Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-30 / 102. szám

A Századunk folytatódik

Beszélgetés Bokor Péterrel

„Koronatanács a Várban” című epizód. Középen Bokor Péter rendező és Molnár Miklós operatőr. Az asztalnál ül Raksányi Gellert színművész.

Horthy — alakítója Tylt Attila — aláírja lemondását és Szálasi kinevezését.

A Századunk csupa megtörtént eseményt, politikai cselszövést, véghezvitt és félbemaradt cselekvést mutatott be. Olyan időkről szól, amelyek elmúltak ugyan, de máig hatóan is meghatározták hazánk sorsát. Százezrek ültek a televíziókészülékek előtt: idősek, akik átélték, s fiatalabbak, akik mindaddig csak könyvből ismerték a felszabadulást közvetlenül megelőző idők történelmét, s most először látták-hallot- ták megelevenedve mindazt.

Egy szerdán este azzal ért véget a Századunk adása, hogy a bemondó közölte: folytatása „egy idő múlva” következik csak.

— Mikor lesz az az „egy idő?” — kérdeztük a sorozat író-rendezőjétől, Bokor Pétertől.

— Talán egy fél év múlva. Pontosan nem lehet előre megmondani, annyi mindentől függ, ideértve a filmek elkészültét, a televízió műsorszerkesztését és még számos tényezőt.

— Legutóbb a nyilas- puccsról volt szó. Azzal lezárult egy korszak, de bizonyára van még mondanivaló a nyilasuralom hónapjairól is.

— Legutóbb a Horthy- rendszer végnapjait mutatta be a sorozat. A munka most folytatódik. Négy filmet készítünk az 1944. október 15-i nyilaspuccsot követő időkről. Az első a Horthy-prok- lamáció idején a Kárpátokban harcolt 1. magyar hadsereg további sorsáról szól, a második a Bajcsy-Zsilinsz- ky-féle ellenállási mozgalom tevékenységéről és — főleg — lebukásáról. További két filmben mutatjuk be a pokol előszobáját — bár talán ez már maga a pokol volt! —: az úgynevezett nyilaskormány és hatóságai alakulatai „működését”, jobban mondva garázdálkodását Nyugat-Magvarországon. Ez az időszak egészen 1945 áprilisának első napjaiig tartott.

— Vagyis az ország teljes felszabadulásáig. Ezzel végződik a sorozat?

— Mint ismeretes, a sorozatnak azt a címet adtuk, hogy Századunk. Ez pedig megköveteli, hogy történelmünk további eseményeit is bemutassuk, hiszen a huszadik század — szerencsére —

...

A családban „Kisnagyapa” volt. Az unokák előtt veje volt az igazi nagyapa. Egy flancosabb famíliában dédi- nek nevezhették volna, merthogy dédapaként mi más lehetne. .. ? Ez a család semennyit sem flancol, csupa iparos, iitt—ott egy-két értelmiség. Bár. az öreg nemigen tárta fel a gyökereket. A szén feltárásával volt elfoglalva jó negyven éven át, amíg „föld alatti” volt.

A kisnagyapaság termete miatt ragadhatott rá, s maradt is rajta néhány éve bekövetkezett haláláig. Azóta is így említi a család. A tizen- kilencesek közé csak úgy vették be, hogy idősebbnek mondta magát. De a dióverő messze a feje fölé nyúlott ettől függetlenül. Papír alig maradt utána. Sokunk után kazalnyit kell rakosgatnia a családnak.

Kovács Csornai József. Rajta volt a veteránlistán, ült jó néhányszor megbecsült öregként a május elsejei, felvonulási tribün vendégei között. Utolsó üzenetét a nóg- rádgárdonyi intézetből küldte; mennék el hozzá, mondana valamit. Egy nagyobb út elején álltunk, dél-csehországi túrára mentünk „majd, ha visszaérünk... ”. Még a temetést is lekéstük, marad most már örökre a leróha- tatlan, kifizethetetlen, egyen- líthetetlen adósság a bádik. Lesz szó például az ideiglenes kormányról és nemzetgyűlésről, a koalíciós kormányzásról, annak kialakulásáról és ellentmondásairól az 1945-ös őszi választások tükrében. Bár az ideiglenes kormány egykori miniszterei közül ma már senki sem él, találtunk szemtanúkat, sőt résztvevőket a „második vonalból”: volt államtitkárokat és másokat, akik alakítói voltak az 1945- ös eseményeknek.

— Bizonyára nehezíti a munkát, hogy egyre kevesebben vannak közülük is.

