Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
1988. ÁPRILIS 30., SZOMBAT NOGRAD 7 Anyámmal beszélgetek Ha mindkettőnknek lenne ideje a beszélgetésekre. nem írnék semmit a világról! Miért van az, hogy apámat mindig a diófa árnyékához hasonlítom? Miért jut eszembe apám, ha a kertünkben álló diófára nézek? Hiszen ízig-vérig városlakó volt. Beöltözött a csúcsforgalom magányába, a poros játszótéren órákig nézte a kártyásokat, vagy a négy fal között ücsörgött. Átbóbiskolta a tévé műsorát, a rádióban állomásokra tekergetett. Mintha várt volna valamire! Lélekben mozdulatlan volt. Miért van az, hogy apámat a diófánk árnyékában látom? Csak az férhet el egy kézfogásban, csak az az ember, akinek a szavai kigombozzák az eget. Csupaszodunk. Mozdulataink lassan lehámla- nak rólunk, a szavaink rövidülnek, minek-kimondottak. Ünnepeink fogynak, összefolynak a hétköznapokkal. A megszegett kenyér, legföljebb száraz. Csupaszodik ,körülöttünk a világ is. Mi azért néha védekezünk ellene. Leülünk a terített asztalhoz, és addig beszélgetünk, amíg a gyertya csonkig nem ég. Egyszer betévedtem egy templomba, ahol veled egykorú asszony térdepelt az oltár előtt. Figyeltem. Fakó szeme felfutott az oltárra. Vállán a kendő, mint egy kiterített férfialak, fekete volt. Mögöttem összepusmogtak a helybéliek. — A fiát gyászolja. A gyertyák között lassan utat tört az asszony kétségbeesett hangja, ahogy Máriát szólította. — Anya vagy te is, válaszolj! Aztán magábaroskadt, s csak a vállai rándulásaiból lehetett tudni, hogy nem kapott választ. Kint a ' templom előtt valaki megjegyezte. — Már tizenöt éve könyörög, minden áldott nap. A plébános úr is megpróbált segíteni a lelkén, de hiába. Ezért tisztelem ma már a mások hitét, köztük a tiédet is, mert nem lehetek senki lelkiismeretének sem föloldozója, sem megnyugtatója. Talán a sajátoménak lehetnék, ahhoz viszont túlzottan földönjáró vagyok. A tücsök, itt a házunk előtt, már elnémult, de lehet, hogy megette őt egy bogarászó macska. Most csend van és este. A fákat fenyőszagú szél borzolja. Az utcai lámpa meg-meg- billen, fénye bekukkant a kertünkbe, ahol egész nap matattál, mérgelődtél, gazokkal viaskodtál. ■ ■ Erődet kivette a föld, most forgolódsz, fáradt vagy az álomra. Reggelre azonban, mikor fölébredsz, szemedben a rózsák mindig kinyílnak! Sz. M. Képek: Kulcsár József Vajon ki nem játszott hajdanában — talán ráérőbb, talán gyermekibb korában — az égbolton nesztelenül tovasuhanó felhőkkel. Felejthetetlen, ahogy hanyatt dőlve a szél simította rét illatos füvén, vagy a folyópart homoktakaróján megelevenedtek az égbolton csatangoló bárányfelhők. Kezdődhetett a játék: ismerős arcok, csatajelenetek, családtagok és térképek, épületek és tornyosuló hegycsúcsok lenyűgöző változása szórakoztatta az embert. A természet felülmúlhatatlan montázsai mindig új és új meglepetéssel szolgáltak a kalandra éhes gyermeki fantáziának. Mesék és tör. ténetek váltak valóra, emlékek sokasága kapott emberi léptékünk számára fantasztikusan felnagyított formát. Miért is említem mindezt, avagy „hogy kerül a csizma az asztalra”, a felhőjáték a FELHŐJÁTÉK tv- és robotjáték, a video és legók korában milyen szerepet játszhatna egyáltalán. A hajdani szórakozásból példaérvényű napjainkig is a játékkedv, az ember és természet közelsége és vitathatatlan olcsósága. A városlakó gyermekek és felnőttek milliói jó, ha az esti híradó időjárás-jelentésében látnak felhőket a számítógépes térképek fölött repülni. Ám a játék alkalma ezeken a rendszeressé vált esti szeánszokon sem kizárt. Sőt! A bennünk élő játékkedv ezúttal is talál magának kellő formaváltozatosságot. Figyeljük csak meg az „uniformizált felhők alatt” a számítógépes térképek alakzatait. Először rendetlenül fölparcellázott földdarabnak tetszett öreg kontinensünk, majd jól láthatóan elkülönült az „olasz csizma”, a „brit oroszlán” és a „román zsömle”. Az üres Európa-térképen kirajzolódó Magyarország szárnyait pihentető galambot idéz, kontúrja a szemlélődő madár körvonalaira emlékeztet. Mintha a megfáradt szárnyas figyelne, töprengene a történelmi idő lassan változó formaképződményei között — helyét, lehetőségeit azonosítva, szárnybontásának esélyeit latolgatva. Mintha