Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-18 / 145. szám
MAI MAGYAR IRODALOM MAI MAGYAR NYELV Adományból, vásárlásból Aristide Maillol: Női akt, Eippi-Roiiai Józsefnek de dikáiva <1918.) (A Véghdyi-gyűjteményból) Százezres rajz- és metszetanyagával Szépművészeti Múzeumunk a világ jelentős grafikai gyűjteményei közé tartozik. Alapjait csakúgy, mint a festészeti anyagét az Esterházy-kollekció vetette meg. (Az Esterházy család művészet iránt érdeklődő főurai a XVII. század óta gyűjtötték a műalkotásokat, a vásárlás útján köztulajdonba került anyag 1870-től Országos Képtár néven „az ország elidegeníthetetlen javai közé soroltat! k”). Közgyűjteményeink magángyűjtők hagyatékából, gyakran ajándékként múzeumoknak juttatott gyűjteményeiből alakultak, gazdagodtak. Hazafias érzésű főurak, egyházi személyiségek, jómódú polgárok magángyűjteményei vetették meg számos múzeumunk alapjait. v Szerencsére ez a művészetpártoló igyekezet napjainkban is juttat értékes műveket múzeumainknak. Számos hazai, külföldi és külföldön élő magyar ajándékozó nevét tünteti fel az a kiállítás is, amelyet a Szépművészeti Múzeumban rendeztek A grafikai gyűjtemény új szerzeményei (1978—1988) címmel. Az utóbbi tíz évben 603 rajz, 658 metszet és 42 metszeteket tartalmazó album került a múzeumba, nagyobbrészt ajándékozás útján. Amennyire örvendetes Calvaert: Mária a gyermekkel (XVI. század) ez a tény, azt is jelzi, hogy az említett években sem válhatott valóra egy nagyszabású, céltudatos, a hiányok pótlására koncentráló gyűjtési koncepció. Az új szerzemények sokaságából száznyolcvanat láthatunk a Szépművészeti Múzeum grafikái tárlóiban szeptember 11-éig. Köztük néhány szép korai németalföldi és itáliai rézmetszetet, több XVIII. századi vízfestményt, ceruzarajzot, XIX. századi litográfiát. De ezek a korszakok meglehetősen gazadag anyaggal vannak jelen a múzeum grafikai gyűjteményében. Annál hiányosabb, esetlegesebb a XX. századi kollekció. Ezért is örvendetes, hogy az új szerzemények sok kor- társalkotást is felsorakoztatnak. Mégpedig éppen ajándékok révén. Szám szerint a legnagyobb ajándékozó a Svájcban élő Kemény Zoltánná, aki férje 335 rajzát adta a múzeumnak. Többször és igen jelentős alkotásokat adományozott Schlégl István zürichi magyar műtörténész. Sok magyar származású és külföldi művész ajándékával is bővült a kortársgyűjtemény. (Etienne Hajdú, Kepes György, Konok Tamás, Sza- lay Lajos, Viera da Silva.). És ez alkalommal láthatunk néhány remekművet a Véghelyi-hagyatékból (Maillol, Miro, Chagall, Henry Moor, Hartung grafikáit), meg a dr. Véghelyi Péter és felesége, Brettfeld Adrienne által létrehozott XX. századi alapítvány vásárlásaiból. A Véghelyi házaspár 1985-ben a Szépművészeti Múzeum modern gyűjteménye javára tett alapítványt, jelentős pénzösszeggel. A két éve elhunyt házaspár az alapítvánnyal azt remélte, hogy mások is követik példájukat, és a Szépművészeti Múzeum körül támogató kör alakul ki. Az alapítvány vásárlásai, cseréi mindenesetre képzőművészeti gyűjteményünk legszebb darabjai és a múzeum komoly értékei. K. M. Anyanyelvűnk állapotáért az irodalom mindig is felelősséget érzett. Hiszen a magyar beszéd és írás hagyományainak továbbörökítése, gazdagítása főként a költők, írók feladata, s ezt ők napjainkban sem tévesztik szem elől. Van persze olyan vélemény, hogy a kortárs magyar irodalom nem jár az élen ilyen tekintetben ... Ne foglaljunk előzetesen állást egyik nézet pártján sem; vizsgáljuk inkább — néhány példa segítségével —, maguk az írók hogyan gondolkodnak minderről, és ami a döntő: műveik olvastán milyen kép rajzolódik elénk? Nyelvi közállapotainkat bírálja Csoóri Sándor, Sütő Andrásnak ajánlott költeményében: „az élők / szájában szavak helyett terméketlen, nyers kréták / csikorognak ...” S mindjárt példát is mutat — bár a lélek hasonlóképp sötét árnyalatú rajza ez: „kínzó idegháborúkat” érez dúlni a világban. A szójáték — a hidegháború mintájára képzett idegháború — korántsem a kedély játékosságáról tudósít. A gazdag szókészlet, pom. pás nyelvi fantázia nem a születés helyén, a származáson múlik — tanúsítja nem egy poétánk költészete. „Meggyantolom