Nógrád, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-23 / 122. szám

I 1988. MÁJUS 23., HÉTFŐ NOGRÄD A szerkesztőbizottság jelentése (Folytatás a 2. oldalról) fákból, a különböző véle­ményeikben megmutatkozó azonosságokból, a megúju­lást kikényszerítő törek­vésekből, az állásfoglalás­tervezetből s a határozattá emelt dokumentumból ki­rajzolódnak politikai vona­lunk fő elvei és irányai. Ennek -célja és tartalma a szükséges fordulat, reform és megújulás követelménye, vagyis az, hogy a társadal­mi élet minden területén, ahol szükséges, radikálisan is felgyorsítsuk a reform- folyamatot. Összehangol­tan, határozottan folytas­suk a gazdasági és politi­kai intézményrendszer mű­ködésének és ideológiánk­nak a megújítását. Mindezt annak érdekében tegyük, hogy hazánkban eredmé­nyesen folytatódjék a szo­cializmus építése. Nincs is más választásunk, hiszen haladnunk kell a magunk választotta úton, és tettek sorozatával kell elérnünk, hogy dolgaink jobbra for­duljanak, a társadalom és az állampolgár egyaránt céljához közeledjen, vagyis az ország boldoguljon. Ez az egység fennmaradásának próbaköve és záloga — mondotta végezetül Berecz János. Berecz János előterjesz­tését követően tizenkettőn tettek észrevételt, szöveg- pontosító javaslatot, s fűz­tek kiegészítést az állásfog­lalás-tervezethez. Az észrevételek, módosító javaslatok elhangzása után szünet következett, amelyet a szerkesztőbizottság inten­zív munkával töltött. A csaknem félórás egyeztető munka eredményét ismét Berecz János ismertette. A szerkesztőbizottság je­lentése után határozatho­zatal következett: az or­szágos pártértekezlet kül* döttei — együttesen sza­vazva a tervezetről — négy ellenszavazattal, kilenc tar­tózkodás mellett elfogadták a párt feladatairól és a po­litikai intézményrendszer fejlesztéséről szóló állásfog­lalást. Az MSZMP országos ér­tekezlete ezután — a déli óráktól — zárt üléssel foly­tatta munkáját. A küldöt­tek az elfogadott napirend­nek megfelelően szervezeti és személyi kérdésekről döntöttek; újjá választot­ták a párt Központi Bi­zottságát és Központi El­lenőrző Bizottságát. A zárt ülést követően a pártértekezlet ismét plenáris ülést tartott. Az elnöklő Ká­dár János Gyuricza László­nak, a szavazatszedő bizott­ság elnökének adott szót. Gyuricza László tájékoztat­ta a küldötteket és a meghí­vott vendégeket arról, hogy az MSZMP országos értekez­lete zárt ülésén újraválasz­totta a Központi Bizottságot és a Központi Ellenőrző Bi­zottságot. Az MSZMP Központi Bizottságának tagjai: ACZÉL GYÖRGY, az MSZMP KB Társa­dalomtudományi Intézetének főigazgatója; ANTALÓCZI ALBERT, az MSZMP Komá­rom Megyei Bizottságának első titkára; BARANYAI TIBOR, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának főtitkára; BARTHA FERENC kereskedelmi miniszté­riumi államtitkár; BARTS OSZKARNÉ, az MSZMP Fejér Megyei Bizottságának első titkára; BECK TAMÁS, a Magyar Gazdasági Ka­mara elnöke, a Buda-Flax Lenfonó és Szö­vőipari Vállalat vezérigazgatója; BECZE FERENC, a Szekszárdi Húsipari Vállalat tmk-csoportvezetője; BERECZ FRIGYES, ipari miniszter; BERECZ JÁNOS, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára; BERECZKY