formálódó galambfelhő lenne a történelmi szélfúvásban kedves hazánk a műholdnyi távolból. Játékból. — nos — Madách-díjasok L eblancné, dr. Kelemen Mária A téma legfőbb jellemzői és szereplői. Maga Madách Imre. A család. Madách közéletisége. Házassága, levelezése, pereskedései, gazdasági ügyei. Mindaz, amit a levéltári, gyűjteményi fondoktárolók, kötegek tartalmaznak. A teljesebb Madách-portré. A legteljesebb —, ami majd kirajzolódik egy kritikai kiadásból, Madách összes művének gyökérzeteként — még várat magára. De addig rengeteg aprómunkát kell elvégezni. S az aprómunka csak néha látszik, amikor kötetbe gyűjtve elénk kerül. Olyankor aztán (esetleg) ámuldozunk. . . „hogy ilyen még nem volt, de már nagyon hiányzott...” Leblancné Kelemen Mária az aprómunkák mestere. Kitartó kutató, a szenvedélyességig munkamániákus. Amilyen a jó levéltárosok voltak —, s vannak is persze — mindahányan. Amilyen egykori jó emlékű főnöke, Schneider Miklós volt. Amilyen valamikor, még régebben, sokkal régebben, a mi Nagy Ivánunk apja, vagy ő maga, vagy akár Leblancné anyai nagyapja Hajdú böszörményben. Az alma és a fája itt nem követhető. Leblancné édesapja gazdaember volt ugyanott. Egy csendes asszony, akivel gyakorta találkozhatott mindenki, aki maga is járt irodalomtörténeti gyűlésekre, tanácskozásokra itt a megyében, Salgótarjánban, vagy Balassagyarmaton. Voltak és vannak, akiket tanított is egy időben a salgótarjáni Madách Gimnáziumban. Onnan került a megyei levéltárba, Schneider Miklós műhelyébe, de akkor már túl volt egy szívműtéten, csendesebb helyet kellett választania a katedránál. A csendesebb helyből, a nyugalmasabb munkából kazalnyi feladatot talált magának. A levéltári kutatást és általában a kutatói munkát, a kiadványokban történő publikálást csak az tarthatja amúgy nyugalmasnak, aki maga még nem próbálta. Igaz, itt az izgalmak —, ha pusztán csak? a munkából jönnek és nem a környezet „ártalmaiként” jelennek meg emberi-kapcsolatbeli formában — belül rezegnek. A feladat súlya (súlytalan feladat meg nem feladat) rezegteti őket. És az embert vele együtt. Akarat, fizikai álló- (ülő)- képesség, figyelemkoncentráció, feladatmegoldó örök szenvedély (és szenvedés), betűről betűre haladás, araszolás valahova előre, vagy fel, vagy lefelé, beleásva magát a már kutatott, de bizonyos szemponból nem rendszerezett, vagy még soha igazán le nem porolt irathalmazokba, levelekbe, jegyzőkönyvekbe. Ezt másként, mint szenvedéllyel, meggyőződéssel, hivatásszerűen csinálni nem lehet. Az életút legfőbb jellemzői (és szereplői). Érettségi a böszörményi Bocskai Gimnáziumban 1949- ben. Egri tanárképző, debreceni egyetem (1951-ben félbeszakad), képesítés nélküli tanítónő Tatán, különbözeti, képesítővizsga később pedagógus, SZOT-gyógyüdü- lőkben, engedéllyel tovább az ELTE-n, hatvankettőben végez dékáni dicsérettel. Házasság, Gyöngyöspatán tanítanak, ezután következhet a Madách Gimnázium, válás hatvanhatban, szívműtét a rákövetkező évben, hetvenben, a megyei levéltár, Schneider Miklós körül létező legendás — még a „civilek” is így érzékelték kívülről — munkahelyi légkör. Kiegészítő szak elvégzése, hetvenöttől részvétel a megyei levéltár kiadványi munkájában. Nyolcvanegyben hirtelen meghal Schneider Miklós, de előtte még biztatja, bátorítja, hogy a doktori disszertációt tegye le; adja be egyik munkáját (Szécsény, az ellenforradalmi rendszer alatt 1920—44.), de innen már „semmi sem olyan jó, mint volt régebben...” Budapest, az Üj Magyar Központi Levéltár, s még abban az évben summa cum laude doktorál, bátyja hívja Komárom megyébe. Tatabányán sikerül segítségükkel egy OTP-lakáshoz jutnia, már nem Tarjánból jár fel hetente a fővárosba dolgozni, hanem naponta ingázik, „ennyivel köny- nyebb... „S az állandó magával vitt „munkaadósságok”, amelyeket törleszteni kell; a felvállalt kutatások, összegezések, publikációk, s persze, az ottani munka — feszültség nélkül nem megy, nem mehet ez sem. Az élet kegyetlen és kegyes fordulatai. Nyolcvankettőben, alig, hogy Tatabányára ér, balesetben meghal a bátyja. Nyolcvannégytől a tatabányai munkásmozgalmi múzeumban dolgozik már, ugyanabban az évben meghal régi lektora, szakmai pat- rónusa — principálisa — dr. Degré Lajos