Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
6 NOGRAD 1988. ÁPRILIS 30., SZOMBAT Tarjáni est a Zeneakadémián Szülőföldjük Nógrád ■ ...........................................a................................. .É Két próba között Markó Ivánnal — Mankó Iván próbál — közli a győri Kisfalud! Színház portása három óra előtt néhány perccel. — Fölszól jak? Szabadkozom: — Háromra beszéltük meg a találkozót. — Közben egy arra sétáló hölgytől megtudom: befejeződött már a próba. Felmegyek az emeleti irodába. Markó Iván az ajtóban áll, és két francia vendéggel beszélget. Az általam elképzeltnél alacsonyabb és nagyon fiatalos. Pár perc múlva elmennék a látogatók, az igazgató-koreográ- fus-irendező megkérdi, innék-e egy kávét, s még néhány perc türelmet kér, amíg megmossa az arcát. Megérkezik a kávé, Markó is előkerül és cigarettára gyújt: — A vezetéssel járó feszültségek miatt dohányzóm — magyarázza. — Dehát ezt nem lenne szabad — mondom — már a tánc miatt sem. — Nekem mindent szabad — válaszol nevetve. — Legjobb, ha belevágunk — fújja a füstöt —, mert kevés az idő. Négytől újra kezdődik a próba. A társulat nyolcvan- száz előadást tart egy évadban: naponta tíztől kettőig, majd délután négytől este kilencig gyakorlunk. Témát váltunk. — Tudom, hogy Balassagyarmaton született, s az ottani honismereti kör egyik tagja a születési dátumát is kinyomozta: 1947. Az ember elbűvölt kíváncsisággal tekint a század elején épült szecessziós palotára. Lenyűgözik a méretek, Liszt Ferenc erőt és méltóságot sugárzó, hatalmas méretű szobra a bejárat fölött, a domborművek és a vert rézből készült géniuszszobrok. Mennyi valóságos és vélt lángelme, kivételes tehetséggel megáldott muzsikus, brilliáns ügyességű zenemester járt-kelt a Zeneakadémia, a magyar zeneoktatás legfőbb intézménye, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola lépcsőin és folyosóin, kis és nagy koncerttermében. Mennyi felejthetetlen, forró siker! A pillanat »kivételessége miatt most csak a kiválóságokra gs a diadalokra emlékeztetünk. A grandiózus előcsarnok hirdetőtábláján az egyik plakát arról tájékoztat, hogy április 25-én, este fél nyolckor, a nagyteremben a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar koncertezik. Deák András karnagy vezényletével, Szelecsényi Norbert zongoraművész közreműködése mellett. Az áprilisi zene- akadémiai koncertprogram egyik ajánlata ez. A salgótarjáni szimfonikusok a tavalyi, Szolnokon megrendezett szimfonikus zenekari fesztiválon, az Országos Filharmónia különAz 1904—199“. között felépített palota, a magyar zenei élet fellegvára. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a tudományos és ismeretterjesztő rövidfilmeket gyártó művészek, így a Magyar Mozi- és Videofilmgyár (MOVI) tudomá- nyosíilm-stúdiójának munkatársai. Műveiket ugyanis egyre kevesebb^moziban mutatják be, hiszen a legtöbb helyen leszoktak már az úgynevezett kísérőfilmek vetítéséről. A Magyar Televízió — pedig az egyik lehetséges legjobb partner lehetne — szintén nem tanúsít kellő figyelmet a fenti műfajok iránt, s programjában csekély számban tűnnek fel MOVI-produkciók. Természetes — egyben lédíjaként kapták a bemutatkozás lehetőségét. S éltek is az alkalommal... Érthetően sokan érkeztek autóbusszal, személygépkocsikkal Nógrád megyéből, elsősorban Salgótarjánból. Az ismerős arcok között azonban sok az ismeretlen is: zeneakadémiai h álilgatók, koncertlátogató törzsvendégek. Az egyik emeleti páholyban a főiskola néhány érdeklődő vezetője, tanára foglalt helyet. Az 1200 személyes terem alsó szintje csaknem teljesen megtelt, s néhányan helyet foglaltak az emeleti részeken is. Deák András karmestert — aki kezet fog az első hegedűssel, Törjék Vilmossal — taps bátorítja. Néhány másodperces koncentráció, majd „elindul” a karmesteri kéz és pálca, nyomában megszólalnak a hangszerek. Beethoven Coriolan nyitánya pompás választás — feladatot ad az egész együttesnek, reprezentálja a színvonalat, a tudást. Hol lírai- an ellágyul, hol súlyosan szárnyra kap a zene. S milyen puha, leheletfinom a befejezés! A pódium és a zenekar átrendezése után, Szelecsényi