Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
1988. ÁPRILIS 9., SZOMBAT NOGRAD 5 Moholy-Nagy László: Kinetikus konstruktív rendszer, építmény mozgási pályákkal Itten Johannes: Színgömb hét világítási és tizenkét tónusfokozatban BAUHAUSUTÓPIÁK A Magyar Nemzeti Galériában Bauhaus-utó- piák címmel látható kiállítás, amelyen mintegy 250 mű — az építészet-, a deising-, a fotófilm- és plakátművészet köréből — terveit mutatja be. A művek készítői először papíron rögzítették és tették vizuálissá a lehetőségeket, illetve az azokat meghaladó terveket. Felvételeink az április 20-ig nyitva tartó bemutatón készültek. Schemmer Oscar: Díszletterv, montblanc — Rigó Tibor — Moholy-Nagy László: Lichre- quisit terv elektromos színpadhoz Napi dolgok Utca(város)védelem ma A védelemre érdemes faluképek tovatűntek, mint a délibáb. Egy maradt talán környékünkön, s az az egy — Hollókő —' ritka, mint a fehér holló. Tudja ezt a világ, védelme alá vonta azt, amit jó húsz-huszonöt esztendeje az akkori nógrádi tanácsi-társadalmi-politikai vezetés még jókor észrevett: meg kell őrizni legalább ezt az egyet! Nem nosztalgiáról van szó. Egyes számítások szerint a mára szertefoszlatott, a mohó praktikussággal és túlhajszolt urbanizációs divattal lerontott házaknak mintegy az egyharmadát ott helyben érdemes lett volna belső korszerűsítésekkel megóvni. S, akkor az újabb falurészek épülhettek volna „kijjebb-feljebb-lejjebb”, és még lett is volna, mire nézni (a régi szép palóc házra például), amikor az újakat tervezték. Tervezték? A helyi kőműves ízlése —, ami vagy volt, vagy nem — döntött. .. A városokat már nem olyan egyszerű lebontani. Bár, lehetnek helyek, ahol ez is sikerül olyan mértékben, hogy még hírmondó sem marad; épül rajta a kubusos-dobozos világ összefüggőnek vélt városként. Amiről meg mostanra derül ki, például Dunaújvárosban, egy ezrekre kiterjedő reprezentatív szociológiai felmérés nyomán (Szirmai Viktória „Csinált” városok — Magvető Kiadó, 1988), hogy a különállóan épített kerületek sem belső szerveződésben, sem egymással történő kapcsolatukban nem hozták létre az eleve kigondolt, előre eldöntött (?!) tehát feltételezett szocialista életmódmodeltt a városi gyakorlatban. Ez a jelző amúgy is sorra elmaradozik a szóhasználatból mára, feltehetően nem csak! a lakótelepi rossz gyakorlatok, életmódbeli „le* robbanások”, hanem amiatt is, mert időközben rá kellett jönni; a városrészek, vagy új városok nem a kimódolt „ideológiák”, sokkal inkább öntörvényűk — gyakran negatív „önfejlődésük” — szerint változnak. A szerencsés városokban ma is van mit megőrizni- védeni. Ott ismeretlen a léniautcák nyílegyenes unalma, a kiüresedés érzése; „nincs hova menni..Ott nem hangolnak le minduntalan a kubusok, szigorú tört vonala-iíkkal. A régi (es) városok felhangolók, nyugtatok, szórakoztatók, mindenütt mindig „ismerősek”. Balassagyarmat tavaly „mindössze” (sok? kevés?) három tanácsi rendeletet alkotott, s közülük egy éppen a védett utcákról szólt, pontosan meghatározva, hogy az érintett részeken ki, mit, milyen ellenőrzés mellett változtathat egyáltalán! A városi tanács tavaly júniusi ülésén fogadta el a városképileg jelentős utcaképekről szóló és előzőleg széles körben vitatott „védelmi törvényt”. De akkorra már jóval túlvolt maga a város azon a nagyszabású főutcai sortatarozáson, amelyre máig emlékeznek a városlakók. Az értékes főutca (Rákóczi fejedelem útja) mindkét oldalán a lakóig és a többnyire ma is ott székelő cégek, intézmények anyagi hozzájárulásával újították fel a