamatai 1988. június 1-től jelentősen emelkedtek. Ilyen nincs sehol Nógrád megyében: magas kamato­kon kívül DÁCIA és POLSKI FIAT gépkocsikat is sorsolunk. Takarékbetétet az ország bármely állampol­gára elhelyezhet a balassagyarmati, az őrhalmi, a né- zsai, a szügyi, a hugyagi, a berceli, a cserhátsurányi, a szandai, a cserháthalápi, a mohorai, a galgagutai és a magyarnándori kirendeltségeinknél. A betétek adatait SZIGORŰ TITOKTARTÁSSAL ke­zeljük. A kamatok után előírt adót a betétesek he­lyett a takarékszövetkezet fizeti. Legyen ön is az ügyfelünk! Részletes felvilágosítás a takarékszövetkezet magyar­nándori központjánál és kirendeltségeinknél. Igazgatóság A SZÜGYI Általános Művelődési Központ pályázatot hirdet: — GAZDASÁGI IGAZGATÓHELYETTES (pénzügyi és számviteli főiskolai végzettséggel), — TESTNEVELŐ TANÁR (bármilyen szakkal), — FÜGGETLENÍTETT KÖNYVTÁROS (felsőfokú végzettséggel, előnyben részesülnek a szlovák nyelvismerettel rendelkezők), — OKTATÁSI TECHNIKUS (audiovizuális eszközök javítására jogosító képesítéssel), — KONYHAVEZETÖ SZAKÁCS (szakirányú közép­iskolai végzettséggel), — SZAKÁCS (gyermekélelmezési szakvizsgával), állásokra. Az állások betöltésének időpontja: 1988. augusztus 15. Bérezés: jogszabály, szakmai képesítés és megegyezés szerint. A pályázatokat írásban 1988. július 15-ig kell benyújtani Nagy Pál, ÁMK-igazgatónak: Szügy, Rá­kóczi út 99. A Salgótarjáni Üveggyapot Rt. pályázatot hirdet: A „K” kategóriájú, 1987-ben alapított önálló export­import joggal rendelkező, magyar—japán vegyes vállalat pénzügyi és számviteli osztályvezető munkakörének betöltésére. A kinevezés meghatározott időtartamra, 3 évre léte­sül, amely alkalmasság esetén korlátozás nélkül meghosszabbítható. A gyár fő tevékenysége: üveggyapot szigetelőanyag gyártása és értékesítése. A munkakör betöltésének képesítési feltételei: — közgazdasági egyetemi, vagy pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség, — iparvállalati szakmai gyakorlat, — 3 éves vezetői gyakorlati idő, — erkölcsi feddhetetlenség. Előnyben részesülnek az angol nyelvtudással és de­vizapénzügyi ismeretekkel rendelkezők. A pályázathoz mellékelni kell a pályázó: — jelenlegi munkahelyét, beosztását, besorolását, jö­vedelmét, — előző munkahelyeit, beosztásait, — szakmai végzettségét, nyelvtudását, — részletes önéletrajzot, — mellékletként a különböző végzettségeket, nyelv­tudást bizonyító okiratok hiteles másolatát. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázatot a vállalat ügyvezető igazgatójának kell benyújtani. Cím: 3104 Budapesti út 31. Telefon: 10-988. A beérkező pályázatokat bizottság bírálja el. A pályázatok elbírálását követően a jelentkezőket értesítjük. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS A Litkei Ipoly Mgtsz ipodytar­nóci présüze­mébe azonnali belépéssel al­kalmaiz kar­bantartó vil­lanyszerelőket és női dolgozókat betanított mun­kára. Jelentke­zés a személy­zeti vezetőnél, Litke, 16. Béke út GÉPÍRÁST vál­lalok saját írógé­pen'. Balassagyar­mat, Lenin-Iakó­telep 5. II. em. 2. A Nógrád Megyei KÖJÁL felvételt hirdet gépírói munkaikor be­töltésére. Jelentkezés: Salgótarján, Bem út 7—9. Tervezésben jártas építész és épületgépész­szerkesztőket ke­resünk felvételre. SZÖVTERV Tel.: 12-806. JÁRMŰ HUNOM* Ncasco FORD CAPRI II. 1600 GT eladó. Ér­deklődni: Salgótar­ján, Eperjes-télep, Katona József út 19. Fischer. JÓ állapotban le­vő, 3 éves Dácia eladó. Varga Ru- dolfné, Mihály­gerge, Rákóczi út 6. 10 éves, 126-os Polski jó állapot­ban eladó. Irány­ár: 39 000 Ft. Ér­deklődni: Salgó­tarján, Gorkij-te­lep, Nyírfácska út 8. II 2. Hídvégi. PL-ES 1200-as Zsiguli, kétéves műszakival, kifo­gástalan állapotban eladó. Salgótarján. Üjakna 21. N'ÉMASZ mögött.) SKIF sátras után­futó eladó. Érdek­lődni : Salgótar­ján, 15-724 telefo­non, 17 órától. ARO 244-es vonó- horgos terepjáró 5 személyes eladó, vagy 105-120-as Skodára cserélhe­tő 8 éves korig. Érdeklődni: 17 óra után. Földi László, Zagyvaróna, Zagy­va út 41. ROBI 151-es ker­ti traktor készpén­zért eladó. Nógrád - megyer, Alkotmány út lí. sz. CSUKOTT ZUK reális áron eladó. Balass a gy a rm a t, Felszabadulás út 37. UY Trabant el­adó. Ipoly szög,. Bu­dai út 40. 1976-OS évjáratú ] 200-as Zsiguli friss műszakival, fel­újítva eladó. Irány­ár: 65 000 Ft. Becs­ke. Dózsa Gy. út 39. EGY PE rendszá­mú 1300 Lada sze­mélygépkocsi jó ál­lapotban eladó. Ba­lassagyarmat, Bat­thyányi út 2/a. PL-ES Skoda lX)5-ös eladó. Ér­deklődni : Salgó­tarján. ifl-463 te­lefonon, hétköznap 19—21 óráig. Jö állapotban le­vő Trabant eladó. Nógrádmegyer, At­tila út 1. KJ-S Trabant Combi eladó. Nagy- bátony, Pothonnik út 46. (Maconka.) POLSKI 1500-as eladó. Salgótarján. Lőwy S. út 7. III. em. Szabó István. 3 éves TT Wart­burg eladó. Érdek­lődni Bércéi, Árpád út Hli. PH rendszámú, 9 éves Lada eladó. Érdeklődni: Deák Ferenc, Endrefal­va. Besztercebánya út 30. POLSKI 126-OS, hétéves, sürgősen eladó. Bátonytere- nye, Napsugár út 5. (Dózsa-telep.) UE—28-AS trak­tor üzemképes ál­lapotban, pótalkat­résszel és egy 7 éves Trabant Com­bi eladó. Érdek­lődni: Varga Gé­za, Rétság, Korányi Frigyes út 12. UT-S Zaporozsec friss műszakival, reális áron eladó. Cím: Maconka, Bu­dai Nagy Antal út 14. PLATÓS ZUK el­adó friss műszaki­val. Érdeklődni: este 18 óra után. Karancsság, Kos­suth út 24. TP-S Dácia friss műszakival eladó. Érdeklődni: Salgó­tarján, Schuyer F. út Gelka-bisztró- ban. 1200-AS Zsiguli reális áron, sürgő­sen eladó. Érdek­lődni: délutáni órákban. Vizslás. tJjlak. Iskola út 23. INGATLAN Kétszobás, ker­tes családi ház (víz bent) eladó. Nagy- bárkány, Petőfi út 50. Érdeiklődni: Csuka Sándorné, Kisterenye, Abo- nyi út (9., vagy Ta­kács László, Nagy­bátony-Bányavá- ros. Lovász J. út 3. DIÖSJENO, tó­parton nyaraló el­adó. Érdeklődni: Diósjenő, zöldsé- gesüzletben. Tel.: 42. 