— Igen, sietnünk kell, hiszen az idő rohan, felőrli azokat is, akiknek még van mondanivalójuk a jelen és a jövő számára. Sokan közülük korábban nem mertek vagy nem akartak megszólalni. Ma már a félelmek elmúltak, szívesebben megnyílnak azok, akik egykor a kulisszák mögé láttak, s számunkra tudnak újat mondani.

— A Századunk eddigi filmjei sok dokumentumot, egykorú híradórészletet is

bemutattak a színészekkel előadott események mellett. Így lesz a továbbiakban is?

— Bármilyen hihetetlenül hangzik: a korszak filmanyaga sokkal szegényesebb mint a korábbiaké. Bár ezek az évek időben közelebb vannak és a háború is természetesen a korábbi filmek között végzett pusztítást, mégis azokból a régebbi anyagokból van több. Az ok igen egyszerű: még nem működött — vagy csak alig — a propagandaapparátus, nem örökítettek meg olyan eseményeket, amelyeknek pedig nagy jelentőségük volt a későbbiek szempontjából. Magától értetődik, hogy a kevés meglévő filmanyagot felhasználjuk.

— Aki figyelmesen, gondolkodva nézte a Századunk eddigi adásait, láthatta, hogy egységes koncepció alapján épül fel a sorozat. Mi tehát az író és rendező alapgondolata?

— Fel kell számolni történelmünk „fehér foltjait”. Ha nem volna ilyen általános törekvés, nem volna érdemes a sorozatot folytatni. Mélyen él bennem a hit, hogy ha a két világháború közti időszak ábrázolásánál hosszú ideje nem ütköztem komoly akadályba, ezután sem fogok, hiszen a gondolkodás nyitottsága erőteljesen fejlődik. Ha a Horthy- korszakot igyekszünk differenciáltan látni és bemutatni, ezt a látásmódot az 1945. utáni időkre is kell alkalmazni.

— Még egy, utolsó kérdés: kik a legjobb segítőtársai ebben az óriási munkában?

— Sokan készítjük a Századunk filmjeit, a stábnak több tagja cserélődött ki az évek folyamán. Legrégibb és ma is velem dolgozó munkatársaim közül szeretném elsőként megemlíteni Dóka László gyártásvezetőt, továbbá Palásthy Pált, aki 25 éve gondoskodik a zenéről. Külön kell szólnom Benkő Gyuláról, aki nem csak narrátora a Századunk minden adásának, hanem sokféle módon segít nekem kezdettől fogva. A sorozat készítésében. a gondolkodásban is.

Mindehhez csak annyit lehet hozzáfűzni: várjuk a Századunk újabb adásait, sok folytatást, mielőbb.

V. E.

BESZÉLŐ TÁRGYAK

nyásznak. Amikor az ember végképp elmegy, „leadja” a személyi igazolványát, adnak helyette valami anyakönyvit azt őrizgeti a család, a többi „senkinek sem kell” típusú, érvényüket vesztett papírral együtt. Most ezekből olvasok.

Hát, valami sohasem tudatosult utalás van itt a ragadványnévvel kapcsolatban is; Vecseklőn született, édesanyja Urbacsik Borbála a század első évében hozta a világra. Az ő első férjét (akitől gyereke is volt) hívták Csornainak, de inkább Csorna lehetett a családnév. Ve- cseklő amúgy a múlt században végig Boldogházy, Kiss és Csorna nevű családok kezén volt. Kisnagyapa apját ugyanúgy hívták, mint őt magát; Kovács Józsefnek.

Ezek a szálak, papírok nélkül, végképp a múltba vesznek. Vecseklőről annyit még, hogy például 1820 körül mindössze 270 lakója volt, s feljegyezték a Medves túloldalán meghúzódó kis helyről, hogy még régebben a hegy egyik üt nagy

. Íiiíiosásinyi vízzel tudtak a

lakók eloltani (szén égett ott is?, mint valahol a Saigon). . A mai Szlovákia területén lévő helyről nekem mégis elsősorban a bánya, a bányászkodás jut eszembe. A 270 lakó, 1851-re harminccal gyarapodott (Fényes Elek), mindez amúgy a hatszáz lakossal rendelkező Ö-, illetve Egyházas-Básthoz közelesőn történt, ahova Vecseklő egy- házilag tartozott (katolikus), holott Bást már Cömör megye.

Kisnagyapa volt csillés For- gáchon, tizenkilencesként már csak kevés ideje maradt — aztán a Karancsban bujkált, majd beállt október első napján a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársasághoz. S annak is, ahogy az üzemi alkalmazotti igazolvány „mondja” nógrádme- gyei bányászatához. A személyi lap száma; 4891.389. Üzemi rendfokozata vájár, alatta a fénykép már 1942- ből. Készítette, a hátlapon olvasható kú ;. -.esti felirata bizonyos tarján! fényképész — Hirachbrich János.