házakat a homlokzati részeken. Ez a máig a városképet erőteljesen meghatározó ■ utcarészlet sok száz méteren át áll, tehát védelem alatt, holott a házak nagy részenem ..kifejezetten” műemlék épület. Nem is vonható a műemlékvédelem bizonyos mértékű országos segítséget is rejtő szárnyai alá! Egyszerűen arról van szó, hogy védeni kell — vélekedtek a város tanácsának tagjai —, mert a történetiséget őrzik. Mert az egymásra épülő és funkcióban spontán keletkező, nem előre kitervelt, valahol „fent” eldöntött, hanem az itteni élet rendjét követő városrészekről van szó. Az ily módon pontosan elhatárolt területrészek, védett utcák, szakaszok, terek később még módosíthatók is — ehhez azonban számos feltételnek, kikötésnek kell megfelelni, akár csökkenteni, vagy bővíteni kívánják később a szóban forgó területeket, utcákat stb. Erős- határozott kikötések születtek bárminémű ottani változtatással összefüggésben. A tizenhárom'paragrafusban rögzített védelem alkotói mindenre gondoltak. Ma tehát védett városrészeken él a lakosság nagy része például a várok központi területének határvonalain belül; védett .természetesen a Rákóczi fejedelem útja, ahol számos történetileg értékes" ház áll, s a közéjük ékelődő újabbak is harmóniában léteznek a régiekkel. De éppígy védett még jó néhány Szép utca mindkét oldalon; a Hősök terének térfalát alkotó négy házsor; a Palóc-liget, sőt, egy falurészlet is; a városhoz tartozó patvarci főtér alakzata. Változatos formák, érdekesszép homlokzatok, kerekded vonalak, itt-ott megtört „utcavezetés”, ahogy az élet hozta —■* ezek adják a távolabb fekvő újjal együtt a várost harmóniát. A városépítéshez is évszázadok kellenek. Mint az angolgyephez, amit „elég” száz évekig nyírni, locsolni. T. P. L. Tanulópénz avagy miért késik a szendehelyi iskola építése Rompos Dezső, a rétsági tanács költségvetési üzemének igazgatója ingerülten fogad: — Azt .hittem, hogy dicséretet kapunk majd érte, és most tessék... Szinte már számítottam rá, annyiszor fenyegetőztek. Nem szeretem, ha az újsággal ijesztgetnek! Az igazgató végül is elbeszéli a Szendehelyi Általános Iskola építésének történetét, természetesen a saját szemszögéből. Szavaiból az derül ki, hogy együttműködési készségük bizonyítására, a feladattal való azonosulástól vezérelve vállalták az építést, amely kezdettől fogva nagyon sok bizonytalansági tényezőt foglalt magában. Ügy vállalkoztak, hogy a költségvetésben lefektetett munkákat felesben végzik el a Nőtin- csi Községi Közös Tanácscsal; a tanács részben anyagbeszerzést végez, és a tennivalókra mozgósítja a lakosságot. Efféle munkára tájainkon nemigen volt példa, a rétsági építők készségét ez is motiválta. ☆ A szendehelyi iskolaépítkezésen ottjártunkkor négy emberrel találkoztunk. A vizesblokkok válaszfalait rakták. Művezetőjük — egyébként ő a harmadik a sorban — Ludányi .Ákos, frissen leszerelt sorkatona: — Kilenc-tíz ember dolgozik rendszeresen az épületen, és mi most már végig itt leszünk. Hátralevő munkáinkhoz elegen vagyunk. Főleg olyan tennivalók következnek, például csempé- zés, vakolás, amelyet a tanácsiaknak kell megcsinálni. — Mit jelent, hogy végig itt maradnak? — A munkások (!) azt mondták nekem, hogy május végén át kell adnunk az épületet. (Azóta egy hónappal kitolták a határidőt. — a szerk.) Hütter Szilárd a szendehelyi iskola vezetője és a lakosok több határidőről tudnak. Említették, hogy már augusztus 20-ra tervezték az új iskola(szárny) birtokba vételét, a következő határidő pedig december 20-ra szólt. Schmidt István szendehelyi