4 családos társas­házban egy 60 m2, összkomfortos la­kás, központi fű- téses, kis kerttel sürgősen eladó. Ba­lassagyarmat, Szon- tágh P. út 20. I. emelet. TEHERMENTES öröklakás 800 000 Ft készpénzért eladő, Salgótarján, Kili­án krt. 41. 112. Ugyanott garázs 40 000 Ft-ért. Ér­deklődni : hétköz­nap, 16 órától, va­sárnap egész nap. SALGÓTARJÁN­HOZ 6 km-re, Kis- hartyán központ­jában, a főútvonal mellett építési te­lek, építőanyaggal, elkerítve eladó. Ér­deklődni: az esti órákban, Salgótar­ján, 12-787-es tele­fonszámon. TÜRKEVEN, 430 négyszögöl zárt­kerti gyümölcsös- telek, szerszámtá­rolóval. gyógyfür­dőtől 150 m-re el­adó. Érdeklődni levélben, 265n Rét­ság. Pf.: 3. Szabó Jenő. Tel.: 287-563. (18 óra után.) BORSOSBERÉNY- BEN egy magyar kemencés pékség (teljes felszerelés­sel) , családi ház­zal sürgősen eladó. Fizetési könnyítés. Érdeklődni: kedd. csütörtök, szombat egész nap. Borsos- berény, Petőfi út 88. KÉTSZOBÁS, te­hermentes, gázfű­téses öröklakás el­adó. Salgótarján, Rákóczi út 200. Te­lefon : 12-005. kisterenyén, Sallai utca 3. szá­mú 1 szoba-kony- hás parasztház 369 m2 területtel eladó. Ajánlatokat a lap­kiadóban, „Pa­rasztház” jeligére, vagy távhívással: 46/76-340. CSENDES helyen falusi házat vennék. Lázár Ervin, 1093 Budapest, Sza­muely út 18/a. BALASSAGYAR­MATON, Április 4.- lakótelepen. azon­nal beköltözhető, 64 m2-es örökla­kás készpénzért eladó. Ar: meg­egyezés szerint. Ér­deklődni lehet: 83-79-es telefonon. ADÁSVÉTEL TOVÄBBTE. NYÉSZTÉSRE és munkára egyaránt kitűnő. 8 hetes né­meti uhászköly kök olcsón eladók. Bese- nyei Csaba. Pásztó, November 7. út 24. ELADÓ Stíl 76- os motorfűrész. Varsány, Kossuth út 13. .Pálmány Ist­ván. 10 db 24 keretes NB-kaptár méhek­kel együtt eladó. Érdeklődni: EczI Tibor, Érsekvad- kert, Petőfi út 17. tama Swingstar új dobfelszerelés el­adó. Legújabb tí­pusú, fekete bő­rökkel. Érdeklőd­ni : Balassagyar­mat. Bem J. út 32. Surányi. KÉT ötéves. 148 cm-es kancasza­már sürgősen eladó. Nógrádmareal, Rá­kóczi út 51. HAT hónapja vá­sárolt, garanciális ITT videomagnó eladó. Érdeklőd­ni : Salgótarján, Kilián krt. 39. III/l, ELADÓ alig hasz­nált Combi tí­pusú, centrifugá­val egybeépített mosógép. Érdeklődni Salgótarján, 14-732 telefonon. MÉLY babakocsi eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Kilián, krt. 84. III/ll. VEGYES Delta Divat! Ci­pők, fonalak. Pécskő út 12. (uszodával szem­ben). Tel.: 14-734. A KISOSZ Nógrád megyei titkársága, felvételre keres szak- - irányú (kereskedelmi) felsőfokú végzettséggel és ötéves gyakorlattal rendelkező, gépírni tudó személyt FŐELŐADÓI munkakör betöltésére. Bérezés: megállapodás szerint. Jelentkezés: részletes önéletrajz közlésevei írásban 1988. június 30-ig. Levélcím: KISOSZ, Salgótarján, Pf.: 224. A Kohászati Gyár­építő Vállalat salgótarjáni tervezési főosztály felvételre keres EŐMUNKATÁRSNAK oki. gépészmérnököt 10 éves gyakorlattal, középfokú nyelvtudással. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: KGYV salgótarjáni tervezési főosztály, Salgótarján, Kállai Éva út 10. Tel.: 11-474.

Next

/
Thumbnails
Contents