Ki volt, hova lett? — törzsökös tarjániak, sőt, szak- mabeliek-régiek sem tudták megmondani első szóra. Pedig, őszintén szólva, a nagy vonalakban leírt történelem az apróságok nélkül nem sokat ér. Dogmává merevedik, amit ismételgetni lehet, de érteni-ismerni csak a részletek segítségével tudhatja akárki.

Utoljára bejelentett — idézve tovább a sárga karton félbehajtott lapján olvasható rubrikákat — lakóhelye is gondolkodóba ejtett. Az áll géppel kiírva: Baglyasalja, Károlyakna. Hát, a kettő között jó néhány hegyecske és kilométer. Egészen negyvenöt utánig Károlyakna (Károlyi) közigazgatásilag a jegyzőséggel bíró Baglyas- hoz tartozott. Sőt, ott niég csendőrség is székelt, de minden módon önálló életet élt; a közeli Baglyaskő váráról kapta a nevét, a Ka- csics nemzetség építette és az Árpád-korban még állott!

Ott 1884 tavaszán csend - őrsortűz roppant, elesett Tar- gos István bányász.. . A közelebbiekről híres munkásSzemélyes élmény nyomában

Móricz Zsigmond és müvei Salgótarjánban

A Salgótarjáni Kohászati Üzemek konyhájának főbejárata melletti falon emléktábla hirdeti: ebben az épületben működött az acélárugyár olvasóegylete, melyet Móricz Zsigmond (1879— 1942) több alkalommal meglátogatott. A táblát ennek emlékére állította a Nógrád Megyei Idegenforgalmi Hivatal és a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium honismereti szakköre.

(Zárójelben említem, hogy az emléktábla szövege némi pontatlanságot tartalmaz. Az acélárugyár nevet csak a fel- szabadulás után viselte a vállalat, az olvasóegylet pedig nem ebben az épületben működött. Hogy jelenleg a két régi épület egy tömbként áll, az 1927-ben, az üzemi konyha bővítése érdekében történt egybeépítés következménye. így Móricz ebben az épületben nem látogathatta az olvasóegyletet, de sokkal inkább a mai épületnek ebben a szárnyában működött tiszti kaszinót. Esetleg szerencsésebb lett volna az emléktáblát a régi olvasóegyleti épület falán elhelyezni.)

Amikor az emléktábla előtt elmegyek, gyakorta jut eszembe kamaszkoromnak az az esztendeje, amikor az udvarok környékén, mint mezítlábas srác játszadoztam, és egy különös, idegen férfit láttam délutánonként a kaszinó felé ballagni. A húszas években családunk a régi Kaszinósor elnevezésű (ma már a Salgó út részeként szerepel) utca egyik épületében lakott.

A következő években már nem láthattam, mivel Pestre kerültem, így kissé el is mosódott emlékezetemben. Ám közben a gyárban dolgozó unokabátyámtól megtudtam, ki volt a furcsa idegn: Móricz Zsigmond, az író. Rokona az ugyancsak a Kaszinósoron lakó Holies Jenőnek, aki a gyár társpénztárának volt vezető tisztviselője.

Középiskolás koromban tovább tisztázódott előttem a kép; Móricz első felesége, Holies Janka, a Felvidékről származott, a „mi” tisztviselőnk húga volt. Holies Jenő a húszas évek elején került Ózd mellől Salgótarjánba. •

Édesanyjuk szerencsétlen halála után húga, Lili Ho- licsékhoz került, s a gimnázium első osztályát Tarján- ban végezte. Móricz Zsigmond ebben az években sűrűn látogatta leányát, s mint Móricz Virág írta: „...sok kedves feljegyzése van a salgótarjáni első gimnáziumban töltött órákról, gyerekekről, nevelőkről.” Az író második házassága után az itteni kapcsolat megszűnt, a harmincas években pedig Holies Jenő mint nyugdíjas, elköltözött egy másik rimái telepre.

Igen érdekes esetet közölt velem Páksy Árpád, már elhunyt tanítónk, aki a kaszinói társaságban gyakran megfordult. Elmondta, hogy egy nyári délutánon Móricz a kaszinóból átment az olvasóegyletbe, kíváncsi

volt a könyvtárra, annak állományára, összetételére. Szomorúan tért közéjük vissza, és azon kesergett, hogy „Itt engem vagy még nem ismernek, vagy nem szeretnek, mert műveimből nemigen láttam a könyvek között.”