elöljáró idegeit alaposan kikezdték a történtek. Egyik leglelkesebb pártfogója és szervezője volt az építkezésnek, ám látva a késedelmességet, a társadalmi munka presztízsének csökkenését — mint annyi más falubeli —, egyre inkább a kedvét veszítette. Decemberben megfogalmazta a lemondását. A tanácsi vezetés hosszas csatározás után bírta rá szándékának # megváltoztatására, hiszen az elöljáró nem tehet a csúszásról, így nem is válhatott lehetetlenné a választói előtt. Jól képviseli lakóhelye közösségét. A tanácstagi gyűlésen nem is kapott semmiféle szemrehányást. Hát akkor kiben, miben rejtőzik a baj? — Szerintünk a lemaradás a rétsági építők miatt van — fogalmaz határozottan Hütter Szilárd. — A szendehelyi lakosság szorgalmas, csak nézzen körül a portákon. Vállalták a társadalmi munkát, tennének is, csak-ne látnák a lazaságot. Ügy érzik, az építőipari munkások helyett is nekik kell dolgozniuk. Mert a rétságiak munkamoráljával nincs minden rendben. Meg talán több munkát is felvállal az üzem, mint amennyit pontosa® el tudna végezni. ☆ Szendehelyen az általános iskola nyolc osztályában mintegy 180 gyerek tanul. Jövőre kéttucatnyi elsős várható. A tanítás három épületben zajlik. Ha elkészül a régi iskolához csatlakozó új épületszárny, amely szintén kétszintes, akkor mind a nyolc tanulócsoport egy helyen fér el, sőt termek állnak rendelkezésre a tanórákon kívüli foglalkozások számára. — Szendehely fejlődő község — szögezi le Boróka László, a Nőtincsi Községi Közös Tanács vb-titkára. — A hetedik ötéves terv előkészítésekor merült fel a régi iskolaépület bővítése. Annyit azonban már akkor is láttunk, hogy elegendő pénzünk nem lesz rá. Elképzeléseink nem fértek bele a megyei pályázatba sem. Ezért kezdeményezés született a faluban: összeírták, ki mennyi és milyen társadalmi munkát vállal az építkezésen. Várható becsült összege másfél millió forintot tett ki. Ezután már neki mertünk vágni a megvalósításnak. S így, a társadalmi munkákkal mentesültek az egyébként kötelező versenytárgyalás alól is. Az üzemek szintén besegítettek: anyagi kedvezménynyel, gépek átadásával. Sokat köszönnek a helyi termelőszövetkezetnek, a váci DCM-nek, a szintén megyén kívüli 23. Számú Állami Építőipari Vállalatnak. A saját pénz és a támogatás megszerzése után persze kivitelezőt kéllett keresni; olyan építőipari vállalatot, amelyik hajlandó úgy építkezni, hogy közben társadalmi munkások is dolgoznak. — Üj elnökként megkeresett a nőtincsi tanácselnök, és segítséget kért. Meghallgattuk, segítettünk — mondja Rompos Dezső, az építési üzem igazgatója. — A költségvetésből, durván számítva, ötven százalékot vállaltunk, és jelenleg 60-at teljesítettünk. Idén 830 ezer forintot kell beépítenünk, s ebből már félmilliót megcsináltunk. Az elektromos hálózat szerelvényezését nem végezhetjük addig, amíg a tanács nem fejezteti be a vakolást. Most már jobbára olyan munkák vannak hátra, amilyeneket ők vállaltak. — Mégis általában mindenki önöket hibáztatja... — Mert — sajnos — mi vagyunk a generálkivitelezők. Most már látjuk, nagy tehertétel ez az építkezés az üzemünknek. Áthúzódó beruházás, teljes kalkulációja is csak utólagosan lesz. ☆ Szegner László tanácselnökkel is végigvesszük az építkezés történetét. A terepmunkák már 1986 nyarának végén elkezdődtek, az anyagi fedezet bizonytalansága miatt a tényleges építés azonban csak hetekkel később kezdődött. ■ Tehát már az indítás késedelmes volt. Az építők szóbeli megállapodás alapján dolgoztak. A tanács csak 1987 januárjában kötött kiviteli