Norberttal kiegészülve, Beethoven C-dúr zongora- versenye szerzett örömet a hálás hallgatóságnak. Deák szünkről mindenképpen támogatandó — a tudományos- film-stúdió vezetőinek a törekvése, hogy alkotóik munkái ne maradjanak dobozba zárva, hanem azok ismeretei, az elkészült értékek jussanak el a közönséghez, ami lényegében a gyártás célja és létalapja. Ennek érdekében kezdeményeznek, élve a január elsejétől kapott lehetőséggel, közvetlen kapcsolatokat építenek ki a megyei moziüzemi vállalatokkal, közvetítésük révén az általános és középfokú oktatási intézmények vezetőivel, tanáraival. Céljuk, hogy segítséget adjanak az oktató-nevelő munkához, kapcsolódkarnagy feszültsége felengedett, 'már mosolyog, már szabadabb. Nyilván megérezte a szíves fogadtatást. Szünet után a szlovák Jón Cilkker Spomienky Emlékek című szerzeménye hangzott el. A mai művész jól épít a s^láv — Smetana, Csajkovszkij stb. — hagyományokra, s ’érzelmileg megragadó, gondolatilag sokszínű művet alkotott. Végül Liszt Les préludes — Előjátékok — című kompozícióját mutatta be a zenekar, bizonyítva a hallgatóság előtt tagjainak tehetségét, érettségét. Ez a zenetanárokból, gyári fúvósokból álló együttes, amatőr ugyan, de játékával profi magaslatokat döntöget. Ügy érezzük, 'méltányos és jogos volt zene- akadémiai meghívásuk. A jó műsorválasztás és -szerkesztés mellett még egy fontos felismerést erősített meg bennünk az est: a karmesternek és a zenészeknek nagyon kell bízniuk egymásban, s ezt is. mint a közös muzsikálást, folyamatosan karban kell tartani. A salgótarjáni szimfonikusok minden tekintetben jól vizsgáztak bemutatkozó hangversenyükön. Szöveg: Sulyok László va a különböző tantárgyak anyagaihoz, a tanórán kívüli ismeretszerzés és nevelés formáihoz. Pénteken ennek az elképzelésnek a jegyében találkozott Salgótarján és Bá- tonyterenye, valamint környékének pedagógusaival Lakatos Iván, a MOVI-stúdió vezetője a megyeszékhely Apolló kamaramozijában. Tájékoztatta a nevelőket a stúdió törekvéseiről, filmforgatási gyakorlatáról, elkészült filmjeiről, egyúttal több produkcióból részleteket is bemutatott. A következő pénteken Balassagyarmat és vonzáskörzetének oktatóival találkozik. március 29. Hány éves koráig lakott a városban? — Nagyon korán elkerültünk Budapestre, hároméves koromban. Utána azért még visszajártam néhány évig. Apám egy időben Salgótarjánban dolgozott, oda is sokszor ellátogattam. Egy családnál laktam olyankor, Aczél volt a vezetéknevük. Emlékszem, nagyon helyes emberek voltak. Tartottak egy pulikutyát... azóta én is tartok kettőt... Ludány- halásziban is voltak rokonaink, anyai ágon. — Balassagyarmaton még vannak, akik emlékeznek arra, hogy az ön édesapjának férfidivatáru-üzlete volt. — Tudok róla, hogy volt, aztán „elment”. — Ezt hogy kell érteni? — Hát, fogalmam sincs, őszintén szólva nem nagyon érdeklődtem ez iránt. Nem foglalkoztam pénzügyekkel sem. Azelőtt anyámtól kaptam a zsebpénzt, most a feleségemtől. — A táncnak voltak hagyományai a családban? — Édesanyám unokatestvére Kolozsváron volt pri- itvabalerina az első világháború utáni években. Én — amióta az eszemet tudom — állandóan táncoltam. Utcán, fürdőszobában, mindenhol... — Ezek szerint a pálya- választás... Nevet: — Hát ez nem volt gond. Ezen kívül azonban minden más gond volt, ami csak lehetett... — Az iskolában jól tanult? — Kénytelen voltam, mert a mamám úgy szeretett, mint az istent. Ennek meg kellett felelnem. — Balassagyarmattól Győrig hosszú volt az út. Sok év, és sok ezer kilométer. Elmesélné? — A Győri Balett 1979-ben alakúit. A főbb állomások odáig Budapest és Brüsszel voltak. Vonzott a tánc, tehát a balettintézetbe kerültem. A tánc azonban számomra egyszersmind a színházat is jelentette. Később az Operában sok-sok nagy szerepet is eltáncoltam, úgy éreztem azonban, hogy nem tudom igazán kifejezni magam: sokminden bennem marad még az előadás után. A klasszikus balettból hiányzik a kor, amelyben élek. Nyomasztott mindaz, amit nem mondhattam el. Amikor először megláttam Bejant-ékat a színpadon, óriási reveláció volt, ugyanakkor pedig magától értetődő találkozás