én, Marsall úr, ha kell, a kergebirkát is!” — olvassuk a városias közegben otthonos Marsall Lászlónál; megkopaszt, megnyír jelentésű a Somogy megyei gyantároz igéhez hasonló szóalak. Pintér Tamás új elbeszéléskötetében is föllelhetünk tájszót: „Ha ugyan (a gint) Oci be nem virity- költe mindet” — olvassuk a Zöld özvegyek című novellában. Itt a fürdik, lubickol igének egy másik jelentésár. nyalata, a bugyborékolva iszik, szürcsöl szerepel. Szellemes szójátékok nála is bőven akadnak: vágytajáró, izgalmas nővérek; ironikus jelzésszerkezetre bukkanunk, amikor arról esik szó, hogy valakit „háziszőttes tojásli- kőrből” kínálnak. Mindez azonban az olyko- ri bizonytalanságoktól, pontatlanságoktól sem mentesít. Pintérnél itt-ott vitatható — a magyarban amúgy is meglehetősen laza kötésű szórend. „Néha egészen jó szövegek összejönnek” — olvashatjuk, ahelyett, hogy: jönnek össze (közbevetve: az összejön szó ilyen szerepű használata sem kifogástalan), „így valahogy vagyok ezzel a kiűzetéssel” — mondja egyik novellahőse, valahogy így vagyok helyett. A szórend játékos, művészi célzatú megoldásai sértik néhol a nyelvi normákat. S itt merül föl az a kérdés: meddig ábrázolhatja az író az életben sajnos gyakorta megfigyelhető nyelvi hibákat a valóság elemeként, s honnét kezdve járul ő maga is a torzulások elterjedéséhez? Nehéz, szinte lehetetlen a válasz. Biztos arányérzékkel igazodhatik csak el az író az alkotásnak efféle műhely- problémáiban. Ha nyelvromlás és -gazdagodás kölcsönhatását elemezve, mérleget akarnánk vonni, alighanem a kedvező mozzanatok túlsúlyát lehetne megállapítani, tallózva kortárs irodalmunkban. A költő-színész Lukács Sándor „homálynok-lilliputban” fogadja társtalanul a beköszöntő hosszú telet: a nyelvújítás kori hangulatú szó valamiféle furcsa foglalkozásra, egyszersmind állapotra utal. S ha télről esett szó: Tando- ri Dezső „télebbi éhünk” esélyeit latolgatja, Bella Istvánnál „télláncolt virágok” szenvednek, „fagymaszat” éktelenkedik. A megnyugvást Szabó Sándor így ábrázolja: „a talponálló elcsi- hadt”— tájszóval —, Gábor Zoltán meg egyedi szóteremtéssel: „a csönd a csöndet csöndeli”. Nem kevésbé megragadó Polner Zoltán ige- használata: „dallamál ésszi- vornyázik”. Kortárs irodalmunk tehát jól sáfárkodik a rábízatott anyanyelvvel. A közéleti nyelvhasználat fogyatékosságai sokkal inkább egyes szaknyelvekkel kapcsolatosak: a közgazdaság, a jog, a technikai kultúra teszi leginkább próbára az egészséges nyelvérzéket, szaporítja a nyelvművelés teendőit. Kőháti Zsolt Beszélő tájak Egy éj Kolozsvárott ... Azt a tervezett pünkösdi, csíksomlyói útibeszámolót talán majd mégis megírom, mert a sokszor bizony felfokozott hangulatok, a váratlan fordulatok megkötik a kezemet, s a szívemet, eszemet. Csoda-e, ha csepp kedvem sincs a historizálásra ... Most, az esetenként túlhajtott érzelmek keveredhetnek a valós, mert igaz felkiáltásokkal. De azt az egy, Kolozsvárott eltöltött féléjszakát, a pünkösdvasárnap utáni esős hajnalon, mégis elmondom talán ... Túl voltunk már akkor mindenen, a sima, zökkenő- mentes és gyors határátkelésen, az ugyancsak éjszakai Királyhágón (egyvégtében utaztunk, hogy a Somlyói passión több időnk maradjon), túl voltunk a csodásán szép, napfényes marosvásár- hélyi reggelen, előtte Maros- lúdas óvárosában átélt sétán, a hajnali parasztszecesszió, a bádogtetők és díszek villogó csodáin, láttuk az új Lú- dast is a Maros túlpartján, az új ipartelepeket, amelyek ezen a valamikor mindössze fából élő, tutajozó szegény tájon új életformát és életet teremtett, miközben látható erővel-áldozattal teljes sor- tatarozással megóvta a nyilcvan-egynéhány éves lúdasi szecessziót. . . Labosa Lajos tatabányai barátom (pénzügyes a tanácson), aki nemrégiben kerékpáron járta be Angliát, s részben Skóciát, az ott látott kisvárosokkal mérte össze a régi nép Lúdast. Csíksomlyó előtt tehát, Marosvásárhely céhes öntudata máig érezhető tartást* igényt keltve — mindenütt tisztaság, majoliikás polgári derű, nyugodt, jólöltözött tömegek ... Állnak az emlékművek Tamási Áronnál és Orbán Balázsnál, s nem is lehet ember, aki azokat mozdítsa