szerződést a rétsági üzemmel. Ezután a munka úgy folyt, ahogyan oly sokszor tapasztaljuk: hol nekilendült az építkezés, hol napokra, hetekre megakadt. Az együttműködés mind több nehézségbe ütközött. Megoldatlan volt a munkások folyamatos felügyelete, s a fegyelmezetlenségek irritálták a lakosságot. A betonozáshoz nem tudott betonkeverőt biztosítani az üzem, végül az egyik szendehelyi lakosnál hajtották fel. Képtelenek voltak tetőfedő cserepet szerezni, és csak két hónapos sikertelen próbálkozás után kértek a tanácstól segítséget. A tetőfedést, a bádogosmunkát is a szendehelyi iparosok végezték el, mert az üzem ígérgetésnél nem jutott előbbre. Az elhúzódásnak már most tetemes az anyagi kára. Tavaly 400 ezer forint többletköltséget jelentett a tanácsnak. A szellemi-érzelmi kár, az emberek bizalmának megingása, részbeni elvesztése pedig kiszámíthatatlan. Továbbá az idei beépítéseket már az általános forgalmi adó is terheli. — December végén szerződést módosítottunk. Indokolt, mert több feladatot alvállalkozókkal végeztet el az üzem — mondja Szegner László. — De a határidő-módosítási kérelembe1 nem egyeztünk bele... Nem kívánjuk, hogy veszteségük legyen ebből az építkezésből, de azokat a hibákat nem akarjuk magunkra vállalni, amelyek nem tőlünk származnak. Nem haragszunk, csak neheztelünk, mert — apró dolgok ugyan — a munkafeltételeket nem mindig teljesítették. — Ha annak idején nemet mondtunk volna a kérésre, azóta is jó barátok lennénk — vélekedik Rompos Dezső. — De mi akkor tudtunk segíteni, nem volt kapacitásgondunk. Nem miattunk késett a kezdés. Később pedig már máshová is kellett a munkaerő... Az alapján pedig megítélni a munkavégzést, mikor, mennyi embert láttak a építkezésen, nem lehet. Ezt a kivitelező dönti el. Mindig annyi van, amennyi kell. — No ás a munkafegyelem? A kazán kéményének kései' felhúzása? Meg a többi kifogás? — Nem lehet minden három ember mellé irányítót állítani. Különben több embert fegvelmileg elbocsátottunk. Áz anyagbeszerzés sok gondot okozott. Beszerzőink több ezer kilométert utaztak, a legtöbbször hiába. Maga is tudja, milyen nagy felvásárlási láz volt a múlt év második felében. És csak azt mondhatom: ha késve is, de mi elvégeztük vállalt feladatunkat. Nem vagyunk semmivel sem rosszabbak más építőcégeknél. Tavalyi tervünket túlteljesítettük, nem az iskola rovására. Harminchárommilliós árbevételünk volt, ehhez képest a 3,5 milliós iskolai költség nem erőn felüli feladat. Azt hiszem, . kissé elszámították magukat a tanácsiak. Nagyobb erőt képzeltek maguk mögé, úgy gondolták könnyebben lesz összehangolható a tevékenységünk, jobban tudják ütemezni a társadalmi munkákat. ☆ A kérdés továbbra is kérdés: Tehát kik hibáztak? Az érintettek bizonyos mértékben elismerik saját felelősségüket, ám úgy vélik, a másik fél mulasztása a nagyobb. Ismerős szituáció — amiből nem épül fel gyorsabban az Iskola. Ahogyan e cikk se igen gyorsítja meg az építést. Annyit azonban tehet, hogy nem tovább mélyíti a felek közötti szakadékot, hanem az összefogást, az együttmun- kálkodást erősíti... Hiszen olyan munkába fogtak, amilyenre még nem volt példa, tehát tapasztalat sem. Mindketten hibáztak persze, ám a csúszás fő oka végső soron külső tényezőkben rejlik. Jót akart mindenki. Csak- hát ezúttal is beigazolódott a mondás: a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Le kell nyelni valakinek a békát. Le kell szűrni a tanulságokat. Ezúttal a „helyzet” legyűrte a résztvevőket. Talpra . kell állni, és továbbmenetelni. .. Sulyok László