önmagámmal. Bejárt „agyko- rúsította” a táncot. Bebizonyította, hogy kifejezési tartománya határtalan, hogy még az irodalomnál is többet kifejezhet. Miközben a szó mindinkább hitelét veszti, a mozdulat megfogalmazhatja az igazságot. — Hogyan került Bejárt társulatához ? — Ragyogóan indultam az Operában, egy időben azonban katasztrofális érzelmi és idegállapotba jutottam. Túl jól mentek a dolgok, mégis, vagy talán éppen ezért. Ebben az időszakban találkoztam Gombár Judittal, a feleségemmel. Egy emberrel, akire szükségem volt. Ö mondta, hogy látta a Bejart-együttest, az egyetlen olyan balettet, ami nekem való. Később én is megnéztem őket, először Lódzban, majd Bécsben. írtam neki egy levelet. Nem sokkal később felajánlotta nekem a szerződést. — Bejárt vezető szólistája volt évekig, aztán mégis hazajött. Miért? — Nehéz megfogalmazni. Egyszercsaik úgy éreztem, nem tudok már tökéletesén azonosulni az ő elképzeléseivel, hazugságba keveredtem mint művész. — Utólag hogyan látja, miért lehetett ilyen rövid idő alatt ennyire sikeres a Győri Balett? — Iszonyatos sok munka kellett hozzá és hit. Rengeteg problémánk volt a színházzal. Ebben közrejátszott a szakmai irigységtől kezdve nagyon sok minden. Amióta- mi önállósodtunk, jobb a helyzet. De rengeteget kell csatázni a helyi tanáccsal és egyéb szervekkel is. Mi vagyunk a legkevésbé szubvencionált együttes az országban. Egyáltalán nem szeretnénk azonban elmenni innen, szeretjük a várost, az embereket. Ha előadásunk van. még most is „szétverik” a házat, a lépcsőkön is ülnek. Van itt egy csodálatos iskola, amelyben hét év óta működik a balett-tagozat, a társulat tagjai tanítanak ott, ez megoldja az utánpótlást. — A társulat többi tagját nem nyomasztja, hogy ön ilyen meghatározó egyéniség? Hogy ön a rendező, a koreográfus, s még sokszor a szólótáncos is? A többiek neve nem igazán ismert. Van beleszólásuk a darab menetébe? — Abba csak én szólok bele, meg a feleségem. Jutka a jelmez- és díszlettervezőnk, de a darab minden mozzanatában jelen van. Egyébként, nagy különbség van alkotóművész és interpretálóművész között. Shakespeare neve fennmaradt, a Shakespeare-színészeké már nem igen. A rendezőt nem tartom igazán alkotóművésznek. Valahol az alkotó és az interpretáló között — Foglalkoztatják az úgynevezett közéleti kérdések? Mondjuk, a kultúra helyzete ma Magyarországon? Vagy teljesen leköti a munka? — Teljesen leköt, de nem tudom magam elvonatkoztatni a környező világtól. — Említette, hogy a tánccal ön mindig az életet, a világot akarja kifejezni. Kik voltak azok az írók, filozófusok, művészek, akik a világképét meghatározták? — A világképemet a világ határozta meg. Mindig, mindenhol igyekszem nyitott szemmel és nyitott szívvel járni. A könyvek közül a Biblia hatott rám legjobban... — Hogyan kell nézni az ön darabjait? Mint egy drámát? Mint olyan színművet, amelynek lineáris cselekménye van? — Egyszerűen nyitottnak kell lenni... A drámák azonban nem lineáris cse- lekiményvezetésűek, inkább valamiféle költői, asszociatív logika szerint működnek. — Egyszer azt nyilatkozta, hogy a kritikusok még nem nőttek fel ehhez a műfajhoz. — Valójában nem is tudok igazán jó kritikust elképzelni. Ismernie kellene ugyanis a modern és a klasszikus balettet, a miénkhez hasonló táncszínházakat szerte a világban, objektív embernek kellene lennie. Egyszóval, ilyen nincs. — Fellépnek mostanában külföldön? — Igen, április végén indulunk egy hosszabb külföldi turnéra. Firenzében, Norvégiában, Párizsban és végül a szöuli olimpián fogunk szerepelni. — Balassagyarmattal kezdtük, hadd legyen az utolsó kérdés is gyarmati vonatkozású : szülővárosában is szívesen látnák a Győri Balettet. Van erre valami reményük? — Én nagy örömmel fellépnék Balassagyarmaton, és bárhol, ahová hívnak, csak megfelelő színpad kell hozzá. Reméljük, egyszer még lesz megfelelő színpad... Varga Mária Kép: Kulcsár József Deák András karnagy jól dirigálta az Jelentős feladat hárult a vonósokra együttest. Dobozban maradó értékek (?) a mmmm mmm mm m, ' / ' , M ' ' ,+ '* Ä hangversenyterembe« s felhangzik Beethoven C- dúr zongoraversenye