GYULA, a Magyar Televízió elnöke; BEREND T. IVÁN. a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, akadémikus; BOCSÁK LÁSZLÓ, a NOVOTEL Szálloda és a Budapest Kongresszusi Központ igaz­gatója ; BÓNYAI ISTVÁN, a Mátra Volán Vállalat telepfenntartó művezetője: BORBÉLY GÁBOR, a Népszabadság fő- szerkesztője; BORBÉLY SÁNDOR, a munkásőrség or­szágos parancsnoka, BOROS LÁSZLÓ, a Győr-Sopron Megyei Állami Építőipari Vállalat soproni főépítés- vezetőségének művezetője; BURGERT RÓBERT, a Bábolnai Mezőgaz­dasági Kombinát vezérigazgatója; CSÁKI CSABA, a Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetem rektora; CSEHÁK JUDIT szociális és egészségügyi miniszter; CSIKASZ JÁNOSNÉ, a Kecskeméti Kon­zervgyár műszakvezetője; DEÁK LÁSZLÓ, a Mecseki Ércbányászati Vállalat vájára: DUDLA JÓZSEF, az MSZMP Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Bizottságának első tit­kára ; DUSCHEK LAJOSNÉ, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának elnöke; FEJTI GYÖRGY, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára; FOCK JENŐ, a Minisztertanács nyugalma­zott elnöke; FODORNÉ BIRGÉS KATALIN, a Szak- szervezetek Békés Megyei Tanácsának vezető titkára; GÁSPÁR ANTALNÉ, a Budapesti Finom- kötöttárugyár balassagyarmati gyáregységé­nek varrónője; GLANZ LÁSZLÖNÉ, a Felsőszölnöki Álta­lános Iskola igazgatója: GRÖSZ KÁROLY, a Minisztertanács el­nöke; GUBICZA FERENC, a Balatonfüredi „Cso­pak Tája” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke; GYURICZA LÁSZLÓ, az MSZMP Veszprém Megyei Bizottságának első titkára; HÁMORI CSABA, a KISZ Központi Bi­zottságának első titkára; HEGEDŰS LAJOS, a Hartai „Erdei Fe­renc” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet el­nöke; HOLLÁN ZSUZSA, az Országos Haemato- lógiai Intézet főigazgató főorvosa; HOÓS JÁNOS, az Országos Tervhivatal el­nöke; HORN GYULA külügyminisztériumi ál­lamtitkár; HORVÁTH EDE, a Rába Magyar Vagon-és Gépgyár vezérigazgatója: HORVÁTH ISTVÁN belügyminiszter; HORVÁTH JÓZSEF, a Csepel Autógyár szerelője; HUSZÁR ISTVÁN, az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének igazga­tója; ILLEI GYÖRGY, a Vas Megyei Tanács „Markusovszky" Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvos helyettese; IVÁNYI PÁL, Budapest Főváros Tanácsá­nak elnöke; JASSÓ MIHÁLY, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára; JÓKAY ENDRE, a Villamosszigetelő és műanyaggyár szerszámkészítője; JUDIK ISTVÁN, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szegedi üzemének termelőmestere; JUSCSÁK GYÖRGY, a Mátraaljai Állami Gazdaság igazgatója; KATONA BÉLA, az MSZMP XVIII. Ke­rületi Bizottságának első titkára; KATONA IMRE, az Elnöki Tanács titkára; KÁDÁR JÁNOS; KÁLLAI GYULA, az Országgyűlés nyugal­mazott elnöike; KÁRPÁTI FERENC, honvédelmi minisz­ter; KÁZSMÉR JÁNOS, a VIDEOTON Elektro­nikai Vállalat vezérigazgatója; KISS ISTVÁN szobrász, a Képzőművészeti Főiskola rektora; KLENOVICS IMRE, az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának első titkára; KOI TIBOR, a MÁV záhonyi üzemigaz­gatóságának pálvamestere; KOROM MIHÁLY, az MSZMP Központi Bizottságának nyugalmazott titkára; KÖTAI