is. Ugyanabban az évben az öccse. A rá következőben az édesanyja. „Teljesen egyedül maradtam, talajtalanul...” De még annak az évnek a végén, amikor édesanyja elmegy, megjelenik egy komoly, s azonnali! szakmai elismerést kivívó munka. Egy igazi alkotás, ha szabad ezt így kifejezni, amikor levéltári dckumentumok válogatásáról van szó. Kerényi Ferenc lektor, Madách-kuta- tó, egyetemi docens ezt így jellemzi „A Madách-kutatás elmúlt évtizedeinek egyik legjelentősebb vállalkozása fekszik előttünk...” Azaz, addig ötletszerű válogatások jelentek meg ebből a rendkívül fontos anyagból. A kritikai kiadás előtt nagy szolgálatot tett Leblancné Kelemen Mária kötete, amelyet a levéltár mai igazgatója, Varga László szerkesztett. A munka címe „Madách Imrére vonatkozó dokumentumok a Nógrád megyei levéltárban”. Maga Varga László ezt fűzte hozzá egyebek között „Madách Imrére vonatkozó összes lényeges forrást a kritikai közlés kívánalmainak megfelelően látta el, amelyből úgy a forrás keletkezéstörténetére, mint az abban előforduló személyek és helységek szerepére, történetére kimerítő információt nyerhetünk”. Külön kiemeli minden méltatás, hogy Leblancné Kelemen Mária e kötete nélkül ma már lehetetlen lenne egy Madách „kritikai összest” megalkotni. Egy amatőr kutató elfogulatlan (mert Leblancnét alig ismerte) véleménye „magam úgy olvastam, mint egy izgalmas regényt, pedig korabeli dokumentumokról van szó, igaz. Madáchról, környezetéről, levelekről, iratokról. .., de mégis, új vonások rajzolódtak ki előttem költőnkről, új szempontok keletkeztek csupán a dokumentumok és a hozzájuk fűzött tények ismertetésével, új kutatási irányokat láttam magam is, állításokat véltem kiolvasni belőle, olyanokat is, amelyekről eddig nem volt szó.. Szakmai kiskeresztmet- szet végképp nem a teljesség igényével. Egy igazi előkép kilenc évről megelőzően; a Tanács- köztársaság iratai a megyei levéltárban: repertóriumadattár — Leblancné gyűjtése, Schneider Miklós szerkesztése. Ez azt jelenti, hogy valamennyi! ide vonatkoztatható iratot, dokumentumot időrendi sorban levéltári tételezés szerinti megnevezésével közöl egyetlen munkában (füzetben, könyvben), ami a kutatást mindig jelentősen könnyíti, hiszen elég ezt kézbe venni és kikeresni egy-egy szükséges dokumentumot — pontos helye, száma azonnal kérhető- ismerhető. De erre még érdemes lesz visszanézni... Az önálló munkák, illetve a társszerkesztőiek együttesen — két évvel ezelőtti állapotot tekintve — kitesznek tizenhárom művet, gyűjteményt, válogatást, közlést... Ezen felül vannak a gyűjteményes munkákban stb. közöltek, a könyvismertetések, de nincsenek benne a napilapokban történt közlések. így együttesen 84 tételt találhat a Leblancné életművét, eddigi munkáját met- szetező „kutató”. S most a legújabb, amin dolgozik, ami önmagában, szakmai ötletként is, megragadhatja az ember fantáziáját. A tanácsköztársasági repertóriumhoz hasonlóan valamennyi! nógrádi őrzőhelyet (levéltárak, múzeumok, helytörténeti gyűjtemények) felkereste, s ott minden Ma- dách-vonatkozású dokumentumot időrendbe szedve, ösz- szeírt, hogy egy sajátosan teljes Madách-repertóriumot készítsen a megyei levéltár segítségével és megbízásából. Egy ilyen kötet, elkészültével, jelentősen megkönnyíti a további —, s a kritikai kiadás előtti kutatást, hiszen pontosan megtudható belőle: melyik Madách-doku- mentum, hol, milyen szám alatt található és így tovább. E munka irányította Balassagyarmatra, március vége felé, amikor kapta a hírt, hogy az április negyedikéi megyei ünnepségre a meghívó Tatabányára „elindult”, legyen ott feltétlen... Egy ilyen hívás mögött mindig ott látható már az öröm. Másokkal együtt az április negyedikéi ünnepségen az apró munkák mestere megkapta a Madách-díjat. Az epilóg rövid. Az új megyei kezdeményezés és Leblancné Kelemen Mária munkavállalása országos méretűvé terjeszthető lehetne egy Soros-alapítvány segítségével. Egy ilyen kötet akkor lenne minden oldalúan teljes és célszerű, ha egy kéz, egy lendület, egy akarat, egy soha igazán nem fáradt szív hordaná egybe mindazt ami a megyében, a fővárosban és a kicsit mindig nógrádinak számító győri Madách-gyűjteményben található. Fantasztikus kötet lenne. T. Pataki László