E megjegyzésen elgondolkodva kezdtem vizsgálni, hogyan állhatott akkoron a könyvtár Móricz-művek tekintetében, Az ottani gyakorlat szerint időnként — 6—10 évenként — az álló-/ mányró! nyomtatott könyv- jegyzéket adtaik a tagok kezébe. Sikerült fellelnem egy 1910-ben, az alapszabályokkal egy kötetben kiadott ilyen jegyzéket, és bizony ebben Móricz-műre nem akadtam. A következő legrégebbi 1934-es keltezésű.

Az 1939-ben kiadott jegyzékben 23, az 1943-as év végén 32 Móricz-művel találkozhattunk a könyvtárban.

Mindössze három vidám jelenet és egv részlet a Légy jó mindhalálig című drámából kapott színpadot. Ennek megvilágítására jegyzem meg, hogy Móricz színdarabjai nehéz, költséges, nagy szereplőgárdát igénylő művek, amelyek egy amatőr társaság adottságait legtöbbször erősen meghaladják. Ügy véle'm korábban és újabban is ez lehetett döntő e kérdésben.

Vertich József

mozgalmi hely Baglyas; Ivá- nyi Ferenc, Kakuk József, Rátkai Tibor, Kakuk István és Gusztáv, a másik Rátkai az István — ők néhány éve még vagy húszán éltek. De a „halleluját” sohasem szerették, ha szóba került küzdelmes sorsuk. Blaskó Istváné, az Eppich testvéreké, Sulyok Andrásé, Pothornik Józsefé. Velük egysorsű volt Kisnagyapa.

Ott éppen hat nappal korábban (1918. december 20.) alakult meg a KMP, mint Salgótarjánban. Kiss-Géczi András bányászzenekari hibás (a legnagyobb fúvós hangszer) biztosan ismerte az öreget, akinek néhány papírja mellett rámmaradt valamennyi jelvénye, (a dalköri például) a felszabadulási emlékplakett (1945—1970) bronza felhalmozódó céduláimat, jegyzeteimet, a megírandó témák anyagát nyomja asztalomon — így figyelmeztet néhány alapvető munkáserkölcsbeli dologra.

De tovább a kartonon most már végig; kiállíttatott Salgótarjánban, 1942. október 23-án. Aláírás, pecsét, a hadiüzem személyzeti parancsnokától. Benne kis lila fecni, azon a József-lejtősakna üzemvezetőségének kerek pecsétje, Kisnagyapa neve, a dátum viszont korábbi, mint a kartonigazolvány (1940. okt. 10.), az lehetett a megelőző belépőcédula a József- aknába. A mára-tegnapra híressé vált bányamúzeumba.

Mi van még? Mentesítési igazolvány az 1944/45. országmozgósítási előkészületi évre, Miskolcon állították ki. Kisnagyapát amúgy harminckilencben a losonci 21. kiegen sorozták. A katonai mentesítés 1943. november 10-én kelt és csak három hónapra volt érvényes. „A hatóság felszólítására fel kell mutatnia.” Van itt még egy igazi kincs.

Néhány lapnyi pepitafüzet, mindössze féltenyérnyi. Lapjai vonalasok, barnásak a meddő porától, szélükön a nedvesség nyomai, benne apró betűkkel nagyon hosz- szú lista kézzel írva, ami így kezdődik szó szerinti írással „Józseflejtősaknai szakmányi táblázat 1939 VII hó 1 tői. .. Vasút fektetés hevederezve folyómét 30 fii... ” Ugyanez heveder nélkül 20 fillér bért jelentett, négy pengő volt a váltólerakás, egy pengő a vándorféktuskó-beépítés, nagycsille-felhúzás gurítóra két pengő... Papírból eny- nyi.

T. Pataki László

A vájár papírjai

nem csak a Horthy- és a nyilasuralomból állt. A történelem, az élet folytatódott, s mi ezt akarjuk a további filmeken bemutatni. Egész nemzedékek számára már mindez éppúgy történelem, mint a századelő.

— Mit látunk ezeken a filmeken?

— Ügy mondjuk magunk között: ez volt a nulladik év Európa és Magyarország számára is. Kialakultak és működni kezdtek az új kormányszervek, helyi hatóságok. Dolgoztak, intézkedtek „stempli nélkül”, sokszor csak saját maguk igazságérzetére, elképzeléseire támaszkodva, hiszen olykor hetekig kapcsolatuk sem volt az irányító szervekkel, a különböző hatóságokkal, minisztériumokkal. S mert a hazai helyzet sok tekintetben összefüggött Európa más országaiéval, ezekre is vetünk néhány pillantást.

— Hol tartanak most a tervek megvalósításában ?

— Sok részletet sikerült már felvennünk, de a gyűjtés természetesen folytató-