GÉZA, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője; KOVÁCS FERENC, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektora; KOVÁCS IMRE, az MSZMP KB gazdaság- politikai osztályának vezetője; KOVÁCS LÁSZLÓ, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára; KÖVESKÚTI LAJOS, az OKISZ elnöke, a híradástecihmdkai szövetkezet elnöke; KRASZNAI LAJOS, az MSZMP Pest Me­gyei Bizottságának első titkára; KUNOS SÁNDOR, az Orosházi MEZŐGÉP Vállalat művezetője; LOSONCÉI PÁL, az Elnöki Tanács nyu­galmazott elnöke: LUKÁCS JÁNOS, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; MAGYAR KÁLMÁN, a Semmelweis Or- vastudományi Egyetem pártbizottságának titkára, egyetemi tanár; MARJAI JÓZSEF, a Minisztertanács el­nökhelyettese, kereskedelmi miniszter; MARÖTHY LÁSZLÓ, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter; MEDGYESSY PÉTER, a Minisztertanács el nökhelyettese; MOLNÁR MAGDA, a Helikon Kiadó igaz­gatója; MÖROCZ LAJOS honvédelmi minisztériu­mi államtitkár; NAGY IMRE, a KISZ Központi Bizott­ságának titkára; NAGY SÁNDOR, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának titkára; NÉMETH MIKLÓS, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; NYERS REZSŐ, az MTA Közgazdaságtu­dományi Intézetének tudományos tanács­adója; ORBÁN ISTVÁN, az EGIS Gyógyszergyár vezérigazgatója; ORMOS MÁRIA, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem rektora; OSZTÁFI BÉLA, az Ózdi Kohászati Üze­mek kohásza; ÖGDÖGH SZILVESZTER író, az Üj írás rovatvezetője; PÁL LÉNÁRD, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára; PERÉNYI JÁNOS, a szegedi „Déri Miksa” Gépipari Szakközépiskola igazgatója; PETROVSZKI ISTVÁN, az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztályának ve­zetője ; PÖNYA JÓZSEF, a Paksi Atomerőmű Vál­lalat vezérigazgatója; POZSGAY IMRE, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára; RAJKI SÁNDORNÉ, a „Gagarin” Hőerőmű Vállalat pártbizottságának titkára; RAJNAI SÁNDOR, a Magyar Népköztár­saság moszkvai nagyikövete; RÉVÉSZNÉ KÉRI ANNA, a Tungsram kaposvári elektroncsőgyárának csoportveze­tője; RIMÓCZI SÁNDORNÉ, a KONTAKTA mezőtúri gyárának csoportvezetője; ROMANY PÁL, az MSZMP Politikai Fő­iskolájának rektora; SARLÓS ISTVÁN, az Országgyűlés el­SZABÓ ISTVÁN, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, a Nádudvari „Vörös Csillag” Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet elnöke; SZABÓ ISTVÁN, az MSZMP Szolnok Megyei Bizottságának első tikára; SZÉPE ÁGNES, a Zalaegerszegi Hűtőipari Vállalat minőségi ellenőre; SZILÁGYI JÁNOSNÉ, a BIOGAL Gyógy­szergyár laboránsa. SZILÁGYI TIBOR, a Vígszínház szín­művésze; SZLAMENICKY ISTVÁN, a SZÖVOSZ főtitkára; SZŰRÖS MÁTYÁS, az MSZMP Központi Bizottságának titkára; TAKÁCS IMRÉNÉ, az Ajkai Üveggyár technológusa; TATAI ILONA, a TAURUS Gumiipari Vállalat vezérigazgatója; TÉTÉNYI PÁL, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, akadémikus; TÓTHNÉ KISS MÁRIA, a Minőségi Cipő­gyár nyírbátori gyáregységének személyzie- ti vgzg t őj g 5 TÖKEI FERENC, az MTA Nyelvtudomá­nyi Intézetének tudományos tanácsadója, az MTA Orientalisztikai Munkaközösségének vezetője, akadémikus; TÖMPE