Farkaslakán és Szejken. Korond népe ma is a piacon, túl voltunk ezen is; bennem maradt a tanúk előtt hallott (negyvenen utaztunk együtt, harminckilencen cáfolhatnak) mondat az idős köröndi paraszt szájából ......igen, nekünk e gyütt kell élnünk jóban, rosszban a románnal, így lenne a helyes ..Csíksomlyó előtt még a fenségesen is derűs hatalmas hegyláncolat Homoród 'felőli széle, a Hargita, a lobogó (itt így mondják a bőven folyő) forrásokkal, egy jobb kihasználtságért kiáltó táj, túl voltunk ezen is. Csíkszeredán a múlt században e nép jelenéért, jövőjéért aggódó Orbán Balázs (Székelyföld leírása szerzője) ipart követelt erre a rossz, trágya nélkül semmit termő földre. Szere- da jó ideje ipari központja is a tájnak, modern részekkel, de mindenütt kétnyelvű felirattal — és ez már Csíkor- szág, a székely ősfoglalás szívev A Somlyói búcsúban sok tízezer székellyel együtt jártuk a Kis-Somlyón álló stációkat, a Golgotát a legnagyobb nyugalom és béke mellett. A székelység éppen itt mutatja meg a magyarnak is, akit amúgy saját mondása szerint ő (a székely) szült, hogy még ma is erős, ma is összetart. A hagyományban tovább éltetve részben még távoli ősei pogány (nemhogy katolikus) szokásait is ... De térjünk csak Kolozsvárra és a visz- szautazás előtti utolsó éjszakára, az emlékezetes sétára a kihalt városban ... Elkán Györgytől, Kolozsvár főépítészétől tudom, amit Labosa barátom még éjszakai fénynél is azonnal észrevett — itt az utóbbi években nemhogy csak homlokzati átfestéseket végeztek el a sortatarozásokkal, hanem belső munkálatokat is ezerszámra. S hogy ez a munka tulajdonképpen még most is tart. A Lábasház teljes felújítása például külön tanulmányterv alapján valósulhat majd meg több millió lej ráköltésével, — és ez elhatározott dolog. A régi megyeházán az utolsó ablakot is felújították, a teljes villanyhálózatot kicserélték, az épületen belül pompás kis dísztermet hoztak -létre. Köz- ben persze rengeteg feleslegesen ráaggatott cafrangtól is megszabadították éppen azt az épületet. De lehetnek, akik ezt másként értik ... Amiként a korszerűtlen és egy 300 éves barokk palotát részben takaró (hozzá tapadó!) moziépületet is lebontottak, a Gapitolt, hogy így felszabadíthassák az igazi értéket ... Példa lehetne sokszáz. Szemerkélő esőben vezettem az „idegent”, mert azt szerettem volna, hogy mégis, így is lásson valamit a kincses városból, ahol kevéske technikai szünetet tartva másfél órára megálltunk. Hunyadi Mátyás (a Hunyadiakat a románok is magukénak vallják) híres szobra fekete ércárnyékként magasodott a Mihály-templom oldalánál (tehát nem „Mátyás- templom”), ahogyan sokan hiszik, gondolják. A tér sarkában az olaszok ajándéka a Romulus, Rémus szobor a farkassal, szerény környezet, ben, azon túl a híres Farkas utcai református templom (ott lesz egyik kolozsvári barátom lányának esküvője a nyáron), közelében a régi korokban átépített volt magyar színház — van ma is a Szamos partján, a régi nyári színkör csodás épülete — ott most az egyetemiek művelődési háza honol. De a református templom jellegzetes oromzata, puritán-erős fellegvárkaraktere ebben az éji fényben is égre meredve ad meggyőző körvonalat. Aztán, megvilágítva, a híres egyetem, a líceum legrégebbi épülete, s körben a legendás kolozsvári tanárok által egykor lakott több száz éves házak, mellettük az ugyancsak nagy múltra néző szecessziók, sőt, bauhaus stílekben állók, valamennyien felújítva . . . Kolozsvárott a gyér fények ellenére is világítanak a házak. A falak adják ki magukból éjszaka a színes-vidám külsők fényeit, ezért mindent látni éjszaka is, amit nappal. A mai egyetemi épületek, a híres sétány, ahol egykor a közeli székiek árulták magukat az emberpiacon, aztán a magyar színház, a plakátok, a nagyváradiak vendégjátékát hirdetik, majd újra odafent a Belvedere csúcsán hangosan csörgő Szamos- part, a rendbe tett szállók, a hotel, amelynek előcsarnokában (tudom) ott a hatalmas poszter Mátyásról, a ré. gi kolostor, ami ma zeneiskola és a nagy király szülőháza, emléktáblája, amelyet kézzel simítva olvasunk ... T. Pataki László Emil NoWe: Falusi táj, <**»*-> r Ili grafikai szerzemények