ISTVÁN, az Állami Rádió és Te­levízió Bizottság nyugalmazott elnöke; VAJDA GYÖRGY, a Villamosenergetikai Kutatói ntézet iga zgatója; VARGA LÁSZLÓ, a Magyar Úttörők Szö­vetsége Országos Tanácsának főtitkára; VANCSA JENŐ mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter; VÁRKONYI PÉTER külügyminiszter; VERES JÓZSEF nyugalmazott munkaügyi miniszter. Gyuricza László ezután bejelentette, hogy a Központi Bizottság megtartotta első ülését. Ezen megválasztotta a párt elnökének KÁDÁR JÁNOST. A Központi .Bizottság a párt főtitkárának GRÓSZ KÁROLYT választotta meg. A KB megválasztotta a Politikai Bizottság tagjait. A Politikai Bizottság tagjai: BERECZ JÁNOS CSEHÁK JUDIT GRÓSZ KÁROLY HÁMORI CSABA IVÁNYI PÁL LUKÁCS JÁNOS NÉMETH MIKLÓS NYERS REZSŐ POZSGAY IMRE SZABÓ ISTVÁN és TATAI ILONA. A Központi Bizottság titkárai: BERECZ JÁNOS LUKÁCS JÁNOS PÁL LÉNÁRT és FEJTI GYÖRGY NÉMETH MIKLÓS 1 SZŰRÖS MÁTYÁS. A Központi Ellenőrző Bizottság tagjai: Az országos pártértekezlet zárt ülésén 29 tagú Közpon­ti Ellenőrző Bizottságot vá­lasztott­A testület elnökévé Gyenes Andrást, titkárává Somogyi I'mrét választotta. A Központi Ellenőrző Bi­zottság tagjai: Apáti Nagy Gábor, a Nagyszénási „Október 6.” Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet elnökhelyettese; Borbándi János, a Minisz­tertanács nyugalmazott el­nökhelyettese; Csente Jenő, a Tatabányai Szénbányák Vállalat front­mestere; Csillik András, az MSZMP Belügyminisztériumi Bizott­ságának első titkára; Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságá­nak első titkára; Dérfalvi István, az MSZMP II. Kerületi Bizott­ságának első titkára; Éarkas József, a Lenin Kohászati Művek művezető­je; Farkas Lajosné, a Vas-, Fém- és Vi'llamosenergiia- ipari Dolgozók Szakszerveze­te központi vezetőségének nyugalmazott titkára; Farkasinszky Lajos, Bu­dapest Főváros Tanácsának nyugalmazott általános el­nökhelyettese; Fehér Józsefné, az MSZMP I. Kerületi Bizottsá­gának első titkára; Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke; Juhász János, a KÉV Met­ro művezetője; Koszorús Ferenc, a Vas­utasok Szakszervezetének fő­titkára ; Kovács Árpád, a Fóti „Bé­ke” Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet elnöke; Kováts Flórián, a Zala­egerszegi Városi Művelődési Központ igazgatója; Márta Ferenc, a Központi Kémiai Kutató Intézet fő­igazgatója, akadémikus; Németh László, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkára; Némethné Kánya Erzsé­bet, a Székesfehérvári Köny- nyűfém’mű műszakvezető fő­művezetője; Petrák Ferenc, a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének nyugalmazott főtitkára; Postás Sándor, az MSZMF Hajdú-Bihar Megyei Bizott­ságának első titkára; Rácz Sándor nyugállomá­nyú honvédelmi miniszter- helyettes ; Rév Lajos, a.z OKISZ nyu­galmazott elnöke; Rumpf Károly, a Csepel Művek szakoktatója; Sebes Sándor nyugalmazott belkereskedelmi miniszter­helyettes; Somogyi Imre, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsá­gának titkára; Szerényi Sándor, az MSZMP KB Pártfőiskolájá­nak nyugalmazott igazga­tója; Tausz János, az IBUSZ nyugalmazott vezérigazga­tója; Varga Péter, az MSZMP KB közigazgatási és admi­nisztratív osztályának veze­tője; Zsuffa Miklós, a Nógrádi Szénbányák Vállalat vezér- igazgatója. ☆ Az országos pártértekezlet Kádár Jánosnak, a párt el­nökének zárszavával ért vé­get, aki hangsúlyozta, hogy a pártértekezlet háromnapi kemény munkával eredmé­nyesen elvégezte feladatát Köszönetét mondott a ve­zető testületekből most ki­vált elvtársaknak hosszú időn át becsülettel és tisz­tességgel végzett munká­jukért, és gratulált a párt vezető szerveibe újonnan megválasztott elvtársaknak. A pártértekezlet az Inter- macionálé hangjaival ért vé­get­Grész Károly nyilatkozata Grósz Károly, az MSZMP újonnan megválasztott fő­titkára, a pártértekezlet be­fejezése után nyilatkozott Aczél Endrének, a tv-hír- adó főszerkesztőjének, aki elöljáróban a közvélemény nevében is gratulált a párt főtitkári tisztébe történt megválasztásához. — Nagyon szépen köszö­nöm. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a pártérte­kezlet a Központi Bizottság tagjának választott, a Köz­ponti Bizottság pedig meg­választott a párt főtitkárá­nak. Igyekszem mindent el­követni, hogy ennek a meg­tisztelő megbízatásnak mara­déktalanul eleget tegyek. Tv: Mondhatjuk-e, hogy ez a tanácskozás átfogó és gyö­keres változtatások végrehaj­tására adott megbízatást a párt új vezetésének? — Igen, így van. Másfél éves, nagyon sokszínű és gazdag vitában formálódott ki az az új politikai koncepció, amelyet most a pántértekez­let határozattal jóváhagyott. Ez nem kevesebbet jelent, mint a XIII. kongresszuson elfogadott program módosí­tását. Magában foglalja a megtett út értékeit, ame­lyekre büszkék lehetünk. De világosan és nagyon kritiku­san szembenézett a gyenge­ségékkel is, és útmutatást adott a párt irányító szer­veinek: a Központi Bizott­ságnak, a Politikai Bizott­ságnak, a Központi Bizott­ság titkárainak, hogy hatá­rozottan fogjanak hozzá a végrehajtás megszervezésé­hez- Ez az új politika min­denekelőtt azt jelenti, hogy a közéletben, az emberi kap­csolatokban, a társadalom szellemiségében, az ideoló­giai munkában és a terme­lésben egyaránt új magatar­tásra, új viszonyokra van szükség. Nemzetközi vonatkozásban az eddig járt utat követke­zetesen, még határozottab­ban folytatjuk. Szocialista barátainkkal szemben vál­lalt kötelezettségeinket to­vábbra is maradéktalanul teljesítjük, és szerény lehe­tőségeink szerint hozzájáru­lunk a szocialista közösség fejlődéséhez. Ami a nem szocialista vi­lággal kialakított kapcsola­tainkat illeti; változatlanul nyitott politikát folytatunk, ugyanúgy mint eddig. Tv: önt most megválasz­tották a párt főtitkárának és miniszterelnök is maradt. Ugyanakkor napirenden van a párt és a kormány funk­cióinak fokozottabb szétvá­lasztása. Nem lát ellentmon­dást ebben? — Nem látok semmilyen ellentmondást. Az a gondo­lat, hogy jobban el kell vá­lasztani a pártirányítást az állami irányítástól, tulajdon­képpen nem a miniszterel­nöki, illetve a pártfőtitkári funkció összeegyeztethetet- lenségét jelenti, hanem sok­kal inkább azt, hogy szá­molajuk fel a testületi dönté­sekben a párhuzamosságo­kat és az azonosságokat, a végrehajtó apparátusban az átfedéseket.

Next

/
Thumbnails
Contents